Bevezetés
A magyar történetírás két elnevezéssel is megkülönbözteti ezt az időszakot a többi magyarországi oszmán háborútól. A „tizenöt éves háború” megnevezés azt a szemléletet tükrözi, amely a háború eseményeihez kapcsolja az 1591-es Hasszán-féle horvátországi-szlavóniai török portyázásokat és harcokat. A „hosszú háború” terminus pedig arra utal, hogy a sziszeki csata után, Szinán hadjáratának kezdetétől datálja az eseményt.
Az Oszmán Birodalom és a Habsburg udvar között 1568-ban kötött drinápolyi béke egy fontos korszak lezárásaként született meg. I. Miksa magyar királyt és II. Szelim török szultánt képviselő követek hosszas tárgyalások után elfogadták azt a szerződést, amelynek értelmében a két fél befejezi az egymással folytatott nyílt háborút. Török részről ezzel lezárult a hódítások korszaka, hiszen a szultán 25 évig nem indított hadat a Magyar Királyság ellen. A hosszúra nyúlt fegyverszünetet háromszor (1575, 1583, 1590) hosszabbították meg. Török részről ezt az indokolta, hogy a Porta másfelé próbált hódításai miatt el akarta kerülni a kétfrontos háborút.
A Pax Turcica azaz „török béke” csak látszólag biztosított fegyvernyugvást. Nagy oszmán hadjáratot nem vezettek országunk ellen, ugyanakkor a két szembenálló fél végvári katonái között rendszeresen zajlottak fegyveres összecsapások. A szembenálló végváriak gyakorta portyáztak a másik fél területén elhelyezkedő területekre. Sarcolták a másik fél területén lévő falvakat, városokat, várakat rohantak le, foglyokat ejtettek. A béke megőrzése érdekében megtűrt gyakorlat időnként nagyobb konfliktusokat is eredményezett. Ezekből háborús gócpontok alakultak ki. Az 1580-as évek végén és 1590-es évek elején ezek közül az egyik a Felvidéken alakult ki. 1588-ban a török megtámadta az adófizetést megtagadó Szikszót. Válaszul magyar végvári csapatok Rákóczi Zsigmond vezetésével a mezőváros védelmére siettek és október 8-án megfutamították Szinán budai pasa seregét, noha az erőviszonyok a törököknek kedveztek. A 11 ezer fős török sereggel szemben, a magyar–német haderő mindössze 2400-2500 fős lehetett. A túlerő ellenére mégis ez utóbbiak arattak győzelmet. Az ütközetnek több mint kétezer török, és mintegy 400-500 magyar és német halottja volt. Ezen incidens nyomán, a prágai Habsburg-udvar felfüggesztette a drinápolyi békében rögzített, évi 30 ezer arany „tisztességes ajándék” fizetését, amire válaszul a török udvar háborúval fenyegette meg Miksát. A helyzet 1590-re normalizálódott, miután aa Habsburg-udvar követei megjelentek Isztambulban az éves adóval. Ennek eredményeként a békét újabb nyolc esztendőre meghosszabbították.
Kezdetét veszi a tizenöt éves háború
1591-ben azonban újabb háborús góc keletkezett, amely már az állandósult katonai összecsapások sorát indította el. Horvátország-Szlavónia vált a konfliktus forrásává. 1591-ben a boszniai beglerbég, Ali Hasszán seregeivel megtámadta a szomszédos császári területeket. Fő célpontjuk a zágrábi püspökség gazdag zsákmányt ígérő városa, a Száva és a Kulpa folyók találkozásánál elhelyezkedő Sziszeknek az elfoglalása volt. Hibába tiltakozott azonban a prágai udvar 1592-ben folytatódott a beglerbég újabb hadjárata. Elfoglalta Bihács várát, újra megpróbálta bevenni Sziszeket. Felépítette Petrinje erődjét, majd az ellene felvonuló horvát bán, Erdődy Tamás seregét győzte le. A Habsburgok válaszul a béke felrúgására nem fizette ki a Portának az éves adót. A szultáni udvar felháborodott ezen a lépésen, és mivel a perzsa
háború lezárultával nem kellett kétfontos háborútól tartania, nyugodtabban tervezhette a prágai udvar elleni megtorló akciót.
A nagyvezíri tisztséget 1593-ban elnyerő Szinán pasa háborúval fenyegette meg a magyar királyt, ha a két éve nem fizetett adót nem kapja meg a Porta. Közben Hasszán ismét kísérletet tett Sziszek bevételére. 12 – 15 ezer fős török had próbálta meg elfoglalni a várat. A védők felmentésére ekkor érkezett meg egy kb. 5 ezer főből álló császári és királyi haderő. Június 22-én az Andreas Auersperg, Ruprechr Eggenberg és Erdődy Tamás vezette had a vár közelében fényes győzelmet aratott a háromszoros túlerőben lévő törökök fölött. Az ütközetben maga a boszniai pasa több tisztjével serege zömével elesett. Ez a vereség adott ürügyet a tartós háború megindításához. Rudolf császár és magyar király követét és kíséretét Isztambulban fogságba vetették, sőt rabszolgaként eladták.
Szinán pasa hadműveletei
1593. július 4-én III. Murad szultán Szinán pasát nevezte ki a szultáni haderő szerdárává azaz fővezérévé. A fővezér 150 ezer főnyi török-tatér csapatai megindultak a magyar végvárak ellen. A tizenöt éves háború fő hadszínterévé a Dunántúl, annak is északi része vált. A török főseregek 1593 és 1605 között kilenc hadjáratot vezetett e térség ellen, míg a császári fősereg 13 hadjáratából 10 irányult erre.
1593 nyarán a nagyvezír mozgósította a portai csapatokat, valamint a ruméliai és a budai vilajet haderejét. A kései megindulás miatt az ázsiai tartományok csapatairól le kellett mondania. Az oszmánok támadásának előbb a korábban már sikertelenül ostromolt Sziszek esett áldozatul. Szinánpasazáde Mehmed ruméliai beglerbég néhány napos ostromot követően elfoglalta. Szinán október 3 – 7. között előbba Ferdinand Samaria kapitány által védett Veszprémet, majd október 9 – 11. között az Ormándy Péter által feladott Palotát sikerült birtokba vennie. Tata ostromáról azonban Kászim napjának közelsége miatt le kellett mondania. Kászim napja, azaz október 26-a után a török hadak nem folytathattak hadjáratokat, vissza kellett vonulniuk téli szálláshelyeikre.
A török csapatok térségből történő kivonását próbálta meg az udvar arra használni, hogy az Észak-Dunántúlon ellentámadást kíséreljen meg. A győri főkapitány Ferdinand Hardegg vezetésével egy 18 – 20 ezer fős had próbálta meg elfoglalni Székesfehérvár várát. A kísérlet nem sikerült, de a közben 8 -9 ezer főre olvadt haderő Székesfehérvár közelében csatába keveredett Hasszán budai pasa közel 20 ezres seregével. A túlerő ellenére mégis győzelmet ünnepelhettünk. Előbb a török lovasságot sikerült megfutamítani, majd a gyalogságot morzsolta fel a császári és királyi haderő. A diadalban főszerepet játszottak a magyar vezérek, elsősorban Pálffy Miklós bányavidéki főkapitány, Nádasdy Ferenc, a Fekete bég, Zrínyi György dunántúli főkapitány valamint Huszár Péter pápai főkapitány. Pálffy seregével bekapcsolódott a felvidéki hadműveletekbe. Hamarosan a császári és királyi erők kezére került Szabatka erődje. Ezután a Felvidék egyik legerősebb várát Füleket vették ostrom alá. A vár megsegítésére érkező török haderőt november 2-én ecsedi Báthory István országbíró az Ipoly melletti Romhánynál megfutamította. Így november 27-én Fülek török védői kapituláltak. Szécsényt december elején hagyták el a török erők. De a kisebb várak is sorra magyar kézre kerültek, így Hollókő, Somoskő, Drégely is. Három hét leforgása alatt 12 erősség került a királyi csapatok kezére.
Az 1593. évi téli hadjárat fordulópontot jelentett a török – Habsburg háborúk történetében, hiszen első ízben fordult elő, hogy védekezésből támadásba mentek át, és jelentős területeket tudott felszabadítani a török uralom alól.
1594 tavaszán folytatódott az ellentámadás. Március 7 – 10. között Mátyás főherceg névleges vezetése alatt, gyakorlatilag Pálffy gróf tényleges irányítása mellett Nógrád vára került magyar kézre. A Dél-Dunántúlon Zrínyi György vett vissza több kisebb várat, így például Berzencét, Csurgót és Segesdet. Május 1-jén a Hatvant védő török őrség megsegítésére indult mintegy 10 – 12 ezres török haderőt verte meg Turánál Forgách Simon 5 ezer fős hadserege. Május 1-jétől kezdte meg Esztergom várának ostromát a Mátyás főherceg vezette 35 – 40 ezer fős keresztény sereg. A török fősereg távollétét azonban nem sikerült kihasználni. Hat hét alatt sem boldogultak a várvédőkkel. Ebben az ostromban veszítette életét Balassi Bálint költő, végvári katona. Az ostrom feladása mellett kellett döntenie a főhercegnek, hiszen Szinán 100 ezer főre becsült sereggel közeledett az ostromlott vár felmentésére. A hatalmas sereg előbb a Paksy György védte Tatát foglalta el, majd a gyenge véderővel rendelkező Szentmárton (a mai Pannonhalma) védőit bírta rá a vár feladására. Ezt követően kezdett hozzá fő célpontjának, a győri várnak ostromához. A 4 ezres védősereget Ferdinand Hardegg irányította. Az ostrom szeptember utolsó napja napjaiig tartott. Miután Hardegg kilátástalannak ítélte a további küzdelmet, átadta a várat a nagyvezírnek, aki csapatai élén 29-én vonult be a várba. Győr volt kapitányát az erődítmény feladásáért bíróság elé állították, és a következő esztendőben Bécsben árulás vádjával kivégezték. Néhány nappal Győr török kézre kerülését követően Pápa is a birtokukba került. Egyedül Komárom várával nem boldogult Szinán nagyvezír.
A sikerek ismét felvetették az európai összefogás gondolatát a török kiszorítására. VIII. Kelemen 1594-től kezdve évente rendszeres összegeket folyósított a háború céljaira, sőt itáliai segédcsapatokat is küldött. A pápa által óhajtott Keresztény Liga azonban csonka maradt. A vegyes összetételű szövetséges haderő egyik része Nyugat-Európából (vallon és francia) és Dél-Európából (spanyol, itáliai) érkező zsoldos erőkből tevődött össze. Más részük a Német Birodalomból és a Habsburg Birodalom osztrák és cseh tartományaiból érkezett. A külföldi erők mellett végig jelentős számban vettek részt magyar katonák is a hadműveletekben. Végvári katonáink, vármegyei és nemesi felkelőink egyaránt hozzájárultak a kezdeti sikerekhez. Létszámukat tekintve nem voltak jelentősek, de a tűzfegyverekkel ellátott gyalogság létszáma és aránya nagyobb volt a törökökénél. A lovasság is korszerűbb tűzfegyverekkel volt ellátva. Emellett mind minőségileg, mind számbelileg is korszerű tüzérséggel bírt. Ezek az előnyök elsősorban a nagy nyílt ütközetekben mutatkozott meg. A spanyol uralkodó, II. Fülöp saját hegemón törekvései miatt csak kisebb katonai és anyagi segítséget nyújtott. Lengyelország semleges maradt, viszont Erdély és a román vajdaságok csatlakozásával kialakult a Szent Szövetség déli szárnya.
1595 – A koalíciós erők diadalának éve
A török számára kedvezőtlenül alakult az 1595. esztendő. Januárban elhunyt III. Murád. Helyébe fia, III. Mehmed lépett. Az új szultán menesztette apja nagyvezírét, Szinánt, helyére saját emberét Ferhádot nevezte ki. A lengyel királlyá választott erdélyi fejedelem, Báthori István unokaöccse Báthory Zsigmond elérkezettnek látta az időt a török függésről való megszabadulásra. Az időközben korábbi posztját visszaszerző Szinán az elpártolt al-dunai tartományok visszafoglalására indult. Hamarosan egész Havasföld a kezére került, ám a Vitéz Mihály havasföldi vajda megsegítésére érkező erdélyi – havasföldi – moldvai seregek sorra foglalták el a korábban török kézre került városokat. Szinán seregének a végső kudarcát a Bocskai István és Vitéz Mihály által vezetett gyurgyevói csatában érte el. Ennek a hadjáratnak az eredményeként sikerült visszavenni többek között Lippa és Jenő várát is.
1595 júniusában a Habsburg-sereg ismét ostrom alá vette Esztergomot. A Karl Mansfeld generális főparancsnoksága alatt álló erők teljesen körülzárták a várat. A Porta Szinánpasazáde Mehmedet küldte az ostromlott vár felmentésére, ám Mehmed seregét augusztus 4-én a szövetséges erők legyőzték. Szeptember 2-án a vár török védői kapituláltak. A generális azonban nem érhette meg a sikert, mert a kitört járványban elhunyt. A koalíciós erőknek még sikerült Visegrádot is megszerezniük, de Buda ostromába már nem kezdtek bele. A Keresztény Liga számára ez az év is eredményesnek bizonyult.
1596 – Fordulat a háború menetében
A Habsburg sikerek erőteljesebb fellépésre és nagyszabású ellentámadásra késztették a szultáni udvart. Miután meghalt Szinán pasa maga a szultán III. Mehmed állt seregei élére. A török haderő létszáma kb. 150 ezer fő lehetett. A fősereg célja „a Felvidék kapuja”, Eger bevétele volt. Az 1552-es fényes diadalt követően a várat újolasz bástyákkal jelentősen megerősítették. A vár védelmét kb. 4 ezer fő biztosította a várkapitány, Nyáry Lőrinc irányításával. Az 1552-ben dicsőségesen védett vár ezúttal három hetes ostromot követően a mohamedánok kezére került. Miksa főherceg ugyan megkísérelte a vár felmentését. Október 18-án serege egyesült Teuffenbach kassai főkapitány és Báthory Zsigmond csapataival. A keresztény erők létszáma elérte a 40 – 50 ezer főt. Az Eger tervének visszavételével érkezett haderő Mezőkeresztesnél ütközött meg a törökkel. A tizenöt éves háború legnagyobb összecsapására október 26. és 28 között került sor. Kezdetben a Miska és Báthory vezette seregeknek kedvezett a hadiszerencse. A győzelemre álló ütközet közben a fegyelmezetlen zsoldosok fosztogatni kezdtek. Ezzel felbomlott a hadrend. A törökök kapva az alkalmamon ellentámadásba mentek át. A keresztény erők pánikszerű menekülésbe kezdtek. A legjelentősebb veszteségeket a gyalogság szenvedte el. Ezzel a győzelemmel a török biztosította az új hódítást. Eger az újonnan szervezett vilajet központja lett, élére a szultán Szufi Szinán beglerbéget nevezte ki.
1597 – 1604 – „Állóháború”
1597-től a váltakozó eredménnyel zajlott háború. A koalíciós erőknek és a magyar csapatoknak nem volt többé esélye a döntő győzelem kicsikarására. Pedig az 1597-es esztendő is ígéretesen indult. Májusban Pálffy Miklós éjszakai akcióval visszafoglalta Tatát. Ebben a támadásban alkalmazták magyar hadszíntéren először a Németalföldről átvett, várkapuk berobbantására használt hadi eszközt, a petárdát. Augusztusban Miksa főherceg Pápát vette vissza. Győr visszafoglalására azonban nem volt esély a 40 – 50 ezer főre becsült török felmentő sereggel szemben. Így október elején elvonultak a vár alól. A török fővezér hamarosan tatát és Vácot is elfoglalta.
1598 ismét keresztény sikerrel kezdődött. Adolf Schwarzenberg és Pálffy Miklós csapatai ötezer válogatott vitézzel egyetlen éjszaka alatt petárdás akcióval visszavették Győrt. Sikeres volt kettejük nyári villámhadjárata is, amelynek során előbb Tatát, majd Gesztest, Csókakőt, Palotát és Veszprémet, Tihanyt és Vázsonyt foglalták el. A teljes sikert Buda megszerzése jelentette volna. A Mátyás főherceg vezette erők (30 -40 ezer fő) egy hónapi sikertelen ostrom után november 2-án felhagyott a vár ostromával. A kudarc ellenére mégis elmondható, hogy ez az esztendő sikeres volt a szövetségesek számára.
A következő esztendő az előző évi sikerek ellenére a béketárgyalások éve volt. Katonai szempontból csak kisebb, és sikertelen akciókra került sor (petárdás rajtaütés Budánál és
Székesfehérvárnál). A törökök, okulva az előző években elszenvedett vereségeiből, visszaverték ezeket a támadásokat.
1600-ban minden tekintetben kedvezőtlenül alakult. Elhunyt a korszak egyik legnagyobb hadvezére Pálffy Miklós. Személyében egy kiváló katonával lett szegényebb a szövetséges haderő. Pápa várának francia – vallon zsoldosai mivel nem kapták meg fizetségüket átadták a várat a töröknek és átálltak az oldalukra. A várat felszabadítani igyekvő Schwarzenberg az ostromban maga is elesett. Ezzel újabb meghatározó katonájától esett el a keresztény had. A török sem tétlenkedett. Ibrahim nagyvezír vezetésével 50 ezer fős had vette ostrom alá Kanizs várát. Georg Paradiser várkapitány alig ezer védővel volt kénytelen felvenni a harcot. Ennek ellenére bő másfél hónapig kitartottak. Reménykedtek benne, hogy a Philipp Emanuel Mercoeur herceg közel 20ezer fős felmentő serege segít szorult helyzetükön. A herceg azonban nem mert csatát vállalni, és nem tudott a várba erősítést bejuttatni. Ennek következtében a vár kapitánya szabad elvonulás fejében átadta a várat a nagyvezírnek. Ibrahim azonnal megszervezte a kanizsai vilajetet. Paradisert pedig, hasonlóan Hardegghez a vár feladásáért halálbüntetéssel sújtották.
Időközben Erdélyi is a tizenöt éves háború színterévé vált. Fejedelmek váltották egymást. Báthori Zsigmond unokatestvérére, Andrásra ruházta át a fejedelmi hatalmat, aki a Portával kívánt jó viszonyt ápolni. Rudolf császár és király is trónbitorlónak tartotta Báthori Andrást, helyette Vitéz Mihály havasföldi vajdát támogatta. Mihály vajda mellett állt. Miután a vajda csapatai vereséget mértek Báthori András seregére Vitéz Mihály bevonult Gyulafehérvárra és meghódoltatta az erdélyi országgyűlést, amely fejedelemmé választotta. Ezt követően az új fejedelem tudatta Rudolffal, hogy nem adja át neki Erdélyt. De az erdélyi székelyek sem jártak jobban Mihállyal, mert nem állította vissza kiváltságaikat. Ezért az erdélyi nemesség behívta az országrész megszerzésére készülő Habsburg-sereget. Ennek vezetője az albán származású, kegyetlenkedéseiről hírhedtté vált Giorgo Basta volt. 1600. szeptember 18-án Miriszlónál az erdélyi hadakkal kiegészült császári seregek győzelmet arattak Mihály felett.
1601-ben a Habsburg-hadvezetés háromirányú támadást indított a török ellen. Erdély megszerzése céljából egy hadsereg élén Bastát a fejedelemségbe küldte. Basta sikeresen harcolt. A negyedszer is fejedelmi trónra ültetett Báthori Zsigmond felett Vitéz Mihály segítségével Goroszlónál győzedelmeskedett.
1601-ben a császári hadvezetés három fronton indított támadást. Erdélyben Basta hadakozott sikerrel.
A második fronton Mercoeur hercegnek kellett helytállnia. Neki Székesfehérvárt kellett visszafoglalnia. Tevékenységét siker koronázta és szeptember 20-án a keze alá adott 20 ezer fős had elfoglalta a várost. Az új török fővezér Jemiscsi Haszán 50 ezer fős hada hiába próbálta meg a helyzetet megfordítani, a túlerőben lévő ellenség támadásait sikerrel tudták visszaverni.
A harmadik helyszín Kanizsa vára volt. Itt Ferdinánd főhercegnek kellett volna itáliai, német és magyar csapatokból álló 30 ezres seregével a várat elfoglalni. Szeptember 9. és november 16. között több ostromot is indítottak az erősség bevételére, de Tirjáki Haszán pasa és védői hősiesen visszavertek minden kísérletet. Így a főherceg dolgavégezetlenül volt kénytelen Kanizsa alól elvonulni. Ráadásul a visszavonulás során őket támadó török erők súlyos veszteségeket okoztak a keresztény seregnek.
1602-ben mindössze két jelentősebb katonai esemény zajlott. Az előző évben Székesfehérvár megmentésére igyekvő, de sikertelen hadjáratot vezető Haszán nagyvezír újra próbát tett a város visszafoglalására. Az ostrom három hétig tartott, amelynek végén az Isolano gróf által védett várost bevették a mohamedánok. A másik eseményt Buda ostromához kapcsolódott. A Christoph Rusworm vezette császári erők kihasználva a Haszán távollétét (a török által
támogatott Székely Mózest akarta Erdélybe bevinni) ostrom alá vették Budát, és Pestet is elfoglalta. Haszánnak így Buda felmentése érdekében vissza kellett térnie. Csapatainak azonban Pestet sem sikerült elfoglalniuk. Így november elején kénytelen volt téli szállására visszavonulni. A császári erők is hamarosan követték példáját, felhagytak Buda ostromával.
1603-ban Rusworm már harmadszor kísérelte meg Buda elfoglalását. Ezúttal egy 40 ezer főből álló sereggel érkezett az erődítmény alá. Velük egy időben Buda alatt termett az erősítést és élelmet hozó török felmentő sereg is Lala Mehmed pasa vezetésével. A török erők
megjelenése megakadályozta Ruswormot, hogy ostrom alá vegye a várat. A két szemben álló fél hadai a Csepel-szigeten ütköztek meg egymással. A közel azonos létszámban felvonuló csapatok küzdelmében a keresztény hadak győzedelmeskedtek, megfutamításra kényszerítve ellenfelüket.
1604-ben a török új célt tűzött maga elé. Esztergomot, a Buda sikeres védelme szempontjából kulcsfontosságú várat akarták visszaszerezni. Hatalmas erőket mozgósítottak. A pénzügyi és anyagi forrásokból szinte teljesen kimerült Habsburg hadvezetés defenzívába szorult. Lala Mehmed fővezér csapatai megszállták Pest, Hatvan és Vác várait. Csak ezt követően vonult Esztergom alá. A három hétig tartó ostrom nem hozott eredményt. Miként a béketárgyalások sem, amelynek révén remélte a vár megszerzését.
1604 októberében kirobbant a Bocskai István vezette felkelés. Ez kedvező fordulatot jelentett a szultáni udvar számára, hiszen Bocskai hadjáratai jelentős császári erőket kötöttek le, ezzel a törökök lépéselőnybe kerültek.
A Bocskai-felkelés történetét és a tizenöt éves háború utolsó két évét a következő tanulmány mutatja be.
Felhasznált irodalom
Kalmár János Magyarország története a 16 – 18 században. Budapest, 1991. IKVA.
Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és kormányzói. Szerkesztette: Gáspár Zsuzsanna és Horváth Jenő. Officina Nova. 130 – 133.
Szakály Ferenc Virágkor és hanyatlás 1440 – 1711. Magyarok Európában II. Budapest, Háttér- Lap és Könyvkiadó. 1990. 167 – 175.
Tóth Sándor László A tizenöt éves háború. In. Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest, 2008. Rubicon-könyvek. 120 – 125.