A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja. Krisztus születésének december 25-ei megünnepléséről az első adatok a IV. századból származnak. Gyökere azonban a római ünnepek között keresendő.
Az ókori római ünnepek közül kiemelkedett Saturnalia ünnepe. Saturnusnak, a vetés istenének és feleségének, Opsnak, a termékenység istennőjének ünnepét minden évben december 17-e és 23-a között tartották. Az ünnep a hajdan volt "aranykort" idézte, amikor még Saturnus isten uralkodott Itáliában, és a föld még művelés nélkül adott megélhetést az embereknek. Nem volt még ekkor különbség az emberek között, nem létezett az úr - szolga viszony. Ezt az állapotot volt hivatott - hacsak egy rövid időre is - visszaállítani Saturnalia ünnepe. Seneca leírásából tudjuk, hogy amikor kezdetét vette a népünnepély, a gazda és a szolga szerepet cserélt. Egy asztalhoz ült rabszolgatartó és rabszolga, sőt az előbbiek szolgálták fel az ételeket az utóbbiaknak. Mindenki evett, ivott, a rokonok ajándékokkal kedveskedtek egymásnak. E néhány nap a békesség, a felebaráti szeretet időszaka volt. Erre az időre a rabszolgák is visszanyerték véleménynyilvánítási jogukat (libertas Decembris). Munkaszünetet rendeltek el, az iskolai tanítás is szünetelt, de a bíróságok is felfüggesztették munkájukat, és a kiszabott büntetések végrehajtását is elhalasztották ez időre. E kedvelt ünnep hagyománya került aztán be a keresztény karácsonyba is.
A Kr. u-i III. században uralkodó Aurelianus császár rendelte el, hogy a birodalom egész területén december 25-én a legyőzhetetlen Napot (sol invictus) ünnepeljék meg. E pogány hagyomány élt tovább a keresztény karácsonyban. Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. Niceai János püspök szerint I. Gyula pápa (337 - 352) alatt kezdték megülni az ünnepet. Ettől kezdve a híradások száma gyarapodik. Tudunk arról, hogy 343. december 25-én a szíreknek már prédikációt tartottak. Nazianzi Szent Gergely 379-80-ban Konstantinápolyban emlékezett meg Jézus születésnapjáról. Az V. század elején Róma is elismerte karácsony ünnepét, sőt ezen a napon cirkuszi játékok tartását is megtiltották.
A karácsony gazdag hagyományokban. Mivel szakrális időszak ("szent idő") a legegyszerűbb tevékenységek jelentése is többletjelentéssel töltődik. Az ünnep vigíliájához (december 24.) és mindkét napjához rengeteg hiedelem, népszokás fűződik.
December 24-én az asszonyok takarítottak, főztek, sütöttek. A férfiak rendbe tették az udvart, kitakarították az istállót, tűzrevalót készítettek az asszonyoknak az ételek készítéséhez, bekészítették az állatoknak a takarmányt. Az esti harangszó után vette kezdetét a karácsonyi vacsora. Előtte azonban a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe pedig ezüstpénzt vagy piros almát tettek, hogy a következő esztendőben
egészségesek és szerencsések legyenek.
A karácsonyfa állítás szokása a XVII. század elején bontakozott ki Elzászban. Hazánkban protestáns német telepesek honosították meg, kiteljesedése és elterjedése azonban a XIX. század első felében következett be. Ekkor még csak az arisztokrácia körében volt népszerű, a század végére a falusi iparosok és módosabb parasztok körében is megjelent, de közismertsége csak a XX. század elején vált teljessé.
Este a pásztorok ostoraikkal hatalmas zajt csaptak, kolompoltak, kürtöt fújtak. A zajkeltés a gonosz erők távoltartását szolgálta. A karácsony éjféli miséhez is számos hiedelem fűződött. Így például, aki felállt a Luca székére, megláthatta, kik a boszorkányok. Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, és elmondják, gazdáik hogyan bántak velük.
Az egész Kárpát-medencei terület egyik leglátványosabb szokása a betlehemezés és a kántálás volt.
Felhasznált irodalom
A magyar folklór.
Szerkesztette: Voigt Vilmos. Budapest, Osiris Kiadó, 1998.416 - 419.
Magyar néprajzi lexikon
3. kötet.Főszerkesztő:Ortutay Gyula. Budapest, Akadémiai Kiadó, 59 - 69.
https://www.romaikor.hu/romai_kultura/a_romai_idoszamitas/romai_unnepek/cikk/az_unnepek_jellege