Évfordulók január 10-én

2015.01.09 14:04

I.e.49. január 10-én lépte át a Rubicont JULIUS CAESAR. A dátum azért jelentős, mert a folyó Gallia és Itália határán volt, átlépését minden római hadseregnek megtiltotta a szenátus. Ekkor hangzott el (Suetonius szerint) a közismert mondás: a kocka el van vetve. Átlépni a Rubicont ma is azt jelenti, hogy visszafordíthatatlan döntésre szánja el magát valaki. A RUBICON címet viseli egyik kiváló történelmi folyóiratunk.

1276. január 10-én halt meg X. Gergely pápa (Teobaldo Visconti), akit a bíborosok közel három évi vita után választottak meg úgy, hogy nemcsak bíboros nem volt, de még pappá sem szentelték. A hosszú ideig fennálló interregnum esetén okulva vezették be a KONKLÁVÉT, ami annak a testületnek a neve, amely a külvilágtól elzárt helyen megválasztja az új pápát.

1778. január 10-én halt meg CARL VON LINNÉ svéd természettudós. Tanult és tanított Uppsalában, orvosi diplomát szerzett Hollandiában. Peter Artedivel közösen írt munkája, a TERMÉSZET RENDSZERE Hollandiában jelent meg. Meghatároztak és kettős latin névvel láttak el több tízezer állat- és növényfajt, többségük ma is a két szerzőtől kapott nevet viseli. Linné a mikroszkópikus lények csoportját CHAOSnak nevezte, de egyik előadásában utalt rá, hogy a fertőző betegségeket esetleg ezek a "láthatatlan férgek" okozzák.

1858. január 10-én született TÖRLEY JÓZSEF pezsgőgyáros. Német apja a szabadságharc idején magyarosította nevüket, majd a vereség után követte Kossuthot az emigrációba. József Grazban tanult, majd Reimsbe került, ahonnan Magyarországra küldték megfelelő minőségű alapbort kereső útra. Így fedezte fel, hogy Budafok kiválóan alkalmas pezsgőgyártásra, ezért áttelepítette reimsi gyárát. A századfordulóra övé lett a Monarchia legnagyobb pezsgőgyára, amit unokaöccsei örököltek, s ők ragaszkodtak a tőle megszokott minőséghez. Kriptájukat 1957-ben fegyverkeresés címén feldúlták, valószínű inkább értékes tárgyak után kutattak. A csontokat szétszórták, majd valamelyik köztemetőben elhantolták, így nem lehet tudni hol nyugszanak Törley József hamvai.

1973. január 10-én nyilvánították az ország első Nemzeti Parkjává a hortobágyi síkság 53 hektárnyi területét. Az eredetileg nedves legelő a XIX. sz.-i folyamszabályozások után vált szikes pusztává.

Márk Éva