1956 őszére a sztálini típusú diktatúra "veres villamosa" úgy tűnt, "holtvágányra" kerül. A váltók átállítása a koncepciós perben elítélt Rajk Lászlónak és három társának, Pálffy Györgynek, Szőnyi Tibornak és Szalai Andrásnak október 6-i temetésével kezdődött. A Kerepesi úti temetőből távozó bölcsészek egy csoportja sztálinizmus és ávóellenes jelszavakat skandálva vonult a Sztálin-szoborhoz, majd Jugoszláviát éltető szavakkal vonult a követség elé. Az ávó nem avatkozott közbe így békésen ért véget a tüntetés. A
MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) megalakulása felgyorsította az eseményeket. A diákok október 22-én délután kezdték meg a Műegyetemen nagygyűlésüket. Követeléseiket 16 pontba foglalták, amely aztán a forradalom általánosan elfogadott programja is lett. Leglényegesebb elemei: mélyre ható reformok, a demokratikus rendszer megteremtése, azaz a szabadságjogok, és a többpárti szabad választás visszaállítása, az ország függetlenségének helyreállítása, a szovjet csapatok kivonása hazánk területéről, valamint a lakosság létfeltételeinek haladéktalan javítása. A másnapra meghirdetett tüntetést előbb a hatalom nem engedélyezte. A tüntetés betiltásának hírére az indulatok elszabadultak, így Piros László belügyminiszter délután fél háromkor a tilalmat feloldotta. A Bem-szobornál óriásira duzzadó tömeg létszámát a Magyar Nemzet tudósítója ötvenezerre becsülte. Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot, majd Veres Péter olvasta fel az Írószövetség követeléseit. Ekkor született meg a forradalom szimbóluma, a lyukas zászló, miután a szovjet mintájú címertől megfosztották a nemzeti színű zászlót. Az egyre növekvő és elégedetlen tömeg a Parlament elé vonult, ahol Nagy Imrét követelték. A tüntetők más csoportjai a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek.
Este kilenc óra tájban a Parlament erkélyéről Nagy Imre szólt a tömeghez. Hiába ígérte 1953-as programjának megvalósítását, az már kevésnek bizonyult a félelemtől megszabadult tömegnek. Hatástalannak bizonyult felszólítása a távozásra. Az események akkor vettek drámai fordulatot, amikor a tömeg hírt kapott arról, hogy a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél az államvédelmisek lövi a tüntető tömeget. Az első tüntetőt
kilenc óra után érte a halálos lövés. Ebben az időben a tömegben már egyre többen rendelkeztek fegyverrel is. A tömegben nagy számban voltak munkások, akik jól tudták, mely budapesti üzemekben gyártanak vagy tárolnak hadianyagokat, s azokat megszerezve viszonylag gyorsan felfegyverkeztek. De egyre többen jutottak fegyverhez a Rádió védelmére kirendelt katonák révén is, akik közül fegyvereiket többen önként vagy minimális fenyegetés hatására átadták. Végül, de nem utolsósorban, a védők részére szállított fegyver és lőszer egy jelentős része is az ostromlók kezére jutott. Kezdetét vette a Rádió hajnalig tartó ostroma, és a forradalom.
A tizenkét napig tartó hősies küzdelmet követően november 4-én a szovjet csapatok támadása végleg megpecsételte a forradalom és szabadságharc további sorsát. Az ENSZ közgyűlésének is fontosabb volt a szuezi kérdés rendezése, mint a magyar forradalom ügye. El is napolták a november 7-re összehívott rendkívüli közgyűlést. A szovjetek által hatalomra segített Kádár-kormány november 12-én átvette a hatalmat és megkezdte a forradalomban résztvevők elleni megtorló hadjáratát. A "veres villamos" tehát visszaállt újra a
fővonalra, és még 1989-ig "közlekedett", csak akkor jutott "holtvágányra".
Az '56-os mártírok és hősök küzdelme azonban még sem volt hiábavaló. Nélkülük, az ő eredményeik nélkül nem sikerülhetett volna a békés átmenet a diktatúrából a demokráciába. "De holtvágányra döcögött-e vajon a veres villamos, eljárt-e az idő fölötte...s nem lesz-é vajon visszatérte..."
Éppen ezért nagy a felelősségünk. A demokrácia megőrzése mindannyiunk közös érdeke, hogy semmilyen más színre festve ne térhessen vissza az a bizonyos "villamos".
Topor István