Nándorfehérvár után
Hunyadi János halála után elég durva módon éleződtek ki az ellentétek. Idősebb fia, László a családi vagyon mellett a politikai hatalom örökösének is tartotta magát, utóbbira gondolt Cillei Ulrik is. 1456 októberében László megígérte ugyan a királyi várak átadását, de természetesen nem tartotta be. Csellel Nándorfehérvárra csalta Cilleit, és a Thuróczy-krónika szerint "Ulrik és László zárt ajtók mögött beszélgetve kölcsönösen haragra gerjedt előbb fenyegető szavakkal, végül csillogó fegyverekkel viaskodva egyik a másik vérében fürdette meg a kardját. Amikor László gróf híveinek, akik az ajtó előtt álltak, megütötte a fejét a benti tusa zaja, hamar betörték a ház ajtaját, s aggódva kutatták a zaj okát. Amikor látták tehát, hogy mindkét gróf izzad a küzdelemben, kardjukat kirántva rárohantak Ulrik grófra, aki minden erejét megfeszítve vitézül védekezett, és egy lándzsadöféssel súlyosan megsebezve őt a lábán leterítették és lefejezték." Ennek láttán a jelen levő V. László annyira megrémült, hogy kinevezte Hunyadi Lászlót főkapitáynak és megígérte, hogy nem áll bosszút a gyilkosságért.
Kölcsön kenyér visszajár alapon V. László se tartotta be ígéretét. Ügyes színleléssel elaltatta a Hunyadiak gyanúját, majd 1457 máriciusában Budán lefogatta őket és híveiket. A királyi tanács rögtönítélő bírósággá alakult, amely a Hunyadiakat elmarasztalta árulás, felségsértés és hűtlenség bűnében. A halálos ítéletet Lászlón 03.16-án végrehajtották a budai Szent György téren. Őt végezték ki egyedül, társai kegyelmet kaptak, hamarosan meg is szöktek Mátyás kivételével, akit a király rövidesen magával vitt Csehországba.
László kivégzésére a Hunyadi-párt felkeléssel válaszolt. Élén Szilágyi Erzsébet és Mihály állt. A királyi hadak élén Újlaki és Giskra állt. Hónapokon át folyt a véres polgárháború, amelynek egy hirtelen jött hír vetett véget: V. László 1457.11.23-án Prágában meghalt. Utódott nem hagyott, így az ország király nélkül maradt.
Mátyás királlyá koronázása
A leghatalmasabb magyar urak belátták (Garai nádor, Újlaki vajda), hogy egy ember alkalmas a trónra, mégpedig Mátyás. Garai lépett is: 1458. elején Szegeden megegyezett a Szilágyiakkal. A Szilágyiak megbocsátották Hunyadi László kivégzését, szövetséget kötöttek vele és a pártján álló urakkal. Garai ennek fejében hozzájárult Mátyás királlyá választásához. A Szilágyiak esküvel kötelezték magukat arra, hogy Mátyás feleségül fogja venni a nádor lányát, és nem fosztja meg őt tisztségeitől és birtokaitól.
A választásra nagy számban gyűlt össze a nemesség Pesten. Szilágyi sereg élén vonult fel, ezzel hatást gyakorolt a bárókra, akik beleegyeztek Mátyás királlyá választásába. 1458.01.24-én Szilágyi Mihály csapatai és a nemesek a befagyott Duna jegén királlyá kiáltották ki Mátyást. Azonban a Duna jege valószínűleg csak az átkelést szolgálhatta Budára, mivel a királyválasztó országgyűlés a budai várban zajlott. Maga Mátyás nem lehetett jelen a saját megválasztásán, mivel ekkoriban a cseh király, Podjebrád György vendégszeretetét élvezte Prágában. Podjebrád maga is Magyarország támogatására szorult. Rávette Mátyást, hogy jegyezze el lányát, Kunigundát (Katalint), és fizessen váltságdíjat. Az alkut Mátyás Straznicén 16 nappal a választás után többek között a Szilágyi testvérek és Vitéz János társaságában megerősítette.
Mátyás 1458.02.18-án vonult be Budára, ahol a korona hiányában csupán ünnepélyesen trónra ültették a mai Mátyás templomban. A Szent Korona ekkor III. Frigyes tulajdonában volt. Mátyás kitartó diplomáciai csatározással és 80.000 arannyal visszaszerezte a koronát és 1464-ben szabályosan is megkoronázták.
Belpolitika
A királyi hatalom helyreállítása
Nemsokára hozzálátott a rend helyreállításához. Hatalma ekkor még a Tisza és Erdély környékére terjedt ki, hamarosan sikerült elismertetnie hatalmát az ország többi részében is. 1458 júniusában országgyűlést hívott össze és terjedelmes törvényt szentesíthetett amelyben a rendek megerősítették a régi jogok és szabadságok visszaállításának, illetve megőrzésének kötelezettségét. Ismételten bekerült a törvények közé a külföldiek tisztség-, illetve hivatalviselési, továbbá új adók kivetésének tilalma. Az újonnan felállított királyi különös jelenlét bírósága mellé hat nemes ülnök választását rendelték el. Védelmébe vette a törvény a királyi kegyúri jogot.
Az országgyűlés megmutatta, hogy Mátyás jelentős társadalmi rétegek támogatására számíthatott. Mátyásnak szüksége volt erre, mert az országon belül a hatalom a bárók kezében volt. Az országgyűlés lehetőséget adott Mátyásnak arra, hogy átalakítsa a kormányzatot, lecserélje a nem megbízható tisztségviselőket. Szilágyi Mihálynak természetesen nem tetszett, hogy Mátyás megnyirbálta hatalmát. Csalódottságában 07.26-án szövetséget kötött Garai László nádorral és Újlaki Miklós vajdával. Szövetségük Mátyás ellen irányult, aki azonban résen volt: Garai helyére Ország Mihályt, Újlaki helyére pedig Rozgonyi Sebestyént nevezte ki. Szilágyival is elbánt: neki adományozta apja egykori besztercei grófságát és lemondatta a kormányzóságról. Szilágyi későn vette észre, hogy félreállították és ismét kapcsolatot keresett a királlyal szemben álló urakkal. Mátyás újra résen volt és elég keményen lépett fel tulajdon nagybátyja ellen, börtönbe vetette. Ez nem jó jövőképet vetített előre azok felé, akik a későbbiekben hűtlenek kívánnak lenni a királyi hatalom iránt.
Újlaki és Garai 1459-ben újra elkezdtek szervezkedni és királynak választották III. Frigyest, aki március elején elfogadta a felkérést. Megkoronázására nem került sor. A császári udvarban biztosak voltak abban, hogy Mátyás önként le fog mondani. A lázadás hamarosan összeomlott. A császár serege ugyan elverte 04.07-én Körmendnél a Szentmártoni Nagy Simon által vezetett csapatokat, de 5 nappal később ugyanitt már Nagy Simon aratott győzelmet. Újlaki már az első csata után kivonta csapatait és ez lett a vesztük. Időközben meghalt Garai nádor és özvegye kiegyezett a királlyal. Nemsokára megegyezett Újlakival is, aki valamennyi tisztségét és birtokát megtarthatta.
A béketárgyalások ellenére még évekig fennmaradt a hadiállapot a császárral. Ráadásul a Felvidéken Giskra Frigyest ismerte el királynak. Mátyás csapatai azonban egyre jobban szűkítették mozgásterét, míg 1462 tavaszán itt is megegyezés jött létre: az Arad megyei solymosi és lippai uradalmak és egy nagy pénzösszeg fejében Giskra átadta a kezében maradt erősségeket.
Hamarosan az egész ország területén helyreállt a rend. Ezen az időközben szabadon bocsátott Szilágyi se tudott mit változtatni. Nemsokára török fogságba került és a szultán Konstantinápolyban kivégeztette.
Az 1464, évi koronázás és a reformok
A korabeli felfogás szerint a teljes királyi hatalom a Szent Koronával történt koronázástól függ, ezért ez Mátyásnak különösen fontos volt. A koronázásra 1464.03.29-én került sor Székesfehérváron, Szécsi Dénes bíboros prímás helyezte Mátyás fejére az ereklyét. Ezzel lezárult Mátyás uralkodásának első szakasza, amely a legválságosabb volt uralkodása alatt.
A koronázás után országgyűlést is tartottak. A koronázási dekrétumban átírta és megerősítette Nagy Lajos 1351. évi dekrétumát és Zsigmond 1435. évi törvényét. Az új cikkelyek alapján kevésbé érvényesül a nemesség szerepe és megerősödik a nagyurak hatalma. Hűtlenség ügyében pl. a király nem ítélhet a főpapok és a főurak tanácsa nélkül.
A koronázással vált teljes jogú királlyá Mátyás, mostantól kezdve állíthatott csak ki örök érvényű, azaz függő kettős pecséttel megerősített okleveleket.
Reformjai közül kiemelkedik a kancelláriai és a pénzügyi. A kancelláriai reform lényege az volt, hogy egyesítették a korábban különálló nagy-és titkos kancelláriákat, és az egységes kancellária élére eleinte két, majd egy kancellár került, fő-és titkos kancellári címmel. Legnagyobb horderejűnek a pénzügyi reformok bizonyultak. Ezek kidolgozója a zsidó származású Ernuszt János volt, aki 1467-től volt kincstartó. Az új rendszer központi eleme az volt, hogy minden jövedelmi rendszert a kincstartó alá rendeltek, aki kezébe vette az adószedés irányítását is. Az adóreform két elemből állt. Egyrészt a kamarahasznát átkeresztelték királyi kincstár adójára, és az új névvel a régi mentességek is érvényüket vesztették. Mátyás a nemesi adómentesség bástyáján is rést ütött, amikor később az egytelkes nemeseket is kötelezte a rendkívüli adó fizetésére. Mátyás más módokon is igyekezett növelni bevételeit. Pénzt követelt pl. a népszerűtlen nádori közgyűlések és a katonai szolgálat megváltásáért, kölcsönökre szólította a városokat és a bárókat is. Az adókivetés a rendek jóváhagyásához volt kötve, de uralma második felében sokszor több évre előre szavaztatta meg az országgyűléssel a rendkívülinek nevezett adót. Az adókat az Ernuszt által ismét értékállóvá tett ezüstdénárban kellett fizetni, melyekből újra száz ért egy aranyforintot.
Az 1467. évi lázadás és az 1471. évi Vitéz-féle összeesküvés
Mátyás az 1464-es koronázás után úgy látta, hogy lehetősége nyílt hatalma kiterjesztésére. A nagyurakkal kötött kompromisszum újabb arisztokratákat vont be a király támogatói közé. 1465-ben leváltotta Újlakit is. Az új vajdák Nyugat-Magyarországról kerültek ki.
A folyamatos adóztatás és a királyi hatalom növekedése elégedetlenséget váltott ki, ami 1467 után fokozódott. Az erdélyi jobbágyság Nagy Lajos óta fel volt mentve a rendes adó megfizetése alól, most elvesztették ezt a kiváltságot. A másik gond az adóbeszedés módja volt. Eddig, ha egy család élt egy portán, közösen adóztak. Mostantól külön-külön kellett. A jobbágyok adójának növekedése a földesuraikat is érintette, akiknek a jobbágyaik költözésétől is félniük kellett.
Az 1467-es lázadást erdélyinek is nevezik, bár kiterjedt Dél-Magyarországra és a Felvidék egyes részeire is. Az erdélyi három nemzet 1467.08.18-án kötött szövetséget Mátyás ellen, egyben elöljárójukká választották a három vajdát és a Szapolyai testvéreket. Mátyás gyorsan cselekedett, sereggel vonult Erdélybe és csapatokat küldött a Szapolyaiak körülzárására is, így a lázadás hetek alatt összeomlott. A vajdák és a Szapolyaiak meghódoltak és kegyelmet kaptak. A felkelésben részt vevő nemesekre már kegyetlenebb elbánás várt. Akik nem szöktek el, azok többségét kivégeztette vagy elkobozta birtokait.
A királyi hatalom megerősödve került ki a lázadásból. Mátyás tett ugyan engedményeket, így visszaállította a portánkénti adózást. Nemsokára a cseh háborúk terhelték meg nagyon az államkincstárt. Ez újabb ellenállást váltott ki, melynek élére nem akárki került.
Természetesen Vitéz Jánosról van szó, aki Mátyás trónra kerülésekor még a támogatója volt, ő irányította a külpolitikát. 1464-től Várdai Istvánnal vezette az egyesített kancelláriát, majd 1465-ben esztergomi érsek lett. 1467-ben még látszólag felhőtlen volt a viszony kettejük között, a viszony megromlása 1470 körül következhetett be. Vitéz unokaöccse, a költő Janus Pannonius (Csezmicei János) pécsi püspök, 1467-ben főkincstartó, majd 1468 végétől szlavón bán lett. Mátyás 1470 elején leváltotta. Janus továbbra is megmaradt a király környezetében, de az ügyekbe már csak annyira szólhatott bele, mint a többi püspök.
Vitéz nem értett egyet a cseh háborúval, állítólag az egyik királyi tanácsi ülésen Vitéz összeveszett Mátyással, még pofon is csattant. Emiatt haragudhatott meg ennyire Vitéz. 1471-ben Csehországban meghalt Podjebrád György és Mátyás szeretett volna cseh király is lenni (bővebben majd a külpolitikánál). Vitézék a Mátyással versengő lengyel királyt szerette volna Mátyás helyére tenni. Szinte az egész ország csatlakozott az összeesküvőkhöz, csak 9 megye maradt a király hűségén.
Amint Mátyás értesült az összeesküvésről, gyorsan hazasietett. Miközben a lázadók a lengyelekkel tárgyaltak, ő nem érzékeltette, hogy tud a készülő puccsról. Szeptemberre országgyűlést hívott össze Budára. Seregében megszilárdult a hatalma, mellette maradt a nádor is, sőt csodák csodájára az eddig mindig lázadó Újlaki is. Állítólag maga Újlaki tanácsolta Mátyásnak, hogy egyelőre ne támadjon a lázadókra, mert előbb-utóbb mellé állnak és őt fogják támogatni.
Ez tökéletesen beigazolódott a szeptemberi országgyűlésen. A főpapok és főurak különösen nagy számban jelentek meg. 10 püspök és 36 főúr nyilvánította törvényesnek Mátyás uralmát. Így hamarosan ez az összeesküvés is összeomlott. Mátyás máshogy viselkedett most az összeesküvőkkel: futni hagyta őket, sőt Vitézzel decemberben kiegyezett. Három hónappal később mégis lefogatta, és az érsek őrizetben halt meg a következő év augusztusában. Janus Pannoniusszal nem volt gondja, őt elintézte a gyenge egészsége. Kázmér herceg még azt hitte, hogy őt nagyon várják. Sajna azzal kellett szembesülnie, hogy nem és kénytelen volt visszamenni Lengyelországba. Mátyás sikere teljes volt, de ettől kezdve végképp nem épített alattvalói szeretetére, uralkodása egyre autokratikusabb jelleget öltött.
Külpolitika
A török-magyar viszony Hunyadi Mátyás idején
II. Mehmed 1459 nyarán befejezte Szerbia meghódítását. 1462 tavaszán a szultáni hadak elűzték IV. Vlad havasalföldi vajdát.
II. Pius pápa kezdeményezésére 1459-ben Mantovában kongresszus nyílt keresztes had szervezése céljából. Az összefogást nem sikerült tető alá hozni. A bosnyák király 1462 telén felmondta az engedelmességet a Portának, mire a szultáni hadak 1463-ban egy hónap alatt legázolták. Mátyás tétlenül szemlélte Bosznia bukását. 1463.09.13-án kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Velencével, amelynek elevenébe vágtak II. Mehmed moreai hódításai.
A szultáni had elvonulása után Mátyás serege alaposan végigdúlta Szerbia nyugati részét. Bosznia legerősebb várát, Jajcát, 1463.12.26-án vette be.
II. Mehmed következő évben ugyanitt próbálkozott, sikertelenül, majd 1464.08.22-én Mahmud nagyvezírre bízta a vár körülzárását.
A magyar sereg egyik része 1464 októberében nyomult be Északkelet Boszniába, és ott elfoglalta Szrebenik várát. Közben Mahmud nem boldogult Jajcával, kisebb várak visszavételével kárpótolta magát.
1464 után Mátyás továbbra is készült a török elleni harcra. Támogatás megnyerésére diplomáciai erőfeszítéseket is tett a pápánál, Velencénél és másoknál. De csak határszéli küzdelmekre került sor, innentől 1520-ig állóháború jellemzi a török-magyar viszonyt. Ennek kialakulásának alapja a magyar határvédelmi rendszer volt.
A török 1469-83-ig legalább 8 ízben tört be osztrák területre. Végigrabolták Krajnát, Stájerországot és Karintiát. A törökök általában bántatlanul vonultak keresztül a magyar területeken.
Időnként Magyarországot is támadta a török. 1474 februárjában felgyújtották Nagyváradot. A 70-es évek elején Törökország keleti szomszédja, Uzun Haszán türkmén fejedelem udvari orvosát, Izsák béget Európába küldte, hogy szövetséget hozzon létre a török megtámadásához. Mátyás és Velence a szövetség mellett voltak. Mire a tárgyalások eredményre vezethettek volna, Uzun Haszán döntő vereséget szenvedett a töröktől.
Mátyás 1475 őszén a teljes magyar haderővel megindult Szabács ellen. 1476.02.01-én bevették a várat.
A következő években főként a román fejedelemségek területén folytak a törökökkel harcok. 1479 elején Velence békét kötött a törökkel, Magyarország egyedül maradt velük szemben. Nyáron már a Dél Dunántúlon rabolnak a törökök, ősszel pedig Erdélybe tört be Isza bég vezetése alatt egy nagyobb török sereg. A kenyérmezei síkon szállt velük szembe Báthori István, és a túlerő legyőzte volna, ha nem Kinizsi Pál érkezik meg a temesi ispánság haderejével.
A török támadásai magyar ellenakciókat követeltek. Tavasszal Nagy István moldvai vajda támadást intézett Havasalföld ellen. Ősszel Mátyás vezetésével Boszniába, Kinizsi vezetésével pedig Szerbiába törtek be a magyarok.
A török front jelentősebb hadi eseményei 1483-ban zárultak le. Ekkor a magyarok szétverték az Ausztriából hazatérő török rablócsapatokat. Ugyanebben az évben Mátyás fegyverszünetet kötött az új török szultánnal, II. Bajeziddel (1481-1512). Ez nem jelentette azt, hogy a végeken elhallgattak volna a fegyverek. Mindkét oldalról gyakran csaptak át a másik területére, arra azonban ügyeltek, hogy e csatározások nyomán ne lobbanjon fel a háború. A béke lejárta után 1488-ban azt újabb két évre meghosszabbították. Eszerint a törökök a király tudta nélkül nem vonulhatnak át magyar területen, nem segíthetik meg a király ellenségeit, biztosítják viszont a két fél közötti kereskedelem szabadságát.
A cseh háborúk
A Mátyás Podjebrád György közötti szerződés alapján létrejött magyar-cseh kapcsolat az 1460-as évek közepére elhidegült. Podjebrád Katalin 1464 februárjában meghalt. A magyar király és apósa között kül- és belpolitikai ellentétek keletkeztek. Podjebrád nem támogatta kellőképpen vejét a császár ellen, és más téren is ellentétbe került a magyar érdekekkel. Cseh csapatok gyakran törtek be Magyarországra.
Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Szentszék 1465-től a cseh király letételén munkálkodott, és ebben a császár is támogatta. Örökösödés címén a lengyel Jagellók lettek a jelöltek, akik Mátyás számára is veszélyt jelentettek. A lengyel király szerencsére a Német Lovagrenddel volt elfoglalva. Miután a magyar-cseh ellentéteket diplomáciai úton akarták rendezni, Mátyás egy volt zsoldoskapitánya, Jan Svehla 1466-ban közel egy évig Kosztolány várából rabolta a környéket. Mátyás csak egy év múlva tudta legyőzni.
Podjebrád nem tartott attól, hogy megromlana a viszonya Mátyással, azonban ő már 1465-ben azt válaszolta II. Pál pápának, hogy a Szentszék kívánságára kész a csehek ellen is harcolni. Podjebrád Viktorin 1468 elején hadat üzent a császárnak, aki Mátyás támogatását kérte. 1468 elején Mátyás hadat üzent Viktorinnak. Mivel a lengyelek a Német Lovagrenddel voltak elfoglalva, a cseh katolikus szövetség is Mátyáshoz fordult, aki 1468 tavaszán védelmébe vette őket.
A háború elején Mátyás Ausztriából hamar kiverte a cseheket, cseh területen már hosszabban kellett küzdenie. Hosszadalmas küzdelemben a cseh korona katolikus többségű tartományait, Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot sikerült megszállnia. Egy éves háborúskodás után a katolikus cseh rendek Mátyást Olomoucban királlyá választották. Sikerült Viktorint is elfogni. Az eretnekség miatt a trónjáról letett Podjebrád most a lengyelekhez fordult és nekik ajánlotta fel a trónt.
1469-ben fordult a hadiszerencse és Mátyás került szorongatott helyzetbe. Ez arra kényszerítette, hogy kedvező békeajánlatot tegyen Podjebrádnak, és megkérje a lengyel király lányának a kezét, hogy a Jagellók trónigényét kivédje. Mindkét részről elutasítással találkozott. Ezt tetézte III. Frigyes viselkedése, aki nem fizette ki a csehek ellen nyújtott segítséget és nem is erősítette meg Mátyás cseh királlyá koronázását.
1471 tavaszán meghalt Podjebrád, a cseh rendek Jagelló Ulászlót választották királynak. Ezzel kirajzolódott a Mátyás ellen irányuló osztrák-cseh-lengyel szövetség. A Vitéz-féle összeesküvés így is rászabadította az országra Kázmér herceget, akit sikerült kiverni az országból és nemsokára a lengyelekkel is békét kötött. Az viszont várható volt, hogy Ulászló vissza akarja szerezni az elfoglalt cseh területeket.
Szerencsére Frigyes anyagi gondok miatt kimaradt a harcból. Ősszel Kázmér és Ulászló két oldalról megtámadta Sziléziát. Mátyás már várta őket és csapataival elpusztította Sziléziát, hogy ellenfelei ne jussanak ellátáshoz. Közben Szapolyai Istvánt és Kinizsi Pált Lengyelország pusztítására küldte. Ez már fegyverszünetre kényszerítette a lengyeleket.
Az 1470-es évektől már igyekezett Mátyás véget vetni a cseh háborúknak. Fő célja elsőként Lengyelország elszigetelése volt, ezért szövetséget kötött a Német Lovagrenddel. A háborúskodásnak az 1479 nyári olomouci csúcstalálkozó vetett véget. Megegyeztek, hogy mindkét király használja a cseh királyi címet, az országot pedig a status quo alapján osztják meg: Csehország Ulászlóé, Morvaország, Szilézia és Lausitz pedig Mátyásé lett. Mátyás halála esetén Ulászló 400.000 forintért visszaválthatja a tartományokat. 1479-ben a lengyelekkel is békét kötött Mátyás, ennek értelmében lemondott északi szövetségeseinek támogatásáról.
Az osztrák háborúk
A császárral való viszony kezdetben békés volt, majd a cseh háborúk alatt megromlott. A császárral ellenséges osztrák főurak és főpapok többször is Mátyás védelme alá kerültek. Mátyás először mérgében üzent hadat Frigyesnek: a legfőbb ok az volt, hogy Frigyes nem erősítette meg a cseh királyi címét. Az 1477-es háború folyamán Mátyás csapatai számos osztrák várost elfoglaltak. A pápa közbelépésére 12.01-én megkötötték a korneuburg-gmundeni békét. Ennek alapján a császár Mátyásnak adta a cseh királyságot, és a választófejedelmi jogokat, 100 ezer forint hadi kárpótlást ígért, és megkegyelmezett a lázadóknak.
Egy kis törökellenes kitérő után Mátyás újra Frigyes ellen fordult. A választófejedelmek ugyan a császár mellé álltak, azonban Ulászló ezúttal kimaradt a buliból. Őt és a lengyel királyt óvatosságra intette Mátyás és III. Iván orosz nagyfejedelem közeledése egymáshoz, amiből nem lett semmi. Mátyás itáliai politikája miatt a pápasággal is szembekerült.
Ezúttal most a salzburgi érsekség személycseréje okozta a hadakozás tárgyát. Frigyes Beckensloert támogatta, míg a régi érsek, Rohr Mátyáshoz fordult segítségért és hozzájárult ahhoz, hogy az érsekség kiterjedt stájerországi, karintiai és krajnai birtokait a magyarok szállják meg. A királyi csapatok ezek mellett még pár várost elfoglaltak, így lett magyar város Potoly (Ptuj), Regede (Radkersburg) és Fölöstöm Fürstenfeld). Rohr ennek ellenére csak 1482-ig tarthatta meg érsekségét, ekkor adta át Beckensloernek.
Bár 1479 óta hadiállapot volt a két uralkodó között, egy darabig nem folyt küzdelem. 1482-ben Mátyás hadat üzent és hadvezérei sorra foglalták el Alsó-Ausztria legfontosabb városait és várait. Ostrom alá vette Bécset is, amely 1485.06.01-én adta meg magát. Bécsújhely 1487-ben került Mátyás kezére.
Látványos hadi sikerei dacára Mátyás nem rendelkezett szilárdan Alsó-Ausztriával, Karintiával és Stájerországgal. Uralma az elfoglalt városok és várak környékére, osztrák híveinek magánbirtokaira korlátozódott, a köztes területek a császár híveinek ellenőrzése alatt maradtak. Mátyás kész volt visszaadni Karintiát és Stájerországot, ha a császár elismeri természetes fiát, Corvin Jánost Bosznia és Horvátország királyának. Alsó-Ausztria visszabocsátásért pedig túl magas díjat szabott ki. Nagy csapás volt Mátyásnak, hogy az 1486. februári birodalmi gyűlés III. Frigyes fiát, Miksát választotta császárutódnak.
A trónöröklés problémája
Mátyás uralkodásának utolsó éveire a trónöröklés kérdése nyomta rá bélyegét. Podjebrád Katalinnal kötött házasságából nem született gyermek. Katalin halála után 1476-ig nem talált megfelelő feleséget. Ekkor vette feleségül a nápolyi király leányát, Beatrixot. Ez a házasság is gyermektelen maradt. Korábban 1473 áprilisában született gyermeke Mátyásnak Edelpeck Borbála osztrák polgárnőtől, akit Corvin Jánosként ismer a történetírás. Mátyás csak később, 1478-ban ismerte el fiát és őt szánta utódjául is.
Az utolsó időkben már közismert volt súlyos betegsége. 1489 elején a súlyos köszvénye miatt már képtelen volt lábra állni. Bár állapota valamelyest javult, ő és környezete nem táplált illúziókat. Néhány napi agónia után Bécsben halt meg 1490.04.06-án. Félelmetesen fiatalon, 47 évesen halt meg. Felmerült a mérgezés gyanúja is, de az állandó fizikai igénybevétel és az egészségtelen táplálkozás, a rengeteg bor és hús fogyasztása hozzájárult a halálához.
Bonfini így írt a Mátyás halálát követő napokról: "Halála után pedig a Duna szerfelett megduzzadt, sok falut és várost elöntött. (...) Az oroszlánok is, amelyeket Budán tartottak, mind elpusztultak azon a napon, amelyen a király. Továbbá ebben az időben Budán nem láttak egy hollót sem, a Corvinus-ház jelképét, ellenben Fehérvárott, ahol Magyarország királyainak sírjai találhatók, annyi egymásra károgó holló tűnt fel, hogy abból mindenki könnyen megsejthette az uralkodó halálát. (...) Úgy tetszett a tanácsnak, hogy az isteni fejdelemnek kettős temetést rendezzenek, egyet Bécsben, egyet meg Fehérvárott, hogy ott síremléket, itt kőkoporsót állítsanak méltóságához illőn (...) Tehát néhány nap múlva az összes püspök, arisztokrata, tartományúr, nemes sötét ruhában, feketébe burkolt hintón, lovon, rang szerint Székesfehérvárra kísérte Corvinus herceget. A király bíborral takart teste palástban, karddal, jogarral, koronával, országalmával, aranysarkantyúval, arccal a bazilika kertjében feküdt. (...) Az urakat a rémület szállta meg, egyesek azt gondolják, hogy az isteni Mátyás szent maradványait ki kellene emelni a sírból, és végighordozni az ország határain, vigyék szembe vallásos tisztelettel az ellenséggel, máskülönben azt innen elüldözni nem lehet. Mivel ugyanis (...) mindenfelől felmorajlik a háború, súlyos veszély fenyeget, hogy minden odavész, így faluban, városban együtt siratja mindenki (...) Most már a nép és a parasztság is siratja, amely folyton panaszkodott a háborúk miatti adók roppant terhe miatt, szívesen fizetnének most már hatszoros adót is, csak feltámaszthatnák a királyukat". És rövidesen megszülettek a nép ajkán a mesék az igazságos, bölcs Mátyásról, aki lám, meghalt, és most oda az igazság.
Mátyást 04.25-én temették el, ezután egyre nőtt a zűrzavar. Magyarországon megszaporodtak a jogtalanságok, a rend felbomlását kihasználva mindenki igyekezett biztosítani a helyét a királyválasztás utáni időre. Királyjelöltekből is volt bőven: Corvin János, Miksa, a Jagellók és a királyné Beatrix is szeretett volna hatalmon maradni. Magyarország nehéz időszaknak nézett elébe...
Sásdi Tamás
Felhasznált irodalom:
Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526, Osiris Kiadó, Bp., 2002.
Nagy György: Magyarország apróbetűs története a honfoglalástól napjainkig, Kossuth Kiadó, Bp., 2010.
Pálosfalvi Tamás: A Hunyadiak kora 1437-1490. Magyarország története 7. kötet (Főszerk. Romsics Ignác), Kossuth Kiadó, 2009.
Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711, História/Holnap Kiadó, 2006.
Thuróczy János / Rogerius mester: A magyarok krónikája / Siralmas ének (Milleniumi Magyar Történelem. Források), Osiris Kiadó, Bp., 2001.