A kezdet
A tizenöt éves háború az 1600-as évek elejére teljesen kimerítette a Habsburgokat. A külföldről érkező segélyek egyre apadtak. A birodalom pénzügyeiért felelős Hofkammer a magyar nemesség szempontjából végzetes lépésre szánta magát. A kincstári jövedelemforrások visszaszerzése érdekében pereket indított a magyar nemesség ellen. Aki pedig ellenszegült, azt felségsértés címén perbe fogták, elítélték, birtokait pedig elkobozták. Ez a lépés elsősorban a vállalkozó típusú magyar főurakat érintette, akik között ott volt Illésházy István országbíró, Rákóczi Zsigmond felső-magyarországi főkapitány, de erre a sorsra jutott Homonnai Drugeth Bálint és Széchy György is. Mind olyanok voltak, akik korábban az udvar leghűségesebb támaszai voltak.
Bocskai Istvánnal is ugyan ez volt a helyzet. Néhány évvel korábban még a bécsi udvar egyik legodaadóbb híve volt. Sokat fáradozott azon, hogy a két magyar állam (Erdély és a Magyar Királyság) között az egység helyre álljon. Fiatal éveit Prágában töltötte, udvari környezetben, majd Várad főkapitánya lett. Báthori Zsigmond fejedelmi székbe kerülésével pedig tanácsadóként irányította az erdélyi politikát. Ennek ellenére megkérdőjelezve hűségét gyanúba keverték. Prágába ment, hogy személyesen tisztázza az ellene felhozott vádakat, de erre már nem kerülhetett sor, mert fogságra vetették. Két évig raboskodott, és amikor elhagyta Prágát, már az udvari politikából teljesen kiábrándult ember képét mutatta. Mélységesen felháborította, hogy az udvar koholt vádak alapján, felségsértéssel vádolva egész uradalmakat kobozott el magyar főuraktól. Protestáns vallásában is megalázva érezte magát. Ekkor döntött úgy a „magyarok Mózese” díszítőjelzővel is illetett kálvinista főúr, hogy a Habsburgok helyett a török földön bujdosó magyarokkal keresett kapcsolatot. Bocskai a kálvini tanítás parancsát követve magát isteni küldöttnek tekintette, aki fellázadt „az isteni törvényt semmibe vevő zsarnokkal szemben”. Bethlen Gáborral és a portával kötött titkos szövetséget. 1604-ben a szultáni udvar hozzájárulását kérte az erdélyi fejedelmi szék megszerzéséhez. Bocskai ténykedését gyanakodva figyelte Felső-Magyarország katonai főparancsnoka, Giacomo Barbiano Belgiojoso, ezért az ősz folyamán magához hívatta a bihari főurat. Nem véletlenül, hiszen Bethlen Gábor jóvoltából a kezébe került Bocskainak a Portával történt levélváltása, valamint a bujdosók által megválasztott fejedelemnek adott, nevet nem tartalmazó szultáni kinevező okirat. Bocskai Illésházy István példájából okulva azonban nem ment el a főparancsnok táborába. Válaszul Belgiojoso a király, Rudolf nevében megtámadta Bocskai birtokait. Szentjobbot sikerült is elfoglalnia, de Kereki várának ostromakor Bocskai oldalán már ott hadakoztak mellette a császári seregtől átcsábított hajdúk. A Kerekinél aratott győzelmet követően hamar megszületett a katonai, majd politikai szövetség Bocskai és a hajdúk között.
A hajdúk eredete és történelmi szerepe mindmáig nem kellőképpen tisztázott fejezete a magyar történetírásnak. Mivel nagyon szétfeszítené történetüknek részletezése jelen tanulmányt, ezért csak néhány fontos megállapítást szeretnék róluk szólni. A későbbiekben egy önálló cikkben mutatom be történetüket. A hajdúság magvát adó elemek nagy valószínűséggel a török elől menekülő délszláv népességből kerültek ki. Délszláv területeken a hajdu, hajduk névvel azokat az eredeti társadalmi helyzetükből kiszakadt és azt visszaszerezni nem tudó vagy nem akaró rétegeket jelölték, akik sem a hódítók sem saját rendjükbe már nem akartak visszailleszkedni. Eleinte foglalkozásul az állatőrzést, marhahajtást választották, mivel azonban ez nem biztosított megfelelő megélhetést, többségük fegyveres katonai szolgálatra vállalkozott. Ehhez a délszláv népelemhez csatlakozott aztán az a jelentős számú magyar réteg, akik a török terjeszkedés következtében veszítették el egzisztenciájukat. A 16. század végén a saját vezéreik alatt kisebb nagyobb csapatokban élő hajdúk rabló hadjáratokból tartották fenn magukat. A királyi hatalom és rendek is igyekeztek ellenük fellépni, de ugyanakkor gyakran kényszerültek katonai szolgálataik elfogadására. Az sem elhanyagolható tény, hogy világnézetükre nagy hatást gyakorolt a protestáns prédikátorok által terjesztett református vallás. Bocskai István ezt felismerve kezdett tárgyalásba velük. Ráeszmélt, hogy egységes, szervezett fellépésük és fegyveres erejük felhasználása előnyt biztosíthat számára a császári udvarral szemben. Immáron az ő segítségükkel október 15-én Álmosdnál kelepcébe csalta és megverte Belgiojoso alvezérét. Bocskai ezután Váradot is visszafoglalta, majd hamarosan Debrecen is a birtokába került. A Kassára visszavonulni akaró Belgiojosot zárt kapuk fogadták. A kassaiak nem engedték be falaik közé, így kénytelen volt a Szepességbe menekülni. Kassa november 11-én megnyitotta kapuit Bocskai előtt, aki itt rendezte be székhelyét. Az uralkodó az Erdélyben már bizonyított Bastát küldte Bocskai hadai ellen. Az ekkor még meglehetősen szervezetlen Bocskai-hadakat november elején Osgyánnál, majd a hónap végén Edelénynél győzte le Basta. November 20-án I. Ahmed szultántól Bocskai megkapta a fejedelmi jelvényeket.
A felkelés kiteljesedése
A vereség ellenére a felkelés rohamos gyorsasággal terjedt. A városok és várak sorra nyitották meg kapuikat Bocskai hadai előtt. A felkelés terjedésének sebességét mi sem mutatja jobban, mint hogy a január 5-én megnyílt pozsonyi országgyűlésen csak öt vármegye és az alsó-magyarországi bányavárosok képviseltették magukat. 1605 tavaszára a harc nélkül visszavonuló Basta seregeit követve az egész Felvidék Bocskai hajdúinak kezére került. E rabló csapatokhoz török-tatár segéderők is csatlakoztak. Májusban pedig már a meglehetősen vegyes összetételű és kétes harcértékű hajdú terrorcsapatok rendszeresen fosztogatták Alsó-Ausztriát, Stájerországot, Morvaországot és Sziléziát. Hamarosan az ő ellenőrzésük alá került a teljes Dunántúl is. Egységeik a kisebb falvakat, városokat lerohanták, kifosztották és gyakorta felgyújtották. A megerősített településekkel szemben hadisarcot vagy „égetési váltságot”, illetve Bocskai hűségére felesküvést követeltek. Ha ez nem történt meg, akkor a városon kívüli gazdasági épületeket lángra lobbantották. Aztán újra, de már keményebb feltételekkel, követeléseiket megismételték. Ha ez sem tudta jobb belátásra bírni a lakókat, akkor drasztikusabb eszközöket alkalmaztak. Kivágták a város környéki gyümölcsösöket, szőlőskerteket, a vetést és a konyhakerteket letiporták.
1605-ben lehetősége nyílt Bocskainak az erdélyi helyzet rendezésére. A székelyek kiváltságaik visszaszerzésének reményében február 21-én Marosszerdán fejedelmükké választották Bocskait. Egyedül az erdélyi szász városok nem támogatták trónra kerülését. A fejedelem egyébként sem kedvelte túlságosan Erdélyt. Bizonyítja ezt az a tény, hogy fejedelmi udvarát nem Gyulafehérvárott rendezte be, hanem a felvidéki Kassát választotta központjául.
A fejedelem ekkor érte el hatalma csúcsát. Elérkezettnek látta az időt Magyarország és Erdély egyesítésére.
A szerencsi országgyűlés
1605 áprilisára Bocskai országgyűlést hívott össze Szerencsre. Azt szerette volna elérni, hogy immár az ország egész lakosságának eltérő érdekeit a további sikeres küzdelem érdekében egyesítse. Két fő kérdésben sikerült egyességre jutni. Az egyik, hogy a rendek Magyarország fejedelmévé választották Bocskait. A másik, hogy elfogadták Bocskainak hajdúkkal való szövetségét. Ugyanakkor nagyszabású diplomáciai manőverbe kezdett a felkelés nemzetközi elismertetésének érdekében. Kiáltványban fordult Európa népeihez. Elsősorban a nyugati protestáns fejedelmeket és rendeket kívánta megnyerni a mozgalom igazának, de megkísérelte legalább semlegesíteni a katolikus hatalmasságokat is. A kiáltványt megszövegezője Káthay Mihály kancellár volt.
„Tudják meg és ismerjék el a Magyarországgal szomszédos keresztények is azt, amit már az egész világ elismer, és amiről részben a történelmi emlékek is tanúskodnak: hogy a magyarok, több mint kétszáz év óta kemény háborút viselnek a törökkel, hol győztesek, hol legyőzöttek maradtak, de támadását és zsarnokságát saját testükkel fogták fel, és a szomszédos tartományokat és országokat mostanig saját virágzó és gazdag országuk pusztulása árán védelmezték, és míg saját vérüket ontották és a szomszédos keresztényeket kímélték, elvesztették főnemeseiket, sőt néhányszor királyaikat és fejedelmeiket is. (…) A magyarok azonban, ezek az erős, hűséges és állhatatos emberek, megtartották és megvédték hitüket háború árán is és inkább választották a halált maguk és ivadékaik számára, sőt készek voltak a legvégsőt is elszenvedni, mintsem hogy elpártoljanak a keresztény népektől. Ezért visszautasították a törökkel való békét.
Most azonban, minden várakozás ellenére, a kereszténységnek ez az ércfala megdőlt. Ami pedig a legsajnálatosabb: nem az ellenség ereje döntötte és zúzta szét, hanem az, akinek előharcosnak kellett volna lennie, akit védelmezőjüknek és bosszúállójuknak tekintettek, az ásta alá és eltűrte pusztulását: választott és felesküdött királyuk, Rudolf, akit egykor a magyarok olyan lelkesen kívántak, választottak, és mint osztrák herceget ünnepélyesen királlyá koronáztak, és miután esküvel megerősítette jogaikat és törvényeiket, magyar királyként üdvözöltek, úgyhogy ez a megválasztás nyitotta meg később az utat számára a cseh koronához és a római császári címhez.”
A felhívás világossá tette, hogy a magyarok Rudolf fenyegetései miatt szerveztek felkelést ellene, és a törökökhöz való csatlakozás is kényszerből született meg. Tudtul adták Európa népei számára azt is, hogy a törökök és magyarok e szövetsége miatt Magyarország nem szolgált többé a kereszténység védőpajzsául. Vagyis Európát nem védi meg többé a török támadástól. Ezzel a politikai üzenettel legitimizálta Bocskai Rudolf császár és király elleni harcának jogosságát. Egyben azt kérte az európai rendektől, hogy valamilyen módon követeljék vagy kényszerítsék ki Rudolftól Magyarország szabadságának és jogainak helyreállítását, valamint a magyar törvények tiszteletben tartását.
1605. április 20-án a szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta Bocskait.
Pedig Bocskai még 1605 januárjában is azt bizonygatta Csáky Istvánnak és Rákóczi Zsigmondnak, – Rudolf két követének – hogy kész visszatérni Rudolf hűségére és folytatni a törökellenes küzdelmet. Cserébe azt kéri, hogy az uralkodó ismerje őt el Erdély fejedelmének. Talán joggal feltételezi erről az ajánlatról Gyulaffy Lestár, hogy magában foglalta a törökellenes harc folytatásának készségét. És ha ezt elfogadjuk, akkor már az sem tűnhet véletlennek, hogy a hajdúk úgy esküdtek föl Bocskainak – amit ő minden további nélkül elfogadott – hogy török csapatokkal együtt nem harcolnak. Ez a törökellenes harcokban kovácsolódott hajdú és végvári sereg minden zökkenő nélkül át tudott volna állni a törökellenes küzdelemre, ha úgy alakul a politikai helyzet.
A kirobbant felkelés a szultáni udvar számára kapóra jött. A felkelőkkel szembeni császári fellépés lehetőséget teremtett a török számára egy sikeres hadjárat megindítására. Miközben Bocskai csapatai török támogatással Érsekújvárt ostromolták, a császári erők megosztottságát kihasználva Mehmed nagyvezír október 3-án visszafoglalta Esztergomot, majd Visegrádot és Palotát is. Sőt, a szultán magának követelte azokat az egykor török kézen lévő várakat is, amelyeket Bocskai hadai foglaltak vagy foglalni fognak el a jövőben. A sikerek után a Porta már nem erőltette a hadműveleteket.
1605 őszére a császári erők és az udvarhoz hű dunántúli főurak seregei Németi Gergely hajdúkapitány seregeit a Dunántúlról kiszorították. Ezzel a felkelés érdemi része le is zárult.
1605. november 11-én Rákos mezején került sor Bocskai és Lala Mehmed nagyvezír találkozójára. Mehmed átnyújtotta a fejedelemnek szóló athnamét, amely Rex Stephanusként Magyarország királyának címezte Bocskait, illetve a szultántól kapott koronát. Bocskai azonban egyértelművé tette, hogy nem felségjelvényként fogadja a koronát, hanem ajándék gyanánt. Tettét azzal magyarázta, hogy az országnak van törvényes uralkodója, akit az ország szokásai és törvényei szerint választottak meg. Ő semmilyen törvénybe ütköző dolgot nem akar elkövetni, ezért a koronát csak ajándékul fogadhatja el. A magyar-török katonai szövetség ennek ellenére erősödött, hiszen a Porta tíz évre elengedte Erdély és a királyi Magyarország adóját. Bocskai pedig arra tett ígéretet, hogy Lippa és Jenő várát a török felügyelete alá helyezi.
Bocskai koronaelutasítása tehát nem egy merész felkelő személyes bátorságának megnyilvánulása volt, hanem egy ügyes politikai-stratégiai lépés, amellyel „Bocskai a magyar királyság királyi hatalmának törvényesítésére vonatkozó látásmódját hozta nyilvánosságra. Ezzel a látásmóddal és stratégiával szabaddá tette az utat a magyar rendek számára a rendek és Rudolf közötti béketárgyalások és politikai kompromisszumkötések megkezdéséhez”.
I. Rudolf belátva, hogy nem kap segítséget az európai hatalmaktól Mátyás főherceget bízta meg a magyarokkal kötendő béke feltételeinek megtárgyalásával. A Korponán tartott magyar országgyűlés november 24-én Illésházy Istvánt jelölte ki a Bécsbe küldendő követség vezetésére.
A bécsi és a zsitvatoroki béke
1606. január 9-én a korponai országgyűlésen megfogalmazott feltételek alapján Bécsben megkezdődtek a béketárgyalások a felkelők képviselői, Illésházy István és Mladossevith Péter valamint az I. Rudolfot képviselő Forgách Simon nyitrai püspök vezette megbízottak között. Január 15-én megszületett a fegyverszünet, amelyet július 24-ig kötöttek. Február 9-én pedig létrejött a megegyezés is. Ennek értelmében a protestáns vallásgyakorlás visszakerült eredeti jogaiba. A szerződés kimondta, hogy a következő országgyűlés ismét visszaállítja a nádori tisztséget és megválasztja az ország nádorát, aki a király és a kormányzó nélkül fontosabb ügyeket nem intézhet. A Szent Koronát Ausztriában, Magyarországhoz közelebb eső helyen fogják őrizni. Rudolf vállalta azt is, hogy a magyarországi tisztségeket magyar lakosokkal tölti be, és a továbbiakban nem indít törvénysértő pereket. Bocskai birtokadományait a szerződés érvénytelenítette. Bocskai személyes kielégítésként megtarthatja Erdélyt, de a fejedelemség a korona része marad. A fejedelem évi ajándékot köteles a királynak küldeni, halála után pedig Erdély visszaszáll az országra és a királyra, aki tetszés szerint rendelkezhet vele. Bocskai hívei, akik az április 16-a és 24-e között meghirdetett országgyűlésen megjelennek, büntetlenséget nyernek. A törökkel pedig béke kötendő.
Az áprilisi országgyűlés azonban túlzottan engedékenynek minősítette az első békeváltozatot, ezért arra utasította Illésházyt, hogy tárgyalják újra a feltételeket. Május 12-én Illésházy részletes utasítást kapott a tárgyalások folytatására. Mátyás főherceg a spanyol királytól, III. Fülöptől próbált meg katonai segítséget kérni azzal az indokkal, hogy a kassai országgyűlés követelései a katolikus egyház romlását vonná maga után. A spanyol uralkodó azonban kitért a kérés teljesítése elől. A pápai udvarral is sikertelenül próbálkozott Mátyás. A pápai nuncius arra buzdította a főherceget, ne engedjen a magyarok követeléseinek, mert azok sérelmesek a katolikus egyházra nézve, de pénzügyi segítséget a pápa nem tud biztosítani a magyarok elleni harchoz.
Így Mátyás főherceg számára nem maradt más megoldás, mint Bocskaival és a magyar rendekkel történő megegyezés. A június 23-án elfogadott egyezség biztosította a protestáns vallás gyakorlását a mágnások, a nemesek, a korona városai és a végvárak katonái számára. Ugyanakkor kimondta, hogy a jezsuitáknak az országban nem lehetnek birtokaik. A Szent Koronát Magyarországra szállítják. A tisztségeket magyarországiak kapják, vallásukra való tekintet nélkül. Kivételt képez a Dunántúlon az a két végvár, amelynek kapitányságát németek is megkaphatják. A leglényegesebb változásokat az Erdéllyel kapcsolatos dolgok jelentették. Bocskai István Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár megyéket férfiági utódai életére kapta utána az ország törvényes királyára, illetve a koronára szállnak. A kezében lévő többi területet a fejedelem átadja a királynak. A Bocskai által adományozott birtokokat a következő országgyűlés felülvizsgálja a bemutatott oklevelek alapján. Viszont megmarad a szabad királyi városok tőle kapott kiváltsága. Ez az egyezmény is beemelte a megvalósítandó pontok közé a törökkel kötendő békét.
A nézeteltérések ellenére végül szeptember 23-án ratifikálták a békeszerződést.
Nem véletlenül szerepelt mindkét tervezetben a törökkel való békekötés kérdése. A tárgyalást vezető Illésházy szerint „az magyarok megmaradásának és békességének az fundamentoma a törökkel való békesség, anélkül heában békéltünk az németekkel, az törekkel való hadakozás ismég az előbbi veszedelembe hozna bennünket”. Ebből a felismerésből következett a törökkel kötendő béke erőltetése. Bocskai közbenjárásának és közvetítő szerepének köszönhetően a két eddig szembenálló fél eddigi sikertelen tárgyalásait sikerült a holtpontról elmozdítani. Ez vezette a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki béke megkötéséhez.
Végül sok huzavona után, a Duna és a Zsitva folyók közötti táborban a három fél (Bocskai, I. Rudolf és a szultán) megbízottai húsz évre szóló békeszerződést írtak alá. A béke a területi kérdéseket a katonai helyzet alapján rendezte. A Nógrádban visszafoglalt várak falvai a továbbiakban nem hódolnak a töröknek. Esztergom és környéke megmaradt török kézen, Kanizsa környékéről viszont a budai pasa csak Batthyány Ferenccel egyetértésben dönthetett. Jelentősen szabályozta a hódoltsági peremvidékeken élők helyzetét. Eszerint a hódoltsági falvakban a török adót a bírák voltak kötelesek beszedni. A béke megtiltotta a török katonák magyar falvakba való bejárását. A magyar nemesség számára pedig a legfontosabb pontja a szerződésnek az bizonyult, amely biztosította a hódoltsági területen élő nemesek adómentességét, illetve hogy vagyonukban és személyükben szabadok lehetnek. Az előző században a szultáni udvar aligha ment volna bele ilyen feltételek biztosításába. A bécsi udvar számára legkedvezőbb feltételt pedig az jelentette, hogy a szultán egyszeri 200 ezer forint ajándék fejében mentesült a további adófizetés alól.
A bécsi és a zsitvatoroki szerződés még hosszú évekig gerjesztett vitákat, de „a két szerződés mégis lezárta a tizenöt éves háborút és a magyar rendek első Habsburg-ellenes felkelését. Megnyugtatóan rendezte a szembenálló felek viszonyát”.
Bocskai végrendelet és halála
A betegeskedő fejedelem december 17-én elkészítette végrendeletét. Személyes rendelkezései mellett politikai végrendeletét is tartalmazta:
„Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is [a királyi magyarországiaknak] javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten azt adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne, egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: nemhogy attól elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat, mely dologról, ha valaha hittel való confederatio közöttök lehet, felette igen javalljuk.” Utódjául Homonnai Drugeth Bálintot jelölte ki.
Végrendeletében személyes híveitől is búcsút vett. Hűséges követőit megjutalmazta, még a Debreceni Református Kollégium diákjaira is hagyott 200 forintot. Hűséges történetírójának, Szamosközi Istvánnak pedig elegendő pénzt juttatott művei kiadására. Kérte, hogy holttestét Gyulafehérvárott helyezzék örök nyugalomra, de mindenféle pompa nélkül.
Bocskai december 29-én hosszas betegeskedés után Kassán halt meg. Valószínűleg az akkoriban „vízkórnak” nevezett veseelégtelenség okozta halálát. Sokan a fejedelem humanista műveltségű kancellárját, Káthay Mihályt vádolták Bocskai megmérgezésével (noha a vád máig sem bizonyosodott be). Hajdúi is mérgezésre gyanakodtak, ezért január 12-én kegyetlenül lemészárolták Kátay Mihályt. Az urak többségét nem érintette meg a fejedelem halála. Elveitől elpártoltak és szó szerinti értelemben is meglopták. Istvánffy Miklós Habsburg-hű történetíró az általa csak „idejekorán meghalt becstelen embernek” nevezett Bocskai temetéséről így emlékezett meg: „Esztelen párthívei nagyszerű és teljességgel királyi temetést rendeztek neki, koporsójára két koronát is helyeztek. Egyiket a törököktől kapta, a másikról pedig – melyet a brassói polgárok egy titkos helyről vettek elő – azt mondták, hogy azé a despotáé volt, aki Moldvát zsarnok módjára elfoglalva korunkban híressé lett. Holttestét Kassáról elvitték, s utána szállították sok szekéren a polgárháborúban igazságtalanul felhalmozott hatalmas vagyonát; Homonnai Bálint, Nyári Pál, Széchy György és néhány ezer hajdú kísérte.” Arról is beszámolt, miszerint a temetési szertartáson résztvevő nemesek a fejedelem kincseit már a halottas menetből széthurcolták udvarházaikba.
Hajdúi és protestáns prédikátorok keseregtek igaz szívvel Bocskai halálán.
Fényes szerencséjű, jó emlékezetű,
Kit sirat minden szű, mert holtod keserű;
Melly szép tekintetű valál és szép szinű,
Melly kegyelmes szivű, melly drága erkölcsű!
Magyarok pajzsa, igazság oszlopa,
Jók ótalmazója, gonoszok rontója!
Hova megy az sírba, előlünk az porba,
Pásztor nélkül néma ez kevés juhocska.
Sok farkas környűlűnk, mellyektöl rettegünk,
Tudgjuk, hogy vezérünk vagyon egy Istenünk,
De drága tükörünk valál te közöttünk,
Kinek örvendeztünk, kivel dicsekedtünk.
……………………………………………………..
Többet nem szólhatunk, téged ím, itt hagyunk,
Most csak mi siratunk, kik szegények vagyunk,
De jövendőt mondunk, hamar időt hagyunk,
Országostul sírunk rajtad és zokogunk.
Adja Isten jóra, mit szívünk vádolna,
Gonoszt tavoztassa, tölűnk elfordítsa,
Hazánkat megtartsa, békességben hozza,
Azki magyar tagja, tudjuk ezt kívánja.
Felhasznált irodalom
- Az idvezült fölséges Bocskai Estvánnak, Magyar- és Erdélyország fejedelmének szomorú haláláról. Forrás: RMKT XVII, 1., kiad. Bisztray Gyula, 86. sz. A szöveget Szepsi Lackó Máté krónikája őrizte meg. https://szelence.com/debreceni/bocskai.html. Letöltés ideje: 2013. július 5.
- Bocskai végrendeletéből idézett részlet forrása: https://cs-tori.blogspot.hu/2009/12/bocskai-istvan.html. Letöltés ideje: 2013. július 5.
- Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből. Budapest. 1962. 488. Fordította Juhász László
- Kalmár János Magyarország története a 16 – 18 században. Budapest, 1991. IKVA.
- Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és kormányzói. Szerkesztette: Gáspár Zsuzsanna és Horváth Jenő. Officina Nova. 130 – 133.
- Kelenik József A hajdúk. In. Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest, 2008. Rubicon-könyvek. 126 – 132.
- Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790, szerk. Sinkovics István, Bp., Tankönyvkiadó, 1968, 286-287.
- Tóth Sándor László A tizenöt éves háború. In. Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest, 2008. Rubicon-könyvek. 120 – 125.
- Nagy László Iratok Bocskai István és kora történetéhez. https://hbml.archivportal.hu/data/files/144620992.pdf. Letöltés ideje: 2013. július 5.
- Szakály Ferenc Virágkor és hanyatlás 1440 – 1711. Magyarok Európában II. Budapest, Háttér- Lap és Könyvkiadó. 1990. 167 – 175.
- Teszelszky Kees A Bocskai-korona és koronázás mítosza.https://academia.edu/415413/A_Bocskai-korona_es_koronazas_mitosza_The_myth_of_the_refusal_of_the_Turkish_crown_of_the_Transylvanian_prince_Stephan_Bocskai_ Letöltés ideje: 2013. július 3.