Új politikai irányzatok az 1930-as években:
Még Gömbös Gyula hatalomra kerülése előtt alakult meg Böszörményi Zoltán vezetésével a kaszáskeresztes mozgalom. Harcias jobboldaliságával hatalmas tömegeket mozgósított a Tiszántúlon. Neve is mutatja, hogy főleg a paraszti társadalmat célozta meg és a magyar történelmi nagyságra, a köztiszteletben álló történelmi
személyiségekre hivatkozva egyszerre volt nemzeti, szocialista, független és antiszemita. A Parlamentben is megjelent a nemzetiszocializmus: Meskó Zoltán vezetésével frakció alakult. A két párt megpróbált egyesülni, de mivel a szavazóbázis kiterjesztésében nem értettek egyet, ez így nem valósult meg.
Jelentős irányzat volt a népi-falukutató mozgalom. Itt főleg azok a fiatalok találták meg helyüket, akik nem a korszak konzervatív keresztény pártjaival szimpatizáltak. Egyszerre tartották fontosnak a nemzeti eszményeket,
hagyományokat és a mezőgazdasági népesség véleményét. A Független Kisgazdapárttal együtt a népi falukutató mozgalom adott hangot a falvak népeinek valóságos élethelyzetéről és politikai elképzeléseiről. A falukutatók rendszeresen jelentették meg írásaikat a Válasz című folyóiratban és szociográfiáikban, melyről bővebben majd a korszak művelődéséről szóló írásban lesz szó. A falukutatókkal rokonszenvezett baloldali egyetemisták csoportja, akik főleg az ország demokratikus átalakításáért szálltak síkra. A népiekkel való
összefogásuk eredményezte a Márciusi Front megalakítását. 1937. március 15-én megtartott nagygyűlésükön ismertették 12 pontjukat, amely az ország demokratikus átalakítását, népjóléti intézkedéseket és a Duna-völgyi népek együttműködésének megteremtését tartalmazta. Jelentős képviselői voltak Féja Géza, Zilahy Lajos, Veres Péter, Donáth Ferenc, Kovács Imre, Illyés Gyula. Később ebből a mozgalomból fejlődött ki a Nemzeti Parasztpárt.
A népiekkel szemben léptek fel a baloldali irányzatokból álló urbánusok. Nem tetszett nekik, hogy a népiek új módon közelítették meg azokat a kérdéseket, amelyeket korábban csak a baloldal hangoztatott. Elsősorban a népiek előretörésében a magyarság hagyományait féltették. A népiek bírálata mellett jelentős szerepet
játszottak a jobboldal, a tekintélyuralom, a nemzetiszocializmus elleni harcban, az egyéni, a polgári szabadságjogok védelmében. Az irányzat jelentős alakjai voltak Zsolt Béla, Fejtő Ferenc, Ignotus, Hatvany Lajos, Halász Gábor, Bálint György. Folyóiratuk, a Szép szó a korszak jelentős irodalmi orgánuma volt.
A világgazdasági válság magyarországi megjelenése kedvezett a nemzetiszocialista törekvéseknek. Több apró csoport alakult, amely a német mintát kívánta magyarra átültetni. Ezek első fecskéje volt a fent említett kaszáskeresztes mozgalom, később a nyilaskeresztesek lettek ezen eszme legfőbb képviselői. A hatalom
számára ez az irányzat okozta a harmincas évek második felében a legnagyobb fejfájást. Maga Horthy is zöld bolsevikokként tekintett rájuk, akiket erős kézzel kell helyre tenni. Ezt nem csak elméletben hangoztatta: gyakorlati szemléltetésre az Operaházban került sor, amikor 1939-ben a március 15-i díszelőadáson egy, a párt vezérét, Szálasi Ferencet éljenző hungaristát két pofonnal jutalmazott. A kormányzó Emlékiratai is arról adnak tanúbizonyságot, hogy nagyon nem kedvelte Szálasit és pártját: "A nyilaskeresztesek később végzetes szerepet játszottak a magyar belpolitikában. Hitlert utánzó "vezérük", Szálasi Ferenc misztikus rajongásra hajlott, és mint örmény, szlovák meg német elődök leszármazottja, legfeljebb csak negyedrészben volt magyar. Bizonyos fokú értelmét, főként pedig akaraterejét nem lehetett kétségbe vonni. Szerény viszonyai ellenére hadapródsorból vezérkari tisztté küzdötte fel magát. Politikai üzelmei miatt azonban a hadseregből eltávolították, és utóbb rendes bírói eljárás során többévi börtönbüntetésre ítélték, ez ránézve olyanforma hatással volt, mint
Hitlerre landsbergi fogsága. Ő lett Magyarországon a nemzetiszocialista mozgalom és propagandamódszer terjesztője. Szálasit annyira eltöltötte mértéktelen becsvágya, és ami még rosszabb, csalhatatlanságának megrögzött elképzeléséből származó önfejűsége, hogy emiatt saját pártjával is gyakran voltak súlyos nehézségei".
Darányi Kálmán miniszterelnöksége:
Gömbös Gyula halála után Darányi Kálmán lett a kormányfő, aki a betegeskedő Gömböst is helyettesítette korábban. Darányi nemesi családból származott, jogi egyetemet végzett. Fokozatosan lépegetett előre a ranglétrán: belügyminiszteri segédfogalmazóként kezdte, majd járási főszolgabíró, főispán és miniszterelnökségi államtitkár lett. Gömbös kormányában a helyettesítés mellett a földművelésügyi tárcát töltötte be. Horthy a következőképpen jellemezte Emlékirataiban: "Darányi jellemes, megbízható és tehetséges férfi volt, ha nem is kimagasló egyéniség". Rá esett a választás, hogy megfékezze a Gömbös idején elkezdődött jobbratolódást
és a külpolitikában a náci Németországhoz való szorosabb kapcsolódást.
Ő maga aki az alkotmányos rend helyreállításának programjával úgy akart visszatérni a bethleni alapelvekhez, hogy nem fordult élesen szembe Gömbös politikai végrendeletével sem. Fenntartotta a titkos választójog ígéretét, de előbb a kormányzói jogkört és a felsőház szerepét akarta megnövelni. Óvatosan elhatárolta magát Gömbös szélsőséges híveitől, Bethlenék is ezt várták tőle. Bethlen külön felszólította a kormányt, hogy
határolja el magát Gömbös nézeteitől.
Darányi 1936 decemberében új szervezeti szabályzatot fogadtatott el, ez a pártvezetés hagyományos módszereihez való visszatérést jelentette. A megválasztott új vezetőségből kimaradtak Gömbös szélsőséges hívei, akik szélsőjobboldali pártokba, vagy a MOVE szervezeteibe vándoroltak. Mivel a MOVE puccsot akart
végrehajtani, Darányi megfékezte őket. A MOVE megfékezése mellett sor került a fent említett a nyilasok és kaszáskeresztesek csoportjainak betiltására és vezetőiknek a bebörtönzésére. A nyilasok azonban vezérük nélkül sem tétlenkedtek, Szálasit börtönbüntetése idején Hubay Kálmán helyettesítette és társaival megalakította a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom nevű szervezetet és folyamatosan hírt adtak magukról, többek között 1938 újévének első napján, amikor Budapesten százezer röpcédulát szórtak szét "1938. Szálasi!" felirattal.
Részben a szélsőjobb által kreált félelem miatt fogadta el a többi párt a kormányzói hatalom kiterjesztését. Az Egyesült Keresztény Párt és a Független Kisgazdapárt úgy volt vele, hogy Horthy növekvő hatalma fékezheti az esetleg többségbe kerülő nyilasokat. A kormányzói jogkor kiterjesztésének másik apropója a választójog elkövetkezendő megreformálása volt. Az 1937/19. tc. kiterjesztette a kormányzó halasztó erejű vétójogát, vagyis ha nem tetszett egy adott törvényjavaslat, azt innentől fogva két alkalommal küldhette vissza a parlamentnek megfontolásra. Másodjára már kénytelen volt kihirdetni, kivéve, ha közben a törvényjavaslatot megalkotó országgyűlést feloszlatta, illetve ha lejárt a megbízatása. Azonban ha az újonnan megalakult országgyűlés hasonló törvényjavaslatot hozna, a kormányzó ekkor már nem élhet a vétójogával. A törvénycikk megszüntette a kormányzó országgyűlés általi felelősségre vonásának jogát, továbbá utódajánlási jogot biztosított részére. A kormányzói szék megüresedésének esetére egy Országtanács felállításáról rendelkezett, amelynek
az új államfő kijelölésében való közreműködés és a választásig az államfői hatalom gyakorlása volt a feladata. A Tanácsnak a következők voltak tagjai: a miniszterelnök, a képviselőház elnöke, a felsőház elnöke, Magyarország hercegprímása, a Kúria elnöke a Közigazgatási Bíróság elnöke és a honvédség főparancsnoka.
1937 decemberében következett a felsőház jogkörének kiterjesztése. Az 1937/27. tc. megnövelte a felsőház ellensúly szerepét a képviselőházzal szemben, de megmaradt a népképviseleti alapon működő képviselőház primátusa. Ezentúl a felsőház akár kétszer is visszaküldhetett egy törvényjavaslatot a képviselőháznak, és ha
ekkor sem volt egyetértés a két ház között, akkor az adott kérdésről együttes ülésen, titkos szavazással kellett dönteni.
A választójogi reform áthúzódott 1938-ra. Az 1938/19. tc.-t még Gömbös idején terjesztették elő, végső formáját már Darányi alatt nyerte el. A törvény megszüntette a nyílt szavazást, de beszűkítette a választójogot. A törvény 6 évi egyhelyben lakást követelt meg, a férfiak esetében 26 illetve 30 ( a választókerülettől függött), a nőkében pedig 30 éves kor felett határozta meg. Bevezették a kettős szavazás rendszerét, eszerint a listás választási rendszert az egész országra kiterjesztették, de vidéken meghagyták a korábbi egyéni választókörzeteket,
aminek köszönhetően a vidéki szavazók duplán adhatták le voksukat. Ezzel a megszerezhető mandátumok számra 260-ra nőtt.
1938-ra a magyar haderő korszerűtlensége miatt a katonai vezetésen belül fokozódó elégedetlenség alakult ki. 1938. március 5-én a kormánypárt Győrben tartott nagygyűlést, ahol Darányi meghirdette az 1 milliárd pengős fegyverkezési programot, amelyből 600 milliót a hadsereg korszerűsítésére, a maradék 400 milliót pedig infrastrukturális beruházásokra szánták. A tervet 5 év alatt kívánták végrehajtani, végül két év alatt sikerült. Azonban az akkor kívánt szintet nem sikerült elérni.
Az évtized közepén bekövetkező gazdasági fellendülés lehetővé tett szociális reformokat is. Megállapították a kötelező minimálbért és az 1937/21. tc. kötelezővé tette egyes iparágakban a 48 órás, a tisztviselőknél a 44 órás munkahetet. Az 1938/13-as tc. a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról gondoskodott.
Darányi Németországi látogatása és az Anschluß hatása eltávolította a konzervatív irányvonaltól. Mivel a Hitler vezette Németország már a szomszédban volt, a szélsőjobboldali pártok is egyre bátrabbak lettek. Darányi ennek hatására elkezdett barátkozni a nyilasokkal. Úgy vélte, ha bevonja őket a hatalomba, akkor megszelídíti őket. A barátkozás közben a nyilasoknak állami tisztségeket és parlamenti képviseletet ígért, s a Németországgal való szorosabb együttműködés szükségességét kezdte hangoztatni: Ennek köszönhetően elvesztette eddigi támogatóinak bizalmát. Darányi hattyúdalát Horthy április 3-án elhangzott rádióbeszéde nyitotta meg, amelyben főleg a hirtelen közel került szomszéd miatt félő közvéleményt igyekezett megnyugtatni az éppen nem kívánatos egyénekkel barátkozó miniszterelnöke helyett. Ezután a Bethlen-csoport és a
Kisgazdapárt is nemtetszését fejezte ki a barátkozási kísérlet miatt, a felsőházban pedig bizalmatlansági indítvány megfogalmazásába kezdtek. Azonban amire ezt megalkothatták volna, Darányi május 10-én beadta lemondását.
Imrédy Béla miniszterelnöksége:
A konzervatív körök Imrédy Bélát ajánlották Darányi utódjának, aki még mélyen hívő katolikus is volt, ez pedig pont jól jött a közelgő budapesti eucharisztikus kongresszus miatt. Mindenesetre érdekesen nézett volna ki, ha csupa protestáns vezető jelenik meg egy katolikus rendezvényen. Imrédy egyébként magyarrá asszimilálódott német-zsidó eredetű felső középosztályi családból (utóbbiból volt is gondja később) származott. Jogot végzett, mégis pénzügyi szakemberként lett sikeres. Ő dolgozta ki a gazdasági és pénzügyi programot a Gömbös-kormány számára, amelyben pénzügyminiszterként tevékenykedett. Ezután a Magyar Nemzeti Bank elnöke is volt, majd a Darányi-kormány közgazdaságügyi tárca nélküli minisztere lett. A miniszterelnöki posztot 1938. május 14-től töltötte be.
Imrédy örökölte elődje legfőbb feladatát, a kormányzó tőle is a szélsőségek visszaszorítását várta el. A közvélemény is nagy várakozással tekintett elé, tekintélye az 1938. május 25-29-én Budapesten megrendezett XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszuson elmondott beszédeivel is nőtt.
Még a miniszterelnök-váltás előtt került napirendre az első zsidótörvény tervezete, melyet a Darányi-kormány minisztereként ő dolgozott ki. A törvény szakított az állampolgári egyenlőség elvével. A legtöbb értelmiségi pályán a zsidók aránya nem haladhatta meg a 20%-ot. Zsidónak minősültek az izraelita vallásúak, akik a
lakosság 5%-át tették ki. A törvénytervezetet élesen bírálták a demokratikus erők, 59 "keresztény magyar író, művész és tudós" pedig kiáltványban tiltakozott ellene. A szélsőjobb a 20 százalékot is sokallta. A parlament végül már Imrédy miniszterelnöksége idején az eredeti tervezetet iktatta törvénybe május 29-én (1938/15 tc.).
A zsidók korlátozása mellett a szélsőségeket is kordában kívánta tartani. A kormány célkeresztjében a nyilasok álltak. Ha már van egy államrend védelméről szóló törvény, alkalmazni is kellene címszó alatt Szálasi ismét börtönbe került, ezúttal három év fogházbüntetés volt a jutalma. Mellette a kormány megtiltotta az állami és közalkalmazottaknak, hogy a nyilas vagy a szociáldemokrata pártok tagjai legyenek.
A kormány a szélsőjobboldali veszélyre hivatkozva további, emberi jogokat korlátozó törvényeket hozott. Az 1938/16. tc. már a felforgató tevékenységen gondolkodók elleni eljárást is különbíróságok hatáskörébe utalta. A 17-es tc. kimondottan a nyilasok ellen irányult, a törvénycikk betiltotta a belügyminiszteri láttamozással nem rendelkező egyesületek és társulatok működését. Visszamenőleg is felülvizsgáltak egyesületeket és a szabálytalanul működőket feloszlatták.
Szintén májusban tárgyalta és fogadta el a parlament az új sajtótörvényt is (1938/18. tc.). Miniszterelnöki engedélyhez között mindennemű lapárusítást, s bevezette az előzetes cenzúrát a folyóiratoknál és a könyvkiadásban is. Ennek köszönhetően 410 lapot egyből betiltottak, ezek többsége a rendszerrel szemben álló nyilas és szakszervezeti sajtótermék volt.
Az Imrédy-kormány is folytatta a szociális törvénykezést. A kormányfő úgy volt vele, hogy szociális reformokkal szemben lehet eredményesen kormányozni a nyilasokkal szemben. Ennek köszönhetően az 1938/36. tc. az iparban, a kereskedelemben, a bányászatban és a kohászatban bevezette a dolgozók családi pótlékát, gyermekenként 14 éves korig 5 pengőt, amelyet a munkáltatónak kellett fizetnie. A 38. tc. a közszolgálati alkalmazottak és a nyugdíjasok körében biztosította ugyanezt. A 39. tc. pedig az Országos Tisztviselői
Betegsegélyezési Alap igényjogosultjainak körét terjesztette ki.
Ezután kezdődött Imrédy hosszú mélyrepülése. Nagy hatást gyakorolt rá a német és az olasz politika, úgy vélte, Magyarországnak e két hatalomhoz kell igazodnia. Ennek érdekében elképzeléseit szélsőjobboldali irányba módosította. A belpolitikában ez 1938 nyár végén kezdődött érződni. Tervét 1938 szeptember 4-én
a kaposvári gazdagyűlésen hozta nyilvánosságra. Itt "csodás forradalmat" hirdetett, melynek során "ki-ki önmagát legyőzve hozza meg áldozatát: a nagyok, a tehetősek... azzal, hogy vállalják a terheket, a kicsinyek, a szűkölködők... azzal, hogy fékezik türelmetlenségüket".
A beszéd tág teret adott a szabad értelmezésnek, de az látszott belőle, hogy Imrédy az egész országra kiterjedő propaganda-hadjáratot indított politikája népszerűsítésére. Programja megvalósítása érdekében szerette volna függetleníteni kormányát a parlamenttől, ezért egy általános felhatalmazási törvény előterjesztését fontolgatta. Ennek bejelentését az október 4-i minisztertanácson heves ellenállás fogadta.
Az első bécsi döntés után az immár megnagyobbodott ország egészére kért általános felhatalmazást, de a minisztertanács csak korlátozottat engedélyezett. Imrédy nem nyugodott le. November közepén sikerült átalakítania kormányát, melynek legsürgősebb feladata a parlamenti házszabályok reformja lett, amivel burkoltan adott volna széles körű felhatalmazást a kormánynak.
Imrédy ezután a parlamenten kívül próbált szövetségeseket szerezni. Az első bécsi döntést megköszönve engedélyezte, hogy a magyarországi német kisebbség náci irányzata megalakíthassa a Magyarországi Németek Népi Szövetségét, amely leginkább Volksbund néven ismer a történetírás.
Ezután elkezdődött a második zsidótörvény kidolgozása, amely már faji alapon mondta meg ki számít zsidónak. Az eset érdekessége, hogy Horthy Emlékirataiban arról ír, hogy Imrédy az ő előzetes hozzájárulása nélkül terjesztette be a törvényt és ezután határozta el lényegében, hogy le fogja váltani.
Azonban előtte még Imrédy tovább próbálkozott a támogatók keresésével. Gyenge parlamenti bázisát egy új társadalmi szerveződéssel kívánta erősíteni. 1939. január 6-án bontott zászlót Magyar Élet Mozgalom nevű szervezete a Pesti Vígadóban. A mozgalom jelvénye a csodaszarvas, emblémája a halálfej, jelszava pedig "ősi
magyar földön új magyar élet" volt. Imrédy ebbe a mozgalomba kívánta tömöríteni az összes szalonképes szélsőjobboldali irányzatot. A tömöríteni kívántak egy csoportja épp ekkoriban hallatott magáról: február 3-án a nyilasok kézigránátokat dobtak a Dohány utcai zsinagógához, melytől 13 ember megsebesült.
Imrédy legfőbb szándéka hasonló volt Gömböséhez, parancsuralmi rendszert kívánt bevezetni. Bethlennek és környezetének egyre jobban nem tetszett a miniszterelnök tevékenysége, Horthy is meg akart már szabadulni tőle, de a németek miatt keresni kellett az ürügyet. A lemondatásra való ürügy megtalálásáról és magáról
a lemondásról Horthy számol be Emlékirataiban: "1939 februárjában Bethlentől arról értesültem, hogy az egyik budapesti napilap Imrédy egyik dédapjának zsidó származását igazoló okiratok közzétételére készül. Botrány elkerülését óhajtva, Imrédyt magamhoz kérettem. Elébe tártam a csehszlovák területről származó okmányt és megkérdeztem tőle: "Hiteles ez?" Imrédy úgy megdöbbent, hogy rosszul lett, és felmentését kérte. Sokkal valószínűbb volt, hogy ő maga is bizonytalan volt az ősei tekintetében. E könyv első kiadása óta több dokumentum került kezembe, melyek kétségessé teszik dédnagyapja zsidó származását is. Bármilyen szemszögből nézzük: Imrédy miniszterelnökké való kinevezése és későbbi felmentése tehát nem őseire való
tekintettel történt. Lemondását - ismétlem - nem őseinek feltételezett zsidó származása, hanem a túlzott zsidóellenesség miatt fogadtam el".
Teleki Pál második miniszterelnöksége:
Imrédyt február 16-án Teleki Pál követte a miniszterelnöki pozícióban. Horthy és a közvélemény nagy része azt várta tőle, hogy elhárítja a rendszert fenyegető veszélyeket, féken tartja a nyilasokat és külpolitikájában távol tartja az országot egy esetleges háborútól úgy, hogy mellette folytatódhat a békés revízió.
A kormány egyik első intézkedésében Dohány utcai merénylet miatt betiltotta a Magyar Nemzetiszocialista Pátot és 30 nyilas vezetőt internáltatott. A párt vezetője, Hubay Kálmán ígéretet tett a jó útra térésre és megalakította a Nyilaskeresztes Pártot.
A Teleki-kormány tovább folytatta a szociális törvénykezést. Az 1939/16. tc. bevezette a mezőgazdasági munkások feleségeinek özvegyi nyugdíját, amellyel újabb körre terjesztette ki a kötelező biztosítás rendszerét. 1940 áprilisában hirdették ki a 4. tc.-t, amely a kishaszonbérletek alakításáról, kisbirtokok és házhelyek szerzésének előmozdításáról intézkedett. A 23. tc. felállította az Országos Nép-és Családvédelmi Alapot, amely a sokgyermekes családok támogatását, a gyermekek védelmét támogatta.
1939 februárjában kezdte el tárgyalni a parlament a még az Imrédy-kormány által beterjesztett második zsidótörvényt. Az eredeti tervezettel maga Horthy nem értett egyet. Az volt a kifogása, hogy nem tesz különbséget jó és rossz zsidó között. Végül a májusban kihirdetett 1939/4-es tc. így is elég kegyetlen volt, már
nyílt faji alapon állt, zsidónak minősített mindenkit, akinek egyik szülője vagy két nagyszülője zsidó vallású volt. Így 481.000 ember minősült zsidónak, közülük 401.000 volt izraelita vallású. A törvény a zsidók arányát értelmiségi pályákon 6%-ra csökkentette, mintegy 60.000 embert tett munkanélkülivé. Horthy kívánságára mentesültek a törvény alól azok, akik hozzájárultak az ország felvirágoztatásához, továbbá az első világháború hadifoglyai, a háborúban éremmel és vaskoronarenddel kitüntetettek, a háborúban hősi halált haltak
özvegyei és gyermekei, az egyetemi tanárok, a keresztény hitfelekezetek lelkipásztorai és az olimpiai bajnokok. A törvényt a baloldali ellenzék mellett a katolikus egyház is bírálta, mert számos keresztényt minősített zsidónak.
1939. március 15-én Csehszlovákia megszűnése után a magyar kormány visszakapta Kárpátalját 600.000-es lakossággal, amelyből 40.000 volt magyar. A területen hozzákezdtek a területi autonómia kialakításához, amelynek élére ideiglenesen kormányzóbiztost neveztek ki.
Telekinek újjá kellett szervezni az Imrédy alatt széthullott kormánypártot. Megállapodott Imrédyvel, hogy megszünteti a Magyar Élet Mozgalmat, de céljait a kormánypárton belül képviselheti. Ennek kifejezésére a kormánypárt felvette a Magyar Élet Pártja nevet. Ezt a pártot Teleki az 1939 májusában rendezett választásokon sikerre vitte, amely 181 mandátumot szerzett. Az FKGP és az MSZDP 19-19, a Nyilaskeresztes Párt 50 képviselői helyet szerzett. A Felvidékről számarányosan hívták be a képviselőket, akik kivétel nélkül a kormánypártot támogatták, szám szerint 38-an.
A belpolitikai jobbratolódással szemben kibontakozott egy szellemi, politikai ellenállás, amelye a legitimistáktól Bethlenen és a liberálisokon át a kisgazdákig és a szociáldemokratákig terjedt. Ennek lett a fóruma az 1938-ban Pethő Sándor által alapított Magyar Nemzet című napilap, mely 1939 tavaszától teret adott a Szabó Zoltán által indított szellemi honvédelemnek. Ebben a magyar értelmiség legjobbjait akarták felsorakoztatni a magyarságot fenyegető lelki hódítás ellen. A magyar társadalom legjobbjai csatlakoztak hozzá, cikkek, kiadványok foglalkoztak vele, de a háborús körülmények között nem tudott megfelelő anyagi hátteret kialakítani, így 1940 tavaszán megszűnt.
Teleki politikája a második világháború kitörése után:
Teleki tudta, hogy a közelgő világháborút a németek el fogják bukni. Magyarországot mindenképpen ki akarta hagyni a belőle. Közölte is Hitlerrel, hogy nem fog részt venni Lengyelország lerohanásában. Hitlernek természetesen nem tetszett.
Lengyelország lerohanása után Teleki megnyitotta az ország határait a lengyel menekültek előtt, ezzel több, mint 100.000 lengyel lelt új hazára. A németek a hadianyag-szállítás leállításával válaszoltak. Telekiék 1939 nyarától már egy emigráns magyar kormányon gondolkodtak, ennek megalapozására 1940 tavaszán
5.000.000 dollárt helyezett el az USA-ban. Ezt nemsokára visszavonták.
Teleki 1939 szeptemberében a parlament elé terjesztette földbirtok-politikai javaslatát, amely a rászorulóknak házhelyet és földet biztosítana. A nyilasok a javaslat megszavazását Szálasi szabadon bocsátáshoz kötötték. A parlament ezt elutasította, mire a nyilasok kivonultak és bojkottálták a parlament munkáját. Ez csak jól jött a kormánynak, de a nyilasok októberben visszatértek.
1940 nyarán Hubay és Vágó Pál egy nemzetiségi törvényjavaslatot nyújtott be. Teleki hazaárulással vádolta őket, a szélsőjobboldalnak se tetszett: többen kiléptek a pártból, Hubay és Vágó pedig elvesztette mandátumát. Az utcán tiltakozó nyilasokat a rendőrség verte szét és többségüket őrizetbe vette.
Teleki külpolitikájával a következő írásomban fogok részletesebben foglalkozni, így itt csak vázlatosan írom le azt az eseménysort, amely a halálához vezető út volt:
- 1940. augusztus 30: Második bécsi döntés értelmében
Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, 43.104 km2-t és 2,5 millió lakost.
- 1940. november 20: Ennek áraként Magyarország
csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez - 1940. december 12: Magyar - jugoszláv örökbarátsági
szerződés - 1941. március 27: Jugoszláviában németellenes
katonai puccs következett be, ez alapján határozta el Hitler az ország
lerohanását. átvonulási engedélyt kért
Horthytól, ugyanakkor további területek fejében a magyar csapatok
részvételét kérte. Horthy biztosította erről. Teleki magánkívül volt.
Angliához fordult, hogy elfogadhatónak tekinti-e a részvételt. A válasz
lesújtó volt: ha részt vesz Magyarország, akkor Anglia megszakítja a
diplomáciai kapcsolatokat. Ezzel összeomlott Teleki semlegességi
koncepciója.
A történetírás ehhez az eseménysorhoz köti Teleki Pál 1941. április 3-án bekövetkezett halálát, amely napjainkban is viták tárgyát képezi. Halálával kapcsolatban Nyári Gábor a következőket fogalmazza meg 2015-ben megjelent könyvében: "Az elsődleges probléma, hogy Teleki haláláról nincsenek komoly tudományos viták, szekértáborok harcolnak egymással. A történészek többsége az öngyilkosság elvét fogadja el, és sokan nem hajlandóak vitába szállni a másik oldallal, a "gyilkosság-pártiakkal". Ugyanakkor ez a másik oldal sem hajlandó meghallgatni az öngyilkosság-pártiak érveit. Mindkét oldalon vannak cáfolható, meghaladott állítások, de mivel a két tábor alig-alig érintkezik egymással, ezek kiszűrése sem megy végbe".
Egyik elmélet szerint a németek ölették meg Teleki Pált. Az emberben ilyenkor merül fel a kérdés, hogy akkor hogyan ír az ember fia egy olyan búcsúlevelet, amelyet Teleki Pálnak tulajdonítanak? Nyári Gábor könyvéhez hasonlóan írásomban ez a kérdés itt is megválaszolatlan marad.
Felhasznált irodalom:
20. századi magyar történelem
1900-1994 (szerk.: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos), Korona Kiadó,
Bp., 1997.
Horthy Miklós: Emlékirataim.
Európa Könyvkiadó, Bp., 2012.
Nyári Gábor: A Sándor-palotától a
ravatalig. Teleki Pál második miniszterelnöksége 1939-1941. Kairosz Kiadó,
Piliscsaba - Budapest, 2015.
Ormos Mária: Magyarország a két
világháború korában 1914-1945. Történelmi Kézikönyvtár-sorozat (sorozatszerk.:
Simándi Irén és ifj. Barta János). Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.
Paksa Rudolf: Erős kézzel a
rendszer ellenfeleivel szemben. A hatalom és a szélsőjobb a Horthy-korban. In:
Rubicon 2013/9-10
Püski Levente: A Horthy-korszak
1920-1941. Magyarország története 18. kötet (főszerk.: Romsics Ignác, Kossuth
Kiadó, Bp., 2010.
Romsics Ignác: Magyar
miniszterelnökök 1919-1945. In: Rubicon 2007/4-5
Salamon Konrád: Magyar történelem
1914-1990. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.
Turbucz Dávid: Horthy Miklós.
Napvilág Kiadó, Bp., 2011.