Évfordulók május 2-án

2014.05.01 10:13

1219. május 2-án halt meg a "Nagyszerű" melléknévvel illetett I. Leó örmény király, aki fivére, III. Rupen halála után a Hegyek Ura lett. Utóda Izabella nevű leánya volt, akit szentföldi útja során az inkább házasságszerzéseiről, mint haditetteiről ismertté vált II. Endre eljegyzett harmadszülött fiával. Endre királyi hercek még apja életében meghalt.

1256. május 2-án szentelte föl a Szent György tiszteletére Ják nembéli "Nagy" Márton által alapított jáki bencés monostor templomát Amadé győri püspök. Mai alakját Schulek Frigyes tervei alapján 1896-1904 között nyerte el.

1536. május 2-án záratta börtönbe második feleségét Boleyn Annát, VIII. Henrik. Anna 1501-1507 között született, Tudor Máriával jutott el a francia királyi udvarba, ahonnan hét évvel később előkelően viselkedő, művelt ifjú hölgyként tért haza. 1526 körül látta meg őt VIII. Henrik, s rögtön beleszeretett, amit Annához írott szerelmes versei, valamint házassági szándéka is igazolnak. Henrik Rómával is szakított, hogy elválhasson Aragóniai Katalintól, de a várva várt új házasság rosszul végződött: a már-már eszelősen fiúörökösre vágyó király, "csak" egy leányt kapott Annától. Hamarosan elhidegült nagy szerelmétől, s hogy megszabaduljon tőle házasságtöréssel vádolta. Még a hónap 19. napján lesújtott a francia bakó a szép Anna nyakára.

1729. május 2-án született Nagy Katalin, minden oroszok cárja. Lehetséges, hogy titokban feleségül ment Grigorij Patyomkinhoz, de nem a rosszízű pletykák miatt lett nagyhírű, sőt nagy uralkodó, hanem mert uralkodása alatt Oroszország nagyhatalommá vált. Hatalmas területekkel, 518 000km2-rel növelte a birodalom területét. Kegyencei iránti érzelmei időnként elhomályosították éleslátását. 1796-ban bekövetkezett halála váratlan volt, és titokzatosnak találták.

MÁRK ÉVA