- I. Szulejmán és Aleksandra Lisowska, más néven Rokszolána fia volt. Rokszolána – egy rutén ortodox pap lánya – 1520-ban került I. Szulejmán háremébe, ahol előbb ágyasa, később felesége lett a szultánnak. Testvérei hiába álltak mind emberileg, mind politikailag magasan felette, apja vagy a sors segítségével legyőzte vagy túlélte őket. A trónörökös már ifjú korában is mértéktelen alkoholfogyasztásáról, vadászat és a nők iránti szenvedélyéről volt híres. Ezért már herceg korában ráragasztották a „SZARHOS” (részeges) jelzőt. Noha a mohamedán vallásban Mohamed próféta tanítása szerint tilos a borfogyasztás, és más alkoholé is, mert az a Sátán förtelmes műve, az oszmán birodalomban mégis számosan hódoltak titokban az italfogyasztásnak. A titokban való italozásra jó oka volt e nedűt kedvelőknek, hisz az iszlám vallásjog keményen botbüntetésre ítélte az alkoholfogyasztókat. A szultánok között szintén akadtak, akik nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Ha italozáson kapták őket, nekik nem kellett botbüntetést elszenvedniük, legfeljebb a vallási vezetők dühkitöréseit. Persze a közvélemény előtt megpróbálták leplezni szenvedélyüket, sőt igyekeztek rendeletekkel igazolni vallási elkötelezettségüket. Ezt tette Szelim is, amikor 1568-ban kiadta kocsmabezárási rendeletét. Nyilván sokan semmibe vették a képmutató szultán parancsát, hisz ő maga ekkora már köztudottan az alkohol rabja volt. Fiatalemberként minden idejét vadászatokkal és hatalmas tivornyákkal töltötte. Hiába feddte meg apja számtalan alkalommal, már nem tudott és nem is akart változtatni életmódján. Negyvenkét éves volt, amikor egy vadászlakoma közepén kapta a hírt vejétől, Szokollu Mehmed nagyvezírtől, hogy apja a szigetvári táborban elhalálozott, és mielőbb induljon útnak, hogy a trónt átvegye. Bár már évek óta várta ezt a hírt, most még is összeomlott: „hányinger és szédülés fogta el, napokig nyomta az ágyat, míg összeszedte magát annyira, hogy útnak indulhatott.” Nándorfehérvárnál fogadta a Szigetvár alól visszatérő sereget. Első szultáni ténykedésével azonban magára haragította a janicsárokat, mert a vártnál kevesebb trónra lépési jutalmat (bahsist) osztott ki nekik, másik ballépésével pedig a katonai vezetés ellenszenvét vívta ki, miután a két hadbírót elkergette, mivel azok arra kérték, erősítse meg apja, Nagy Szulejmán borfogyasztók elleni rendeletét. Ezekkel az intézkedésekkel ki is merült államférfiúi ténykedése. Ettől kezdve az államügyek intézését – beleértve a hadviselés kérdését is – a tapasztalt nagyvezírre, Szokullu Mehmedre bízta. A korábbi szultánoktól eltérően maga soha nem vezetett hadjáratot. Jobban szerette hallani a borospohár csengését, mint a kardét. Abban sem volt semmi része, hogy 1571-ben a Földközi-tengert uraló török flotta Lepantónál vereséget szenvedett a Szent Liga flottáját irányító Don Juan de Austriától , miként abban sem, hogy halála évében megnyerte a Földközi-tengeren a 16. század „világháborúját”. Kedvenc tartózkodási helye a hárem volt, ahol bizalmasaival szinte vég nélküli lakomákkal és ivászatokkal múlatta az időt. Azzal sem törődött, hogy a felesége egyre nagyobb befolyást tett szert politikai ügyekben A duhaj és mértéktelen életmódot folytató szultán nem csak alattvalói, hanem a külföldi követek szemében is ellenszenvessé vált is. Andrea Badoaro velencei követ 1573-ban töltött el hosszabb időt a szultáni udvarban, így módja és lehetősége volt bepillantani Szelim életébe. Megfigyeléseit és tapasztalatait kegyetlen pontosságú jellemrajzában így örökítette meg: „Ez a Szelim kistermetű ember, 53 éves, és igen gyenge egészségi állapotban van a folytonos kicsapongások miatt.... (…) A lehető legrútabb kinézetű; testi felépítésében oly szörnyű aránytalanság mutatkozik, hogy általános vélemény szerint inkább hasonlít egy szörnyre, mint emberre; kivált, mert arca egészen eltorzul és tüzel a bortól, amit magához vesz, valamint a pálinkától, amit emésztés végett szokott inni. (…) Beszéde durva és ügyetlen; a dolgokból nem ért meg semmit, és a legkisebb erőfeszítésre is képtelen, úgyhogy e hatalmas birodalom kormányzásának terhe egészen az első vezír vállain nyugszik. (…) … a legnagyobb élvezetet az evésben és az ivásban találja, amivel egész napokat tölt el; olykor két-három napig fel sem áll az asztaltól.”
A velencei által rajzolt kép ugyan itt-ott pontatlan (Szelim nem lehetett 53 éves ekkor, hiszen 50 éves volt, amikor meghalt) még is hiteles. Tény, hogy a mértéktelen evés-ivás tönkre tette szervezetét. Halálának okait kutatva a forrásokból három változat bontakozik ki. A legvalószínűbbnek tűnő változat szerint az idült alkoholizmusban szenvedő szultán halála a fellépő elvonási tünetek következménye. Történt ugyan is, hogy két hónappal halála előtt egyik napról a másikra felhagyott az italfogyasztással. A fellépő elvonási tünetek következtében erős, szűnni nem akaró fejfájás gyötörte. Udvari orvosa hiába próbálta meg rábeszélni, hogy szegje meg fogadalmát és néhány pohár italt fogyasszon el, hajthatatlan maradt, és ez vezetett halálához is. A mai orvostudományi kutatások is alátámasztják, hogy az elvonás, az alkoholhiány hirtelen halált is okozhat. Iszákosságán kívül nem sok mindent hagyott az utókorra, de hogy felépült az oszmán építészet egyik legszebb alkotása, – dzsámija Edirnében – egy józan pillanatának köszönhető. No, meg udvari főépítészének Mimár Szinánnak, aki a szultán parancsára megtervezte és megépítette. Igaz Szelim már nem láthatta a csodálatos alkotást, mert közben elhalálozott.
Források:
- Fodor Pál: A részeges II. Szelim szultán. História, 1998 5-6. szám 31-32.
- Részeges a szultán. www.sulinet.hu/tart/fcikk/Khai/0/32104/2 - 41k
- A lepantói csata. https://mjj.hu/Lepanto.htm
Írta: Topor István