Polgár László: Hét golyó, mint Szarajevóban

Polgár László: Hét golyó, mint Szarajevóban

A 20. század elején az Osztrák-Magyar Monarchia újabb területeket akart szerezni a Balkánon. A szerbek, akik eközben Nagy-Szerbia létrehozásán munkálkodtak, ezt persze nem nézték jó szemmel. 1914. júniusában Ferenc Ferdinánd trónörökös Szarajevóba látogatott, hogy megszemlélje az ottani hadgyakorlatot, és ezt Szerbiában provokációnak tartottak. A nacionalisták bombamerénylete a trónörökös ellen ugyan meghiúsult, és később egy kézigránáttal sem sikerült őt eltalálni, végül azonban Gavrilo Princip pontosan célzott a pisztolyával. Hét golyót eresztett ki fegyveréből, ebből eggyel lelőtte a trónörököst és egy másikkal a feleségét, Zsófiát is.

Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolása Szarajevóban 1914-ben egy korabeli újság illusztrációja szerint
(forrás: internet)

Hét golyó, mint Szarajevóban, mondják ma is a csehek a beszélt nyelvben. S a történelmi eseményről a maga módján Švejk is megemlékezik:

"- Hát megölték a Ferdinándot - mondta a takarítónő Švejk úrnak, aki évekkel azelőtt búcsút vett a katonaságtól, miután a katonaorvosi bizottság végérvényesen hülyének nyilvánította; azóta kutyakereskedelemből élt, azaz ronda korcsokat vásárolt, és hamisított pedigrével eladta őket. Ráadásul még reumát is kapott, s most is éppen a térdét dörzsölgette sósborszesszel.

- Melyik Ferdinándot, Müllerné? - kérdezte Švejk, tovább masszírozva a térdét. - Két Ferdinándot ismerek. Az egyik a Pruša drogista szolgája, tudja, aki egyszer megivott tévedésből egy üveg hajszeszt, aztán ismerem még a Kokoška Ferdinándot, amelyik a kutya­piszkot szokta összeszedni a házakból. Egyikért se nagy kár.

- Na de Švejk úr, a Ferdinánd főherceget, a konopišteit, azt a kövéret, aki olyan vallásos volt.

- Jézus Mária - kiáltotta Švejk -, hát ez jó! És hol történt a baj a Ferdinánd őfenségével?

- Szarajevóban, Švejk úr, lepuffantották egy revolverrel. Mert ott autóztak éppen, ő meg a fenséges asszony.

- Na ja, Müllerné, autókáztak. Azt egy ilyen úr nyugodtan megengedheti magának. Közben arra nem gondol, hogy az ilyen kocsikázásnak rossz vége is lehet. Pláne Szarajevóban. Hiszen az Boszniában van, Müllerné. Biztos a törökök a ludasok benne. Hiába, kár volt, hogy elvettük tőlük Bosznia-Hercegovinát. Na ugye, Müllerné. Ezért kellett a Ferdinánd őfensé­gének megboldogulni. Sokat kínlódott szegény?

- A fenséges úr mindjárt kész volt, kérem. Tetszik tudni, a revolver az nem gyerekjáték. A múltkor minálunk, Nusléban, egy lakó addig játszott a revolverével, amíg agyonlőtte az egész családját, meg a házmestert is, aki felment megnézni, hogy ki lövöldözik ott a harmadik emeleten.

- Vannak revolverek, Müllerné, amik az istennek se akarnak elsülni, ha megbolondul, akkor se. Sok ilyen revolverfajta létezik. De a Ferdinánd őfenségéhez biztos valami jobbat vásá­roltak, és le merném fogadni magával, Müllerné, hogy az illető, aki a trónörökös őfenségét elintézte, úgy felöltözött hozzá, ahogy kell. Tudja, nagyon nehéz dolog egy fenséges urat agyonlőni. Az nem úgy megy, mint amikor egy közönséges vadorzó lepuffantja az erdészt. Előbb ki kell spekulálni, hogy férkőzik hozzá, mert nem mehet oda csak úgy, akármilyen rongyokban. Cilinderben kell menni, hogy a rendőrök még előtte le ne füleljék."

Jelenet Jiří Trnka 1954-ben készített Švejk-bábfilmjéből (forrás: internet)

A Prága közelében levő Benešov sörgyárát 1872-ben alapították a városi polgárok. Sört azonban már jóval régebben is főztek ebben a városban. A polgárok sörfőzési jogáról szóló első írásos emlék 1595-ből való. És azt is tudjuk, hogy a város környékén már 1569-ben is folyt komlótermesztés.

A városi polgárok által tulajdonolt részvénytársaságot - a gazdasági gondok következtében - 1887-ben eladták a konopištěi uradalomnak, egész pontosan Ferenc Ferdinánd trónörökösnek.

A 19. század utolsó éveiben épületeit teljesen átépítették, ezzel kialakítva a mai sörgyár alapjait. Ezt követően a gyár termelése az első világháborúig folyamatosan növekedett. 1938-ban Benešovban rendezték a Cseh Sörfőzőmesterek Első Országos Találkozóját. Az üzem 1956-tól a Velké Popovice-i gyárhoz tartozott, majd a "Bársonyos forradalom" után önállósodott. 1992-ben bevezették a "Ferdinand" kereskedelmi márkát, mint sörcsaládot.

A gyár manapság többféle sört forgalmaz, 10º-os, 11-es világos és barna, 11-es Max special, 12º-os Premium, 13-as félbarna Sedm kulí (Hét golyó) és a 15º-os (!) d'Este speciál világost. És persze van szűretlen sörük is. (Nagymamáknak esetleg ajánlható még a "Ferdináda" - málna-, vagy narancsízesítésű limonáda/limonádé termékük is.)

 


 


A Ferdinan d'Este   és a Sedm kulí (Hét lövés) sörök mai címkéi

Valamennyi közül a legérdekesebb a félbarna (vörös) sör elnevezése, amely éppen a trónörökös, és a benešovi sörgyár egykori tulajdonosa elleni merényletnek állít emléket.
Hát, ami igaz az igaz, "ütős" kis sör lett ebből a félbarnából... Néhány - mondjuk éppen hét - korsó után magunk is érezhetjük a hét golyó (lövés) végzetes hatását....