IV. Ptolemaiosz III. Ptolemaiosznak és II. Berenikének a gyermeke volt. A Ptolemaidák negyedik királyaként az ő uralkodása alatt indult meg Egyiptom hanyatlása. Trónra lépését követően kegyetlenül számolt le családtagjaival. Kr.e. 221-ben előbb anyját, Magasz nevű öccsét és apai nagybátyját, Lüszimakhoszt is meggyilkolta vagy meggyilkoltatta. Valószínűbb, hogy kegyencei voltak a gyilkosságok kitervelői, de az ő tudtával zajlottak a kegyetlen események. Kr.e. 220-ban feleségül vette testvérét, III. Arszinoét, de miután megunta, őt is megölette. Egyedül csak apját, III. Ptolemaioszt hagyta életben, ezért is kapta az Apaszerető (Philopatór) melléknevet. Haláláig züllött, kicsapongó életet élt. Különcségét jól példázza, hogy testére borostyánleveleket tetováltatott jelezvén Dionüszosz, a bor és az idő tájt az uralkodóház görög védőistensége iránt tiszteletét. Egyiptomot IV. Ptolemaiosz helyett valójában kegyencei irányították. Előbb Szószibiosz, majd Agathoklea nevű szeretőjének testvére, Agathoklész. Kr.e. 219-ben kirobbant IV. szíriai háborúban III. Antiokhosz Megasz, szeleukida király sikeresen visszafoglalt három egyiptomi kézen lévő földközi-tengeri várost (Szeleukeia városát, valamint Türosz és Ptolemaisz kikötőjét. A Megasz (= Nagy) melléknevet nem érdemtelenül kapta, hiszen az egyre zsugorodó Szeleukida Birodalmat – ha csak átmenetileg is – ismét a hellénisztikus világ élére emelte. IV. Ptolemaiosz, akit kezdetben nem érdekeltek a katonai ügyek, Kr.e. 218-ban hadseregével ellentámadásra indult, ám a hadjárat tábornoka (Theodotosz) árulása miatt sikertelenül végződött. A vereség utáni lélegzetvételnyi időt kihasználva megtette az előkészületeket a visszavágáshoz. A következő év júniusában a király már személyesen vezette seregét, és raphiai csatában vereséget mért Antiokhoszra, aki békekötésre kényszerült. Antiokhosz a békeszerződés értelmében visszaszolgáltatta az elfoglalt városokat. Palesztina új ura, IV. Ptolemaiosz, apja példáját követve, látogatást tett a jeruzsálemi Templomban, de a főpap eltiltotta a belépéstől. Ennek következményeként az Egyiptomba visszatérő király sértődöttségében és dühében megfosztotta az egyiptomi zsidókat addig élvezett előjogaiktól, sőt kezdetét vette egy kisebbfajta zsidóüldözés is. A győztes hadjárat ellenére a hadseregen belüli konfliktusok nehezítették az uralkodó helyzetét. Az egyiptomi haderő nagyobbik részét kitevő őslakos egyiptomi katonák és a makadón-görög harcosok közötti ellentétek katonai fölkelésekbe torkolltak. A következő években egyre növekvő feszültség nyílt lázadáshoz vezetett. A ptolemaioszok birodalmának hanyatlása az „Apaszerető” (Philopatór) jelzőt viselő IV. Ptolemaiosz uralkodásával vette kezdetét. Egyiptom nagyhatalmi helyzetének megingását jelezte, hogy az állandósuló pénzhiány miatt passzívvá vált a külpolitika, és a központi kormányzat ereje is gyengült. IV. Ptolemaiosz uralkodásának végén egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Egyiptom nem fog tudni ellenállni a Szeleukida hatalom és Róma terjeszkedésének. A bomlás halála után felgyorsult, ugyanis az egész életében züllött, kicsapongó életet élő uralkodó mindössze egy hatesztendős fiút hagyott maga után, aki V. Ptolemaiosz Ephiphanész (Ephiphanész = Földön megtestesült istenség) néven követte apját a trónon, ám a z ország kormányzása valójában az egymást váltó kegyencek (Agathoklész, Tléptolemosz, Arisztomenész) kezébe került. Így azok játékszere lett, és a közelgő szeleukida csapást sem tudta kivédeni.
Források:
Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem a kezdetektől Kr.e. 30-ig. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 329-338.
Írta: Topor István