Kedves olvasó, egy híres család jeles tagját bemutató sorozattal készültem ezúttal.
Főszereplője I. Ferdinánd német-római császár és magyar király családja, szülei szűkebb baráti köre.
Ferdinánd király baráti kapcsolatot ápolt Guthi Országh Kristóffal, akinek birtoka volt, többek között Sirok, Kisnána, a Felvidéken pedig Csejte és Tapolcsány várak.
A sorozat elő részében - mivel a hölgyeket illeti az elsőbbség - Ferdinánd király édesanyjáról szólnék. Ismerkedjünk meg különös, szerelemtől, szenvedélytől, és intrikáktól átszőtt szomorú történetével.
II. Johanna (Toledo, 1479. november 6. - Tordesillas, 1555. április 12.), II. Johanna néven anyja örököseként Kasztília és León királynője (ur.: 1504. november 26. - 1555. április 12.), I. Johanna néven apja örököseként Aragónia, Valencia, Mallorca, Szicília, Szardínia királynője, Barcelona grófnője és III. Johanna néven Nápoly, Navarra (csak Felső-Navarrában) királynője (ur.: 1516. január 25. - 1555. április 12.). Házassága révén (1496)
ausztriai főhercegnő, Brabant, Limburg, Luxemburg, Alsó-Lotaringia hercegnéje, Flandria, Hollandia, Zeeland, Artois, Hennegau és Burgundia (Franch-Comté) grófnéja. Johanna 1509-től egészen a haláláig Tordesillasban, teljes elzártságban, sanyarú körülmények között tengődött, mégis a hivatalos államfői tisztséget névlegesen Johanna töltötte be, amíg élt.
Apja, Ferdinánd 1507-től Kasztíliában régensként, majd a fia, Károly 1516-tól már az összes örökölt királyságában társuralkodóként uralkodott helyette. A teljes elzártságot csak néha törte meg egy-egy rokonának félig magánjellegű látogatása vagy 1520-ban a comunerók lázadása, akik Johannát újra tényleges királynőként szerették volna trónra ültetni, illetőleg az aktuális régensek és alkirályok hivatalos útja a királynőhöz, a hatalom forrásához, akik a tisztségük átvétele előtt ellátogattak Johannához, és mintegy jelképesen Johanna kezeiből nyerték el hivatalukat.
A fiát, V. Károlyt, Johanna haláláig társuralkodói rangban csak a Fenség (Alteza) megszólítással illették, míg a Felség (Majestad) megjelölést kizárólag Johannára vonatkoztatták. Károly jogilag csupán 1555-től lett hivatalosan is egyeduralkodó az anyja országaiban, bár anyja a világtól teljesen elkülönülve élt, így ténylegesen Károly intézte az államügyeket, és fia kevesebb, mint egy évvel Johanna halála után, 1556-ban lemondott az
uralkodásról.
Házassága Szép Fülöppel és őrülete
A dinasztikus házasságkötéseiről híres Habsburg-család kezdeményezésére a szülők megállapodtak, hogy I. Miksa császár fia, Szép Fülöp feleségül veszi a spanyol hercegnőt.
Úgy tűnhet, kevésbé összeillő párt keresve sem találhattak volna. A női nem nagy tisztelője, a kifejezetten jóképű szívtipró Szép Fülöp a fennmaradt ábrázolásokon világos hajú, kék szemű, élveteg ajkú fiatalember látható.
Számtalan történet, anekdota keringett róla már életében is: kedvelte a bort, a mulatságokat és főleg a nőket. Johanna ezzel szemben szigorú, vallásos szellemben nőtt fel, sok időt töltött a templomban és feltehető, hogy amikor 1496-ban, tizenhét esztendős korában összeadták Fülöppel, még csak alapismeretei voltak a férfi nemről. A források szerint azonban még a hivatalos ceremóniát sem várták ki, Fülöp felszólított egy kisebb beosztású papot, hogy adja össze őket, majd a sebtében összecsapott esküvő után a házasok visszavonultak és a másnapi, nagy pompával megrendezett menyegzőn már feltűnően nyugodtak és boldogok voltak.
A két eltérő jellemű és vérmérsékletű embert házasságuk elején szenvedélyes szerelem fűzte egymáshoz, ami uralkodói körökben meglehetősen ritka jelenségnek számított. Házasságuk tíz éve alatt szám szerint hat gyermekük, két fiuk és négy lányuk született. Eleonóra (1498-1558), Károly (1500-1558) a későbbi V. Károly német- római császár, Ferdinánd (1503-1564) I. Ferdinánd néven magyar és cseh király, Mária (1505-1558) II. Lajos magyar király hitvese, és végül Katalin (1507-1578).
Fülöp azonban hamarosan visszatért házassága előtti kicsapongó életmódjához, Johanna erre eltávolított az udvarból minden szemrevaló fehérnépet, s egyre gyakoribbá váltak az őrjöngésig fokozódó veszekedések.
1500-ban, négy évvel azután, hogy Fülöp felesége lett, Johanna lett a spanyol trón örököse, mivel bátyja, János infáns és nővére, Izabella infánsnő is meghaltak. Johannából így rendkívül értékes személy lett a német-római udvar szemében: ő volt a kulcs a Habsburgok spanyolországi térnyeréséhez. Szép Fülöp nem is rejtette véka alá, hogy felesége révén a spanyol trónra pályázik, csakhogy ezt természetesen nem nézte jó szemmel a spanyol uralkodó pár. S mivel kettejük közül inkább Kasztíliai Izabella "viselte a nadrágot", úgy végrendelkezett, hogy halála esetén a Kasztíliát öröklő Johanna helyett apja, Aragóniai Ferdinánd intézze az ország ügyeit. Izabella 1504-ben bekövetkezett halálakor tehát mind Fülöpnek, mind Ferdinándnak azt volt az érdeke, hogy
Johanna maradjon a háttérben, akár még azon az áron is, hogy kortársai - és az utókor - szemében dühöngő őrültként él.
Valószínű, hogy Johanna elmeállapota csak akkor fordult valóban válságosra, amikor két évvel később, 1506-ban Szép Fülöpöt is elveszítette. A fiatal férfit egy hirtelen és gyors lefolyású betegség, "forróláz" vette le a lábáról, és szinte természetes, hogy a német területeken azonnal megindult a szóbeszéd: a felesége mérgezte meg. Ez azonban nem túl valószínű. A krónikaírók borzadva számolnak be arról is, hogy Johanna nem volt hajlandó kiadni Fülöp bebalzsamozott holttestét, hálószobájában őrizgette, sőt, a korabeli pletyka szerint a hitvesi ágyba is maga mellé fektette. A korabeli források beszámolnak ennek okáról is akképpen, hogy Johanna tudni vélt egy csuklyás barátról, aki hallott egy fejedelemről ki tizennégy év után életre kelt. Ebbe a gondolatba is belekapaszkodott Johanna maradék szellemi erejével, és szilárdan hitte, hogy Fülöp is feltámad. A koporsót többször is felnyittatta az összehívott nemes urak előtt, és ezeket a rút hullával szembesítve tanúsítaniuk kellett, hogy Fülöp csak alszik.
Lassan-lassan utolsó hívei is elfordultak Johannától, elfogyott a türelmük azoknak is, akik szánták, és együtt sírtak vele. Tébolya elviselhetetlenné vált. Saját érdekében nem maradt más megoldás, mint a fogság. Tordesillasba vitték, és ott haláláig 1555-ig elzárva tartották mindenkitől. Éjjel-nappal őr állt bezárt szobája
előtt, ő pedig elborult elmével merengve ült, vagy a padlón hevert, ereje fogytán, ziláltan, mosdatlanul, étlen- szomjan, mint egy nyomorult eb. Ilyen állapotban látta először fia Ferdinánd is, kinek döbbenten kellett látnia, hogy ez a nyomorult az édesanyja.
Egy asszony, aki maga dúlta szét zabolátlan szenvedélyességével az életét, beleőrült férje iránti szerelmébe.