E rövid kis írással frissen megismert kedves barátaimnak az esztelneki (Kovászna megye) Nagy Mózes Általános Iskola diákjainak, illetve Varga Katalin és Fülöp Júlia tanárnőknek szeretném megköszönni az együtt töltött csodálatos napokat. Mai évfordulónkban Noszlopy Gáspárra emlékezünk, akit 1853. március 3-án végeztek ki. 1870. november 1-jén Damjanich János özvegyének, Csernovics Emíliának köszönhetően jelentős összeg gyűlt össze adományokból, amelyből annak a kilenc vértanúnak, közöttük Noszlopynak, állítottak közös síremléket a Kerepesi úti temetőben, akik életükkel fizettek a forradalomban és a szabadságharcban tanúsított magatartásukért. Az emlékművön található azoknak a nem magyar tiszteknek a neve is, akiket szintén kivégeztettek. Lásd: https://korok.webnode.hu/news/tudod-e-hogy-nem-magyar-szarmazasu-tisztek-is-aldozatul-estek-haynau-terrorjanak-/.
Az oszlopon másodikként olvasható Szacsvay Imre neve.
Ki volt ő?
A nemzetség Háromszékből származott. Két ága volt a lécfalvi és az esztelneki. Az esztelneki ágból származó Szacsvay István és Bartos Anna fiai Ádám és István a Bihar megyébe telepedtek át és ott alapítottak családot. Imre a 1827 és 1833 között a Nagyváradi Római Katolikus Főgimnáziumban tanult. Később jogi akadémiát végzett. Előbb Nagyváradon, majd Kassán.
A forradalmi események hatására jelentős közéleti tevékenységet folytatott. Az első népképviseleti országgyűlésben Nagyvárad képviselője lett. Az 1848. június 24-i népgyűlési választáson fölényes győzelmet aratott. Pest 1848 decemberi kiürítésekor ő is az országgyűléssel utatott az új “fővárosba” Debrecenbe.
Kossuth megbízásából előbb Váradra került Szacsvay, hogy segédkezzen a pesti fegyvergyár odatelepítésében. Miután feladatát sikeresen teljesítette, és visszatért Debrecenbe. Ezzel új fejezet kezdődött életében. 1849. január 13-án a képviselőház jegyzői karába került. Szacsvay Imre jegyzői feladatát összesen 15 alkalommal végezte.
1849. április 13-án a zárt ülésen Kossuth trónfosztási indítványát lelkesen pártfogolta Szacsvay. Ennek eredményeként tagja lett annak a háromtagú bizottságnak, amely a dokumentum megszövegezéséért felelt. A Kossuthból, Gorove Ivánból és Szacsvayból álló csoport április 14-re elkészítette a Függetlenségi Nyilatkozatként ismert előterjesztést.
A történetírók egy része a fogalmazás meghatározó részét Szacsvay Imrének tulajdonította.
Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy Szacsvay legemlékezetesebb, legjelentősebb művei, közé a Függetlenségi Nyilatkozat tartozik. Ezzel örökre beírta nevét a magyar nemzet történetébe. Nemcsak megszerkesztésében, szövegezésében vett részt tevékenyen, de ő olvasta fel és az ő neve, szerepel a nyilatkozat aláírói között. Emiatt írta később egy elfelejtett váradi költő Katona Mihály: „Egy tollvonás volt bűne”.
Szacsvay egy másik markáns szereplése az országgyűlésen az ún. „gyémántperrel” kapcsolatban volt. Az országgyűlés Madarász László rendőrminisztert bízta meg a Görgei által elfogott és kivégeztetett gróf Zichy Ödön (Eugén) értéktárgyai felügyeletével. Madarász azonban lényegében saját kezelésébe vette ezeket. A raktározás, beolvasztás ás az árverés gyanús körülményei miatt nagy nyilvánosságot kapó ügy keletkezett, amely lehetővé tette a politikai ellenfelektől való megszabadulást.
Szacsvay, tagja volt a számoltató bizottmánynak, amely jelentését 1849. április 6-án terjesztette be Kubinyi Ferenc elnök és Szacsvay Imre előadó aláírásával. A közel négy oldalas jelentés a kezelésben elkövetett számos hibát talált s javasolták, hogy a régi leltárt vessék össze az új leltárral. A vizsgálatot elrendelték Madarász ugyan igyekezett a dolgot helyrehozni, de már késő volt, hitelét vesztette saját párttársai előtt is. Tehát, az ún. "gyémántper" révén megbuktatták a baloldali radikálisok vezérlakját, a népszerűtlen Madarász Lászlót, a rendőrség rettegett főnökét.
A világosi fegyverletételt követően Szacsvay Nagyváradra tért vissza apjához, mivel azonban az oroszok egyre közelebb jutottak Váradhoz, a Nagyszalonta melletti Árpádon talált menedéket távoli rokonánál, Olay Józsefnél. Kossuth igyekezett őt meggyőzni, hogy válassza inkább az emigrációt, ő nem vállalta a bujdosók keserű életét. Válasza ennyi volt: „E népért éltem és e hazában akarok meghalni.”
Tartózkodási helyét végül bujtatójának fia, Olay István ügyvéd elárulta. A hírhedt császári biztos, Jósa Péter pedig elrendelte az elfogatását. Az október 5-től 20-ig tartó kihallgatásokat követően megszületett a halálos ítélet.
Kegyelmi kérését elutasították és a pesti Újépület melletti fatéren 1849. október 24-én sor. Perényi Zsigmonddal a felsőház elnökével és Csernus Manó pénzügyminiszteri tanácsossal együtt fel akasztották.
Először a Pest-Józsefvárosi köztemetőben hantolták el őket jeltelen sírba, ahol 1870-ig nyugodtak. Ekkor történt meg a bevezetőben említett újratemetés.
1870-ig
Szacsvay Imre emlékét síremlékén és nagyváradi szobrán kívül, kevés ábrázolás örökíti meg. Ezek közül a legjelentősebb Debrecen központjában, a Nagytemplom előtti téren 1914-ben felavatott Kossuth-emlékmű, amely Margó Ede és Pongrácz Szigfrid közös munkája. A főalak Kossuth bal oldalán található Szacsvay Imre a képviselőház jegyzője. Ábrázolásának életszerűségét az adja, ahogyan a jegyzeteit és az irónt a kezében tartja. Ugyanez figyelhető meg váradi szobrán való megjelenítésben is
1997-ben a Szacsvay család egyik ősi fészkében Esztelneken is felavatták Szacsvay Imre emlékművét, de rá is emlékeztet az 1702-ben épült ottani Szacsvay-ház. A forrásként használt Fleisz János tanulmány ezt adja meg. A legfrissebb információt az esztelneki Varga Katalintól kaptam. Eszerint az Esztelneken felállított Szacsvay Imre emlékmű nem azonos a mártírhalált halt hőssel, hanem annak a Szacsvay Imrének állítottak emléket, aki az Erdélyi utakon című album szerkesztője és fotósa volt, és szintén Esztelneki gyökerekkel bírt. Valamikor az 1980-as években halt meg Solymáron.
Topor István
Felhasznált irodalom:
Dr. Fleisz János Szacsvay Imre (1818-1849), az elfeledett vértanú.
https://biharkutatas.hu/wp-content/uploads/2011/10/BD6-07-Fleisz-J%C3%A1nos-az-elfeledett-v%C3%A9rt-szacsvay.pdf
Dr. Jósa Piroska Csak egy tollvonás volt a bűne.
https://www.hhrf.org/rmsz/00mar/r000314.htm
Az 1848-49-es szabadságharc elfeledett vértanúja: Szacsvay Imre
