Caius (Claudius Caesar Augustus) – vagy népszerűbb nevén: Caligula. Germanicus császár és Agrippina gyermekeként született, így többszörösen is rokoni szálak fűzték Augustushoz. Apai nagyapja az a Drusus volt, aki Liviának, Augustus harmadik feleségének előző házasságából született fia volt, és akit Augustus adoptált; anyja pedig Augustus lányának, Juliának volt a gyermeke. Caligula Kr.u. 12. augusztus 31-én született a Rómához közeli Antiumban, egy katonai táborban. Miután apját a Rajna vidékére vezényelték, őt is magával vitte, így gyermekkorát a római légiók táboraiban töltötte katonák között. A fiút gyakran öltöztették a közlegények viseletébe, és a csizmáját is a felnőttek lábbelijéhez hasonlóra varrták, ezért a katonák tréfából elnevezték Caligulának (Caligula = csizmácska, kiscsizma). A germániai légió marcona harcosai nagyon megkedvelték a fiút, szívből ragaszkodtak hozzá. Hogy mennyire szerették, arra példát Suetoniusnál találunk:„Augustus halála után a zendülő és eszeveszett, felforgatásra kész csapatokat (…) puszta megjelenésével fékezte meg. A lázadás ugyanis csak akkor ért véget, amikor a katonák észrevették, hogy a gyermeket a felkeléssel járó veszedelmek miatt elviszik, és a szomszéd város gondjaira bízzák. Akkor a zendülők megbánták tetteiket, utolérték, feltartóztatták a kocsit, és könyörögve kérték, ne hozzanak rájuk ekkora szégyent.” Kr.u. 18-ban Caius elkísérte apját a szíriai hadjáratra is, ám itt apja a következő évben meglehetősen gyanús körülmények között meghalt. Elterjedt a hír, hogy a szíriai helytartó, Gneus Calpurnius Piso Tiberius császár megbízásából mérgezte meg. Apja halálát követően rettenetes időszak kezdődött életében. Előbb dédanyja, Livia, majd nagyanyja, Antonia házában nevelkedett. És ez volt a szerencséje, mert így némi védettséget élvezett Tiberius testőrparancsnokával, Seianussal szemben, aki alattomos irtóhadjáratba kezdett a császári család ellen. Családja azonban nem kerülhette el sorsát: édesanyját Capri szigetére száműzték, ahol – az embertelen körülmények és az éhezés miatt – öngyilkosságot követett el; hasonló körülmények között veszítette el két bátyját is. Egyedül nővérei maradtak életben. Az állandó rettegésben élő fiúban „hamar felülkerekedett a farkasösztön, és a mindenáron való túlélés vágya kiölt belőle minden gátlást.” Kr.u. 31-ben el kellett hagynia nagyanyja házát, és Tiberius udvarába került. Az elembertelenedéséhez vezető út fontos állomásává vált ez az esemény. Az udvar lakóinak cselszövevényei, az állandó pletykák, torzsalkodások, és a szexuális játékokban élvezkedő császár kiszámíthatatlansága jelentettek veszélyt számára. Rabszolgára jellemző módon mindent eltűrt, hihetetlen önuralommal viselt el mindent. Engedelmesen viselkedett dédapja és annak környezete iránt. Mindezek a körülmények, valamint az Antoniustól örökölt hajlamai együttesen vezettek jellemének torzulásához. A torzulás jelei már ekkor jelentkeztek. A magas termetű, sápadt arcú, jóindulatú ember benyomását keltő ifjú érzéketlen és vérszomjas embernek bizonyult. A kiváló szónoki képességekkel megáldott, a balett- és énekművészettel is behatóan foglalkozó ifjú örömmel nézte végig a kínvallatásokat és kivégzéseknek; kedves szórakozásai közé tartozott, hogy álruhában – vendéghajjal és hosszú ruhában – látogatta a lebujokat, a kétes hírű bordélyokat. Végül a császári családban ő maradt az egyedül szóba jöhető utódjelölt. Tiberius látta mivé vált neveltje. Gyakran mondogatta is, hogy "keresztes viperát nevel ő a római népnek s egy Phaetont a földkerekségnek". Caligula hamarosan rádöbbent, hogy ha ő az egyetlen utódjelölt, akkor egyben célpontja is lehet minden összeesküvésnek. Azért, hogy megbízható, hűséges támogatót találjon, behálózta és elcsábította az új testőrparancsnok, Macro feleségét. Azt is megígérte az asszonynak, hogy ha császár lesz, feleségül veszi. Macro úgy vélte, Caligula hálás lesz, amiért átengedte neki feleségét, cserébe pedig maga korlátlan befolyásra tehet szert. Hogy pozícióját még jobban megerősítse – ha hinni lehet a szóbeszédnek – Kr.u. 37-ben segített Caligulának a császár megölésében. Caligula „állítólag lehúzatta a haldokló ujjáról a gyűrűt, de mert úgy látta, hogy az nem engedi, párnát dobatott az arcára, és a maga kezével nyomta össze a gégéjét”. Néhányan azt is tudni vélik, hogy egy felszabadított rabszolgát, aki szemtanúja volt a szörnyű bűntettnek és azt
látva feljajdult, Caius a helyszínen azonnal keresztre feszíttette. Trónra lépését követően pedig segítőit, Macrot és feleségét is halálba kényszerítette. Hatalomra kerülve intézkedéseivel igyekezett a nép kegyét elnyeri. Amnesztiában részesítette a Tiberius által üldözötteket, adókedvezményeket vezetett be, a lovagok rendjét megtisztította a szélhámosoktól és csalóktól, a rómaiakat megbotránkoztató kéjhölgyeket pedig kikergette a városból. Visszaadta a népgyűlésnek a főtisztviselők választásának jogát. Soha nem látott véres cirkuszi játékokkal, ajándékokkal, ételosztással igyekezett népszerűségét növelni. Nyolc hónappal később súlyosan megbetegedett, de felépülését követően a szellemi összeomlás jelei kezdtek jelentkezni, s az addig meglehetősen liberális uralkodó kegyetlen vérengzővé vált (A közvélemény szerint felesége szerelmi bájitala idézte elő a változást). Öngyilkosságra kényszerítette a 18 éves Tiberius Gemellust, akivel Tiberius végrendelete szerint együtt kellett volna uralkodniuk, és apósát is megölette. Meggyilkoltatta Macrot és feleségét gyermekeikkel együtt, valamint igen sok férfit, csupán azért, mert előzőleg feleségük a császárral folytattak viszonyt. A magát istennek tartó császár elrendelte, hogy a görögországi templomokban álló Zeusz szobrok helyére a sajátja kerüljön. Ennél is nagyobb botrányt okozott, amikor az egyiptomi Ptolemaioszok szokásait utánozva szeretőjévé tette saját húgát, Drusillát, aki akkor már Longinus felesége volt. Suetonius szerint Drusillát még szűzlányként csábította el, s nagyanyjuk, Antonia, akinél együtt nőttek fel, rajta is kapta őket egyszer, amint együtt háltak. A szóbeszéd szerint másik két nővérével is folytatott vérfertőző viszonyt. Kr.u. 38-ban azonban meghalt Drusilla. Akik arra számítottak, hogy ettől Caligula kijózanodik, tévedtek. Lelkileg teljesen összetört, elméje még inkább elborult, és tettei még kiszámíthatatlanabbak lettek. A császár fölszólítására a szenatus isteni tiszteletet szavazott meg. Pantheának, az egyetemes világ istenének nevezték el, és Itália szerte, valamint a provinciákban is oltárokat állítottak neki. A gyász idejére törvénykezési szünetet rendelt el; és halállal lakolt mindenki, aki ez idő alatt kacagni, mosakodni, szülei, felesége és gyermekei társaságában vacsorázni merészelt. A szenátorok között az elégedetlenkedők száma egyre nőtt. Mind több követője fordult el tőle. Viselkedése a szenátorokkal szemben mindig fenyegetőbb és keményebb lett, és hogy kifejezze irántuk megvetését, a lovát is szenátorrá akarta tenni. Lábbal tiporta a római hagyományokat, de más népek szokásai sem érdekelték. Majdnem lázadás tört ki, amikor elrendelte, hogy szobrát a jeruzsálemi Salamon templomba is fel kell állítani. Hiába kérte a császárt parancsának visszavonására az alexandriai zsidók követsége, melynek tagja volt a nagy tudományú Philon is. Caius háborúval fenyegette meg őket, ha nem teljesítik parancsát. Az általános elégedetlenséget látva végül is Cassius Chaerea, testőrségének főtisztje és néhány társa úgy határozott, hogy megölik a császárt. A halála előtti éjszakán – a hagyomány szerint – számos előjel utalt a tragikus eseményre. Amikor Sullától, a jóstól érdeklődött horoszkópja felől, az azt felelte, hogy elkerülhetetlen erőszakos halála. Ennek ellenére másnap, január huszonnegyedikén délelőtt még is elindult, hogy megtekintse az Augustus tiszteletére rendezett cirkuszi játékok főpróbáját. A földalatti folyosón áthaladva Caligula megállt a gyakorlatozó ázsiai ifjak mellett, hogy megnézze és biztassa őket. Hogy az ezt követő pillanatokban mi történt, arra kétféle történet látott napvilágot. Az egyik szerint ekkor lépett oda hozzá Chaerea és hátulról nagyot vágott kardjával a tarkójára, és így kiáltott: "Rajta!" Erre Cornelius Sabinus, a másik összeesküvő elölről mártotta kardját a mellébe. A másik elbeszélés szerint Sabinus a katonai szabályzatnak megfelelően jelszót kért Caiustól, aki "Juppiter" nevét adta meg. Chaerea erre a császár háta mögül így kiáltott: "Érjen hát utol haragja." Caligula megfordult, hogy megnézze, ki beszél így hozzá, ekkor Chaerea lecsúszó kardja szétroncsolta állkapcsát. A földön fetrengő, vergődő uralkodó hiába ordította, hogy még él, a többi összeesküvő rárontott, s a titkos jelszó szerint – amely így hangzott "Még egyet." – még vagy harmincszor döfték kardjukat a földön fekvő testbe. Germán testőrei és hintóvivői a lármára odarohantak, hogy megvédjék. Néhány merénylőt meg is öltek, de egy-két ártatlan szenátor is áldozatul esett. Halálával lezárult egy önmagát istennek tartó, gyászos emlékű zsarnok uralma, amely után a rómaiak reményei szerint csak jobb idők következhettek.
Források:
Kertész István: Híres és hírhedt római caesarok. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1992. 34-38.
Potó István – Lévai Anita: Római caesarok titokzatos élete. Vagabund Kiadó, é.n. 56-66.
Suetonius: Caesarok élete. https://vmek.oszk.hu/03200/03264/03264.doc
Írta: Topor István