1261. február 11-én született Wittelsbach Ottó, Árpád-házi Erzsébet fia, IV. Béla király unokája. 1305. december 5-én Székesfehérvárott királlyá koronázták. Az ország lényegében a kiskirályok kezén volt, így az ő uralma csak kis területre korlátozódott. 1307 elején Erdélybe indult, ott Kán László vajda elfogta, s elvette a nála lévő koronát. Néhány havi fogság után szabadult és elhagyta az országot. A magyar királyi címet haláláig viselte.

1884. február 11-én született Györffy István néprajzkutató. Dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, 1917-től a moldvai csángók között, majd részt vett egy ázsiai expedícióban. Ő volt a magyar néprajz első professzora, a tudományág egyik megteremtője.

1945. február 11-én volt az ostrom utáni első előadás az Operaházban. Kodály Zoltán Missa Brevisét mutatták be, egy békéért könyörgő művet zenekarra, orgonára és kórusra komponálva.

1993. február 11-e óta II. János Pál kezdeményezésére ez a nap a Betegek Világnapja. Célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését.

Márk Éva

1745. február 10-én a Bécsben tartott udvari konferenciát követően Mária Terézia német-római császárnő, magyar királynő engedélyezte, hogy a Német Lovagrendnek 1702-ben elzálogosított jászkunok saját erejükből, 580 000 Ft-ért megválthassák magukat. 1744-ben a jászkunok elhatározták, hogy nagy anyagi áldozatvállalással megváltják önmagukat. Az 1745. április 20-i egyezményben vállalták az 500 ezer forint és az Invalidus-ház befektetéseit megtérítő 15 ezer forint kifizetését. Vállalták továbbá, hogy a már felszerelt 400 lovason kívül további ezer katonát állítanak ki, valamint azt is, hogy háború ("felkelés") esetén ezer lovast küldenek. Emellett vállalták, hogy a királyiadókon túl 3 ezer körmöci aranyat és a nádor fizetésére évi 12 600 forintot adnak. A redemptio (önmegváltás), melyet az 1745. május 6-i diploma hirdetett ki, a jászkunok ismét szabad lakosok lettek. Akik hozzájárultak a megváltáshoz, azok befizetéseik arányában szereztek birtokot, és részesültek a közös legelők használatából. A szabad birtokszerzés vonzására a szomszédos megyékből is számosan települtek be a jászkun kerületekbe, vállalva a fizetés kötelezettségét. A jászkunok 1761-ben a vám- és révmentességet biztosító kiváltságaikat is visszakapták.
II. József, aki 1785-ben minden városi és egyéb önkormányzati autonómiát megszüntetett, a jászkunokat a pesti kerület igazgatása alá osztotta be. II. József halála, a vármegyei és autonóm önkormányzatok helyreállítása után a hajdú és a jászkun kerületek 1791-től az országgyűlésbe is küldhettek követeket. A jászkun kerületek közgyűlése 1799. február 13-án adta ki a kerületek belügyeit szabályozó "Jászkun statútum"-ot. A jászkunok autonómiája 1876-ban szűnt meg.
1853. február 10-én Clark Ádám tervei alapján megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel. Novák Dániel mérnök 1837-ben azt javasolta, hogy Pestet és Budát kapcsolják össze egy alagúttal. Az alagút megépítése létfontosságú volt a Lánchídon keresztül zajló forgalom szempontjából. Bár a Lánchídon az első kocsi 1849 januárjában már áthaladhatott, a teljes értékű kapcsolat Pest és Buda között csak az 1857. április 30-án megnyitott, a Várhegy alatt húzódó 350 méter hosszúságú közúti alagúttal együtt vált teljessé.

Az alagút végleges tervét 1845-ben fogadták el. Ez ugyan hasonlított Novákéra, de nem ő, hanem Clark mérnök vetette papírra. A tudományos kutatás mind a mai napig nem tisztázta kellőképp, hogy a terv melyik Clarknak a nevéhez fűződik. Régebben úgy vélték, hogy Adam Clarkról van szó. Ma a legvalószínűbbnek az látszik, hogy a terepet Thierney William Clark mérte fel, s az első tervek is az ő kezéből kerültek ki. A végleges - kivitelezési - terveket azonban az építkezést irányító Adam Clark készítette el. (Kettejük közt semmiféle rokonság nem volt. Adam Clark a jóval idősebb Thierney mellett vált elismert mérnökké. Viszonyuk eleinte felhőtlen volt. Ám a Lánchíd építése körüli nézeteltéréseik és az idősebb Clark féltékenysége végül a két tehetséges mérnök ellenségeskedésére vezettek.
1922. február 10-én született Budapesten Göncz Árpád író, műfordító, a Magyar Köztársaság volt elnöke. 1944 februárjában behívták katonának, de 1945-ben megszökött Németországba vezényelt egységétől. A Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics zászlóaljának tagjaként részt vett az ellenállási mozgalomban. Többször került szovjet fogságba, de mindig sikerült megszöknie. 1945-től a Független Kisgazdapárt tagja. Először az FKgP ifjúsági szervezetének, a Független Ifjúság budapesti szervezetének elnöke és a Nemzedék című lap felelősszerkesztője. Később a párt parlamenti csoportjának titkára, Kovács Béla személyi titkára, valamint a párt főtitkára. Az FKgP feloszlatása után előbb segédmunkásként dolgozott, majd volt hegesztő és csőlakatos lett. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre (GATE), ahol négy évet végzett el. A forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott. November 4-e után részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében és az indiai követségre juttatásában. 1957 februárjában segített külföldre juttatni Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratát. 1957 májusában letartóztatták. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban; 1963-ban amnesztiával szabadult. 1965-től szabadfoglalkozású író, műfordító. 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja. 1988–89-ben az SZDSZ ügyvivője, majd 1989–90-ben az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, később alelnöke. 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának ügyvezető elnöke. 1989-től 1990-ig az Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990 májusa és augusztusa között az Országgyűlés elnöke és ideiglenes köztársasági elnök. 1990 augusztusától 10 éven keresztül a Magyar Köztársaság elnöke volt.

Topor István

1849. február 9-én a Piski csatában Bem megverte az ellen felvonuló, Puchner vezette egyesült császári és cári csapatokat. Az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek voltak. Mindkét sereg körülbelül 7-8000 főt tett ki. A csata központi elemét a Sztrigyen átívelő 40 méteres fahíd alkotta, ennek birtoklásán múlott lényegében Erdély további sorsa. Tüzérségi párbajjal indult a harc, majd a két sereg összecsapott egymással. A váltakozó eredménnyel folyó véres ütközet végül is magyar győzelmet hozott. A csata döntő jelentőségű volt, mert bár az erdélyi harcok még több mint egy hónapig tartottak, az erdélyi császári had többé már nem volt képes összeszedni magát. Bem lépéselőnybe került, február 15-én Medgyesre vezette seregét, ahonnan már fel tudott készülni a hozzá csatlakozott székely haderővel Nagyszeben második ostromára. Március végére aztán egész Erdély területéről sikerült kiűzni az ellenséget.

1850. február 9-én az aradi várbörtönben elhunyt a szabadságharc legendás huszártábornoka, Lenkey János.

Lenkey Jánost is ott találjuk azok között, akik 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert a cári csapatok főparancsnoka Paszkevics herceg előtt. A tábornokok sorsáról azonban Haynau táborszernagy döntött. 1849. augusztus 27-én, Aradon őt is a császári és királyi rendkívüli hadbíróság elé állították. A bírósági eljárás során azonban Lenkey tábornokon súlyos elmebetegség tünetei jelentkeztek. Megbomlott elméje miatt kerülte el a kivégzést. Bátyja, Lenkey Károly ezredes visszaemlékezése szerint egy fűtetlen, ablak nélküli szobában, ápolás nélkül tengette napjait, s ilyen állapotban hunyt el 1850. február 9-én.

1904. február 9-én az orosz-japán ellentétek a végletekig feszültek. Ennek oka az volt, hogy mindkét ország szerette volna gyarmatává tenni Koreát és Mandzsúriát. Oroszország az 1900-ban vérbefojtott boxer-lázadást követően megszállta Mandzsúriát. A japánok hiába próbáltak megegyezési javaslatokat tenni az oroszoknak, azok minden esetben kitérő választ adtak. A háborúhoz az okot a japán flotta támadása szolgáltatta. Togo admirális vezetésével a japán flotta ezen a napon megtámadta Port Arthur kikötőjében állomásozó oroszok kelet-ázsiai flottáját. Hamarosan a város is a japánok kezére került, majd elfoglalták Koreát, a következő évben pedig Mandzsúriában is vereséget mértek a cári erőkre.

Topor István