Olyan olvasmánnyal van dolgunk, amely a politikatörténet és a művelődéstörténet határán mozog. Politikatörténet, mert a Kádár-rendszer fontosabb eseményei is megjelennek és a fejezetek a korszakolás szerint vannak tagolva. Művelődéstörténet, mert a kor kultúrájának egyik legfontosabb képviselőiről olvashatunk. Megfigyelhetjük, hogy a hatalom hogyan fél először a jazz-zene térhódításától, majd a beat lesz a fő ellenség, végül a rockzene. Láthatjuk azt is, hogy a kultúra irányítói mindent megtesznek azért, hogy a
szórakozni vágyó fiatalokat a szocialista értékek helyes útjára tereljék, illetve a különböző zenekarokat a rendszer hűséges kiszolgálóivá tegyék. Olykor elveszünk a különböző szervezetek rövidítésében, de kárpótol minket az állandó sztorizás a korszak zenekarainak ügyes-bajos dolgairól. Láthatjuk, hogyan lesznek sikeresen itthon és külföldön egyaránt, miközben természetesen a hatalom rajtuk tartja a szemét. Találkozhatunk olyan zenekarokkal, amelyek egyből az ország kedvencévé válnak (Illés, Metró, Omega, LGT) és olyanokkal is,
akik nehezen rendszabályozhatóak a hatalom számára (Beatrice, Hobo Blues Band, P. Mobil). Számomra külön öröm volt a könyv lapjain olvasni gyermekkori kedvencem, az István a király bemutatóját és annak előzményeit. A szerzőnek olykor az ironikus humora is megcsillan, a legjobban talán akkor amikor a korszak disc-jockey-inak a vizsgáztatását elemzi. A könyv ajánlható bárkinek, akit érdekel a Kádár-rendszer, illetve a korszak művelődésének egy szelete.
Jaffa Kiadó, 2015
Sásdi Tamás