II. Rákóczi Ferenc:
II. Rákóczi Ferenc 1676.03.27-én született a borsi kastélyban. Az egész a véletlen műve volt. Édesanyja Munkácsról Regécre tartott és itt szállt meg. Nem számított rá, hogy meg fog indulni a szülés. A család tagjai ezt a helyet átmeneti pihenőhelynek használták. Tehát a napjainkban a mai magyar-szlovák határ túloldalára eső kis falu a véletlennek köszönheti a hírnevét.
II. Rákóczi Ferencnek sorsa már születésekor el volt döntve. Azzal, hogy I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fiaként látta meg a napvilágot, a függetlenségi harcok egyik leendő vezérévé tette. Apja korai halála után Thököly Imre lett a mostohaapja. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy gyerekkorában nem szerette Thökölyt, sőt volt, amikor kígyónak nevezte. Ez a gyermeki féltékenységre vezethető vissza, mivel édesanyját szerette volna kisajátítani.
Megszenvedte azt is, hogy Thököly férfiakat próbáló hadjáratokba hordta magával. Mégis ősei és mostohaapja lázadó útját választotta. Az sem hatott, hogy Munkács bevétele után elszakították családjától és Lipót a jezsuiták gondjaira bízta. A Thököly-felkelés folytatásaként a török kiűzése után az ő szabadságharca következett.
A szabadságharc előzményei:
A század legvéresebb csatájának évében, 1697-ben I. Lipót hatalmas adóemelést hajtott végre. Az adót pedig kegyetlen erőszakkal hajtották be. Ez a bánásmód váltotta ki a hegyaljai felkelést. A "Tokaj körüli lázadás és pusztítás" átterjedt Patakra és Újhelyre is. Lipót zendülésnek bélyegezte a dolgot és drasztikus intézkedéseket foganatosított. Felhatalmazta a Magyarországon állomásozó hadsereg valamennyi parancsnokát, hogy az "istentelen rebellisekkel szemben tűzzel-vassal" lépjenek fel. Egy Nyitra megyei szerzetes beszámolója szerint az 5000 fős zendülő csoport ellen hat császári ezredet indítottak Hegyaljára. A császáriak 3 hét alatt szerezték vissza Patakot és Tokajt. Mindez abszolút nem zavarta meg a törökellenes háborút, Zentánál tönkreverték a török sereget és két évvel később Karlócán békét kötöttek a szultánnal.
A hegyaljai felkeléstől Rákóczi még távol tartotta magát. A karlócai béke után eldöntötte, hogy saját kezébe veszi az irányítást. 1700 tavaszán Bercsényi Miklóssal és elvbarátaival közös álláspontra jutottak. Miután rájöttek, hogy az ország sorsát tiltakozó beadványokkal nem lehet jobbítani, a Habsburgok lerázásáról kezdtek el gondolkodni. A megvalósítás módja nehéznek tűnt, mivel az országban hemzsegtek a császári erők és még a külső ellenség sem fenyegette a bécsi udvart. Azonban a remény hal meg utoljára alapon megtalálták a lehetőséget. Spanyolországban a súlyosan beteg II. Károlynak nem volt utóda. A Habsburgok előtt újra felrémlett V. Károly birodalma, ahol sohasem nyugodott le a nap. Azonban nem csak Lipót törekedett Spanyolország megszerzésére, hanem a XIV. Lajos is szemet vetett rá. A Napkirály pedig jó lehetőségnek bizonyult a segítségnyújtásra. Rákóczi Francois Longueval belga származású kapitányon keresztül kívánta felvenni a kapcsolatot a Napkirállyal. Pont a spanyol király halálának napján, 1700.11.01-én írta meg levelét, melyben XIV. Lajos támogatását kérte. Sajnos porszem került a gépezetbe, mivel a belga küldönc valójában a császáriak beépített embere volt. Lougeval mindent jelentett Lipótnak, áprilisban pedig megrendezték a letartóztatását. Magát Rákóczit 04.18-án éjjel vették őrizetbe és Bécsújhelyre szállították. Bercsényi szerencsésebb volt, ő idejében értesült a bajról és Lengyelország felé vette az útját.
Bécsújhelyről a szökés lehetetlennek tűnt. A börtön parancsnoka, Gottfried Lehmann nagyon szigorúan őrizte a foglyot, még a húst és a kenyeret is maga szeletelte fel neki, nehogy a kés a kezébe kerüljön, vagy bármit becsempészhessenek hozzá. Közben Rákóczi felesége, Sarolta Amália segélykérő leveleket írt több európai uralkodónak, de csak ígéreteket kapott. Mivel maga a porosz király érdeklődött Rákóczi hogyléte felől, a börtönparancsok is elkezdett enyhülni, most már Sarolta küldeményei eljuthattak a fogolyhoz. Lehmann egyre jobban rájött, hogy Rákóczi ártatlan. Nemsokára kész volt egy konkrét szöktetési terv.
Lehmann egy este a saját szobájában öltöztette át dragonyos-egyenruhába a foglyot, aki vállára vetett katonazsákkal, Lehmann öccsének kíséretében egyszerűen csak kisétált a börtönből. A Fertő tó irányába menekült, a Csallóközön átvágva, Cseklész és Bajmóc érintésével Podolinba érkezett, innen pedig a hegyeken keresztül lengyel földre lépett. Amikor szökését felfedezték, Lehmann minden felelősséget magára vállalt. Jutalma kínvallatás, lefejezés és testének a felnégyelése volt. Az özvegyének és az öccsének Rákóczi később életjáradékot folyósított, és Lehmann parancsnok neve még egy kuruc dalban is fennmaradt. Rákóczinét és gyermekeit letartóztatták, a család vagyonát zár alá vették. 11.10-én indult meg Rákóczi köröztetése, 24-én vérdíjat tűztek ki a fejére.
Rákóczi Brezán várában bújt el, és csak akkor akart Habsburg-ellenes támadásra vállalkozni, ha francia segítséget kap. Egyelőre vissza is utasította a Felső-Tisza-vidéken szervezkedőket. Mivel XIV. Lajos egyelőre vonakodott elkötelezni magát, szorosabbra fűzte kapcsolatát a Tiszaháton érlelődő felkelés vezetőivel. 1703 májusában személyesen kereste fel Esze Tamás tarpai jobbágy. A tiszaháti szervezkedők vezetőjével Rákóczi formális szerződést kötött, melynek eredményeképpen Rákóczi katonaságot, a tiszaháti felkelők pedig vezért nyertek. Rákóczi megígérte, hogy segélyhaddal jön be az országba, de amíg az országba be nem érkezik, addig a Brezánban kelt pátensét hirdessék a falvakban és városokban. 05.12-én Rákóczi és Bercsényi néhány zászlót nyújtott át a küldöttségnek, egyik oldalára Rákóczi címerét és neve kezdőbetűit, másikra a közismert jelmondatot hímezték: "Cum deo pro patria et Libertate" (Istennel a hazáért és a szabadságért). Rákóczi gyűrűspecsétjével ellátott és 05.06-án és 12-én kelt brezáni kiáltvány az ország valamennyi lakosát, az "egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyver viselő és otthon lakos, egy szóval minden rendű" magyart mozgósította a küszöbön álló harchoz. Hazatérésük után terjesztették a hírt és Rákóczit szinte Messiásként várta a nép. A mozgalom Szatmárban is szétterjedt. Károlyi Sándor szatmári és Csáky István bereg-ugocsai főispán nemesi felkeléssel próbálta útját állni a népi mozgolódásnak. 06.07-én Dolhánál Károlyi a szatmári császári századdal megerősített nemesi csapata rajtaütött a "rendezetlen, borba és álomba merült fegyveres népségen", rövid csatában megfutamította őket.
A szabadságharc első évei:
Rákóczi 07.16-án lépte át a magyar határt és rögtön a felkelés élére állt. Tökéletesen időzített, hiszen ekkor már zajlott a spanyol örökösödési háború a franciák és a Habsburgok között, emiatt a bécsi hadvezetés kivont minden számottevő katonai erőt Magyarországról. Akkora volt a katonahiány, hogy a Haditanács 1702-ben a szegénylegények kényszersorozását is elrendelte. 1703-ban úgy tűnt, hogy egyesülhet a francia és a kuruc sereg és sor kerülhet egy Bécs elleni összehangolt támadásra. A francia-bajor sereg 1703 nyarán mintegy 400 km-re megközelítette a magyar határt.
Közben a kuruc hadsereg lavinaszerűen növekedett, főleg jobbágyok csatlakoztak. Ebben nagy szerepe volt Rákóczi 1703.08.28-i vetési pátensének. Ezzel megerősítette a felkelés népi jellegét, a harcoló jobbágyok, zsellérek és közvetlen hozzátartozóik felmentést nyertek a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól. A felhívás elérte célját. Mozgósította azokat, akik "magyar igaz véréből" érezték és szerették szabadságukat, szabadulásukat óhajtották. A nemesség megnyugtatása és megnyerése céljából eltiltotta a katonaságot a kastélyok megtámadásától. A nemesek közül megnyerte Károlyi Sándort is, aki októberben fordított hátat Lipótnak. Rákóczi 09.07-én általános hadi szabályzatot bocsátott ki (Edictum Militare) és fellépett a katolikus templomok elfoglalása és protestánsoknak adása ellen is.
Az eredményesség hamar megmutatkozott. Még 08.13-én bevették Nagykárolyt, majd ősszel a kuruc hadak végigűzték a Felvidéken Leopold Schlick csapatait, majd 12.24-én a szenteste békés eltöltése helyett Károlyi rohammal bevette a Bécs védelmére épített marcheggi sáncokat is.
Lipót ekkorra már meggyőződhetett róla, hogy nem a Thököly-féle felkelők tértek vissza. Thököly sikerei a török szövetségből eredtek, Rákóczi mögött viszont egész Magyarország állt, nemesekkel és nemtelenekkel együtt.
1704-ben spanyol fronton a császáriak arattak nagy győzelmet 08.13-án Höchstädtnél. Innentől kezdve az angol-császári-holland szövetségesek győzelmei fémjelezték az örökösödési háború menetét. Ez eleve elvágta a két leendő szövetséges találkozását. Magyarországon váltakozó szerencsével folyt a harc. 1704 telén félévi blokád után megadta magát Tokaj, Munkács és Kővár őrsége. Károlyi január elején embereivel a Csallóközből átkelt a Dunántúlra és a helyi felkelőkkel gyarapodó seregével ideiglenesen elfoglalta az országrészt. A kudarcot kudarcra halmozó Schlicket leváltották, az új császári főparancsnok Siegbert Heister lett. Ő Feketevárosnál szétszórta Károlyi seregét, majd tavasszal az alsó-magyarországi városok visszafoglalására indult meg. Vállalkozása kudarcba fulladt, mert Károlyi, Ocskay László és Bercsényi csapatai Szomolánynál 05.28-án szétverték egyik hadoszlopát. A győzelem kiaknázását sajnos elmulasztották. Sőt Károlyi későn jelent meg a koroncói csatában, 1704.06.13-án. Ez a nap ráadásul péntekre esett, ami a régebben némethű, nemrég Rákóczihoz pártolt Forgách Simonnak jött így rosszul. Heister tábornoknak viszont szerencsés napja volt, négyszeres-ötszörös túlerővel szörnyű vereséget mért Forgáchra. Itt domborodott ki a labancok tüzérségének fölénye: Heister tábornagy ágyúi véres rendeket vágtak a rohamozó gyalogosok és lovasok között. A bécsi Wienerisches Diarium 3000 kuruc és csak 100 labanc halottról számolt be, maga Forgách 2000 halottat ismert el jelentésében.
Erdélyben is hasonló volt a helyzet. Az erdélyiek Rákóczit távollétében fejedelemmé választották a gyulafehérvári országgyűlésen 1704.07.08-án. Ezt az érintett Szeged ostroma közben tudta meg. A jó hír ellenére sem sikerült bevennie a várost. A fejedelemválasztás hírére Bécsben kicsit idegesek lettek. Közben próbálkoztak Selmecen egy békítő tárgyalással, de az zsákutcába torkollott. Innentől a hadműveletek a Felföldre helyeződtek át. Rákóczi csapatai diadalmasan elfoglalták Kassát (10.31.) és Eperjesre (12.01). Bottyán János pedig Érsekújvárt foglalta el 11.16. éjszakáján. December közepén az örökös tartományok védelmére kiépített Lipótvárt ostromolták. Heister tábornok öccse, Hannibal sietett a felmentésére. Az ostromot Rákóczi Antoine La Motte francia tüzérezredesre bízta, ő maga Bercsényivel Heister felé indult, Nagyszombatnál találkoztak. Karácsonyi jókívánságok helyett 12.26-án egymásnak estek. A csata jól indult a kurucok szempontjából. Bercsényi huszárezredei megrohamozták Heister seregének balszárnyát, Esterházy és Ocskay lovassága is összecsapott a császári lovassággal. A támadás annyira sikeres volt, hogy a császári tüzérség rövid időn belül elnémult. Délután 3-kor már Bercsényi huszárai a zsákmányolt társszekerek fosztogatásával voltak elfoglalva, akkor Heister ellentámadást indított, szétzúzta és megfutamította a gyalogságot. Az általános zűrzavarban Rákóczi visszavonulást rendelt el. A források 400 fős kuruc, 380 fős császári veszteségről számoltak be. Rákóczi anyagi vesztesége is jelentős volt: 6 ágyú, 6 nehézágyú és 7 mozsár is odaveszett.
A kurucok nem torpantak meg a vereség láttán, folytatták a harcot. 1705 első hónapjaiban Forgách Simon bevette Eger és Szatmár várát, Bercsényiék pedig Bazin, Modor és Szentgyörgy elfoglalásával jelezték, hogy nem adták fel a harcot. Tavasszal Károlyi Sándor hadai Bécs elővárosait zaklatták, majd két vereség után (Balatonkiliti 03.31, Jánosháza 04.01) kiszorult a Dunántúlról. A vereségek ellenére Rákóczi továbbra is optimista volt. 1705.05.05-én Bécsben meghalt I. Lipót. Utóda fia, József lett.
Rákóczi országgyűlést kívánt összehívni, előtte katonáival a pest megyei Gyömrőn gyülekeztek. Rákóczi 07.03-án ért oda, egy elégedetlenkedő, a harcokba beleunt katonaságot talált ott. A válságos helyzetben mustrát rendelt el és beszédet intézett katonáihoz. Felelevenítette az elért sikereket, és buzdította a katonákat a további sikeres folytatáshoz. Beszédében kiemelte, hogy a haza szabadsága a legfontosabb. Megígérte, hogy megtartja a brezáni kiáltványban foglaltakat. Most már egyre fontosabb volt egy országgyűlés összehívása.
Az országgyűlés előtt még indult egy hadjárat. Rákóczi 08.05-ig a Vág mocsarai között kelepcébe csalta a Heistert leváltó Ludwig Herbeville tábornagy Lipótvár felmentésére érkezett seregét, mely a kuruc tábornokok ügyetlensége miatt kiszabadult onnét. Herbeville 08.11-én Bercsényi és Esterházy Antal hibáit kihasználva a pudmerici csatában szétverte a kétszeres túlerőben levő kuruc sereget. Noha ez a vereség sem okozott nagy gondot a szabadságharc menetében, a kurucok megint meggyőződhettek róla, hogy a lelkesedés nem pótolja a hadimesterséget.
A csaták közben felröppent a hír, hogy I. József szimpatizál a magyarsággal. Rákócziék azonban nem tekintették törvényes királynak, mivel az ország nem választotta meg királyának. Bercsényi 1705.05.16-án Nyitrán kijelentette, hogy "...íme, interregnumot mutatott az Isten!" Új király kereséséről levelezett Rákóczival, és biztos volt benne, hogy "bizony, tanálunk udvarlót, mi szép leány ez a Regina Hungaria, Jungfrau Regede". Bercsényi biztos volt benne, hogy Európában nagy versengés indult majd a magyar koronáért. Ilyen események után nyílt meg a várva várt országos gyűlés Szécsényben, 09.12-én.
A szécsényi országgyűlés:
Az országgyűlésen a nemzet képviseletében 1 megyéspüspök, 5 címzetes püspök, néhány szerzetes és világi pap, 36 főnemes, 25 vármegye és több város képviselője gyűlt össze. A királyi delegációt Széchényi Pál kalocsai érsek és Szirmay István királyi tanácsos vezette. Az ország legfontosabb méltóságai (a nádor, az országbíró, a horvát bán, a prímásérsek stb.) nem jelentek meg. Emiatt nem nevezhetjük országgyűlésnek a tanácskozást, maguk a résztvevők országos gyűlésként nevezték meg magukat.
Az országgyűlésen szóba került a Habsburgoktól való elszakadás ügye is. Rákóczi javasolta, hogy I. Józsefet ne tekintsék magyar királynak. Ebben az ügyben világos döntés nem született.
Megalakult a rendek konföderációja, és ez a rendi-politikai szövetség vezérlő fejedelmévé választotta Rákóczit. Rákóczi megesküdött, hogy az "összeszövetkezett Magyarságnak" szabadságát, törvényes jogait megtartja és megvédelmezi, ugyanúgy a három vallás szabadságát is. Rákóczi pedig felhatalmazást kapott a rendektől, hogy az országot "nemcsak hadi dolgokban, hanem az törvényes, egyházi, politikai és ökonómiai állapotban is igazgassa, kormányozza és velük együtt oltalmazza".
Az országgyűlés Rákóczi mellé egy 24 tagú tanácsot is állított, melybe 3 püspököt, 9 főurat, és 12 köznemest neveztek ki. A szenátus tagja lett Bercsényi, Eszterházy Antal, Károlyi Sándor és Vay Ádám is.
Megalakították a gazdasági tanácsot is, melynek a funkciója a szabadságharc anyagi erőforrásainak megteremtése, a pénzügyek intézése lett. Létrehozták az udvari kancelláriát, amely elsősorban a kormányzás adminisztratív teendőit intézte. Élén Sennyei István állt, de a fő ügyintéző Ráday Pál volt.
Közben próbálkoztak a megegyezéssel is. Nagyszombaton tárgyalások zajlottak 1705.10.27 és 1706.07.22 között. A kurucok delegációját Bercsényi vezette, ez 3 feltételhez kötötte a megegyezést: kívánták a külső országok kezességét, a nemzetet sértő 1687-es országgyűlési végzések törlését, és az önálló Erdélyi Fejedelemség elismerését a magyar koronától való elszakadás nélkül. Az angol és holland közvetítőktől Bercsényiék megtudhatták, hogy József megfellebbezhetetlenül törvényes királynak tekinti magát és egyik vitapontért se rajong túlságosan.
További hadszínterek:
Az országgyűlés után újra Herbeville csapatával találkoztak a kurucok. A csatára 11.11-én került sor a zsibói sáncoknál. A kurucok nem tudták feltartóztatni az ellenfelet. Forgách balszárnya megfutamodott, a Des Alleurs francia altábornagy vezette jobbszárny felmorzsolódott. A délután 3 körül kezdődő csata két óra alatt eldőlt. Rákóczi 35 ágyújából 25-öt elvesztett, a csatában 400-an estek el. A vereség után az erdélyiek egy része Moldvába, Havasalföldre, a másik Rákóczival Magyarországra menekült. Ütőképes hadsereg nem maradt Erdélyben, a kurucság Északnyugat-Erdélybe szorult vissza. Nem véletlen, hogy Huszton ülésezett 1706.03.08-20 között az erdélyi országgyűlés, amely egy Magyarországgal létesítendő konföderációról határozott. Itt mondták ki Erdély elszakadását a Habsburg-háztól. Megállapodás született abban is, hogy Rákóczi állama elismeri és biztosítja Erdély önállóságát.
Közben a Dunántúlon folytatódott a kuruc offenzíva. 1705 végére Bottyán János majdnem az egész országrészt megtisztította a császáriaktól. A nemesség és a nép ezúttal tömegesen állt a kuruc zászlók alá, ami hosszabb időre biztosította Rákóczi dunántúli hatalmát.
Mivel az Erdélyt megszállt császári sereg éppen Magyarországon tartózkodott, Pekry Lőrinc kuruc altábornagy 1707 elején könnyen megszállta és Nagyszebenbe szorította Johann Karl Tige császári ezredes csapatait. Ekkor és utoljára fordult elő, hogy Erdély és a Dunántúl is kuruc fennhatóság alatt állt. A Haditanács Rabutin tábornokot küldte a visszavételre, aki csata nélkül visszavette a Királyhágón túli tartományt. Erdély végleg elveszett a kurucok számára.
Ónodi országgyűlés:
A szenátus 1706.12.18-1707.02.05 között Rozsnyón tanácskozott. Itt Rákóczi bemutatta a Béccsel folytatott békealkudozások kudarcát, amely az udvar kétszínűsége miatt következett be. A hadakozás folytatását határozták el. Határoztak, hogy a detronizációról és az interregnum kinyilvánításáról a szécsényihez hasonló országos gyűlés döntsön. Rákóczi nem késlekedett, a konföderáció országos gyűlését "Ónod táján levő Mezőre" jelölte ki 05.01-i kezdéssel.
Az országos gyűlés megnyitása egy hónapot késett. A tavaszi árvizek miatt a meghívottak és a küldöttek csak május végére gyűltek össze, de nem is Ónodon, hanem a Sajó bal partján elterülő körömi mezőn.
A gyűlés feszült légkörben kezdődött, mert a jelenlevők ismerték Túróc vármegye köriratát, amely a harc kilátástalanságáról szólt. A követek állították, hogy a király uralma alatt nagyobb szabadsága volt az országnak, mint Rákóczi idejében. Bercsényi a túróciak tettét a konföderáció elárulásának minősítette és kardot rántott a bűnösökre. "Haljanak meg inkább a gazok" felkiáltással Rakovszky Menyhért jegyzőre sújtott. Károlyi Sándor is karddal támadt a túróciakra, a generálisok példája ráragadt a többi képviselőre is. Rakovszkyt a delegátusok halálra vagdalták, fiatalabb követtársa, Okolicsányi Kristóf súlyosan megsebesült. Ez nem volt elég, még bíróság elé is állították, ahol halálra ítélték és 3 nap múlva ki is végezték.
A véres események után gazdasági dolgokról döntöttek. A forgalomban levő rézpénz értékét 60%-kal leszállították. Kimondták, hogy értéke mindenhol az ezüstével azonos legyen, érvényes fizetőeszközként működjön. Döntés született az adókivetés ügyében is. Jobbágyra, nemesre egyaránt kétmillió forintot vetette ki.
06.13-án, pünkösd hétfőn került sor az országgyűlés legnagyobb tettére. Kimondták a detronizációt, vagyis Bercsényi szavaival élve "Eb ura fakó, maji napságtul Joseph nem királyunk, ... inkább egy óra alatt elveszünk, semmint örökös jobbágyságot viselyünk, ... az ország pedig mondassék interregnumnak mind addig, meglen más országgyűlés alatt királyt nem választunk". Magyarország függetlennek és szabadnak deklarálta magát. Elkezdődhetett a Regina Hungaria kérőjének keresése. Maga Rákóczi 1707-ben II. Miksa Emánuelt szerette volna megnyerni a magyar trónra, de nem sikerült. 1707 szeptemberében találkozott I. Péter orosz cárral Varsóban, Szerződést kötöttek, amelyben Péter megígérte, hogy támogatja Rákóczit a lengyel trón megszerzésében és közbenjár a császárnál Magyarország és Erdély szabadságának visszaállítása érdekében. Újabb lengyel-magyar perszonálunió körvonalazódott ki, de nem valósult meg, mivel Péternek közbejött az északi háború.
A Habsburg-háztól való elszakadás nem sok sikert hozott. Az európai hatalmak nem nyújtottak kellő diplomáciai segítséget, Franciaország is egyre kevesebb támogatást nyújtott, nemsokára, az 1709-es malplaquet-i veresége után békét kötött a Habsburgokkal.
A trónfosztás ellenére I. József méltányosabb volt a magyarokkal, mint apja. Felszámolhatta volna a felkelést, de inkább az itáliai hódításait akarta megtartani és az itteni állapotnál megelégedett az egyensúlyi helyzet fenntartásával. Továbbra is szorgalmazta a tárgyalásokat és 21 év szünet után 1708 elején országgyűlést hívott össze Pozsonyba. Engedményként megszüntette a neoacquistica különleges jogállását jelképező Budai Kamarai Adminisztrációt, s Rákóczi és Bercsényi kivételével amnesztiát ígért a kurucok számára. Ugyanakkor visszakövetelte a felkelők által jogtalanul elfoglalt katolikus templomokat.
A szabadságharc hanyatló szakasza:
A nagy gond az volt, hogy senki sem érdeklődött a Regina Hungaria iránt. Az utolsó reménye Frigyes Vilmos porosz trónörökös volt, akinek érdeklődését felkeltette a magyar korona. Rákóczi egy Sziléziával és Morvaországgal való konföderációt sem tartott elképzelhetetlennek. Ez sem valósult meg.
A hadszíntéren továbbra is folyt az adok-kapok. Lipótvárat továbbra is ostromolták, és Rákócziék a közelben levő Trencsén várának elfoglalását tűzték ki célul. Rákóczi arra várt, hogy a kimerült várőrség feladja a várat, azonban Siegbert Heister főparancsnok Pálffy János horvát bán alvezérével együtt nyílt csatára akarta kényszeríteni Rákóczit. Meglepetésére 08.03-án hajnalban Rákóczi seregének hátában találta magát. Hatalmas zűrzavar támadt a kurucok táborában és a császáriak megalázó győzelmet arattak. A csata döntő momentuma az volt, amikor Pekry csapata nem tudta feltartóztatni Pálffy támadását és a centrumban harcoló hajdú és francia gyalogságot a centrumban támadta meg. A kurucok fejvesztve menekültek, Rákóczi személyesen igyekezett feltartóztatni őket Pandúr nevű lován. A ló az egyik árok átugratásakor felbukott, nyakát szegte. Rákóczi lebukott a lováról, eszméletét vesztette. A környezetében levő nemes ifjak mentették ki.
Az 1708-as év hátralevő része sikert és kudarcot egyaránt hozott. 08.25-én labanc kézre jutott Nyitra vára, 28-án Ocskay ezredével együtt átállt a császárhoz. Eszterházy Antal ugyan sikeresen harcolt a Dunántúlon a császáriak ellen, Béri Balogh Ádám pedig 09.02-án a tolna megyei Kölesden aratott szép győzelmet Nehem ezredes felett. Heister tábornok is megszégyenülten vonult el Érsekújvár alól, szégyenét a bányavárosok elleni hadjárattal feledtette. Támadása valóságos menekültáradatot zúdított Felső-Magyarországra. Keletről az otthonaikból kiűzött vagy otthonaikat elhagyó erdélyi kurucok igyekezte Rákóczi egyre szűkülő országába. Mindenütt félelem, fáradtság, fásultság uralkodott. Rákóczi ilyen hangulatban hívta össze a sárospataki országos gyűlést.
Sárospatakon 11.28-án nyílt meg az országos gyűlés. Döntöttek arról, hogy a katonáskodó jobbágyok mentesülnek a közterhek fizetése alól. Azonban ez már nem segített. Az adókat nem tudták beszedni, mivel egyre jobban szűkült a konföderáció területe. Sok volt az elégedetlenkedő, a katonáknak elege volt a harcból.
A szabadságharc utolsó jelentős csatáját Romhánynál vívták 1710.01.22-én. Ez volt az utolsó csata, amit Rákóczi vezényelt. A császáriakat Sickingen altábornagy vezette. Az óriási létszámfölényben levő kurucok megfutamították az altábornagy seregét. Utána azonban elkezdtek fosztogatni. Rákóczit annyira lehangolta csapatainak viselkedése, hogy visszavonulót doboltatott. A támadó hadjárat végérvényesen megfeneklett.
Ősszel császári kézre került Érsekújvár és Eger. A kuruc terület Felső-Magyarországra és annak alföldi előterére zsugorodott össze. A hadszíntér lakosságát éhínség és a pestis sújtotta.
Rákóczi 1711 januárjában Lengyelországba távozott, Károlyira ruházta a hatalmat. Károlyi felvette a kapcsolatot az új hadvezérrel, Pálffyval és elkezdődtek a béketárgyalások.
Pálffy a létszámbeli hátrányára és a pestisjárványra hivatkozva nem is volt kedve csatázni a kurucokkal. Károlyiék is hajlottak a megegyezésre. Megindultak a tárgyalások. Végül 04. 29-én Szatmáron aláírták a békeszerződést és a két hete halott király nevére elmondták a hűségesküt. Az egyezség igazi hitelesítése másnap történt, amikor a majtényi síkon felsorakozott 10-12.000, Károlyi parancsnoksága alá tartozó csapatok zászlóikat földbe szúrták, letették, a fegyvereik náluk maradtak. A sereg még aznap hazaoszolt, a 8 éven át tartó küzdelem véget ért.
Rákóczinak abszolút nem tetszett a béke. Főleg azt sérelmezte, hogy nem tarthatta meg erdélyi fejedelemségét. Nem tudott mit tenni, emigrációba vonult 1735-ben halt meg a törökországi Rodostóban.
Írta: Sásdi Tamás
Felhasznált irodalom:
- Gebei Sándor: A Rákóczi-szabadságharc 1703-1711. Magyarország története 11. kötet (Főszerk.: Romsics Ignác), Kossuth Kiadó, Bp., 2009
- Hársfalvi Péter: Magyarország története a kései feudalizmus századaiban (1526-1790), Tankönyvkiadó, Bp., 1988.
- Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Milleneumi Magyar Történelem. Életrajzok., Osiris Kiadó, Bp., 2004.
- Nagy György: Magyarország apróbetűs története a honfoglalástól napjainkig, Kossuth Kiadó, Bp., 2010.
- Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. Magyarok Európában II. kötet (Szerk.: Glatz Ferenc), História/Holnap Kiadó, Bp., 2006.