A Szeleukida-birodalom megalapítója előkelő makedón családban született. Apja, Antiokhosz Nagy Sándornak volt hadvezére. Nagy Sándor ázsiai hadjáratának idején már a király környezetéhez tartozott, majd hamarosan fontos parancsnoki tisztségeket töltött be. 324-ben a „súsai mennyegzőn” Alexandrosz összeházasította a korábban ellene lázadó baktriai helytartó, Spitamenész Apama nevű lányával. Három évvel később pedig már Babilónia satrapája. Nagy Sándor halálát követően a legfőbb végrehajtó hatalmat és a hadsereg feletti főparancsnokságot Perdikkasz gyakorolta, akinek a király haldoklása alatt a legfőbb hatalmat jelképező pecsétgyűrűjét adta. Ám hamarosan megkezdődött a küzdelem a birodalom felosztásáért. Kr.e. 321-re a különböző régiókban a korábbi satrapák mindjobban megerősödtek, és egyre gyakrabban nevezték őket diadokhoszoknak, azaz utódoknak. Perdikkasz az öt leghatalmasabb hadvezér (Antigonosz Monophtalmosz, I. Ptolemaiosz Szótér, I. Szeleukosz Nikatór, Antipatrosz és Lüszimakhosz) elleni hatalmát háborúban akarta érvényesíteni. 321 tavaszán büntető hadjáratra indult I. Ptolemaiosz ellen, mert az 322-ben Damaszkusz közelében megtámadta az Alexandrosz holttestét szállító menetet és elrabolva azt saját tartományába vitte. A Níluson való átkelés nehézségei és a szigorú fegyelem által megviselt katonái azonban fellázadtak ellene. Az ekkor főtisztként alatta szolgáló Szeleukosz, valamint Peithón és Antigenész saját sátrában meggyilkolta őt. Az igazi háború ekkor indult meg, amelynek tétje az egész birodalom fölötti hatalom lett. 316-ban Antigonosz Monophtalmosz elűzte Szeleukoszt Babilonból, aki Egyiptomba menekült és I. Ptolemaiosztól kért menedéket. Néhány év múlva (312-ben) maroknyi sereggel indult vissza. Korábbi híveinek támogatásával, bravúros rajtaütéssel sikerült visszaszereznie Babilóniát. Diodórosz így örökítette meg az eseményeket: „Szeleukosz, a Ptolemaiosztól kapott mindössze 800 gyalogos és mintegy 200 lovas katonával kerekedett fel Babilon ellen. Olyan nagy reményekkel volt eltelve, hogy bár hadsereggel voltaképpen nem rendelkezett, barátaival és rabszolgáival akart expedíciót vezetni az ország belsejébe, arra számítva, hogy a babilóniaiak, korábbi jóindulata miatt, készséggel csatlakozni fognak hozzá … Míg vállalkozását illetően az ő hangulata ilyen volt, kíséretében levő barátai igen elbátortalanodtak, látván saját embereik csekély számát, míg az ellenség, amely ellen indulnak, nagy és kész hadseregekkel rendelkezik, hatalmas tartalékai és szövetségesei vannak. Midőn Szeleukosz látta, hogy félelem fogta el őket, bátorításul azt mondotta, hogy azok, akik Alexandrosszal vonultak hadba … nem csak fegyveres erejükre és gazdagságukra támaszkodtak, midőn nehéz helyzetbe kerültek, hanem tapasztalataikra és rátermettségükre, és maga Alexandrosz is éppen ezek révén vitte véghez nagy és mindenek által csodált tetteit. … De emellett katonatársainak kedvét is kereste, és velük egyenlőként viselkedett, úgyhogy minden ember becsülte őt és jószántából elfogadta a vakmerő kaland kockázatát … Midőn benyomult Babilóniába, a lakosok többsége elébe ment … és megígérte, hogy vele együtt mindent megtesz, amit várt … mert midőn négy évig satrapája volt ennek a vidéknek, mindenkivel szemben szívélyesen viselkedett, megnyerte a köznép jóindulatát és messze előre biztosította magának azokat az embereket, akik támogathatják, ha elérkezik az alkalom…” Életében folyamatosan háborúzott, kivételes hadi képességeit az egész ókori világ elismerte. Számos katonai sikerének köszönhetően kapta a Nikatór (Győztes, Győzedelmes) melléknevet. De nem csak e jelzőt nyerte el, hanem a diadokhoszok közötti háborúk eredményeképpen a hellenisztikus utódállamok közül a legnagyobb birodalmat is magáénak tudhatta, amelynek területe fénykorában 3,5 millió négyzetkilométer volt. A halál hatalma csúcspontján érte. No, nem a harctéren, mint gondolnánk: orgyilkosság áldozata lett. A Thrákia és Makedónia meghódítására készülő Szeleukoszt – az ugyancsak ezekre a területekre vágyó – Ptolemaiosz Keraunosz (I. Ptolemaiosz Szótér fia) gyilkolta meg. Szeleukosz volt ennek a kornak a legjellegzetesebb alakja. Jószerével a saját öklének köszönhetően tudott utat törni magának a legnagyobb hatalomig. Kiemelkedő hadvezéri képességei révén újraegyesítette Nagy Sándor egész ázsiai birodalmát. A három évszázadon át fennálló Szeleukida állam azokon az alapokon nyugodott, amelyeket ő rakott le azzal, „hogy hatalmát az országban szétszórt görög-makedón telepesek városaira és államapparátusára építette.”
Források:
Castiglione Lászó: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971, 218-219.
Diodórosz: Történeti könyvtár XIX, 90-91.
Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem a kezdetektől Kr.e. 30-ig. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 338-348.
Kertész István: Ókori hősök, ókori csaták. Tankönyvkiadó, é.n. 97-115.
Írta: Topor István