A válasz: egy sem. Annál több örmény áldozta életét, rendelte tudását és művészetét a magyar ügy szolgálatára. Az utóbbi napok nemzetközi konfliktust kiváltó eseménye, az azeri baltás gyilkos kiadása, majd szülőhazájába érve nemzeti hősként való fogadtatása és felmentése az örmények felháborodását, tiltakozó akciók sorát, és a Magyarországgal való diplomáciai kapcsolatok megszüntetését eredményezte. Sajnálatos és szégyenletes, hogy a magyar diplomácia vezetői mennyire nem ismerik hazánk történelmét! De hogy a környezetükben lévő „tanácsadók” közül sem jutott senkinek eszébe, hogy figyelmeztesse arra a magyar kormányt: az örmények a múltban és a jelenben is szerves részét képezik nemzetünknek, így az ő arculcsapásuk is ez a döntés. Álljon itt egy kis emlékeztető!!!!
A középkori Magyar Királyságba betelepülő örmények hagyományosan 1672-t tartják a betelepedés évének, noha már előtte is és utána is érkeztek a Kárpát-medencébe, de Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől ekkor nyertek letelepedési engedélyt és kiváltságokat.
A nagyobb arányú betelepülésre a 18. század második felében került sor, amikor is Moldvából érkezett jelentősebb számú népesség. Moldvából való távozásuknak nem keresztény vallásuk és a magas adóterhek voltak az okai, hanem az, hogy 1671-ben a Gheorge Duca fejedelem elleni felkelésben örmény vezetők is részt vettek. A megtorlástól és a töröktől való félelem késztette őket, hogy Erdélybe települjenek át. Az örmény hagyomány szerint az Erdélybe települt örmények, mintegy hatszáz család, a Bagratida királyok fővárosából, Ani-ból menekültek el. A határ melletti városokban telepedtek le: Csíkszépvíz, Gyergyószentmiklós, Marosfelfalu, Petele, Görgényszentimre, Kanta, Ebesfalva területére. Ez utóbbira azért, mert itt már élt örmény lakosság. A város kereskedelmi útvonalon feküdt, és az erdélyi fejedelem garantálta a védelmet. Besztercén is megpróbálkoztak a letelepedéssel, de onnan a szász iparosok és kereskedők féltékenysége miatt Szamosújvárra kellett vándorolniuk. Erdélyben – csekély létszámuk ellenére – a kereskedelem és ipar egynegyede örmény kézen van. A magyarországi örmények többnyire az 1672-ben Erdélybe betelepítettek elvándorolt leszármazottai voltak. Mivel főként kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak, a XVIII. századtól kezdve folyamatosan rajzottak szét Magyarország más tájai felé. A területi mozgás gyakran társadalmi változást is jelentett, illetve annak eredménye is volt.
Az erdélyi örmény kereskedők ugyanis a XVIII. század folyamán bekapcsolódtak a hagyományos erdélyi marhakereskedelembe, ennek révén számos család nagy vagyont gyűjtött. Az így meggazdagodott családok többsége azután magyar nemességet vásárolt, vagy kapott az államkincstár gyarapítása jutalmaként. Az egykori kereskedő már földbirtokot vásárolt, rendszerint ott, ahol az akkor lehetséges volt: a törökök alól a század elején felszabadult Temesi bánságban. Itt, a kincstár tulajdonát képező, de elhagyatott, s ezért bevételt nem hozó földeket meg lehetett vásárolni.
Temes és Torontál vármegyék vezető birtokos és közhivatalnok családjai között a XVIII. század közepétől majd száz évig dominált ez a réteg. Így váltak e terület fontos szereplőivé az eleméri és ittebei Kissek, a szamosújvári és némethi Dánielek, a bobdai Gyertyánffyak, a pojeni Bogdanovitsok, a Korbulyok, alias gertenyesi Hollóssyak, a később grófi rangra emelt Karátsonyiak és az erzsébetvárosi Issekutzok stb. Jellemzően e családok 1848-ig többé-kevésbé zárt közösséget alkottak. Zárt közösségi mivoltuknak legszembetűnőbb vonásai, hogy erősen őrizték eredettudatokat, tagjai egymás között házasodtak, ragaszkodtak vallásukhoz és hagyományaikhoz, gyermekeiket előszeretettel az örményeknél szokásos bibliai nevekre keresztelték. A XIX. században azonban kezdetét vette lassú asszimilálódásuk is. A magyarokkal kötött vegyes házasságok eredményeként – etnikai-nemzeti értelemben is – egyre inkább közelebb kerültek a magyarsághoz. Leginkább azonban felfogásban és mentalitásban idomultak a magyar nemességhez.
A magyar nemessé vált örmények erősen fogékonyak voltak a liberalizmus és a polgári átalakulás szükségességét valló tanokra. Hogy miért? Ez vélhetően annak köszönhető, hogy még a harmadik-negyedik generáció körében is élt az erdélyi örmény kézműves-kereskedő társadalomból való származás tudata. Ezért is találhattak és találtak utat könnyen a magyar nemesség liberális szárnyához, mely a reformkor küzdelmeit, majd a forradalmat és szabadságharcot vezette. Az örmény származású nemesség a magyar kultúra és nyelv terjesztéséért meginduló törekvéseket támogatójává vált. Például Szamosújvár városa már az 1700-as évek végén jelentős összeget ajánlott fel egy magyar tudós társaság létesítésére. Karátsonyi Guidó (1817-1885), a délvidéki dúsgazdag örmény nagybirtokos ezt 40 ezer forinttal pedig meg is tette. Ugyancsak nem jelentett problémát az örmények számára a magyar nyelv hivatalossá tétele, Szamosújvár városa például már 1800-tól a magyar nyelvet használta felterjesztéseiben.
Ez az örmény származástudattal rendelkező, de immár magyar nemesi réteg volt az, melyből a honvédsereg örmény származású tisztjeinek többsége kikerült. A legismertebbeken kívül, mint Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Czetz János, mintegy hetven magyarországi születésű örmény harcolt tisztként 1848/49-ben a honvéd zászló alatt. Az 1848/49-es szabadságharc örmény hőseiről itt olvashat:
https://korok.webnode.hu/products/ormenyek-az-1848-49-es-szabadsagharcban/
Kiss Ernő és Lázár Vilmos Aradon 1849. október 6-án kivégzett örmény származású honvédtábornokok kultusza még harcostársaik életében megkezdődött. Czetz János Bem József alvezéreként szintén a 48-as honvédsereg tábornoka volt, s a bukást követően 1949-ben emigrációba vonult. Később Argentínában telepedett le, ahol jelentős térképészeti munkálatok elvégzése mellett megalapítója lett az ottani Katonai Akadémiának Oly nagy tiszteletet vívott ki az argentinok körében, hogy Buenos Airesben lovas szobrot állítottak neki. Hosszú élete végén levelezett az Arménia folyóirattal is. Budapesten 1998-ban a III. kerületi Örmény Önkormányzat állított fel Czetz János tiszteletére emléktáblát. 2009. március 15-én a pest megyei Pándon avatta fel a község önkormányzata és a Magyarörmény Kulturális Egyesület Czetz János emléktábláját az egykori Szilassy-kastély helyén álló általános iskola főbejáratánál. A szabadságharc vérbefojtását követően néhány hónapon keresztül itt bujtatták a menekülő honvédtisztet. Szongott Kristóf szamosújvári gimnáziumi tanár volt az Arménia c. folyóirat szerkesztője, s a megjelent cikkek többségének szerzője. Hosszas levéltári kutatásaival jelentős mennyiségű, azóta már megsemmisült anyagot vizsgálhatott meg; melyet jórészben publikált is. Petelei István ismert író, a nevéhez köthető a „transzilvanizmus” mozgalma, amely az önálló erdélyi szellemi régióban való gondolkodást jelenti, s már a dualizmus korban jellemző elvándorlás ellen foglalt állást.
Maga Petelei, és a felesége is örmény volt: Korbuly Nyina. Rajtuk kívül magyarországi örmény volt Gajzágó Salamon 1848-as hadnagy, az Országgyűlés alelnöke, 1870-1892 között az Állami Számvevőszék elnöke. Csiky Gergely író, Dániel Ernő a millenniumi ünnepségek szervezője, kereskedelmi miniszter, Hollósy Kornélia opera-énekesnő, a Bánk bán ősbemutatóján Melindát énekelte, Hollósy Simon festőművész, a nagybányai festőiskola megalapítója. Jakabffy Ferenc építész, országgyűlési képviselő. Jakabffy Ybl Miklós irodájában volt építésvezető. Ő irányította a királyi Várbazár, a lipótvárosi templom és az Opera építkezéseit is.
A 20. században pedig Szálasi Ferenc a magyarországi nyilas mozgalom megteremtője, nemzetvezető. Mály Gerő filmszínész, komikus, Agárdy Gábor színművész; Moldován Domokos film- és operarendező, Moldován Gergely etnográfus, irodalomtörténész. És még sokan mások.
A hazai örménység többsége mára csak alig jobban idegen, mint a teljesen asszimilálódott kunok vagy jászok. Az örményt már nem beszélik, a magyart tekintik anyanyelvüknek. Örménységük a magyarral rokon sorsú kis nép, és annak kultúrája iránti rokonszenvükben nyilvánul meg leginkább. Az a néhány tucat örmény család, akik maguk, vagy őseik a XX. században kerültek el Örményországból, természetesen jobban kötődnek az örménységhez. Az Országos Örmény Önkormányzatot 1999. január 3-án választották meg. Önálló iskolahálózattal nem rendelkeznek, az önkormányzatok viszont több helyütt szerveznek nyelvtanfolyamokat. Vasárnapi iskolák keretében - Budapesten, Székesfehérvárott, Veszprémben, Dorogon és Debrecenben - folyik nyelvoktatás. Vallási szervezetük az örmény katolikus egyházközség 1924-ben létesült. A Budapesten felépült és az országban egyetlen örmény templom és lelkészség nemcsak vallási céllal működik, falai közt a helyhez méltó színvonalas - elsősorban egyházi jellegű - kiállításokat és kamarahangversenyeket rendeznek. Jelenleg 20 fővárosi kerületi és 11 vidéki örmény kisebbségi önkormányzat van. 2007-ben alakult meg és kezdte el működését az Örmény Kulturális, Dokumentációs és Információs Központ. Az Országos Örmény Önkormányzat intenzív kapcsolatokat tart fenn az anyaországgal és a világon diaszpórában élő örménységgel, mindenekelőtt az erdélyiekkel.
Topor István
Hány azeri hőse és jeles alakja van a magyar történelemnek és kultúrának?
