Kis-Ázsia, Nikodémia, Virágmező: testi és lelki szenvedéseinek utolsó stációja. Nagyon szerette a virágokat, tisztelői szerint ő maga is az volt: fehér liliom fekete gyászban.
1643-ban született Zrínyi Péter és Frangepán Katalin leányaként. Nagybátyja a költő Zrínyi Miklós volt, akinek műveit vélhetően gyermekkorától ismerte. Testvérei: a szerencsétlen sorsú János Antal, és két apáca húga (egyiküket, Aurora Veronikát a bécsi udvar kényszerítette zárdába). A kor szokásainak megfelelően szülei választása alapján ment nőül I. Rákóczi Ferenchez 1666. március 1-én. Lakodalmuk egyúttal az ellenzéki politikusok nagy találkozója volt. Öt évvel később apját és nagybátyját, Frangepán Ferencet, a Wesselényi-féle összeesküvésben való szerepükért Bécsújhelyen kivégezték. Anyját elhurcolták, a grazi zárdába csukták, ahol a méltatlan körülmények és bánásmód miatt elméje elborult, s három év múlva meghalt. Húgát is ekkor kényszerítették zárdába, akinek további sorsáról, haláláról nincs adat. Fivérét Gnade (Kegyelem) néven besorozták katonának, később azonban koholt vádak alapján bebörtönözték. Húsz évig sínylődött Kufsteinban, ahol megőrült, s ötvenéves korában meghalt. Ő volt az utolsó Zrínyi.
Férje is bele keveredett az összeesküvésbe, de őt buzgó katolikus anyja, Báthory Zsófia a jezsuiták segítségével, 400 ezer forint árán megmentette a kivégzéstől. Hatalmas összeg volt ez akkor, Zrínyi Ilona saját jegyajándékát és hozományát is föláldozta, "s azontúl lemondott minden pompáról, egyszerűen, visszavonulva élt, saját lelkében keresve menedéket". (Jókai) 1676-ban maradt özvegyen. A Tripartitum idevágó intézkedéseinek érvényt szerezve, (mely az özvegynek biztosítja a kiskorú árvák feletti gyámságot mindaddig, míg elhunyt férje nevét és címét megtartja és nem lép új házasságra) a császári udvarnál sikerült elérnie, hogy ő lehessen két gyermekének gyámja. Támogatta őt ebben Pálffy Tamás magyar kancellár és Szelepcsényi György esztergomi érsek is, no meg jó néhány hordó hegyaljai bor. Özvegyként fia nagykorúságáig átvette Sáros megye főispáni tisztét, saját pecsétet készíttetett, kancelláriát rendezett be, és igazgatta a hatalmas birtok ügyeit.
Anyósa halála után - Jókai szerint - Báthory Zsófia gyóntatója és Caprara tábornok hamis végrendeletekkel ki akarták semmizni, gyermekeit elvenni, s megakadályozni, hogy újból férjhez menjen, de sikerült megszereznie I. Lipót engedélyét. Megtarthatta a Rákóczi-vagyont, gyermekei gyámságát, és feleségül mehetett a protestáns kurucvezérhez, Thököly Imréhez.
Az 1678-as év igen sikeres volt a kuruc mozgalom számára. Hatalmas területek kerültek a kezükre, többek közt a Rákócziak erdélyi birtokai. A felkelőknek Felső-Magyarországra volt szükségük, így a Thököly és Rákóczi családok ügyei összefonódtak. Sokan - köztük II. Rákóczi Ferenc - vádolták Thökölyt azzal, hogy hozományvadász, de kapcsolatuk rácáfolt erre. Kétségtelen, hogy gazdasági és politikai érdekek közrejátszottak a házasságban, de levelezésük bizonyítja, hogy szerették egymást. Thököly még akkor is ragaszkodott feleségéhez, amikor annak már semmije sem volt.
Bécs sikertelen ostroma után Thököly visszavonulásra kényszerült, s egymás után adta fel a Rákóczi várakat. 1685 végére, miután Szádvár és Regéc is kapitulált, végső kuruc menedékként Munkács maradt, melyben Zrínyi Ilona vívta "Dávid és Góliát" küzdelmét. Az első, negyvenhét napos hiábavaló ostrom után 1686. április 27-én a császári csapatok elvonultak a vár alól, de 1688. január 17-én - valószínűleg árulás miatt - Zrínyi Ilona kénytelen volt föladni Munkácsot, az elérhető legjobb feltételek mellett. A várvédőknek közkegyelmet alkudott ki (ez Thökölyre és a hűségén maradtakra nem vonatkozott), s azt hogy a Rákóczi-vagyon gyermekei nevén maradjon. Őt magát Bécsbe internálták, ahol 1691-ig az Orsolya-szüzek zárdájában lakott, itt azonban nem fogolyként tartották. Kijárhatott, csak Bécset nem hagyhatta el. Cenzúrázva levelezhetett, de nem magyarul, s fiának egyáltalán nem írhatott.
1699-ben a Thököly által foglyul ejtett Heisler tábornokért cserébe férje után engedték a száműzetésbe, de fiától nem köszönhetett el. Csak annyit engedélyeztek, hogy latin nyelvű levélben elbúcsúzhatott tőle. A levél páratlanul szép, a tiszta anyai szeretet megfogalmazása, de II. Rákóczi Ferenc valószínűleg soha nem olvashatta. Íme, a levél egy részlete:
„Isten áldása legyen rajtad! Édes fiam, Ferenc! Férjem-uram magához hív engem. Rettentő nagy út áll előttem, de azért sietve sietek uramhoz és hűséges férjemhez. Kötelességem hozza ezt magával. Semmi nem esik nékem olyan súlyosan, mint tőled, legkedvesebb fiamtól elszakadnom. Könyörögtem őfelségének, engedné meg, hogy te hozzám jöjj, s hogy tőled búcsút vehessek. Nem engedték meg. Mikoron idejöttem, búcsút se vehettem tőled; de anyai áldásomban azért részed volt, s ez anyai áldásomnak most is osztályosa vagy s az is maradsz, mert te nékem bánatot sohasem okoztál, s azért méltán várhatod az Isten áldását. Nem írtam neked, mert nem volt szabad írnom; de amiről tudtam és sejtettem, hogy szükséged volt rá, igyekeztem néked megküldeni. S most is küldök, amint a mellékelt jegyzés mutatja, több mindent. Vedd tőlem jó szívvel és meg ne feledkezzél anyádról. Tudod jól, hogy hozzád mindig hű voltam, s gondom is volt rád és javaidra. Nem mondom, uradalmaidra, mivel a háború és a katonaság majd mind pusztává tette. Ami nálam erősebb és hatalmasabb volt, azt meg nem akadályozhattam. Isten akarata megtörtént. Nemcsak a Rákócziak javai pusztultak el, de majd mindenkié. Néhány szót teszek itt az ingóságokról, mik kezemben vannak. Féltve őriztem ezeket. Egyet sem adtam el, zálogba se vetettem, s ajándékul nem adtam. Tudd meg tehát édes fiam, hogy a jelzett dolgokat a kardinális úr őeminenciájánál lepecsételve és aláírva megtalálod. Az én jó Istenemre bízom magamat s gyermekeim szeretetire édesanyjuk iránt, valamint a közigazságra, mely mindig diadalmaskodni szokott. Ne búsulj azon édes fiam, hogy javaid idegen kézen vannak, s hogy pusztán állnak. Újra helyrehozhatod azokat. Te csak tanulj szorgalmasan, s rajta légy, hogy a dicsőség koronáját elnyerjed. Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír! A földi javak elveszhetnek - az nem baj - de aki a becsületét vesztette, mindenét elvesztette. Becsüld az embereket. Aki másokat megbecsül, magamagát becsüli. Egyébként a hatalmas Istentől anyai áldásommal egyetemben minden jót kívánok néked. Bárhová vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád : Zrínyi Ilona”.
Törökországban súlyos anyagi gondokkal küszködtek. Zrínyi Ilona személyesen írt a padisahnak, érdemeire hivatkozva: " Isten és világ előtt nyilván vagyon, hogy Munkács várát a világ láttára, mint egy pasa oltalmaztam, tartottam. Isten akaratából és a török nemzet hűsége mellett mindenünket elvesztettük. A nevünk király; ezt a nevet császárok adták: a hatalmas császár és a török nemzet becsületéért tehát lássanak el bennünket úgy, hogy egyéb nemzetek előtt is híre legyen. "
A porta osztrák követelésre 1701. szeptember 3-án költöztette őket Nikodémiába, ahol egyetlen vigasza a szép vidék és a sok virág volt. Itt halt meg 1703. február 18-án, úgy hogy nem láthatta gyermekeit, nem ismerhette meg unokáit, s nem érhette meg fia szabadságharcának kitörését. Az bizonyos, hogy jó anya volt, s a férje mellett jóban-rosszban hősiesen kitartó asszony szimbólumává vált. Galatában, a jezsuiták templomában temették el.
Sírjára a következő felirat került: „Itt nyugszik hősies tettei után a férfilelkű asszony, nemének és századának dicsősége, méltóságos Zrínyi Ilona, a Zrínyi és Frangepán családok utolsó dísze, Thököly és néhai Rákóczi fejedelem mindkettejükhöz méltó hitvese; rangjára kitűnő magyarok, székelyek, horvátok és erdélyiek között, nagy tettei által még híresebb az egész világon. A forgandó sorsot erős lélekkel viselő: nagy a jó szerencsében, még nagyobb a balszerencse között. Keresztényi kegyességgel tetézve erős lelkét visszaadta az Úrnak. Meghalt a virágmezei birtokán, Bithyniának nikodémiai öble mellett, a megváltás 1703-ik, az ő életének 60-ik esztendejében. Nyugodjék békében, ámen.”
Hamvait 1906-ban hozták haza Kassára.
Írta: Márk Éva
Márk Éva: "Fehér liliom fekete gyászban" - Zrínyi Ilona
