Ptolemaiosz már fiatalon Nagy Sándor környezetének tagja lett, és részt vett az uralkodó valamennyi csatájában. Alexandrosz közvetlenül halála előtt Egyiptom satrapájává nevezte ki őt. Ptolemaiosz az uralkodó halálát követően rögtön csatlakozott azokhoz a vezértársaihoz, akik a birodalom feldarabolását tűzték ki célul. Ennek érdekében minden eszközzel harcolt azért, hogy megkaparinthassa a fennhatósága alá tartozó területeket. 15 évig tartó – győzelmekkel és vereségekkel tarkított – háborúskodás után, Kr.e. 305-ben Egyiptom királyává kiáltotta ki magát, és felvette a Zeusznak kijáró isteni Szótér jelzőt (a szótér görögül megmentőt, megváltót jelent). Ptolemaiosz és a hellenisztikus diadokhoszok hadviselését is a viszonylag enyhe lefolyású ütközetek jellemezték. Céljuk ugyanis nem egymás hadseregének megsemmisítése volt, hanem egymás katonáinak megszerzése. Ráadásul még csak nagyon meggyengíteni sem akarták ellenfelüket, mivel legyőzött ellenségeiket felhasználhatták ideiglenes barátaik ellen. A hadviselésnek ezt a fajta felfogását jól tükrözi Ptolemaiosznak a gazai csatában véghezvitt tette. Plutharkhosz a Párhuzamos életrajzokban erről így számol be: Démétriosz „nyolcezer katonája fogságba került, és ötezer elesett, ezenkívül elveszítette vezéri sátrát, hadikincstárát és teljes szolgaszemélyzetét. Ptolemaiosz azonban mindezt visszaküldte neki barátaival együtt, azzal a jóakaratú és nyájas üzenettel, hogy csak a dicsőségért és királyi hatalmukért és nem minden dologért egyformán kell egymással háborút viselniök”. Ez a nagylelkűség még a vereségnél is megalázóbb volt Démétriosz számára. Találóan írta Ptolemaiosz gazai tetteiről Justinus római történetíró, hogy„dicsősége inkább mértékletességében, mintsem magában a győzelemben mutatkozott meg”. Jegyezzük ugyanakkor meg: a mértékletesség politikai számítás volt. Nem akarta diadokhosz társát, Antigonoszt élethalálharcra ingerelni. Diodórosz a megbocsátó képességét értékeli nagyra, mint írja: „Valóban ez a fejedelem kivételesen nyájas és megbocsátó volt, s hajlott a jótettekre. Ez volt igazában, ami leginkább növelte hatalmát és sokakat arra késztetett, hogy keressék barátságát.” Ptolemaiosz Szótér a birodalomépítés mellett a legmaradandóbbat a kultúra és művelődés területén alkotta. Felismerte, hogy a tudománynak a hatalom és a dicsőség szempontjából is óriási jelentősége van. Ezért a Nagy Sándor által alapított Alexandria városát a tudományok és művészetek új fellegvárává tette. A tudomány világa egyébként sem állt távol tőle. „Nemcsak kardjával írta a történelmet, hanem tollával is (műve, a Nagy Sándor hadjáratai, sajnos elveszett).” Kr.e. 308-ban, a nála menedékre talált athéni türanossz és filozófus, Phaléroni Démétriosz ösztönzésére nekilátott, hogy kulturális központtá tegye Alexandriát. A még Nagy Sándor által építtetett királyi palotáktól nem messze emeltette a híres Muszeion-t (Múzsák szentélye) épületeit botanikus kerttel és állatkerttel, műhelyekkel, tanulótermekkel és lakásokkal együtt. „Hamarosan a kéziratok is áramlani kezdtek oda az egész hellén világból; hogy I. Ptolemaiosz idején mennyi gyűlt össze, nem tudjuk, de a gyűjtőszenvedélytől megszállott II. Ptolemaiosz Philadelphosz uralkodása idején körülbelül kétszázezret vásároltak, s ez a szám később hétszázezerre (!) nőtt. Itt gyűjtötték össze az írásbeliség minden kincsét, gondozásukra és tanulmányozásukra pedig híres tudósokat és művészeket hívtak meg. Ptolemaiosz Szótér és az általa alapított dinasztia tagjai a legkülönbözőbb tudományos területeken kutató neves tudósokat csábították oda és kitűnő feltételeket biztosítottak számukra. A Muszeionban a tudományok közül a filozófiát, a történettudományt, a fizikát és mechanikát, az asztronómiát, a matematikát, a geometriát, az orvostudományt és a művészettudományt is művelték. Itt működött többek között Kallimakhosz, a kor legnagyobb költője; a geográfus, Erathosztenész, aki a Föld kerületének kiszámítására dolgozott ki elméletet; a matematikus Euklidész a geometria és az aritmetika alapjainak kidolgozója; Apellész, a legnagyobb görög festője. Az itt alkotó tudósok és művészek nem csak az újat keresték, a régi megőrzésének is ugyanolyan jelentőséget tulajdonítottak. Ezt a szerepet majd két évezreddel később a múzeumok vették át. A király Kr. e. 283/282 telén hunyt el, alig valamivel később mint nagy ellenfele, a makedóniai Démétriosz . A trónon második feleségétől, Berenikétől származó kisebbik fia, II.
Ptolemaiosz Philadelphosz követte, aki Egyiptomon kívül Dél-Szíriát, Föníciát, Kürénaikét, Ciprust és Kis-Ázsia déli partvidékének uralmát, valamint jelentős hellaszi befolyási területet is örökölt. Ma – sok-sok évszázad múltán –, amikor belépünk a Muszeionról elnevezett múzeumba, emlékezzünk néhány pillanatig a hellenizmus korának kiemelkedő alakjára, Egyiptom hajdan volt királyára, Ptolemaiosz Szótérra.
Források:
Castiglione Lászó: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971, 214-215.
Diodórosz: Történeti könyvtár XIX, 86.
Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem a kezdetektől Kr.e. 30-ig. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 329-338.
Kertész István: Ókori hősök, ókori csaták. Tankönyvkiadó, é.n. 97-115.
Plutharkhosz: Párhuzamos életrajzok
Írta: Topor István