1456. július 21-én vette kezdetét Nándorfehérvár utolsó török ostroma.
A késő délután indult első rohamot követően a török sereg rövidesen behatolt a városba. Hunyadi nehézlovassága ekkor kitört a belső várból, és rettenetes pusztítást okozott az első hullám kevésbé képzett és felszerelt csapatai között. A következő roham során mindkét fél pihent erőket is mozgósított, és elkeseredett küzdelem bontakozott ki, melyben a védők élveztek előnyt, ugyanis a szűk, romos terepen nem tudott érvényesülni az ostromlók létszámfölénye. Ennek ellenére a vár helyzete válságosra fordult, egy, a belső várban tartott tanácskozáson még a megadás lehetősége is felmerült. A magyarok mégis a harc mellett szavaztak, s következett a harmadik roham, melynek során a legkritikusabb pillanatban került sor a horvát származású Dugovics Titusz legendás hőstettére. Látván, hogy egy török kitűzi a próféta zöld zászlaját a várfokra, odarohant, és mivel nem bírt az ellenséggel, magával rántotta őt a mélybe. Hajnalban Hunyadi újra kitört, de mivel mindkét sereg súlyos veszteségeket szenvedett és vészesen kimerült, a fővezérek inkább a kivárásra
játszottak.
Minden vezéri szándék ellenére mégis döntő fordulatra került sor. A keresztesek előbb a várból, majd az addig tétlenségre kárhoztatott csapataikkal a Száván túlról is kezdtek átszivárogni a török tábor felé, és birtokba vettek egy dombot a Száva mentén. A szigetről egyre többen csatlakoztak hozzájuk, így Kapisztránnak nem volt más választása, mint átmenni hozzájuk. A fellelkesedett kereszteseket a balszárnyon álló anatóliaiak ágyúi felé
fordította, akik futásnak eredtek, nem feltétlenül gyávaságból, hanem talán azért, mert jelentős részük keresztény zsoldos katona volt, akikre nagy hatással lehetett a Kapisztrán vezette keresztes had. Ekkor mindkét parancsnok riadót rendelt el. Mehmed lépett először - és vesztett. Legerősebb csapataival a keresztesek ellen fordult, védtelenül hagyva a várkaput és a jobb szárnyon álló ruméliai tüzérséget. Hunyadi észrevette a lehetőséget, legképzettebb katonáival megtámadta a ruméliai ágyúkat, majd részben azok tüzét is korábbi gazdáik ellen fordítva hátba támadta Mehmed főerőit. A teljes megsemmisülést csak a Száva partjánál állomásozó szpáhik közbelépése tudta megakadályozni. Másnapra a török sereg maradéka szinte szó szerint elfutott.
2011. július 7-én a Magyar Országgyűlés, az 58/2011. (VII. 7.) OGY határozatával a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.
A diadalt a magyar hadtörténelem az egyik legjelentősebb győzelemként tartja számon, amely mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozásait.
|
|
