1573. január 28. Matija Gubec (Gubecz Máté) uradalmi tiszttartó vezetésével parasztlázadás tört ki Horvátországban. A zászlót bontó Gubecz Máté életéről kevés információ maradt meg. Felnőttkora kezdetén állt be katonának és lovasként számos párviadalban győzött. A felkelés rövid idő alatt nagy területekre terjedt ki, de Alapy Gáspár horvát bán seregei Stubicánál (Zágráb vármegye) mégis gyorsan leverték a felkelést. 1573. február 15-én Gubecet a zágrábi Márk-téren, Dózsa Györgyhöz hasonlóan, tüzes trónon megégették. Neve a nép körében sokáig tovább élt, alakja körül legendák keletkeztek, s a horvát nemzeti függetlenség egyik hősének tekintik még ma is.
1648. január 28. Az 1645. évi linzi béke értelmében hét felső-magyarországi vármegyét Erdélyhez csatoltak. A linzi béke I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és III. Ferdinánd császár követe között 1645-ben kötött béke volt. A szerződés értelmében a fejedelem kötelezte magát a franciákkal és svédekkel kötött szövetség felmondására, cserébe megkapta a követelt magyar vármegyéket (Abaúj, Zemplén, Borsod, Bereg, Ugocsa, Szabolcs és Szatmár). A béke biztosította a protestánsoknak k a szabad vallásgyakorlást és elkobzott templomaik visszaadását a királyi Magyarországon.
1704. január 28. Guthi István kuruc ezereskapitány székelyekből álló serege a Segesvár melletti Holdvilágnál vereséget szenvedett Jean-Charles Tige császári ezredestől. De Tige megfutamítván Guthi István ezereskapitány lovasságát, lemészárolt 1200 – főként udvarhelyszéki székelyekből álló – gyalog kurucot. Ez az esemény ihlette a vereségeken kesergő kuruc költemények egyik legszebb darabját a Brassai-kódexből ismert Magyarok siralmas éneke című költeményt. Az ének legrégibb lejegyzése a kódexből ismert, de ennél teljesebb, három versszakkal hosszabb szöveget tartalmaz a Bathó Mihály énekeskönyve.
1849. január 28-án a hadügyminisztérium utasította Perczel tábornokot, hogy hadtestével vonuljon vissza a Tisza bal partjára. Perczel ezen megsértődött és lemondott. Ugyanezen a napon Windischgrätz tábornagy megbízottja a Liptó vármegyei Rózsahegyen fölkereste Görgeyt és feltétel nélküli megadásra szólította fel. Erről Görgey így számolt be Életem és működésem Magyarországon 1848-1849-ben című visszaemlékezésében: „Elmondta [a küldönc] bizalmasan, hogy herceg Windisch-Grätz tábornagynak az a kívánsága, hogy én a feldunai hadtestet vigyem át őfőméltósága táborába – ebben a kívánságban egy percig sem kételkedtem –, és ha ezt teljesítem, akkor őhercegsége amnesztiát és a monarchián kívül gondtalan megélhetést biztosít számomra. Ebben sem kételkedtem egy cseppet sem, de – mihelyt a küldött elmondta a mondandóját – beszólítottam a szobába néhány törzstisztet, elmondtam nekik az iménti titkos beszélgetést, és átadtam a követnek váci kiáltványom egy kőnyomatú példányát: vigye meg ezt feleletül annak, aki küldte, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a feldunai hadtest ultimátuma – s a parancsnokáé.”
Topor István
|
|
