Az 1848/1849-es szabadságharc a magyar történelem egyik legdicsőbb eseményei közé tartozik. A függetlenségért vívott harcban a magyar honvédek sikerrel szabadították fel az akkori ország jelentős részét, az osztrák erőket szinte teljesen kiszorítva Szent István államából. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 48-as forradalmak közül a magyar érte el a legjelentősebb sikereket, és amelynek leverésére végül egy másik nagyhatalom haderejének bevetésére volt szükség. Magyar Honvédség múlhatatlan érdemű fegyvertényt tett le az asztalra. Végül, a több mint egy évig tartó Béccsel való harcot a világosi fegyverletétel zárta le.
A fegyverletételt követően a honvédség tisztjeinek nagy része megadta magát. Magyarország Haynau vezette osztrák közigazgatás alá került és megkezdődött a „hazaárulók” haditörvényszék elé állítása. Az oroszok a nekik magukat megadó honvédtiszteket kiadták az osztrákoknak, akik egyből bíróság elé hurcolták őket. A több száz kivégzett személy között találjuk a magyar szabadságharc 13 aradi vértanúját is.
A megtorlások legismertebb eseményére október 6-án Aradon került sor a bresciai hiéna, Haynau parancsára. Az időpontnak szimbolikus jelentősége is van, hiszen egy évvel korábban ezen a napon koncolta fel Theodor Baillet von Latour hadügyminisztert Bécs forradalmi csőcseléke. A katonához méltó golyó általi halált, tekintettel a tábornokok tettének súlyosságára, a bécsi udvar ösztönzésére az Aradon ülésező törvényszék (értsd Haynau) kötél általi halálra cserélte. Csak később, különleges kegyelemből került sor 4 tábornok ítéletének megváltoztatására mégiscsak golyó általi halálra. Az ő kivégzésükre reggel fél 6 óra tájt került sor. Így lelte halálát Lázár Vilmos, gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Schweidel József. Kiss Ernőt nem ölte meg az első sortűz, ezért az osztrák katonák az ő esetében mégegyszer végrehajtották az ítéletet. Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos ítéletét azért „enyhítették”, mivel az osztrákoknak adták meg magukat, míg Kiss Ernőét és Schweidel Józsefét a jelentéktelenebb szerepvállalásuk miatt. Ezek után következtek az akasztófára ítélt tábornokaink, név szerint és sorrendben: Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly. A tábornokok kivégzésük előtt mind elbúcsúztak egymástól. Vécsey Károlynak jutott a legszomorúbb helyzet, mivel végig kellett néznie társai kivégzését. A legenda szerint, mivel már nem volt kitől elbúcsúznia, odament Damjanich élettelen testéhez és kezet csókolt neki. A 13 honvédtábornok holtestét egész éjszakáig a helyszínen hagyták, amelyet a lakosság könnyei közepette tekintett meg és tette a vesztőhelyet zarándokhellyé. Végül a tábornokokat az aradi sáncárokban, illetve magán a vesztőhelyen temették el.
A magyar köztudatba a „13 aradi vértanú” fogalma vésődött be, azonban valójában 16-an voltak. Még 1849. augusztus 22-én került sor Ormai Norbert honvéd ezredes, október 25-én Kazinczy Lajos (irodalmárunk és nyelvújítónk Kazinczy Ferenc fia), 1850. február 19-én pedig Ludwig Hauk, Bem hadsegédének kivégzésére. Ugyanezen a napon, október 6-án került sor Magyarország első felelős miniszterelnökének, Batthyány Lajosnak a kivégzésére is Pesten.
Tóth Tibor