Topor István: Balassi Bálint

Balassi Bálint 

Gyarmati és kékkői Balassi Bálint 1554. október 20-án látta meg a napvilágot Zólyom várában a dúsgazdag felvidéki báró, Balassa János és Sulyok Anna gyermekeként. Elsőszülött gyermek volt, később egy öccse, Ferenc és két húga, Anna és Mária született. Apjától örökölte szertelen, zabolátlan természetét, és tőle kapta örökül politikai kegyvesztettségét, összekuszált pereit, ellenségeit, igaz költői tehetségét is.

Balassi alapos és kitűnő nevelést kapott apja udvarában. Bornemisza Péter, a kor legnagyobb reformátora, reneszánsz egyénisége tanította vallásra, a latin nyelv és kultúra szépségeire, reneszánsz műveltségre. Tizenegy évesen Nürnbergbe ment tanulni. Az alsó iskola elvégzése után apja valamelyik híres felső-németországi egyetemre akarta küldeni, de hogy hol tanult, arról nem maradtak fenn feljegyzések. Tudós műveltsége sejtetni engedi, hogy magasabb iskolákban is tanult, és valószínű nemcsak német egyetemen, hanem Padovában is megfordult, ahol mestere is hosszabb időt eltöltött.

Életének első sorsdöntő eseménye édesapjának és sógorának, az egri hősnek, Dobó Istvánnak elfogatása (Balassa felesége, lekcsei Sulyok Mária és Dobó felesége, Sulyok Sára testvérek voltak). Miksa király 1569-ben ugyanis hamis vádak alapján összeesküvés gyanúja miatt Pozsonyban letartóztatta Balassa Jánost és Dobót. A család Lengyelországba menekült, ahol birtokaik is voltak. Balassa János miután megszökött a pozsonyi várból, családja után ment Lengyelországba. Apja ügyei lassan tisztázódtak, és 1572-ben Rudolf király koronázási ünnepségén formálisan királyi kegyelmet kapott. A koronázási lakomán az ifjú Bálint az udvar érdeklődésének középpontjába került. A szép külsejű, izmos fiatal férfi tökéletesen táncolta el a juhásztáncot, ezt a hirtelen legugolásokkal, felugrásokkal, sebes fordulásokkal teli nehéz táncot. Produkciója elkápráztatta az udvart. A királyi udvar bizalmát azonban sem az apja, sem pedig családja visszaszerezni már nem tudta. Balassa János, hogy az őt körüllengő gyanakvást eloszlassa, 1575-ben fia vezetésével csapatokat küldött Erdélybe, hogy segítse és támogassa a Habsburg-barát Bekes Gáspárt, aki trónkövetelőként lépett fel az új fejedelem, Báthory István ellen. Báthory a kerelőszentpáli csatában legyőzte Bekest, ezzel végleg eloszlatva az Erdély átadásához fűzött bécsi illúziókat. Balassi egy buzogányütéstől a fején megsérült és fogságba esett. Mégsem fogolyként kezelték. Köszönhetően annak, hogy egyfelől Erdélyben rokonsága volt, másfelől pedig annak, hogy a fejedelem nem feledkezett meg arról, hogy ifjú korában ő is Balassa János oldalán tanulta a vitézséget. A porta követelése ellenére sem adta ki az ifjút. Felépülését követően a fejedelmi udvar kedvelt alakja lett. Olaszos műveltsége, lányokat és asszonyokat meghódító udvarlásai megnyitották előtte a főúri udvarházak kapuit.

Mikor 1576-ban Báthoryt lengyel királlyá választották a sok erdélyi úrral és katonával együtt Balassi is követte. Belevetette magát a színes, kulturált udvari élet forgatagába, ahol ”nyugodalmas és gyönyörűséges életben és deliciákban” volt része. Négy évre elszerződött Báthoryhoz katonának, ami a Habsburg-udvar szemében egyet jelentett a felségárulással. Emiatt apja újabb letartóztatása küszöbön állt, ezért 1577 tavaszán Dancka alól – ahol a poroszok ellen katonáskodott – hazaindult Magyarországra. Mire azonban Liptóújvárra érkezett, apja meghalt.

A saját lábára kellett állnia. Fűtötte az érvényesülés vágya, de mind a maga, mind pedig az apja iránti bizalmatlanság miatt nagyobb karrierre aligha számíthatott Habsburg-Magyarországon.

1578-ban végzete összehozta Pozsonyban Losonczi Annával, a Temesvárnál elesett Losonczi István fiúsított lányával, a hatalmas Losonczi-vagyon birtokosnőjével. Csakhogy Anna ekkor már férjes asszony, Ungnád Kristóf egri kapitánynak, majd horvát bánnak a felesége volt. A közel hat évig tartó szerelemben Balassi költészete is kivirágzott (Anna-versek, Júlia-versek).

1579-ben vissza akart menni Lengyelországba, mivel azonban engedélyt nem kapott, 50 lóval járó hadnagyságot vállalt Egerben. Ekkor már kiváló katona, a fegyverforgatásnak minden csínját-bínját ismerte, karddal és kopjával egyformán jól vívott. Ugyanakkor indulatos, félelmetes haragú, kirobbanásaiba szinte belelovalta magát.

Italos, szoknyás ember, aki bordélyházi lányokkal mulatgatott, és fellobbanó szenvedélyeinek nem tudott ellenállni. Mindezt azonban olyan természetességgel teszi, és olyan őszintén bevallja, hogy nem tudjuk ma sem elítélni érte. A maga korában pedig a bányavárosok polgárain kívül, nem igen botránkozhattak meg rajta, hiszen a katonák életstílusa volt ez, olyan embereké, akik a halállal nap mint nap szembenéztek, és ki akarták használni az élet örömeit. Ahogyan Balassi írta: „Ez világ mi nékünk, kiben mi most élünk, vendégfogadó házunk. Kiben ha ma lakunk, vagy jól vagy but látunk, de holnap meg kimúlunk, Azért azon legyünk, az mig tart életünk, legyen vig telünk nyarunk!”. Négy évet szolgált Egerben. A hadnagyságot azonban kevesellte, ezért szinte minden évben kérelmet nyújtott be a bécsi haditanácshoz, valamelyik jelentősebb végvár kapitányságáért. Hiába kérte Zólyomot, Érsekújvárt, Várpalotát, Veszprémet, Korponát. Sőt 1581-ben a liptói főispánságot sem kapta meg, noha mint az egyetlen liptói mágnás, kijárt volna neki. 1582-ben – állítólagos összeférhetetlenségei miatt – Egerből is távoznia kellett. Ettől kezdve idejét zsákmányszerző portyázásokra, állandó pereire, a zólyomi, selmecbányai stb. polgárokkal való viaskodására és duhajkodásra vesztegette.

Botrányi híre eljutott Losonczi Anna fülébe is. Végleges szakításuknak még sem ez lett az oka, hanem Dobó Krisztina. Dobó István lánya 24 éves volt, amikor férje Várady Mihály meghalt. Balassi úgy döntött, hogy feleségül veszi Krisztinát, aki nem mellesleg az unokatestvére volt. A házasságtól ingatag anyagi és társadalmi helyzetének megszilárdítását várta. Tisztában volt azzal is, hogy ez a házasság sokak ellenszenvét vívja ki. Egyrészt mert az unokatestvérek közötti házasságot tiltotta a törvény, másrészt, mert Krisztina hozományának java, így Sárospatak, Krisztina bátyjának, Dobó Ferencnek, Zobor pedig a Várady-családnak a kezén volt. A hozomány megszerzésére feleségével egyetértésben fortélyos haditervet eszelt ki: 1584 karácsonyán, amikor Dobó Ferenc elhagyta Sárospatakot, Balassi vitézei élén bevonult a várba, a templomban megesküdött Krisztinával, majd a gyanútlan őrséget lefegyverezte és Sárospatak várát, mint felesége hozományát birtokba vette. Nem sok időre azonban, mert a meglepetésből felocsúdott várnép visszafoglalta, Balassiékat pedig a várból kikergette. Így aztán a lakodalmat az egyik pataki polgár házában ülték meg.

A kudarcba fulladt várfoglalásnak szomorú következménye lett. Mivel a királyi vár elfoglalása felségsértés számba menő bűn, Dobó Ferenc bevádolta Balassit az udvarnál. Ugyanakkor a nagyszombati szentszéknél vérfertőzés címén húga házasságának érvénytelenítését kérte. Nehézségeit tovább növelte, hogy gyámja és nagybátyja, Balassi András is pert indított ellene a véglesi örökség miatt. Ezt a Zólyom megyei várat a Balassi-család egy oldalága bírta zálogjószágként, mivel azonban ennek az ágnak magvaszakadt András és Bálint egyaránt örökösödési igénnyel lépett fel. Közben megszületett fia, János. Bajait betegsége is tetézte, ezért 1585. október 3-án végrendeletet készített.

A legjobban azonban felesége árulása sújtotta le, aki látva, hogy férje szénája rosszul áll, 1586-ban Balassi háta mögött bátyjával kibékült, sőt a házassági hűségesküjét is megszegte.

1588 tavaszára ügyei valamelyest rendeződtek. A főbenjáró pereket megszüntették ellene, feleségétől elválasztották, a korábban Balassi Andrásnak átadott birtokát, Liptóújvárt, mivel András nem volt hajlandó a visszaváltásról tárgyalni vele, erőszakkal visszafoglalta. Katonai szolgálatot is kapott, ezúttal Érsekújváron száz lovas hadnagya lett. Természete azonban ezúttal is bajba sodorta. Az érsekújvári kapitány feleségével, a szép Luciával való kalandja miatt el kellett hagynia a várat, sőt újabb pert akasztottak emiatt a nyakába. Losonczi Anna is végleg kikosarazta. Anyagi ügyei egyre válságosabbra fordultak.

Az 1589-ben meginduló lengyel-török háborúban Báthori András és más lengyel urak hívására Lengyelországba indult. Illésházy István szerint: „ … egészen egyedől, lóra ülvén éjnek idején távozott ebből az országból. Bujdosása okául felhozza Balassi Andrást, aki jószágaira tö, s akit nagyon fenyeget és Ungnád Kristóf özvegyét, aki nem akart hozzámenni feleségül. Elhatározta, hogy már csak Mars és Pallas katonája lesz ezután, s a hadakozáson kívül csak tudománnyal foglalkozik majd”. Mivel a lengyel-török háború elmaradt, régi barátjának, Wesselényi Ferencnek dembnói várában vendégeskedett. Itt lobbant szerelemre az úrnő, Szárkándy Anna iránt. E szerelem csalta tollára a Célia-verseket.

1591-ben visszajött Magyarországra. Újult erővel vette kézbe reménytelen pereit, bor- és lókereskedelemmel próbált pénzhez jutni, és egy új szerelem is feltűnt a láthatáron, a Fulviának nevezett ismeretlen hölgy, akihez mindössze egy verset írt. Életének utolsó éveiben egyre nagyobb teret foglalt el életében a tudomány, a tudós irodalom tanulmányozása. Egy művelt főurakból, nemesekből álló szűk szellemi elit tagjaiban társakra, barátokra talált. Ehhez a körhöz tartozott Istvánffy Miklós, Illésházy István, Ecsedi Báthori István, Révay Péter és a kör lelke, a leghűségesebb barát és tanítvány, Rimay János, Balassi emlékének és költői hagyatékának védelmezője és gondozója.

Az 1593-ban kitört ún. tizenötéves nagy török háború lendülete azonnal magával ragadta. A háború egyik első hadműveletében, sőt eközben saját örökségét, apja egykori várait, Kékkőt és Divényt is visszafoglalhatta a töröktől.

1594-ben ő is ott volt az Esztergom alatt gyülekező táborban. Rimay szerint a többször megálmodott hősi halálra készült. Zaklatott élete ellentmondásainak feloldása a hősi halálban, a vitézi erkölcs tettel való bizonyítása tudatos volt. Maga választotta, tudatosan akarta és ezzel vált a magyar katona örök mintaképévé, ezzel tette fel a koronát művére. Úgy fejezte be életét, ahogyan a katonaember számára a legszebb.

1594. május 19-én érte a végzetes lövés. „Hiszen azt akartuk atyánk, hogy így legyen” – mondta halálos ágyán. Tíznapi szenvedés után május 30-án hunyt el. Végakarata szerint apja és testvére mellé helyezték a hibbei katolikus templomban.

Hősi halála Esztergom alatt a hazáért vállalt magasztos áldozat. Így lett Balassi Bálint „a magyar irodalom nagymester, a vitézi élet ösztönös énekese, a 16. század egyetlen lehetséges magyar életformájának tudatos elfogadója és kiteljesítője.”

Források:

• A magyar irodalom története. I. 448-455. Bp.
• Eckhardt Sándor: Balassi. Bp. 1940.
• Perjés Géza: Balassi Bálint a katona. ItK 1955/1. 36-50.

Babits Mihály: Balassa Bálint

(Egy ismeretlen Babits-kézirat a Debreceni Irodalmi Múzeum kézirattárából)

Megjelent az Irodalomtörténeti Közlemények 2010/4. számában

Bevezetés

1999 nyarán kezdtem el kutatni a Debreceni Irodalmi Múzeum kézirattárában Kardos Albert hagyatékát.

Kardos Albert a századelő debreceni irodalmi életének egyik legmeghatározóbb alakja, organizátora volt. Récekeresztúron született 1861. december 26-án. 1885-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1887-től Szentesen, 1891-től Debrecenben volt tanár. 1912-től – zsidó származása ellenére – állami iskolai igazgatóvá nevezték ki. 1921-1929 közt a debreceni zsidó gimnáziumot igazgatta. 1902-től 1920-ig a debreceni Csokonai-kör titkára, 1920 – 1923 között főtitkára, ezt követően pedig tiszteletbeli főtitkára volt. Egészen az utolsó pillanatig felelősséggel végezte tevékenységét. A debreceni gettó felállítását megelőző hetekben két levelet intézett Sőregi János múzeumigazgatóhoz. Ezekben a birtokában lévő Csokonai-köri iratokról rendelkezett. 1944. március 31-én kelt levelében két eredeti Ady levelet ajánl fel – örök és tovább nem adható letétként – a múzeum részére.[1] Ady e két levelet 1908 februárjában írta Kardos Albertnek, mint a Csokonai-kör akkori titkárának.[2] A harminchat éven keresztül őrzött, irodalmi ereklye számba menő kéziratokat veszélytelenebb helyre kívánta juttatni, ezért fordult Sőregihez. A másik levele 1944. május 1-jén íródott. Ebben tíz iratköteg átvételét kérte a Déri Múzeum igazgatójától, mint írta azért, mert „Az idők rendkivüli változása kötelességemmé teszik, hogy ezt az iratanyagot biztosabb és megfelelőbb helyre juttassam.”[3]

Kardos Albertet 1945. január 9-én az ausztriai Göstling an der Ybbsben a visszavonuló SS-csapatok feleségével együtt meggyilkolták.

A múzeum kézirattárában számos anyagot találtam. Érdeklődésemet leginkább a K. X. 74. 174.1.1. jelzet alatt tárolt példány keltette fel. Ez egy 25,5 x 21 x 3 cm méretű, fekete színű, vászonkötésű kéziratgyűjtemény. Első lapja függőleges vonalazású. Jobb sarkában grafit ceruzával a következő

áll: 5 – 5 évenként. Alatta közepén kék színű ceruzával írva a cím olvasható: Magyar irodalomtörténeti Életrajzok. Szerkesztette Dr. Kardos Albert. A kötetet háromezer példányban tervezte kiadni a szerkesztő. Erről tanúskodik a cím alatti szöveg egyszer aláhúzva: 3000 péld.

A bekötött gyűjtemény hatvannégy életrajzot tartalmaz. Ebből négy nyomtatásban is megjelent dolgozat, a többi mind kézirat. A szerzők gyakorló tanárok, akik közül többen a magyar irodalom és irodalomtörténet jeles művelői lettek, így például: Benedek Marcell, Horger Antal, Madzsar Gyula, Oláh Gábor, Pintér Jenő, Rubinyi Mózes, és a legjelentősebb közülük: Babits Mihály. A gyűjtemény második darabja ugyanis Babitsnak Balassiról szóló életrajza, a tanárköltő aláírásával, amely két darab 33,5 x 20,5 cm nagyságú, fényes felületű, sima lapra íródott. A szerzői hitelességet a mű keletkezésének helyszíne (Fogaras), időpontja (1911. február 2.), és az aláírás igazolja.

Ez a felismerés vizsgálódásra késztetett. A legfrissebb Babits bibliográfia tud a Balassi-életrajzról, de csak a nyomtatásban megjelent változatról.[4] Erősödött bennem a gyanú, hogy olyan kézirat bukkant elő, melynek létéről a filológia ez ideig nem tudott. A Kardos-gyűjtemény kéziratainak keletkezési idejére a keltezések utalnak. Kitűnik, hogy az életrajzok nagyobbik része 1911. január-februárjában születtek, azzal a céllal, hogy felkeltsék az ifjúság figyelmét irodalmunk nagyjai iránt. Ezt a célkitűzést az 1913-as kiadás előszavában Pintér Jenő így fogalmazta meg: „Ez Életrajzok tulajdonkép az iskola céljaira készültek. Arra voltak rendelve, hogy az iskolai füzetek borítéklapjain helyet foglalva terjesszék a magyar irodalomtörténeti ismereteket és állandóan ébren tartsák az ifjúság kegyeletes érdeklődését irodalmunk és költészetünk nagyjai iránt.”[5] Az irodalom ily módon való népszerűsítését tűzte ki célul a kötet szerkesztője, Kardos Albert, akit legnagyobb tanítványa, Tóth Árpád, 1912-ben így jellemzett: „[…] nemcsak az iskolában, hanem a nyilvánosságnak szánt írásaiban is a magyar irodalom fanatikus hitű, lelkes szavú munkása.”[6]

Hogyan lett a füzetek borítóira tervezett életrajzokból kötet?

A kérdésre a választ a kötet előszava adja meg: „A tanulóknak oly mindennapi társaivá lettek [ti. a füzetek], hogy bátran tehettünk egy további lépést, kötetekbe foglalhattuk az életrajzokat, hogy az iskola falain túl és együttesen tehessék a maguk hatását.”

Eddigi kutatásaim szerint csupán négy életrajz jelent meg füzetek borítójára nyomva, s ezek a kéziratgyűjteményben is így találhatók meg. Ezek a következők: Labancz Mihálynak Czuczor Gergelyről, Kardos Albertnek Arany Jánosról, Teleki Lászlóról és Gyulai Pálról írt dolgozatai.

A Babits-kézirat és a nyomtatott szöveg

Babitsnak Balassa Bálintról szóló életrajza Fogarason született 1911. február 2-án. Nyomtatásban 1913-ban Debrecenben jelent meg a Magyar irodalomtörténeti életrajzok első kötetében. A nyomtatott szöveg a költőnek a kéziratban tett javítása alapján készült, tartalmi változtatás nélkül, csak néhány helyesírási javítással. Azokban a szavakban, melyekben Babits dunántúli nyelve rövid magánhangzót érzett, a szerkesztő a normatív változathoz igazította az írásmódot.

A hat bekezdésre tagolt írásban például a következő szavak írásmódját változtatta meg a szerkesztő: egyensulyát – egyensúlyát, ur – úr, gyanuja – gyanúja, kuthoz – kúthoz, vérfertezésről – vérfertőzésről, bucsut – búcsút. (A párba állított szavak közül az első az eredeti Babits írásmódot, a második a nyomtatott szöveg írásmódját jelöli.)

Érdekes, hogy a „lirá”-nak írt szót a szerkesztő nem javította, meghagyta úgy, ahogy a kéziratban szerepel. A fent bemutatott változtatások, mint említettem a tartalmi részt nem érintik. Babits igazi életrajzot ír, olyat, amit csak a művekből kiolvasható karakter szabhat meg, mert aki „lélekkel, élettel akarja megtölteni az életrajzi vázlatot, annak a lélekhez kell folyamodnia” – írja a költő.[7]

Ez az elv vezérli tehát Babitsot, amikor Balassiról szóló rajzát át- meg átszövi a költő műveiből vett tartalmi és szó szerinti idézetekkel.[8]

A második szakaszban, ahol Balassi egri korszakáról ír, több műből is idéz. A „szép liget, erdő” volt „sétáló palotája” a Balassa-kódex hatvanegyedik versének, az In laudem confiniorum hetedik strófájának szó szerinti idézete.[9] A „borivóknak való”, és „katonaénekeket írt” részben a tizenegyedik verset, az In laudem verni temporis-t idézi.[10] A „híves forrás felett” részlet pedig a Sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet című, negyvenkilencedik vers utolsó versszakában található meg.[11]

Tartalom szerint közli a tizenkettedik vers, az Ejusdem generis utolsó strófájának egy sorát, amely a versben így szerepel: „Jó lova mellett való füven létemben/Fordítám meg deákbúl” ezt a verset.[12]

Az idézetekből összerakott szöveg tehát így szerepel a kéziratban:

„[...] elkerülve hazulról, Egerben, az atyja és nagybátyja, Dobó István dicsőséget visszhangoztató várában élte világát „Vitéz ifiakkal, nem kehegős vénekkel”, borivóknak való, és katonaénekeket irt nótára, künn a szabad ég alatt, híves forrás felett, jó lova mellett való füven létében.”

Losonczi Annát „olthatatlan szénhez, pokol tüzéhez, eleven kuthoz” hasonlítja Babits. Itt is tartalmi idézetekkel él a költő, melyeknek forrásai a következő versek: az „olthatatlan szén” metafora az 50., a Juliát hasonítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Julia dicséretén kezd el című versben olvasható;[13] a „pokol tüze” metafora Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról című, 47. költeményben bukkan fel;[14] míg az „eleven kut” a Sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet című, 49. vers csodálatos költői képe.[15]

Az ötödik szakaszban, ahol a bujdosó költőről ír, a Búcsúja hazájától című vers jól ismert szavait idézi. Balassi búcsút mond az egri vitézeknek: „Egriek, vitézek, végeknek tüköri”; a hamar lovaknak: „Ti is rárószárnyon járó hamar lovak”; a katonaszerszámoknak: „Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség”; a sík mezőknek: „Vitéz próba hellye, kiterjedt sík mező”; a szép szüzeknek és örvendetes menyeknek: „Ti is angyalképet mutató szép szűzek,/És szemmel öldöklő örvendetes menyek”. Búcsút mond verseinek: „Ti penig szerzettem átkozott sok versek,/Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek”; szerelmesének: „Sőt te is, ó én szerelmes ellenségem”; és végül a jó Magyarországnak, a kereszténység védőbástyájának: „Ó, én édes hazám, te szép Magyarország,/Ki keresztyénységnek viseled paizsát...”[16]

A kéziratos szöveg változásai a javítások tükrében

Babitsnak a kéziratban végrehajtott módosításai jól tükrözik azt a folyamatot, amelynek eredményeként megszületett ez a nyelvileg és poétikailag tisztára csiszolt szöveg.

Az első bekezdésben a kódex-irodalom és a népköltészet fölött megszülető új irodalom jelzői az első változat szerint így jöttek: „uj, terhes, zsörtölődő, vitázó irodalom”. A zsörtölődő jelzőt áthúzta, ennek következtében a szöveg így alakult: „uj, terhes, vitázó irodalom, szószapora és zsörtölődő”. A zsörtölődőt azonban újra javította és a feddőző igenévi alakot illesztette a mondatba, hiszen míg a zsörtölődő szó apróságok miatti elégedetlenséget fejez ki, addig a feddőző alak magában foglalja a rosszallást, a bíráló jelleget is, s így ez jobban kifejezi ennek az új irodalomnak egyik legfontosabb vonását.

A második bekezdés 9-10. sorában is változtatott az első megfogalmazáson. Az eredeti szöveg ez volt: „Egerben, rokonának, a híres Dobónak végvárában élte világát”. Úgy tűnik, Babits fontosnak tartotta a rokonsági viszony pontosabb megjelölését, és az utalást arra, hogy Dobó 1552-ben mégiscsak Európa-szerte ismert hőstettet vitt végbe katonáival, s ezzel dicsőséget szerzett magának és hazájának, ezért a szöveget így módosította: „Egerben, az atyja és nagybátyja, Dobó István dicsőséget visszhangzó végvárban élte világát”.

Ugyanebben a bekezdésben, a 13. sorban, Balassi verseinek keletkezési helyeit felsorolva ezt írja: „künn a szabad ég alatt, jó lova mellett füven létében”. Két helyen kiegészíti a mondatot, a „szabad ég alatt” után hiányjellel a sor fölé szorítva betoldja a „híves forrás felett” kiegészítést, s így jár el akkor, amikor a „való” szót beszúrja a „mellett” és a „füven” szó közé.

A 14. sorban is találunk kiegészítést és törlést. A „mindenféle nótát felhasznált” mondat mögé szükségesnek tartotta közbeiktatni, hogy „népdalokat” is, majd értelmező jelzővel pontosítja, hogy milyen népdalokat és nótákat. A „törököt” értelmező jelző után a „horvátot” szerepelt, ezt azonban többször áthúzta, így az olvasat a kéziratban bizonytalan. A javítás fölé még a „németet, olaszt” jelző került. Ezekkel a kiegészítésekkel még érzékletesebbé tette Balassi költészetének forrásvidékét.

A harmadik szakasz élére eredetileg ezt a félbehagyott mondatot írta: „Losonczi Anna, a temes”, ezt azonban áthúzta, s újra kezdte, most már így: „Az egri főkapitány felesége, Losonczi Anna, a temesvári hős leánya: ez lett verseinek Juliája...” Szükségét érezte a költő annak, hogy jelezze, Balassi nagy szerelme férjes asszony volt. Amikor Balassinak Júlia iránti szerelmét jellemzi, akkor a költő verseiből vett képekkel érzékelteti annak egyre hevesebb voltát, s az eredetileg csak két jelzőt, metaforát megtoldja egy harmadikkal. Így lesz a Júlia-kép szárnyas oltárokat idéző triptichonná, – „olthatatlan szén, pokol tüze, eleven kut” – mely előtt a költő hódol. A számoknak misztikus eredetet tulajdonító Balassi költészetében a hármas szám kitüntetett helyet foglal el. Az 1+2=3 azt

szimbolizálja, hogy az ég és a föld egyesülése létrehozta az embert, s ezzel teljessé lett az isteni megnyilvánulás. A három ezért a totalitás, az isteni rend, a tökéletesség, a világ és Isten hármas osztottságát szimbolizálja. Balassi kompozíciós elvként is használja például az Egy katonaének című „hárompillérű” verskompozíciójában.

Módosította Babits az első változatot a bekezdés 8-11. sorában. A Békés Gáspár-féle összeesküvésbe keveredett költőről így ír: „Báthori Zsigmond elfogadta; sőt a török követelte kiadatását”. Fontosnak véli pontosítani, hogy ekkor Báthori már erdélyi fejedelem, nagyhatalmú főúr, aki a törökkel is szembeszállhat, ezért a sor fölé írva betoldja az „erdélyi fejedelem” jelzős szerkezetet. Az ezt követő mondatot is meghúzza és betoldásokkal javítja. „De Báthori régi barátjának fiát magával vitte Lengyelországba, s mikor atyja meghalt, hazabocsájtotta”. Fontos, hogy a fejedelemnek nem állt szándékában Balassit kiadni a töröknek, ezért Báthori neve mögé kiegészítésül betoldotta: „nem adta törökkézre”. Valószínű, hogy a mondat „atyja” szavát már ekkor kijavította, választékos és kissé archaikus jellege miatt, s helyette a normatív nyelvváltozatban szereplő „apja” szót írta. Talán terjengősnek találta így a mondatot, mert a „magával vitte Lengyelországban, s mikor apja meghalt” részt kihúzta a szövegből. Így a többszörösen összetett mondatból ez maradt: „De Báthori nem adta törökkézre régi barátjának fiát, hanem hazabocsájtotta”. A gondolat ívét megtörő többszörösen összetett mondatot lerövidítette egy ellentétet kifejező, mellérendelő összetett mondatra.

A negyedik bekezdés szövegét érintetlenül hagyta, nem javított benne semmit sem.

Az ötödik egységben is csak egy jelzős szerkezetet iktatott be a harmadik sor végére. A „sik mezők” és a „szép szűzek” közé hiányjellel a „vitéz legényeinek” szerkezet került. Ezzel a kiegészítéssel majdnem teljessé vált a Balassa-kódex 66. című versében felsorolt azon személyeknek és dolgoknak a sora, akiktől, vagy amiktől búcsúzott Balassi. Ezeket Babits is számba vette, de nem említette meg a rokonoktól, barátoktól való elválást. Talán szándékosan?

Az életrajz záró részében Balassi egyéniségéről, költészetének nagyságáról szól, és kijelöli helyét a magyar irodalomban.

A bekezdés első mondatában egy törlés és két betoldás található. A mondat „erőteljes” szavából több vonallal lehúzta a „telje” részt és „erősre” helyesbítette, majd hiányjellel betoldotta a „lélek” kifejezést. Ezután a „hányódó lélek hatalmas muzsikája szól” megállapítás után, Balassi nyelvének és fantáziájának szélességét hangsúlyozva, ezzel egészíti ki a gondolatot: „izzó képzelete színesíti nyelvét”.

A zárószakasz ötödik sorának végén, a „kizárólagos” szó elé, a nyomatékosítást érzékeltetve beiktatja „az ő” határozott névelővel ellátott E/3. személyű személyes névmást.

A nyolcadik sor elején – Balassi virágénekeiről írva – pontosítja állítását. Balassi szerelmes versei ugyanis nem merültek feledésbe, hiszen néhány virágéneke a köztudatba is átment, s erről később maga Babits győz meg bennünket. Mivel tehát nem mindegyik szerelmes verse tűnt el a feledés homályában, ezért kiegészíti a megállapítást a „nagyrészt” határozószóval. Szükséges is e pontosítás, mert eredeti formájában ellent mondana a gondolat folytatásának, melyet így sző tovább Babits: „s csak a legujabb korban jöttek ismét napfényre”. Az „uj lendületet adva az első nagy magyar költő hatásának” tagmondatot úgy módosítja, hogy az eredeti határozott igenévből (adva) T/3. személyű igealakot konstruál, az „uj” szó elé pedig a „hogy” kötőszót iktatva, a mondatból célhatározói alárendelő mondatot szerkesztett. Ezzel a szerkesztéssel mutatta meg, milyen hatást váltottak ki az újabb korban felbukkant versek. Egyfelől lendületet adtak Balassi hatásának, másfelől „friss levelekkel gazdagították a Balassa fején mindig zöldellő babérkoszorút”.

Befejezés

Babits Mihálynak Balassiról készül életrajza – az 1913-as kiadást kivéve – többé nem került nyilvánosságra, pedig ez a maga nemében páratlan kis remekmű, akár a mai iskolai tankönyvekben is megjelenhetne, színesebbé és érdekesebbé téve Balassi portréját.

Bibliográfia

• BABITS Mihály, 1978 Esszék és tanulmányok II. kötet. Budapest, Szépirodalmi Kiadó
• BALASSI Bálint, 2004 Balassi Bálint összes versei. A szöveget gondozta, a jegyzeteket és az életrajzi jegyzetet írta KŐSZEGHY Péter és SZENTMÁRTONI Szabó Géza, Bp., Osiris Kiadó
• KARDOS Albert, 1913 Magyar irodalomtörténeti életrajzok. Debrecen, Hegedűs és Sándor Könyvkiadóhivatala
• KARDOS László, 1970 Kardos Albert. Irodalomtörténet 2.
• STAUDER Mária-VARGA Katalin, 1998 Babits Mihály bibliográfia. Budapest, Argumentum, Magyar Irodalom Háza, MTA ITI