Könyvajánló - Vonyó József Gömbös Gyula

A Kiadó Politikai életrajzok sorozatában egy újabb rendkívül jól megírt könyvvel van dolgunk. A szerző már a bevezetőben leszögezi, hogy elfogulatlanul igyekszik a vizsgált személyt bemutatni, amit kiválóan végre is hajt a könyv lapjain. Véleményem szerint minden történelmi személyről ilyen stílusban kellene írni, elfogulatlanul és minden részletre kiterjedően. Nemcsak Gömbös politikai pályáját ismerhetjük meg, hanem magát az embert is. A könyv öt fő részre oszlik. Először megismerkedhetünk Gömbös gyermekkorával, majd a katonai pályája következik. Képet kaphatunk a MOVE-ban végzett tevékenységéről és arról, hogy lett a Fajvédő Párt tagja. A főbb fejezetek végén a szerző elemzi, hogy az adott életszakaszban hogyan alakult Gömbös világnézete, azt is részletesen elemzi, hogy mit értett fajvédelem alatt. Az utolsó nagyobb blokk Gömbös miniszterelnökségéről szól, amelyben részletesen megismerhetjük az „álmoskönyvnek” is nevezett Nemzeti Munkatervet, láthatjuk hogyan alakult meg a Nemzeti Egység Pártja és képet kaphatunk róla, hogy próbált Gömbös egy új Magyarországot létrehozni. A könyv végén kisebb összehasonlítást olvashatunk Hitler és Mussolini rendszerével is. A sorozatban elsőként megjelent Horthy-életrajz magasra tett lécét véleményem szerint sikerült átugrania a szerzőnek, hiszen egy profi, elfogulatlan munkát olvashatunk tőle. A könyv ajánlható bárkinek, akit érdekel a Horthy-korszak, illetve Gömbös Gyula személyisége.

Napvilág Kiadó, 2014

Sásdi Tamás