Márk Éva: A harmincéves háború – IV. rész: a svéd-francia szakasz (1635-1648)

Az 1635-1648 között zajló francia-svéd szakasz más jellegű volt, mint a harmincéves háború korábbi szakaszai. A hadviselő felek kisebb és főként lovasokból álló hadseregeket alkalmaztak, a gyalogság egyedül a városok ostromaiban játszott fontosabb szerepet. A háború utolsó szakaszára tehető a legnagyobb pusztítások véghezvitele is. Az állandó mozgásban lévő csapatok végigfosztogattak minden olyan területet, amelyen átvonultak. Megnövekedett a dezertőrök száma is, akik útonállokként rettegésben tartották a környék lakosságát. A svéd haderő is több, egymástól többnyire függetlenül tevékenykedő hadseregre bomlott fel, amelyet egymással rivalizáló parancsnokok vezettek, mint pl. Weimari Bernát, Banér, Torstenson és Wrangel. A francia-svéd szakasz kitágította a harmincéves háború dimenzióit is. Ettől fogva az nem csak a birodalomra és Németalföldre korlátozódott, hanem kiterjedt Franciaországra és Itáliára is, azonban a birodalmi hadszíntér a német parasztok szerencsétlenségére továbbra is megmaradt fő hadműveleti területnek.

1635. április 28-án Franciaország megerősítette szövetségét Svédországgal. A szövetkezéshez később csatlakozott Hollandia, Mantova, Szavoya és Velence is. 1635-ben lejárt az 1629-ben 6 évre megkötött svéd-lengyel béke is, amelyet Richelieu nem habozott meghosszabbíttatni, hogy a svédek teljes katonai erejüket a birodalomban koncentrálhassák. A szövetségi szerződés aláírását a hadüzenetek követték. 1635. május 19-én Franciaország hadat üzent Spanyolországnak. A franciák ezzel a lépéssel hivatalosan is beavatkoztak a háború menetébe.

A háború kezdetén a francia haderő jelentős hátrányban volt a már több évtizede harcban álló ellenséges csapatokkal szemben. 1636-ban a spanyolok már Párizst fenyegették, azonban egy oldaltámadástól tartva kénytelen voltak visszavonulni és felhagyni Párizs elfoglalásának tervével. A háború első komolyabb ütközetére 1636 októberéig kellett várni. A háborúba újfent, ezúttal a császár oldalán beavatkozó I. János György szász választófejedelem Wittstock környékén döntő vereséget szenvedett a Banér vezette svéd csapatoktól. A szászok több mint 19 000 embert vesztettek, ebből 8000 esett fogságba. Hatalmas emberveszteség. A svédek 1638 márciusában újfent nagy győzelmet arattak a Rajna-folyó vidékén Rheinfeldennél, Weimari Bernát vezetésével. 1639-re a birodalom másik szegletében Banér egészen Prágáig hatolt előre. Itt hiába várva a szövetséges csapatok beérkezését Prága ostromához, idejét Csehország és Morvaország módszeres kifosztásával töltötte el.

1637-ben meghalt II. Ferdinánd, utódja a kevésbé fanatikus fia, III. Ferdinánd lett. Egy pillanatra felcsillant a béke lehetősége, azonban gyorsan el is illant, és a háború tovább folytatódott. 1639-1642 között szinte semmilyen fontosabb hadművelet nem történt. Egyik fél sem rendelkezett kidolgozott koncepcióval, amely a háború megnyerését szolgálta volna, emiatt csak kisebb hadműveletekre került sor, amelyek inkább az ellenséges területek felprédálását szolgálták, mintsem a mind inkább pusztító jellegű háború befejezését. Egyedül belpolitikai téren történtek fontos események: 1640-ben fellázadt Portugália és Katalónia, amely jelentős spanyol erőket vont el a francia és holland hadszínterekről. Katalónia, hogy bizonyítsa spanyolellenességét, magát XIII. Lajost választotta ki uralkodójának.

Az 1642-1643-as évek sok fordulatot hoztak. 1642-ben sor került az ún. második breitenfeldi csatára, amelyben Torstenson svéd tábornok legyőzte a császári hadvezéreket. A csata azonban a háború kimenetele szempontjából nem járt súlyosabb következménnyel. Az elvesztett ütközetet a császári hadvezér brutálisan megtorolta katonáin: „A vesztes csata után a főherceg a balszárny minden főtisztjét lefejeztette, az alacsonyabb rangúakat felakasztatta, a legénységet pedig megtizedeltette, mivel a csatában gyáván viselkedtek.”[1] 1643-ban IV. Keresztély – ezúttal a császár oldalán – újfent beavatkozott a háborúba, azonban Torstenson gyorsan elhallgattatta a svédek térnyerését irigykeve figyelő idős dán király ágyúit (nevezik még „Torstenson háborújának” is). Torstenson ezt követően visszasietett a morvaországi hadszíntérre, ahol I. Rákóczi Györggyel (aki hosszas győzködést követően szánta végül rá magát a svédekkel és franciákkal való szövetségre) közösen kellett volna megindítania támadását a császáriak ellen, azonban az erdélyi fejedelem támadása még a Felvidéken elakadt (1644). A hadműveletek 1645-ben is folytatódtak, és Rákóczinak Brünn környékén végül sikerült is egyesülnie Torstensonnal, azonban a Bécs elleni támadás terve ezúttal sem valósult meg. I. Rákóczi György decemberben megkötötte a linzi békét, amely újfent megerősítette a magyarországi protestánsok jogait.

1642-ben meghalt a mindenható Richelieu, akit a következő évben követte a sírba védence, XIII. Lajos. Mazarin és Ausztriai Anna váltották őket az állam élén, mint a kiskorú XIV. Lajos régensei (1643-1715). Mazarin folytatta elődje politikáját, ezért a háború – francia részről - zökkenőmentesen folytatódott tovább. A francia trón körüli zavaros időszakot a spanyolok megpróbálták kihasználni, és Németalföld irányából támadást indítottak Párizs ellen. Ez végül a spanyol hadsereg katasztrófájához vezetett. 1643. május 19-én az újkori hadtörténelem egyik leghíresebb csatája zajlott le Rocroi környékén. A francia hadsereg a legendás Condé vezénylete alatt megtörte a várost ostromló spanyol terciók ellenállását. A francia hadsereget az új svéd-holland taktikai eljárásokat alapul véve képezték ki és vetették harcba, amellyel szemben a spanyol terciók felállása már elavultnak számított. Emiatt Rocroi fordulópont a hadművészet történetében. A több mint 100 éve Európa csataterein domináló spanyol terciók kora a rocroi-i csatát követően leáldozott. Rocroi egyben az európai spanyol katonai dominancia végét is jelentette. XIV. Lajos korára Európa legerősebb hadserege többé nem a spanyol, hanem a francia. Minden kezdeti esetlenségük ellenére a franciák két elsőrangú tábornokot neveltek ki a harmincéves háború alatt, akik a háború utáni Franciaország történetében is elsőrangú szerepet fognak játszani. Turenne és Condé hercegekről van szó.

Rocroi-t követően a franciák támadásba lendültek Elzászban. 1645-ben a franciák Mergentheimnál ugyan vereséget szenvedtek, azonban még ez évben Alerheimnél Turenne és Condé kiköszörülték a csorbát és mélyen betörtek a birodalomba. Hamarosan egyesültek a Wrangel vezénylete alatt (aki Torstensont követte) tevékenykedő svéd csapatok egy részével, és 1647-ben Bajorország felé vették az irányt. I. Miksa kénytelen a francia-svéd fenyegetés árnyékában kénytelen volt aláírni az ulmi békét, amellyel kiléptette Bajorországot a háborúból. III. Ferdinánd ezt nem nézte tétlenül, és rávette rokonát, hogy mondja fel a békét. A következmények súlyosak voltak. 1648 májusában Cuzmarhausennél a bajorok totális vereséget szenvedtek a francia-svéd csapatoktól. A svédek ezt követően a harmincéves háború utolsó hadjáratára indultak. A császár kutyaszorítóba került. A célpont Prága volt, azonban közelt volt már a háború vége. „A város lakói 1648 októberében rettegve várták az újabb dúlást. A polgárok felfegyverezték magukat, és felsorakoztak a Károly híd védelmére. De kilenc nap késéssel megérkezett a béke híre, és az ágyúdörgést harangzúgás váltotta fel.”[2] Prága lakosai megmenekültek, és egész Európa felsóhajthatott.

Írta: Márk Éva

A harmincéves háború sorozat részei:

1. Előzmények és a cseh-pfalzi szakasz (1618-1623)
2. A dán-szakasz (1625-1629)
3. A svéd-szakasz (1630-1635)
4. A svéd-francia szakasz (1635-1648)
5. Vesztfáliai békerendszer