A két világháború közötti Magyarország egyik legmeghatározóbb politikusáról nagyon régen hiányzott már egy teljes életrajz. Mondhatni a legtöbb ember – közöttük voltam én is – a kultuszminiszteri munkásságán kívül semmit nem tud róla. Igaz, ez a leglényegesebb momentuma az életének, de előtte is azért csinált egyet s mást. A sorozat ezen kötete pótolja a hiányosságot. A szerző kiválóan bemutatja a családját, tanulmányait, magánéletét és hivatali útját. Láthatjuk amint a miniszterelnöki segédfogalmazóból államtitkár, majd belügyminiszter, végül kultuszminiszter lesz, miközben a Magyar Történelmi Társulat elnöki tisztét is betölti. Legrészletesebben természetesen a kultuszminiszterségét tárgyalja a szerző, kitérve külön tudomány-és felsőoktatáspolitikájára, a a népoktatás fejlesztésére és a művészetpolitikájára. Külön kitér az általa bevezetett kultúrfölény és neonacionalizmus témaköreire is, a végén pedig a magyar történetírásban elfoglalt helyéről olvashatunk és a szerző értékeli Klebelsberg munkásságát. A szövegben számos helyen olvashatunk Klebelsbergtől idézeteket is az adott témakörrel kapcsolatban, melyek még közelebb hozzák személyét az olvasóhoz. Az idézetek mellett gazdag képanyag színesíti a kötetet. A könyv ajánlhatón bárkinek, akit érdekel a két világháború közötti Magyarország története, illetve a korszak politikusainak élete.
Sziluett - Korszerű történelmi életrajzok-sorozat, Kronosz Kiadó - Magyar Történelmi Társulat, 2014.
Sásdi Tamás