Évfordulók február 21-én

2016.02.20 09:55

  Február 21. ELEONÓRA napja. Az arab eredetű név jelentése: Isten az én világosságom.

  1277. február 21-én erdélyi szászok, Alardus fia JÁNOS (Gaan) vezetésével megtámadták és kifosztották Gyulafehérvárt, és felégették a tatárdúlás után újjáépült székesegyházat. Amikor Monoszló nembéli PÉTER erdélyi püspök a szászokra is kiterjesztette joghatóságát, Alardus a tizedfizetés megtagadására szólította fel őket, mire a püspök kivégeztette őt. Pusztító akciójával ezt bosszulta meg fia, János.

  1552. február 21-én TÓTH MIHÁLY volt szegedi főbíró, hajdúival lerohanta Szegedet. 1543-ban, amikor a város török kézre került puszta életét mentve üres kézzel menekült Debrecenbe, ahol a hajdúk kapitányukká választották. Mivel az ostromhoz szükséges ágyúkkal a hajdúk nem rendelkeztek,vagyis a várba visszahúzódó törököket nem tudták támadni, rövid várakozás után az 5-6 ezer fős hajdú sereg a lakosok kirablásába és a reformátusok elűzésébe fogott. Pár nap múlva a törökök kb. 500 hajdú élete árán visszafoglalták a várost.

  1711. február 21-én hagyta el végleg Magyarországot II. RÁKÓCZI FERENC Lengyelország felé indulva, ahol kétszer is feajánlották neki a koronát, de nem fogadta el. Franciaországban a Napkirály haláláig nagy kegyben volt, aztán a török meghívást kényszerült elfogadni, akik a Habsburgok ellen próbálták felhasználni, e kísérletek azonban sikertelenek maradtak. A szultán RODOSTÓBAN tisztes életet biztosított neki és a vele bújdosóknak. Halálakor szívét a francia YERRES városának templomi temetőkertjében helyezték el, fölötte ezzel a felirattal: " E kolostor temetőjáben fekszik a szent életű II. RÁKÓCZI FERENCNEK, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti RODOSTÓBAN, a világ üdvének1735. évében, április hó 8. napján, életének 89. esztendejében. Testét - végakaratának megfelelően MIKES KELEMEN a hős édesanya, ZRÍNYI ILONA mellé temettette. Hamvait 1906-ban KASSÁN helyezték végső nyugalomra.

  Márk Éva