Évfordulók augusztus 14-én

2015.08.13 10:39

  1219. augusztus 14-én a novgorodi fejedelem veje és Kötöny kun vezér csapataival vereséget mért a magyar-lengyel seregre és elfoglalta Halicsot. II. ENDRE többször is háborúzott a területért, 9 éves középső fiát, KÁLMÁN herceget János esztergomi érsekkel királlyá koronáztatta. A herceg két évig "uralkodhatott", ekkor a fenti csata következményeként ő és nyolcesztendős felesége Szalóme, a lengyel uralkodó Leszek leánya, fogságba esett. KÁLMÁN herceg az uralkodó családokban szokatlan módon sosem tört bátyja, IV. BÉLA hatalmára, a kevesek egyike volt, aki a mongol betöréskor is a király mellett maradt. A muhi csatából még kivágta magát, súlyos sebével Záráig vitték, de ott belehalt a sérülésekbe.

  1385. augusztus 14-én Lengyelország és Litvánia megkötötte a krewói szerződést. A perszonálunió létrejöttével az egyesült két ország Kelet-Európa vezető hatalma lett. Első uralkodója a litván nagyfejedelem II. ULÁSZLÓ, a lengyel és később magyar JAGELLÓ dinasztia alapítója volt. A fenti szerződés értelmében tért át népével a keresztény hitre, így kaphatta feleségül NAGY LAJOS magyar király lányát, az 1997-ben szentté avatott HEDVIGET (lengyelül JADWIGÁT).

  1921. augusztus 14-én kiáltották ki a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság nevű rövid életű bábállamot Pécsett a Tanácsköztársaság néhány volt vezetője és helyi szocialisták, akik a Horthy-rendszer helyett inkább a délszláv állam fennhatóságát fogadták volna el. Eddigre azonban a szerb támogatás megszűnt, az antant felszólítására ui. a szerb hadsereg megkezdte a kivonulást, Horthy pedig amnesztiát hírdetett a "nyolcnapos köztársaság" tévelygő lakói számára.

 1994. augusztus 14-én francia-Szudánban elfogták Ilich Ramirez Sánchezt, a SAKÁL néven ismert terroristát. Gazdag, kommunista érzelmű venezuelai bankár fia volt, akiből a 70-es évek leghírhedtebb terroristája lett. 1997 óta tölti életfogytiglani büntetését francia titkosügynökök meggyilkolásáért. Csak kevesen tudják, hogy pár évig Budapesten is élt.

  Márk Éva