BARCSAY ÁKOS
1610-ben született Hunyad megyében, köznemesi (román eredetű ?) családban. Bethlen Gábor udvarában nevelkedett. I. Rákóczi György, aki nagyra becsülte intelligenciáját és műveltségét, egy ízben így nyilatkozott róla: „Csodálatos az elméje, azon ember eligazodni nem tud.” I. György gyakran bízott rá diplomáciai feladatokat, ő ezeket hibátlanul látta el. Szolgálatai elismeréséül a fejedelem egyre magasabbra emelte, végül Hunyad főispánja és Déva várkapitánya lett. II. György is sokra tartotta, Lengyelországba indulásakor őt nevezte ki Rhédeyvel és Serédyvel együtt helytartóvá. Amikor Serédy meghalt, Rhédey pedig visszavonult, egyedül maradt a tisztségben. Ekkortájt került szembe Báthory Zsófiával, főleg anyagi ügyek miatt. Amikor Köprülü büntető hadjárata feldúlta az országot, a rendek követeket küldtek a nagyvezírhez (több helyütt vezérnek írják. A szó magasrangú politikai vezetőt jelöl, törökül: vezir-i-azam.), köztük Barcsayt, akit Köprülü ott helyben, a katonai táborban fejedelemmé nevezett ki. Barcsay nehéz szívvel teljesítette a parancsot, vállalva a hatalmas adók megfizetését is, csak hogy a török elhagyja Erdélyt, ami meg is történt. A rendek 1658. október 11-én Segesváron beiktatták Barcsayt. II. Rákóczi György katonai készülődéséről értesülve a fejedelem Temesvárra ment, hogy biztosítsa a pasát hűségéről, mert mindenáron meg akarta védeni hazáját a további vérontástól. Távollétében Rákóczi betört a fejedelemségbe, a marosvásárhelyi országgyűlés pedig 1659. szeptember 29-én visszahelyezte a hatalomba. November 22-én Zajkánynál a Barcsay megsegítésére érkező török megverte Rákóczit, aki akkor elhagyta Erdélyt, de nem adta föl, visszatért. Barcsay Szeben várába húzódott, amit 1660 tavaszáig védett elődje támadásától, aki csak akkor vonult el, amikor török sereg érkezett ellene. A szászfenesi csata és II. Rákóczi György halála után a budai pasa házi őrizetbe, „tisztes fogságba” helyezte Barcsayt, ahonnan úgy szabadult, hogy a kirótt adó egy részét Erdély befizette. Addigra hazaért a krími fogságból Kemény János és trónkövetelőként lépett fel. A békeszerető Barcsay, hogy elkerülje a polgárháborút 1560. december 31-én lemondott, átengedve a sosem vágyott hatalmat ellenlábasának. Kemény azonban nem akart potenciális ellenfelet: 1661 július elején orvul meggyilkoltatta korának egyik legműveltebb emberét, Barcsay Ákos fejedelmet.
KEMÉNY JÁNOS
Magyarbükkösön született 1606 (Papp Klára) vagy 1607 (Szabó Péter) december 14-én, jelentős birtokkal rendelkező családban. 1623-ban került Bethlen Gábor udvarába, 18 évesen ő lett a fejedelem „fő innyaadója” (főpohárnok mestere). Diplomáciai megbízatásokat kapott, ott volt pl. abban a küldöttségben, amelyik megkérte Brandenburgi Katalin kezét, de találkozott többek közt Lubomirski marsallal Lengyelországban és Pázmány Péterrel a királyi Magyarországon. Bethlen halála után I. Rákóczi Györgyöt szolgálta. Az 1636-os török támadáskor I. György főstrázsamesterré nevezte ki, és rábízta a törökkel való tárgyalásokat. II. Rákóczi György mellett tanácsos és hadvezér lett, de a lengyel kudarc után szembefordult a fejedelemmel, főleg mert az nem tartotta fontosnak kiváltását a tatár rabságból, a családja pedig csak súlyos nehézségek árán tudta összeszedni a 116 ezer tallér váltságdíjat. 1661. január 1-jén Szászrégenben választották fejedelemmé, miután az előző napon - a polgárháború elkerülése végett - Barcsay Ákos lemondott. Az áprilisi besztercei országgyűlésen kimondta és elfogadtatta, hogy a török az ellenség (akik Várad birtokában folytatták a hódoltatást), és attól tartott a Portán már eldőlt, hogy „Erdélybe pasákat és bégeket ültessenek és többé fejedelemség benne ne légyen”. Szövetséget és katonai segítséget remélt a császártól, aki Montecuccoli tábornokot küldte jelentős sereggel, s azok hosszas „lassú séta” után letáboroztak Kolozsvár mellett. Megérkezett azonban Ali pasa is katonáival és szeptember 14-én az általuk el nem ismert Kemény helyett Apafi Mihályt választatta fejedelemmé. Mivel időközben a császár és a szultán titokban megegyezett - I. Lipót lemondott Váradról, cserében a török megígérte, hogy nem támad Habsburg területeket - Montecuccoli csata nélkül hagyta el Erdélyt. A cserbenhagyott Kemény János a Partiumban gyűjtött sereget és 1662 januárjában megtámadta Apafit, aki azonban a temesvári pasa támogatásával Szásznagyszöllősnél legyőzte. A csatában Kemény János is elesett, ahogy a kortárs Cserei Mihály írta: „Visszaadá Isten neki Barcsay Ákos fejedelem ártatlan halálát…”. Varga Ottó szerint: „Mérhetetlen vagyonba, legalábbis új százezer ember életébe, szabadságába került Erdélynek az ő fejedelemsége: pedig derék ember volt, de nagy hibája volt: bízott a németekben és a német ígéretekben.” A tatárok rabjaként Bahcsiszerájban, ahol vele, mint fővezérrel jobban bántak, mint a közvitézekkel vagy akár a tisztekkel, elkezdte írni önéletrajzát, aprólékosan és kíméletlenül. Két éve volt rá. Sértett haragjában, tehetetlen dühében a Rákócziak ellen fordult. Nemcsak az őt cserbenhagyó ifjabb Györgyöt gyűlölte meg, hanem „Öreg” Rákóczit is, aki pedig csak jót tett vele mindig, s akit a maga idejében híven szolgált. Az ő emlékirata alapozta meg hosszú időre I. Rákóczi György negatív megítélését, de tény az is, hogy Bethlen Gáborról egyetlen rossz szót sem írt le. 1662. január 22-én halt meg, holttestére nem bukkantak, valószínű lovak taposták szét.
Írta: Márk Éva