Történelmi személyek
Topor István: II. Részeges Szelim
I. Szulejmán és Aleksandra Lisowska, más néven Rokszolána fia volt. Rokszolána – egy rutén ortodox pap lánya – 1520-ban került I. Szulejmán háremébe, ahol előbb ágyasa, később felesége lett a szultánnak. Testvérei hiába álltak mind emberileg, mind politikailag magasan felette, apja vagy a sors...
Topor István: I. Szelim a kegyetlen
Szelim apja, II. „Szent életű” Bajezid szultán volt. I. Szelim bőven rászolgált a Rettenetes névre. Többek között azzal, hogy minden olyan rokonát megölette, akik esetleges trónkövetelőként léphettek fel. Mélységes kegyetlensége még tulajdon apját is elérte. Békés természetű apját elkergette...
Topor István: I. Szulejmán
Európában a NAGY, DICSŐSÉGES, a mohamedánoknál a TÖRVÉNYHOZÓ (Kanuni) melléknevet szerzett uralkodó Rettenetes Szelim egyetlen életben hagyott, és trónra kiszemelt fia volt. Az Oszmán Birodalom az ő uralkodása alatt ért hatalmának tetőpontjára, s vált az Európában zajló nagyhatalmi vetélkedés egyik...
Topor István: Kölcsey Ferenc élete és végrendeletének története
Kölcsey a reformkor kiemelkedő alakja, költő, író, politikus, neves szónok 1790. augusztus 8 -án született a Szilágy megyei Sződemeteren. Édesapja a középnemességhez tartozó Kölcsey Péter, a Bihar megyei Álmosdon, a család ősi származási helyén gazdálkodott, de voltak birtokai Szatmárban is....
Tételek: 6 - 9 ból 9
Nők a történelemben
Márk Éva: A Zrínyiek leányai és asszonyai
"Ha valaki arra adná magát, hogy a 16. század családi életét, mint szellemi és erkölcsi életünk alapját megírja, s ha nemzeti szempontból szépet és lélekemelőt akarna írni: akkor a Zrínyi lányok múltját takaró fátyolt kell csak föllebbentenie. Ez a tragikus sorsú család nemcsak hősöket,...
Márk Éva: "Fehér liliom fekete gyászban" - Zrínyi Ilona
Kis-Ázsia, Nikodémia, Virágmező: testi és lelki szenvedéseinek utolsó stációja. Nagyon szerette a virágokat, tisztelői szerint ő maga is az volt: fehér liliom fekete gyászban.
1643-ban született Zrínyi Péter és Frangepán Katalin leányaként. Nagybátyja a költő Zrínyi Miklós volt, akinek műveit...
Márk Éva: Báthory Erzsébet
"Akit egyszer hirdetni kezd a világ, hogy vitéz, avagy vitéztelen, ugyan sokáig rajta marad ez név, bár érdemtelenül." Zrínyi Miklós
1729-ben jelent meg Turóczi László jezsuita szerzetes írása, mely Báthory Erzsébet vérben fürdéséről szól. Bár ez a vád az eredeti eljárás során soha el nem...
Márk Éva: Lórántffy Zsuzsanna
„Volt ez Lorándfi Mihálynak , aki bírta Sárospatakot, egyetlen leánya, jegyeztetett el
Rákóczi György úrfinak Szent György havának XVIII-dik napján 1616-dik eszt. Volt ez
nagy kegyességű és szép tudományú fejedelemasszony…” Bod Péter
A Képes Krónika Kálmán király idejéből, az Apuliából...
Márk Éva: Erdély fejedelemasszonya - Izabella magyar királyné
Jagelló Izabella 1519. január 18-án született Krakkóban, I. Zsigmond lengyel király és Bona Sforza milánói hercegnő legidősebb leányaként. Négy nyelven beszélő, művelt, olvasott fiatal nő volt, amikor 1539-ben feleségül adták a nála 32 évvel idősebb I. János magyar királyhoz. 1540-ben született meg...
Tételek: 1 - 5 ból 7
Erdélyi fejedelmek
Márk Éva: II. Rákóczi Ferenc
Az ő élete külön dolgozat tárgya lenne, de ebben a sorozatban főleg Erdéllyel kapcsolatos tevékenysége kerül szóba.
„Az Úr engem eszközül használa, hogy fölébresszem a magyarok kebelében a szabadságnak szerelmét… „ - írta Emlékirataiban.
1676. március 27-én született Borsiban, I....
Márk Éva: "Választott" fejedelmek
Az utolsó írások azokról az erdélyi fejedelmekről szólnak, akiket megválasztottak ugyan, de ténylegesen sosem uralkodtak.
I.Rákóczi Ferenc II. Rákóczi György és Báthory Zsófia egyetlen fiaként 1645. február 24-én született. Hétéves volt, amikor apja elérte, hogy a gyermeket a...
Márk Éva: I. Apafi Mihály
Ebesfalván született 1632. november 3-án, ahonnan 29 évvel később Ali pasa fegyveresekkel vitette a tábori országgyűlésbe, hogy fejedelemmé választassa, mert a nehéz, zavaros időszakban nem akadtak nála alkalmasabb jelöltre, illetve olyanra, aki elvállalta volna a „megtiszteltetést”. A család...
Márk Éva: Barcsay Ákos és Kemény János Fejedelmek
BARCSAY ÁKOS
1610-ben született Hunyad megyében, köznemesi (román eredetű ?) családban. Bethlen Gábor udvarában nevelkedett. I. Rákóczi György, aki nagyra becsülte intelligenciáját és műveltségét, egy ízben így nyilatkozott róla: „Csodálatos az elméje, azon ember eligazodni nem tud.” I. György...
Márk Éva: II. Rákóczi György
„Kis nemzet büntetlenül nem követhet el nagy hibát.”
I.Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fiaként született 1621. január 30-án Sárospatakon. Apja tudatosan készítette fel az uralkodásra, katonai nevelést várakban kapott, húszévesen váradi kapitány és bihari főispán lett. I. György a töröknél...
Tételek: 1 - 5 ból 14