Pünkösd elnevezése a görög pentekoszté, 'ötvenedik' szóból származik. A húsvétot követő ötvenedik, a Szentlélek eljövetelének ünnepe a keresztény világban. Mivel húsvéthoz szorosan kapcsolódó, ezért ez is mozgóünnep. A Kr. u. 325-ben tartott niceai zsinat nyilvánította ünneppé.
Néphagyományban gazdag ünnep.
Pünkösd dologtiltó nap. A tilalom főként a mezőgazdasági munkákra és egyes házimunkákra, elsősorban a kenyérsütésre vonatkoznak.
Rítusok és hiedelmek kapcsolódnak ehhez a naphoz. Szeged vidékén például a lányok pünkösd hajnalán megfürödtek a Tiszában, mivel úgy tartották, hogy a pünkösdi hajnali fürdés megelőzi a keléses betegségeket. Ugyanezt az egészségőrző funkciót látta el pünkösd napján a szent kutak vizében való mosakodás illetve ivás. Szintén élő hagyomány volt a pünkösdi harmatszedés. Ezt valamilyen ruhadarabnak (lepedő, abrosz, ritkábban kötény, szoknya) a füvön (legelőn), ritkábban gabonatáblán való húzogatásával történt, napkelte előtt vagy éjfélkor. Ezt otthon kicsavarták a ruhaanyagból és ezzel mosakodtak. Úgy vélték, hogy a pünkösdi harmattal való mosakodás szeplőűzésre és szépségvarázslásra kiváló. Egyes helyeken mezítelenül szedték a rozsharmatot szemfájás és kelés ellen, de van példa pünkösdi locsolásra is.
Néhány helyen ilyenkor tartották a barátságkötő mátkálást. Ez fiatal lányok vagy legények barátságkötésének ajándékcserével való megpecsételését jelentette.
Néhány gazdasági szokás is kapcsolatos pünkösddel: több helyen ekkor tartották a cselédvásárt. Ezen a napon szedték a báránydézsmát, ekkor kapták a pásztorok az ún. pünkösdi garast. Sok helyen minden községi pásztor élelem- és pénzadományt kapott minden háztól, ahonnan állatot őrzött.
Mégis talán legjellegzetesebb eleme az ünnepnek a pünkösdi király és pünkösdi királyné választása. A
pünkösdi királyválasztásról az első adatok a középkorból származnak. Valószínű, hogy a 17. században illetve a 18. század elején a huszárezredekben rendezett lovasversenyeknek a győztesét választották meghatározott időre királlyá. A falvakban egyre inkább terjedő szokás a lovasjáték mellett kiegészült egyéb ügyességi játékokkal is, amelynek győztesét a következő esztendő pünkösdjéig királlyá választották. Ez különböző előjogokkal járt, például a kocsmában egy esztendeig ingyen ihatott.
Egy pünkösdi királyválasztó szokást épített be Egy magyar nábob című regényébe Jókai Mór is.
"Legeslegelöl mind a fiatalok között áll a tavalyi pünkösdi király. Magas, szikár termetű legény, nagy, előre görbülő sasorral, hosszú bajusza háromszor is meg van kanyarítva a végéig, s megerősítve viaszos kenőccsel; nyaka hosszú és előre görbült, feketére sülve odáig, hol az ing nem éri, azon alul mintha más bőrbül
szabták volna. Viselete nem olyan, mint más közemberé, vászon lábravaló helyett sinóros nadrágot visel, kordovány csizmákba húzva, melyekről hosszú bojtok fityegnek alá, széles derékszíjának villogó rézcsatja szépen kilátszik a rövid zöld selyemmellény alól, mindenik dolmányzsebéből egy-egy tarka kendő lóg ki,
odakötve egyik szegleténél fogva a gomblyukba, ujjain karika- és pecsétnyomó gyűrűk úgy belédagadva, hogy le nem bírná húzni.
De ami legjelesebbé teszi a legényt, az egy nagy lombos koszorú, mely fejére van téve. Ezt az ifjú leányok
fonták gyászfűzekből és virágokból, úgyhogy a szegfűkkel és rózsákkal ékes füzérek hosszan omlanak a legény vállaira, mint hosszú leányhaj, csak arcát hagyva szabadon, ahol kétfelé választvák. Ezt a koszorút nyerje el aztán, aki tudja!"
A Kárpát-medence számos helyén ilyenkor a lányok és legények által űzött szokása volt a pünkösdölés. A maguk közül választott király és királynő kíséreteként a fiatalok az ünnepet köszöntve, adományt gyűjtve végig vonultak a falun. A pünködi királynői felvonulás a lakodalmi menet mintájára történt, az alábbi dalt énekelve:
Mi van ma, mi van ma,
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
A második napja.
Jó legény! Jól megfogd,
Lovadnak kantárját!
Hogy el ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
A Dunántúlon egy sajátos változat alakult ki: a pünkösdi királyné-járás. A lefátyolozott, menyasszonyi ruhát utánzó öltözéket viselő kislány került az esemény középpontjába. A szótlan királynő és kísérete házról házra vonult. A házhoz érve felemelték a királynőt és "Ekkora legyen a kendtek kendere!" mondást háromszor ismételve köszöntötték a házbelieket.
A köszöntésért természetesen adomány járt.
Felhasznált irodalom:
A magyar folklór. Szerkesztette:
Voigt Vilmos. Budapest, Osiris Kiadó, 2005. 425-426.
Jókai Mór: Egy magyar nábob. mek.oszk.hu/05500/05572/05572.
Letöltés ideje: 2015. május 24.
Magyar Néprajzi Lexikon. mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-802.html. Letöltés
ideje: 2015. május 24.
| | |