1453. január 29-én a pozsonyi országgyűlésen V. László esküt tett az ország szabadságainak megtartására, cserébe a rendek hűséget fogadtak neki. A király közkegyelemben részesítette mindazokat, akik Albert király halála óta fegyvert fogtak ellene. Érvénytelenítette Erzsébet királyné és I. Ulászló király adományleveleit. Elrendelte az új erődítmények lerombolását, és az elfogva tartott idegen javak visszaadását.
1485. január 29-én I. Mátyás seregei körülzárták Bécset és megkezdték a város ostromát. Mátyás és III. Frigyes ellentéte a király trónra lépésétől kezdve tartott, mert a Szent Koronát birtokló császár is próbálta megszerezni rokona, V. László királyságát. A két uralkodó 1463-ban Bécsújhelyen egyezményt kötött, melynek értelmében Mátyás gyermektelensége esetén Frigyes és utódai öröklik majd a magyar trónt. 1464-ben Frigyes a Szent Koronát is visszaszolgáltatta Mátyásnak, ennek ellenére a konfliktus állandó maradt, a császár ugyanis igyekezett gátat szabni a magyar király terjeszkedő külpolitikájának (például Csehország elfoglalása kapcsán). 1477-ben robbant ki Mátyás és Frigyes között, mert Frigyes befogadta a Mátyást eláruló Beckensloer János esztergomi érseket. Bécset körülzárták a magyar seregek, de a pápa ekkor még eredményesen közvetített a békéért. A szorongatott császár elismerte Mátyás cseh királyi címét, illetve 100 000 forint sarc fizetését is vállalta, bár később ennek csak a felét fizette ki.
Az 1485. január 29-én kezdődött ostromban Bécs védelmét Frigyes egyik legjobb hadvezére, Hans von Wulfersdorfer látta el a Mátyással szemben. Az 50 000 fős nagyváros elleni fő stratégia a kiéheztetés stratégiája volt. Az ostrom hosszú hónapjai kevés küzdelmet hoztak: bár a védők olykor kitörtek a várból, valamint március során felgyújtották az egyik ostromtornyot is, az ostrom kimenetelét végül az ellátmány megfogyatkozása döntötte el. Bécs polgárai már 1485 áprilisában összeesküvést szerveztek a kapuk megnyitására, ám erre végül csak június 1-jén került sor. Bécs városi tanácsosai öt nappal később hűségesküt tettek új uralkodójuk előtt, aki hódítása nyomán felvette az osztrák hercegi címet.
1919. január 29. Támadás indult a Balassagyarmatot elfoglaló csehszlovák erők ellen. A csehek kiverése hajnalban indult. Bajatz és Vizy századosok csapatai, kiegészülve a balassagyarmati vasutasokkal, a laktanya ellen indultak. A támadás azonban sikertelenül zárult. A laktanya elleni sikertelen akció hírére a város elöljárósága megkezdte a polgárság szervezését. Huszár Aladár másodfőjegyző lett a városparancsnok. A lakosok – köztük a gimnázium diákjai –, hogy elhitessék a csehekkel a katonaság jelenlétét, a környező háztetőkről, épületekből lőtték a kaszárnyát. Délután Böhm hadügyminiszter parancsára Balassagyarmatra érkezett az iglói géppuskás tanfolyam egyik egysége. A csehszlovák katonák megadták magukat. A balassagyarmati harcok hírére az Ipoly teljes hosszában megindultak a magyar csapatok. A következő napon felszabadult a folyó teljes bal partja.
Balassagyarmat polgárai tettükkel példát adtak katonai vitézségből, hazaszeretetből és nemzeti összefogásból.
Az Országgyűlés a 2005. évi XXXIX. törvényben hajtott fejet Balassagyarmat lakóinak és védőinek az 1919-es támadás idején a város hősies védelmében tanúsított bátor magatartása előtt, és a Legbátrabb Város, a Civitas Fortissima címet adományozta a városnak.
2003. január 29-én hunyt el Kákosy László, az ókori egyiptomi vallás, kultúra, régészet nemzetközileg is elismert Széchenyi-díjas kutatója.
1956-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. 1960-ban már ugyanitt tanár. 1972-től vezette az egyiptológia tanszéket, akadémiai doktori fokozatát 1974-ben nyerte el. A Heidelbergi Akadémia 1995-ben, az MTA 1998-ban levelező tagjává választotta. Számos bizottságban, társaságban vállalt vezető szerepet. 1987-től volt az MTA Ókortudományi, valamint az Orientalisztikai Bizottság tagja, az Ókortudományi Társaság alelnöke, 1997-től elnöke. 1990-95 között a Magyar Vallástudományi Társaság elnökeként tevékenykedett, s tagja volt az Antik Tanulmányok tudományos folyóirat szerkesztő bizottságának. Munkásságát egyebek között Akadémiai-díjjal, Kuzsinszky Bálint Emlékéremmel, 1992-ben pedig Széchenyi-díjjal ismerték el.
1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia núbiai expedíciójának tagja volt. Ő fedezte fel a núbiai Abu-Szimbelben a templom egyik szobrán lévő L. Gyertyánffy felirat, illetve mellette az 1840-es évszám felfedezése. 1983-ban az UNESCO megbízásából részt vett egy új kairói múzeum tervezésében.
A 80-as években kezdte kutatni Dzsehutimesz, II. Ramszesz fáraó gazdasági "miniszterének" sírját Théba nyugati partján, az úgynevezett Nemesek temetőjében. A feltárások során nemcsak a gazdasági vezető, hanem felesége gránit szarkofágját is megtalálták. Az ásatás 1997-ben zárult le, és a tudományos kutatás megkoronázásaként feltárhatták a sír piramisát is.
Tudományos értekezéseinek száma megközelítette az 500-at, ezek nagy része idegen nyelven látott napvilágot. Magyar nyelvű ismeretterjesztő munkát is írt, ezek közül a rendkívül népszerű Ré fiai három kiadást ért meg. Számára a múlt kutatása egyúttal útkeresés volt önmagunk megismerése felé. Sokat tett azért, hogy az egyiptológia ne csak filológiai képzést, hanem terepmunkát is jelentsen, ő teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a friss régészeti diplomások nemzetközi ásatásokban is részt vehessenek Egyiptomban.
Topor István
|
|
