Évfordulók október 17-én

2015.10.16 18:25

A NAP IDÉZETE:

"Szabadságát sz ember rendszerint akkor becsüli, amikor már nem szabad, vagy ha szabadságát áldozatokkal vívta ki." Széchenyi István

Október 17-e Hedvig napja. A név germán eredetű, mindkét tagjának jelentése: harc.

1540. október 17-én a Szulejmán szultánhoz küldött János-párti követek jelentették Isztambulból, hogy I. Szulejmán szultán elismerte Szapolyai Jánost magyar királynak.

1797. október 17-én Campo Formióban Napóleon tábornok a Francia Köztársaság és Cobenzl gróf I. Ferenc Habsburg uralkodó nevében békét kötött.  A béke eredményeként Ferenc lemondott Belgiumról, elismerte a Cisalpin Köztársaságot. Kárpótlásul megkapta Velencét, Isztriát és Dalmáciát. Ferenc a titkos záradékban lemondott a Rajna bal partjáról, de megkapta a salzburgi püspökség területét és Bajorországnak az Inn folyóig terjedő részét. A békekötés elrendelte a hadifoglyok szabadon eresztését is, a franciák azonban 20 000
hadifoglyot visszatartottak, közülük nagyjából 10 000-t, főként magyarokat rabszolgaként eladtak az afrikai spanyol gyarmatokra.

1909. október 17-én Louis Bleriot, miután július 25-én gépével elsőként átrepülte a La Manche-csatornát, bemutató repülést tartott a Rákos mezején.

1918. október 17-én Tisza István, a korábbi miniszterelnök elismerte a Monarchia háborús vereségét, és
felszólította az ország lakosságát a védelem megszervezésére. Az erőskezű politikus megkezdte a független Magyarország és a honvédelem megszervezését. A parlamenti erőviszonyoknak megfelelően Munkapárt nevében tárgyalásokat kezdeményezett a Wekerle Sándor által vezetett Alkotmánypárttal, s létrehozta
azt a nagykoalíciót, amely végül kivezette a válságból az országot. Miközben Tisza az új hatalmi tömörülés megszervezésével volt elfoglalva, a Károlyi Mihály vezette Függetlenségi és 48-as Párt, a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt és a Garami Ernő és Kunfi Zsigmond által irányított Magyarországi Szociáldemokrata
Párt október 24-én megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot. Programjukkal vállalták az ellenkormány szerepét. A Károlyi Mihály elnökletével létrejött testület 12 pontos kiáltványban követelte a háború azonnali befejezését, az ország teljes függetlenségének megteremtését, mélyreható demokratikus reformok
bevezetését, valamint a nemzetiségekkel való megbékélést az ország területi integritásának sérelme nélkül.

A császár a magyarországi helyzet normalizálására József főherceget homo regius-szá nevezte ki. József főherceg pedig Tisza István grófot nevezte ki miniszterelnökké.

1944. október 17-én Pusztavámon, a nyilasuralom első napján egy SS-alakulat magyar nyilasokkal kiegészülve legyilkolta az ún. jolsvai orvosszázad 216 emberét. Az áldozatok többsége orvos, gyógyszerész, egészségügyi szakember volt.

Topor István