Patyi Szilárd: Kolumbusz Kristóf

Kolumbusz Kristóf fiatalkora

  Kolumbusz Kristóf vagy, ahogy szülőföldjén emlegetik, Cristoforo Colombo az észak-itáliai Genovában született egy a középpolgársághoz tartozó családban. Apja Domenico Colombo híres és nagy tekintélynek örvendő takácsmester volt. 1450-ben feleségül vette Susanna Fontanarossát. Első fiúgyermekük Cristoforo, a későbbi nagy felfedező Kolumbusz Kristóf[1] 1451. augusztus 25. és október 31. között látta meg a napvilágot.

  A 15. század közepén Genova városa hanyatlásnak indult. 1453-ban a törökök bevették Konstantinápolyt ezzel pedig elindult a földközi-tengeri kereskedelem hanyatlása. Ezzel együtt lassan a Genovai hajózás is kezdett visszaszorulni és a város elvesztette gyarmatait is. A városban a politikai zavargások is mindennapossá váltak. A politikai életet két párt a Fregosók és az Adornók rivalizálása határozta meg. 1459-ben, amikor Kolumbusz Kristóf nyolc éves volt, szülőházának közelében megölték a genovai dózsét Pietro Fregosot. Ez az esemény kihatott a Kolumbusz család életére is, mivel Domenico Colombo a Fregoso-párt tagja volt. Ezzel a család elvesztette tekintélyét, amely megélhetésükre is kihatott.[2]

  Domenico Colombo takácsműhelyéből származó jövedelméből nem tudta eltartani az ekkor már négy fiúgyermekből és egy lánygyermekből álló családját.  Ez arra késztette Kolumbuszt, hogy ne folytassa apja mesterségét. 1473 körül huszonkét éves korában tengerésznek állt. Mivel a családi házban megtanult írni, olvasni, számolni, könyvelni valamint nyelvtudása is igen jó volt., így ezeknek a képességeknek igen nagy hasznát vette új hivatásában. Tisztázni kell, hogy ebben a korban, ha valaki tengerésznek állt az nem csak matrózkodást jelentett. A tengerésznek egyben kereskedőnek, harcban jártas katonának és földrajztudósnak is kellett lennie. Kolumbuszban tehát megvolt a bátorság és a kalandvágy is, hogy ezt a mesterséget választotta.[3]

  Kolumbusz, mint pályakezdő először a liguriai tengerpart menti hajóutakon vett részt. Első hosszabb útja a genovai ellenőrzés alatt álló égei-tengeri szigetre, Khioszra vezetett. 1476. augusztus 13-án épp egy konvojjal járt Portugália partjainál, mikor kalózok támadták meg őket. A csatában Kolumbusz hajója elsüllyedt, ő maga pedig sebesülten, egy hajóroncsba kapaszkodva tudott partot érni Lagos városában. Miután kiheverte sebesülését Lisszabonba ment, ahol abban az időben genovaiak külön kolóniában éltek a városon belül.[4]

A merész terv megszületése

  Kolumbusz élete gyökeresen megváltozott, amikor Lisszabonba került. Ez a város ekkoriban a felfedezők központja volt. Amikor Kolumbusz Portugáliába került az ország felfedezői túljutottak Afrikában a Guineai-öblön. Nagy kereskedelmi útvonalaik északon Izlandig nyúltak, délen pedig az Azori-szigetek érintésével az Aranypartig vezettek. Kereskedők és kalandorok egész serege jött Portugáliába, hogy részesüljenek a gazdagságban és dicsőségben. A portugál udvar pedig támogatta az új szigetek felfedezését és az Indiába vezető út megtalálását. Jó környezet volt ez Kolumbusz számára, de boldogulását az is segítette, hogy mire Lisszabonba érkezett, addigra öccse, Bartolomeo már egy térképészeti intézet alkalmazottja volt. Ebbe a térképészeti társaságba Bartolomeo bevette bátyát is. Később térképészeti üzletet nyitottak. A térképek elkészítéséhez mindig elbeszélgettek a felfedezőutakról hazatért hajók kapitányaival vagy kormányosaival. Nem tudni, Kolumbusz mikor jutott arra a megállapításra, hogy nyugat felé hajózva el lehet jutni Kínába, de ezt a gondolatot ebben az időben már sokan elfogadták. Nyilván a matrózokkal folytatott beszélgetések is erősítették ezt a feltevést, de ahhoz, hogy tervét megvalósíthassa, Kolumbusz bizonyítékokat és hajózási tapasztalatokat kezdett gyűjteni.[5]

 Kolumbusz valószínűleg hallott Fernao Telezről, aki egy portugál hajóskapitány volt. Telez megbízást kapott új földrészek felfedezésére. Házassága is meggyőződését erősítette. 1478 körül feleségül vette Felipa asszonyt, egy olasz tengerész Philippo di Perestrello leszármazottját. Perestrello és utódai, akik szintén tengerészek voltak, hajónaplóit és feljegyzéseit nyilván Kolumbusz tüzetesen átvizsgálta. Azt, hogy milyen információkat talált ezekben az iratokban nem tudjuk, de nyilván itt is meggyőző bizonyítékokra lelt. Egyébként a házasság nem volt hosszú életű. Felipa életet adott közös gyermeküknek, Diegónak majd nem sokra rá fiatalon meghalt.[6]

  A fordulópont a kutatásban is Bartolomeo hozta Kolumbusz számára. Bartolomeo ugyanis tudomást szerzett arról, hogy a híres firenzei tudós Paolo Toscanelli már írt korábban levelet a portugál udvarnak arról, hogy Kína elérhető nyugatra hajózva is, és javaslatot tett, hogy kíséreljék meg az utat, mert nagy gazdagságot hoz a vállalkozás. Toscanelli térképet is készített a levél mellé. A portugál udvart egy ideig foglalkoztatta a levél, de végül elvetették. Kolumbusz kapcsolatai révén ezt a levelet megtalálta a királyi levéltárban, de a térkép szigorúan el volt zárva.  Kolumbusz ezért 1480-ban levelet írt Toscanellinek és válasz is érkezett. A tudós a biztató szavak mellé elküldte korábbi térképének másolatát a tengerésznek. Évekkel később ez a térkép ott volt Kolumbusznál az első utazás során. Toscanelli a Föld gömbölyűségére alapozta azt, hogy el lehet jutni Kínába, nyugati irányból. A Föld gömb alakjából kiindulva Toscanelli szerint a Kínába vezető utat 6500 tengeri mérföldre, vagyis mintegy 10 000 kilométerre becsülte. A hibás számítás oka az volt, hogy Toscanelli a Földet kisebbnek gondolta, mint amekkora valójában, mert nem számolt és nem is számolhatott azzal, hogy Kína és Európa között ott van még az akkor ismeretlen Amerikai kontinens és a hatalmas Csendes-óceán. Kolumbusz Toscanelli elméletét teljesen magáévá tette és sikerült két olyan érvvel is alátámasztania ezt, amivel a korszakban nem igazán volt ildomos vitatkozni. Az egyik Ptolemaiosz egy kijelentése volt, mely szerint Európa partjaitól csak kis távolságra van India. A másik érv a papokat kívánta meggyőzni. Ez egy homályos Ézsiás jóslat volt a Bibliából, mely szerint egy messzi szigetről fognak kincseket hozni.[7]

  Kolumbusz mikor úgy érezte elég érve van egy ilyen merész vállalkozás elindításához, 1484-ben II. János portugál király elé terjesztette javaslatát, hogy pénzt és támogatást szerezzen. Kolumbusz nem alaptalanul bízhatott a tervének kedvező elbírálásában, mert a király annak a Tengerész Henriknek volt az unokaöccse, aki lefektette a portugál hajózás alapjait, és maga II. János is támogatta az új felfedezéseket. A király a tervezetet azonban tovább utalta egy bizottságnak. A bizottság, amely egy főpapból és két orvosból állt, és nem mellesleg a navigáció szakértői voltak, helytelennek tartották Kolumbusz számításait, és azt javasolták a királynak, utasítsa el a kérést. Így, hogy maga az uralkodó utasította el már nem volt remény arra, hogy bárkitől támogatást szerezzen, ezért 1485-ben elhagyta Portugáliát és az ekkor ötéves Diegóval Spanyolországba utazott.[8]

Az első út megvalósulása és eseményei

  Kolumbuszt nehéz körülmények fogadták Spanyolországban. Palos városában arra kényszerült, hogy a ferencesekhez forduljon ételért és szállásért. A ferencesek rendházában azonban Antonio de Marchena szerzetes fogadta, aki csillagászattal foglalkozott. Diegot elfogadta tanítványának, Kolumbuszt pedig beajánlotta Medina Celi grófnak és hajótulajdonosnak. Medina Celi hajlandó lett volna Kolumbusz rendelkezésére bocsájtani néhány hajót, de előtte még Izabella királynőtől kért engedélyt a vállalkozásra. Kolumbusz ügye így a királyi udvar elé került és hatévi huzavona vette kezdetét. Izabella királynővel 1486. május 1-én találkozott először és elnyerte bizalmát, amihez az is hozzájárulhatott, hogy körülbelül egyidősek voltak és hasonló vérmérsékletűek. Itt is egy szakértői bizottság állt fel, hogy megvizsgálja a terv kivitelezhetőségét. Ez a bizottság csak 1490-ben hozta meg a döntést és azt javasolta a királynőnek, vesse el a tervet, mert azt megvalósítani lehetetlen. A királynő azonban újból fogadta Kolumbuszt. Az audienciára 1491 karácsonyán került sor egy táborban Granada mellett, ugyanis ekkor már zajlott az utolsó spanyolországi mór erőd végső ostroma. Izabella királynő újabb bizottságot állított fel. Ez a bizottság már arra volt hivatva, hogy elfogadja a tervet, de Kolumbusz előállt követeléseivel, hogy adják meg a nemesi és tengernagyi címet, valamint követelte, hogy a felfedezett új földrészeknek ő legyen az alkirály és a felfedezések hasznából is tíz százalékot követelt, és mindezt megfejelte azzal, hogy címeit és vagyonát örökölhetővé akarta tenni utódainak. Erre ez a bizottság is elutasította. Így Kolumbusz nem sokkal Granada eleste után úgy döntött, továbbáll szerencsét próbálni Franciaországban. Ekkor Luis de Santangel, Ferdinánd király kincstárnoka állt ki a vállalkozás mellett rámutatva arra, hogy a vállalkozás az egész udvar egy heti lakomájába kerül, míg a haszon Kolumbusz követelései mellett is sokkal nagyobbnak ígérkeznek. Kolumbuszt végül Franciaország felé vezető útjáról hozták vissza és 1492 áprilisában az uralkodópár megkötötte vele a szerződést, amit Kolumbusz Kristóf Cristóbal Colón néven írt alá. [9]

  Kolumbusz végre elkezdhette az előkészületeket. Három hajót szereltek fel. Kolumbusz zászlóshajója a Santa Maria nevű háromárbocos karavella volt, a másik két hajó neve Pinta és Nina. A kapitány maga Kolumbusz volt, a két helyettese egy testvérpár, Martin Alonzo Pinzón és Vincente Yanez Pinzón voltak. A flotta augusztus 3-án indult útnak Palos kikötőjéből. Augusztus 6-án értek a Kanári-szigetekre, ahol élelmet és vizet vettek fel, és szeptember 6-án indultak tovább.[10] Érdekes Kolumbusz aznapi hajónaplóbeli bejegyzése: 

 „Csütörtök, szeptember 6.  E nap reggelén a tengernagy kifutott a gomerai kikötőből, s abba az irányba fordult, amely megfelelt eredeti útvonalának. Egy Hierro szigetéről jövő karavella cirkál azzal a céllal, hogy őt elfogja. Bizonyosan Portugália királyának irigykedése miatt, mivel a tengernagy spanyol szolgálatba lépett. Egész éjjel és nappal szélcsend volt, s ezért reggel még csak Gomera és Tenerife között járt. ”[11]

 Egy másik bejegyzése is figyelemre méltó. Ebből látszik, hogy már az utazás elején hosszabbnak gondolta az utat, mint amiről a legénysége tudott.

  „Vasárnap, szeptember 9. Ezen a napon kilenc mérföldet futott be a tengernagy, s elhatározta, kevesebbet tüntet fel a hajónaplóban, nehogy a legénység megrémüljön és elveszítse kedvét, ha az utazás hosszúra találna nyúlni.”[12]

  Szeptember 14. Kolumbusz leírja, hogy a Nina tengerészei madarakat láttak, amely a szárazföld biztos jele.[13]A szárazföldet viszont csak október 12-én pillantották meg a Pinta fedélzetéről. Az első, aki meglátta, a szárazföldet egy Rodrigo da Triana nevű tengerész volt.[14] Partraszálláskor találkoztak bennszülöttekkel, akik meztelenül jártak, nem ismerték a vasat, és ami legjobban érdekelte a hajósokat: színarany függőket viseltek.[15] Ezeket az embereket Kolumbusz „indiánoknak” nevezte mivel meg volt győződve, hogy Indiában van. A szigetet Kolumbusz a Megváltó tiszteletére San Salvadornak nevezte el, ami valószínűleg a mai Watlings sziget északkeletre Kubától.[16] A bennszülöttek jelbeszéd segítségével Kolumbusz tudtára adták, hogy nyugat és dél irányába sok sziget van. Kolumbusz meg volt győződve, hogy ezek a szigetek Kína előtt vannak és a sok sziget között ott lesz Japán is. Október 14-én tovább hajóztak, útjuk során további San Salvadorhoz hasonló szigetet találtak ugyanolyan bennszülöttekkel. Az egyik ilyen szigeten szóba került egy nagy sziget, amit Colbának neveztek, ez volt a mai Kuba, de Kolumbusz meg volt győződve, hogy Japánról van szó. Október 28-án kikötöttek a mai Oriente kubai tartomány partjainál.[17] Ezen a napon Kolumbusz a következőket írta:

  „ Az indiánok azt mesélték, hogy ezen a szigeten aranybányák és gyöngyök találhatók. Csakugyan olyan helyre bukkantam, amely gyöngyök képződésére alkalmasnak látszik, valamint kagylókra, amelyek világos jelei ennek. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt vélem, hogy a Nagy Khán hajói itt kötnek ki, és hogy innen a kontinensig a tengeri út tíz napig tart.”[18]

  A szigeten azonban nyomát se találták városoknak és aranynak. Viszont felfedeztek olyan dolgokat, ami a későbbi gyarmati kizsákmányolás célpontja lesz, mint a fahéj, gyapot, addig ismeretlen gyümölcsök és a dohány. Kolumbusz egy ideig még kereste Kuba mentén a Nagy Khán városát, de november 11-én hazafelé fordította flottáját. November 22-én azonban váratlan esemény történt. Martin Alonzo Pinzón megszökött a Pintával, mert hallott egy aranyban dús szigetről, és abból nem akart osztozni társaival. Kolumbusz ez idő alatt kikötött egy szigeten, amit Hispaniolának nevezett, ez a mai Haiti.  A szigetet elhagyva újabb csapás sújtotta a felfedezőket. A Santa Maria zátonyra futott. A hajó legénysége átszállt a Nina fedélzetére. Mivel túl sokan voltak a hajón, visszafordultak Hispaniolára. A szigeten a legénység egy része vállalta, hogy marad. A Santa Maria roncsaiból erődöt építettek a szigeten maradóknak, amit Kolumbusz elnevezett Navidadnak. 1493. január 2-án a Nina véglegesen hazafelé vette az irányt. Hamarosan a Pinta is visszatért, de Pinzónt Kolumbusz nem büntette meg szökéséért. Március 15-én végül csak a Nina futott be Palos kikötőjébe. Az expedíció sikeresen véget ért.[19]

Dicsőségtől a mélységig

 Kolumbusz, amikor visszatért Spanyolországba, élete legsikeresebb időszakát élte. 1493. április 20-án Barcelonában hatalmas tömeg és a királyi udvar fogadta a nagy felfedezőt. A vállalkozás híre elterjedt Nyugat-Európában. Nem volt kérdés, hogy új utat szerveznek. A szervezés Cadiz kikötőjében kezdődött. Ekkor már nem három, hanem tizenhét hajót szereltek fel. A vezérhajó, amely a nagy testű naó típusú hajó volt, ismét a Santa Maria nevet kapta. Míg az első útra alig jelentkeztek emberek, addig erre az útra alig tudták kiválogatni a sok jelentkezőből azokat, akik a legénység tagjai közé kerültek. A hatalmas flotta 1493. szeptember 25-én futott ki két megbízással az uralkodópártól. Az egyik feladat kereskedelmi telepek létrehozása volt Hispaniolán, a másik pedig a bennszülöttek megtérítése.[20]

  Az utazás hajónaplója nem maradt meg, mint az elsőé, így ennek az útnak egyes részei homályosak. Hispaniolát szeptember 28-án érték el, de a Navidad erőd helyet csak romokat találtak. A történelem első Újvilági telepét bennszülöttek elpusztították, lakóit megölték. A legénység bosszút követelt, de Kolumbusz nem engedte meg a vérfürdőt. Hispaniola egy másik pontján új telepet alapítottak, amit a királynő tiszteletére Izabellának neveztek el. Kolumbusz tovább akart kutatni a szigetvilágban, de úgy ítélte, ekkora flottával nehézkes a szigetek közt hajózni, ezért tizenkét hajót Antonio de Torres vezetésével hazaküldött. A hazaküldöttek mind Kolumbusz ellenségi voltak. Egyesek nehezményezték, hogy hazaküldte őket az aranyat ígérő földről, a nemesek pedig önként mentek haza, mert sérelmezték, hogy Kolumbusz mindenkit egyformán munkára fogott az Újvilágban. Ez után elindult Kubába. Itt egy elképesztő lépésre szánta el magát. 1494. június 12-én jegyzőkönyvbe vette, hogy Kuba az ázsiai kontinens és ezt a dokumentumot legénysége minden tagjával aláíratta. Kuba déli partjainál hajóztak, de a készlet fogyott így szeptember 29-én visszatértek Izabellába. Itt viszont állandó harcok dúltak az indiánokkal, és a fegyelem is bomlani kezdett a telepesek között, akiket a kapzsiság hajtott. Itt csatlakozott Kolumbuszhoz öccse Bartolomeo. Kolumbusz Kristóf erről az útjáról 1496. március 1-én indult vissza Spanyolországba két hajójával, kevés arannyal, de az udvarban egyre csökkent iránta a bizalom, és személyesen akarta visszaszerezni régi tekintélyét.[21]

  Kolumbusznak sikerült meggyőznie az uralkodópárt egy újabb út felszerelésére. Kezére játszott az, hogy ekkor a portugál Vasco de Gamma is készült egy útra és az udvar félt, hogy ő találja meg a kontinenst. A készülődés azonban már sokkal vontatottabban haladt, mint előző alkalommal. Így Kolumbusz csak 1498. május 30-án tudott elindulni hat hajóval. Tudta, ez az útja sorsdöntő, ezért rendkívüli eredményt kell felmutatnia. Most délnyugat felé vette az irányt. Július 31-én értek földet, amit Kolumbusz a Szentháromságról Trinidadnak nevezett el.[22] Útját folytatva érintette Dél-Amerika partjait, de bizonytalan volt, hogy szigetre vagy kontinensre bukkant. Így Hispaniola felé vette az irányt, ahol öccse már megalapította San Domingo telepét. Ez alkalommal már nem üszkös romokat találtak kikötéskor, hanem egy lassan virágzásnak induló várost, de nagy bajok is voltak a szigeten. Az indiánokkal állandó volt a harc, járvány ütötte fel a fejét, és ami a legnagyobb gondot okozta, hogy néhány ember Francisco Roldan vezetésével fellázadt Bartolomeo ellen. Kolumbusz tárgyalásokba bocsátkozott a lázadókkal, és szeptember 28-án megegyezett velük. A lázadók amnesztiát kaptak, és dönthettek arról, hogy maradnak a szigeten vagy hazamennek. A hazatérők Kolumbusz rossz hírét keltették és zsarnoknak állították be. Ekkora már Kolumbusz egyetlen pártfogója, Izabella királynő is kiábrándult a vállalkozásokból, mert nem jött a beígért mesés gazdagság. Kolumbusz úgy próbálta menteni a helyzetet, hogy bírót kért az udvartól a gyarmaton történtek kivizsgálására. A bíró, Francisco de Bobadilla azonban Kolumbusz ellenfelei közé tartozott. 1500. augusztus 20-án kötött ki San Domingón épp akkor, mikor Kolumbusz egy újabb lázadást vert le. Bobadilla túllépve hatáskörét letartóztatta Kolumbuszt és láncra verve visszaküldte Spanyolországba. [23]

Az utolsó út

  Kolumbusz Spanyolországban hat hétig volt börtönben. Királyi parancs jutatta ki innen és 1500 karácsonyán fogata őt a királyi pár. Ígéretet kapott jogainak visszaállítására, de ezek inkább üres szavak maradtak. 1502-es év elején kért engedélyt újabb flotta felállítására. Az engedélyt megkapta, amiben szerepet játszott az is,  hogy a királynő így próbálta kárpótolni az őt ért igazságtalanságokért. Kolumbusznak ez volt az utolsó útja. Ekkor már ötvenegy éves volt, a kor viszonyaihoz képest szinte öregember. 1502. május 11-én indult négy hajóval. Célja az volt, hogy szorost találjon a még mindig az ázsiai kontinensnek hitt Kuba és az 1498-ban felfedezett kontinens között.[24]

  Kolumbusz ezen az útján Jamaicát érintve végighajózta Közép-Amerika keleti partját. A mai Honduras felől közelítette meg a szárazföldet és dél felé indult. Útközben a flotta maja indiánok csónakjaival találkozott. Ha Kolumbusz követi őket, fölfedezi a maja birodalmat. De nem ezt tette, hanem követte az előre kitűzött célt és eljutott egészen a Darien-öbölig. Aranyat is találtak, de élelmük és vizük elfogyott, a hajók pedig megsérültek egy vihar során. Így visszafordultak Jamaicára. Itt sokáig vesztegeltek, végül Kolumbusz 1504 májusában – immár véglegesen – visszatért Spanyolországba.[25] 1504. november 26-án meghalt Kolumbusz legnagyobb pártfogója, Izabella királynő. 1506. május 20-án Kolumbusz azzal a meggyőződéssel távozott az élők sorából, hogy az általa felfedezett szigetek Kína tartományai. Temetésén nem vettek részt előkelő emberek. Haláláról még a korabeli krónikák sem emlékeztek meg. Elfeledve halt meg.[26] Az utókor azonban igazságot szolgáltatott Kolumbusz Kristófnak. Ma, mint Amerika felfedezőjét tiszteljük és a történelem legnagyobb alakjai között tartjuk számon.

Felhasznált irodalom

Bergreen 2012 = Laurence Bergreen: Kolumbusz. A négy expedíció. Budapest: General Press Kiadó, 2012.

Erdődy 1978 = Erdődy János: Így élt Kolumbusz. Budapest: Móra Könyvkiadó, 1978.

Hajónapló 1988 = Kolumbusz hajónaplója. Ford. : Dáné Tibor. Bukarest: Kriterion Kiadó, 1988.

Morison 1959 = Samuel Elios Morison: Kolumbusz Kristóf a tengerész. Budapest: Gondolat Kiadó, 1959.

Útinapló 1991 = Kolumbusz Útinaplója. Ford. : Szerb Antal. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1991.