Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.
Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem. Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Számtalan hiedelem fűződik a húsvét vasárnapján szentelt ételekhez is. Mint sok szentelményt, ezek maradékait is mágikus tárgyként használták. Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A katolikus hívők húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is vittek a templomba megszenteltetni. Ezeket régen a gazdaasszony vitte el kosárban, kendővel letakarva. A Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját is megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak”. Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához – ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást. A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban - akárcsak a karácsonyi morzsát - sokféle módon felhasználták. A zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A bukovinai magyarok a hamujával szapultak. Az elégetett morzsának a Vas megyei Lukácsházán a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle”. Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen. Máshol a szentelt sonka csontját nagy viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba. A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe. Úgy hitték hogy ezek megvédik a házat a bajtól, villámcsapástól.
A tavasz behozatalát szimbolizáló húsvéti zöldágjárásra a Dunántúlról vannak példák. A Veszprém megyei Gyulakeszin szalagokkal feldíszített koronavirággal a lányok a templom elől indultak. Az első két lány kaput tartott a többinek, hogy átbújhassanak. Az éneket addig ismételték, míg a falun végigértek:
A zöld ág húsvétkor a májusfához hasonló szerepet kapott a székelyföldi falvakban. Múlt századi leírásban olvashatjuk, hogy az udvarló legény „tudniillik már húsvét hetében fenyőágat szokott szerezni, azt színes szalagokkal, czifra papírosokkal, piros tojással feldíszíteni s választottjainak kaputetejére felhelyezni. Amely leánynak húsvét reggelén nincs virága vagy azt jelenti, hogy rossz magaviseletű, vagy hogy szeretője nincs, mi egyaránt lealázza. Ünnep másodnapján korán a virágtevő legények szeretőiket meglátogatják, leöntik, s váltság fejében piros tojást és más emléket kapnak, mit harmadnap a leányok viszonoznak, s váltságul szintúgy piros tojást és szerelmi zálogot vesznek”.
Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel.
A múlt századi szokásgyűjtemény a húsvéti határjárás két változatát írja le, a zalaegerszegit és a pontosabb helyhez nem kötött székelyföldit. A zalaegerszegihez mondai hagyomány is fűződött. A nagykanizsai török basa csapatának megfutamítása emlékére tartották. Nagyszombat éjjel egyházi külsőségek között ment végbe a határjárás. „Útjuk ének s ima közt halad. Itt a határjáró ujonczok szigorú vizsgálat alá vétetnek, s ha kisül, hogy most először léptek e határvédelmi századba, a határdombra nyújtóztatva 6-12 pálczaütéssel illettetnek”. Mint a további leírásból megtudjuk, a határjárást puskalövések, dobpergés, sípszó kísérte. A gonoszűző zajcsapás természetes velejárója ennek az ősi szokásnak is. Hajnalig tartott a határjárás.
A Maros-Torda megyei Szentgericén, akik részt vettek a határjárásban, ismét összegyűlnek a húsvéti didergésre. Ez megszégyenítő, figyelmeztető szokás volt. Megesett lánynak bölcsőt, tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak. A házaktól tojást gyűjtöttek.
Topor István
Forrás:
Magyar néprajzi lexikon https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1455.html
Dömötör Tekla: Magyar népszokások
https://mek.oszk.hu/04600/04691/html/dtmagynepsz0006.html
Húsvéti népszokások https://www.magyarvagyok.com/kultura/hungarikum/hagyomanyok-unnepek/husveti-nepszokasok/3480-Husvetvasarnap.html