„Volt pedig ebben az időben Erdélynek fejedelme: Bethlen Gábor, igen vitéz és buzgó protestáns ember, a ki negyvenhárom csatában vett részt személyesen és huszonnyolcszor olvasta át a bibliát.” (Varga Ottó) Hosszú utat járt be a hatalomig. 1580. október 15-én született köznemesi családban. Szülei korán elhaltak, ezért öccsével együtt nagybátyjuknál, a székely Lázár Andrásnál nevelkedett. Tizenhárom évesen lett a fejedelem apródja, 15 évesen részt vett több csatában, s már rangos katona 21 évesen a poroszlói csatában, amikor megverték Bastát. Szolgálta Báthory Zsigmondot, Báthory Andrást, Székely Mózest, Bocskai Istvánt, Báthory Gábort; egész fiatalságát fejedelmek közelében töltötte, így megismerte nemcsak az uralkodókat személyükben, hanem az udvar életét, a diplomácia útjait és a politika szükségszerűségeit is. Hamar felismerte, hogy Erdély semmivé lesz a török nélküli Habsburg uralom alatt, amiért jó portai kapcsolatokat épített ki még jóval fejedelemsége előtt, azokban az időkben, amikor a belső konfliktusok elől nemegyszer Törökországba menekült. Mielőtt a temesvári pasával Erdélybe indult volna (lásd Báthory Gábornál!), a Portánál kieszközölte saját fejedelemmé választását. Ezt a gesztust sokáig Báthory elleni akcióként értékelték, de a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a kalandor Ghyczy (Géczy) András trónra emelése ellen lépett fel, aki csaknem elérte megválasztását. Tudjuk róla, hogy a kenyerén tartott történetírók - pl. Bojthy Veres Gáspár - erősen kozmetikázták életrajzát, különösképpen fiatalkorát, ami emberileg nagyon is érthető, hisz bár erdélyi viszonylatban tisztes birtokkal rendelkező famíliából származott, de a család eredete, vagyona, rangja meg sem közelítette a Báthoryakét. Nevére árnyékot vetnek az ún. boszorkányperek, melyek valójában fiskális perek voltak, s céljuk egyértelműen a vagyonszerzés volt. Másik jelentős árnyék Lippa átadása a töröknek. „Ez Bethlen Gábor kénszerítetett volt töröknek igírni Lippát és Jenőt…” írta Kemény János. A várakat még Báthory Zsigmond ajánlotta fel a töröknek egyik
szorult helyzetében, s bár a fejedelmi athnámékban mindig szerepelt, sem Bocskai, sem Rákóczi Zsigmond, sem Báthory Gábor nem kényszerült az ígéret teljesítésére. Bethlen azonban török fegyver segítségével lett fejedelem, nem térhetett ki a kötelezettség alól, bár mind az erdélyi rendek, mind Thurzó György magyar nádor következetesen tiltakoztak. Bethlen védekezésül megírta, hogy Homonnai György a fejedelemségért lényegesen nagyobb területet és hatalmas éves adót kínál a Portának. Az 1616-os gyulafehérvári országgyűlés végzése szerint: „Az egy Lippa odaadásával hazánkat egészen az utolsó veszedelemtől, magunkat, feleségünket, gyermekünket meg kell váltanunk”. 1616 májusában saját katonáival verte le a Lippát védők ellenállását (szigorúan megtiltva minden dúlást, fosztogatást, a védőket pedig büntetés helyett jutalmazta, birtokokat adományozva nekik az elveszettek helyett). Mégis Bethlennek még többször kellett magyarázkodnia, bár a helyzet kényszerű voltát általában elismerték. Több negatívumot is felhozhatnánk ellene, de ha voltak is megkérdőjelezhető emberi vonásai, politikusi nagysága vitathatatlan. Kemény János, aki igen nagyra tartotta őt, így írt róla: „nem is voltak vétek nélkül némely dolgai…”, de azt is ő írta, hogy „… haragot nem tartó nem kegyetlen és vértszomjazó, hamar megengesztelődő ember volt.” Nagy László szerint amikor csak tehette kerülte az erőszak alkalmazását, ezeket Szekfű Gyula így foglalta össze: „… Erdély népeinek rokonszenvét nem tudta magának megszerezni, mivel túlságosan szigorú, zsarnoki módon uralkodott; ezt később maga is észrevette, s iparkodott alattvalói érzéséhez közel férkőzni.” Tény, hogy minden gondolatával, egész erejével Erdély felvirágoztatásán munkálkodott. Fővárosává Gyulafehérvárt tette, ahol híresen szép reneszánsz palotává alakíttatta a korábbi püspöki palotát, amelyben hajdan Izabella királyné is lakott (a gyönyörű bútorokkal, kárpitokkal, szőnyegekkel, velencei kristályokkal fényűzően berendezett palota az 1658-as tatár betörés során lakhatatlanná vált). Komoly katonai sikereket ért el. A harmincéves háborúban török engedéllyel a Protestáns Unióhoz csatlakozott. Seregével Bécsig jutott, ahonnan a Lengyelország felől betörő Homonnai György, a Habsburgok támogatta önjelölt fejedelem, és a szövetségesek (csehek, németek) gyengesége miatt vissza kellett fordulnia, de Pozsonyt azért elfoglalta, s kezébe került a Szent Korona is. A pozsonyi országgyűlésen királlyá akarták választani, de csak a Magyarország fejedelme címet fogadta el. A besztercebányai országgyűlés meg is választotta, de nem koronáztatta meg magát. A koronázás elutasítását így meséli Varga Ottó: „Alvinczi, a kassai prédikátor késznek nyilatkozott, hogy fejére helyezi a Szent István koronáját. Úgy ám - mondotta nevetve Bethlen - de te nem vagy esztergomi érsek! Felségedtől függ, esztergomi érsekké nevezni ki - válaszolta Alvinczi. Nem lehet, hiszen csak koronás király nevezhet ki esztergomi érseket - felelt a fejedelem.” A valóság természetesen sokkal prózaibb volt: Bethlen reálpolitikusként mérte föl lehetőségeit. Második, dinasztikus házasságát is Habsburg-ellenes koalíció reményében kötötte Brandenburgi Katalinnal (első felesége a kiváló gazdasszony, puritán erkölcsű Károlyi Zsuzsanna volt, három gyermekük nem érte meg a felnőttkort). A cseheknek a Prága melletti Fehérhegynél elszenvedett súlyos veresége után ( 1620.november ) reménytelenné vált a további küzdelem, Bethlen azonban így is előnyös békét tudott kötni Nikolsburgban 1622. januárjában, ahol lemondott a király címről és kapott érte hét felső-magyarországi vármegyét. Továbbra is kemény katona maradt, így II. Ferdinánd 1626-ban kénytelen volt vele megújítani a békét. Szerette volna a lengyel trónt megszerezni, de korai halála (csak 49 éves volt) ezt már nem tette lehetővé. Jelentős gazdasági intézkedéseket hozott: monopóliumot vezetett be több cikk (állatok, gabona, méz, higany, stb.) forgalmazására, kedvezményeket adott görög és zsidó kereskedőknek, így a kincstár bevételei elérték az évi 6-700 ezer forintot. Volt hova költeni: hadi kiadások, adók és ajándékok a töröknek, az udvartartás költségei. Sok pénzt áldozott könyvtárának gyarapítására, melynek gazdagságát Mátyás gyűjteményéhez hasonlították, a Collegium Academicum alapítására, az arra érdemes fiatalok taníttatására, a legjobb nyugati magiszterek Erdélybe csábítására. Sosem korlátozta a szabad vallásgyakorlást, kancellárja és igen megbecsült embere pl. a szombatista Péchi Simon volt, s nagy türelemmel fordult az alsóbb néposztályok felé. Összességében egyetérthetünk Krauss György segesvári jegyző Krónikájában írottakkal: „… igazi atyja volt hazájának, teljes virágzásban hagyta Erdélyt és jobban építve, mint ahogy találta”. Acsády Ignác szerint „nagy alakjának emléke mind e mai napig él a hálás magyarság szívében…” A neves finn író Martti Santavuori, aki többször járt Magyarországon, jól ismerve
történelmünket, alapos levéltári kutatások után írta meg A fejedelem útja c. regényét Bethlenről, egyértelműen pozitív személyiségként ábrázolva őt.
Szívbetegsége súlyosbodásával 1629 augusztusában fogott bele politikai végrendelete megírásába. Meghagyta a törökkel való jó kapcsolat fenntartását, mert „… mihelyt a német nemzet mellé állának, micsoda jutalommal fizete, szájunkban az íze; azzal tudniillik, mellyel régen kívánta és mesterkedett
benne, hogy nemzetünket elfogyathassa, kegyetlen halálnak nemével megölhesse, országunkat a földdel egyenessé tégye, vagy éppen elpusztíthassa… „. Meghagyta ugyanakkor, hogy a törökkel szemben titokban mégiscsak a keresztényeket támogassák, hogy őrizzék a vallásszabadságot, „erővel ne idvezítsenek senkit”. Részletesen megfogalmazta a jó kormányzásra vonatkozó utasításait, tanácsait, melyeket utódai - özvegye, majd öccse - nem akartak, vagy nem voltak képesek követni, s miként Szilágyi Sándor írta „ a rendek egymás után rohamos sietséggel rombolták le Bethlen Gábor összes alkotásait”. A „nagy fejedelem” 1629. november 15-én halt meg.
Írta: Márk Éva