1682-ben meghalt a „Nagy Ötödik” dalai láma, akinek inkarnációját a főminiszter ismerte föl, de titokban tartotta, úgy is neveltette, hogy az ország ellenségei ne szerezzenek tudomást a rossz hírről, ne tudják meg, hogy nem él a tekintélyes uralkodó. Hároméves volt a gyermek Cangjan Gyaco amikor kiválasztották, és tizenöt amikor beiktatták. Bár elfogadható nevelést kapott, amikor kamaszként istenkirállyá lett nem érdekelte sem a kormányzás, sem a hitélet. Szeretett sétálgatni, nyilazni, de leginkább a nőket szerette. Esténként álruhába bújva kiszökött a palotából, lányos házakat és vendégfogadókat látogatott. Főminisztere mindent megpróbált hogy jó útra térítse, sikertelenül. 1705-ben a kínai kenyéren lévő mongol kán támadásakor a tibetiek vereséget szenvedtek, a főminiszter fogságba esett és kivégezték. A fiatal főláma még ekkor sem érezte szükségesnek a léha életről való lemondást, álruhás kalandjait sem hagyta abba. 1706. június 11-én a kán koncepciós pert rendezett, melyben kijelentették, hogy Cangjan Gyaco nem a „nagy ötödik” újjászületése, és megfosztották minden hatalmától, majd karavánnal Pekingbe indították. Útközben szerzetesek kiszabadították és egy kolostorba menekítették, ő azonban látva az ágyúkkal felvonuló túlerőt önként visszament a mongolokhoz. Sosem érkezett meg Pekingbe, útközben valahol meghalt. A nép azonban nem hitt a halálhírben, legenda szövődött alakja köré. Eszerint álruhában bejárta Mongóliát, Tibetet és Indiát, egy helyütt csodákat tett, amiről felismerték, s attól fogva megkapta a dalai lámát megillető imádatot és tiszteletet, hosszú élete végéig. A történetet 1899-ben mesélték el tibetiek egy orosz kutatónak, s a helyet is megmutatták a Nansan hegységben, ahol kőhalom őrzi a VI. dalai láma csontjait. Amiért a VI. dalai láma kiérdemli az utókor érdeklődését és tiszteletét, az magas színvonalú költészete, mely megalapozta a világi lírát Tibetben. Zömmel négysoros verseket írt soronként nyolc szótaggal, egyszerű, kifejező nyelvezettel. A költemények kéziratban terjedtek, s szinte azonnal a nép sajátjaivá váltak, mivel formailag a népdalokat követte. Verseiből némi ízelítőt kínálunk honlapunk „Idézetek, versek” menüjében. Sári László tibetológus prózafordítását Rab Zsuzsa költő, műfordító tette versbe.
Írta: Márk Éva