Supka Géza a húsvéti szokásoknak háromféle gyökeréről beszél. Megállapítja, hogy kevés olyan ünnepe van az emberiségnek, amelyhez már eleve annyi téves eszme, néphit és népetimológia fűződne, mint a húsvéthoz.
A piros tojásokat tojó nyúlról, a kiváló etnológus, Solymossy Sándor mutatta ki, hogy egyszerű nyelvi botlásból született meg. A botlást a pontosságukról híres németek követték el, amikor a fiatal, kövér madárnak, a Haselhuhnnak a nevét értették félre Haserlnek, nyulacskának, s azóta – minden természettudományos jobb meggyőződésük ellenére – nyúllal tojatják a piros tojást.
A másik ilyen nyelvbotlás a bárány körül történt. Ennek eredete a régi, római keresztények korából származik, akik a Mithra-kultuszból ismert Agni-Deust (a Tűzistent) értelmezték félre, s nevezték el Agnus Dei-nek (Isten Bárányának). Ezzel egyszerre belekeveredtek egy egészen más, sémi eredetű vallásos szokásba.
Baj van aztán magával a húsvét idegen nevével is. Németül hol Paschnak, hol Osternnek mondják. A Pasch természetesen a pészach (a zsidó húsvét) elnémetesítése, jóval a nürnbergi törvények keletkezése előtt. Csakhogy ezt a pészachot vagy passzachot minduntalan hol a passióból, hol a pászkából származtatják, holott egyikhez sincs semmi köze. A passzah átmenetet jelent, éspedig kétféle értelemben. Históriai jelentése szerint a zsidók „átmenete” Egyiptomból a Vörös-tengeren át; csillagászati jelentése szerint pedig a Nap átmenete a tavaszi napéjegyenen. Külön tévedések forrása még a germán eredetű Oster szó is. Ez az ősindogermán Ostarának, a tavasz istennőjének a neve, amelyet aztán a keresztény papok átvettek a keresztény húsvét ünnepére.
Húsvéthétfőhöz is számos szokás fűződik. Húsvéthétfő, vízbevetőhétfő, vízbehányó hétfő, másként húsvét másnapja elsősorban a fiatalság ünnepe.
A húsvéti locsolás eredete részint a keresztelésre, részint arra a legendára utal, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek elnevezés utal a locsolás egykori módjára, hogy gyakran a kúthoz, vályúhoz vitték a lányokat, és egész vödör vízzel leöntötték őket. A két világháború között vált általánossá a "szagos vízzel, rózsavízzel" való öntözés. A locsolóversek sok változata ismert máig, a mágikus jellegű szövegektől a félnépi rigmusokig.
Székelyföldön húsvéthétfő hajnalán a legények csapatosan indultak a lányos házakhoz többnyire zeneszóval öntözni. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Hosszadalmas, cirkalmas köszöntőket mondtak.
Egy háromszéki beköszöntő:
Feltámadott Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.
A locsolással egyenértékű volt a vesszőzés. Előfordulását a Dunántúlról ismerjük. Fejér vármegyében sibának nevezik a vesszőből font korbácsot, amellyel a legények húsvéthétfőn megcsapkodták a leányokat, közben Tordason ezt mondták: "Keléses ne légy, bolhásos ne légy, esztendőre még frissebb légy!" A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral kínálták a legényeket. A locsolás jutalma a hímes tojás.
Összeállította: Topor István
Források:
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/husveti-nepszokasok/husvethetfo
Jeles napok. https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/husvet_hetfo