A Római Birodalom az V. századra már csak árnyéka volt korábbi önmagának, amikor még Caesar és Traianus vezetése alatt népek sokaságát fűzték rabláncra a harcedzett római légiók. Ez az egykor hatalmas birodalom az V. századra olyannyira legyengült a barbár népek támadásai miatt, hogy már saját határait sem volt képes megvédeni. A hathatósabb védekezés érdekében 395-ben az akkori császár, Theodosius, felosztotta a birodalmat két fia között, létrehozva a Nyugati- és a Keleti-római Birodalmat. Azonban a problémák ezzel nem szűntek meg. A birodalom határain táborozó vad barbár népek egyre többször törték át a birodalom védelmét, legyőzve az ellenük kiküldött légionáriusokat és kifosztva a gazdag római városokat. Hogy a birodalom elkerülje a végleges összeomlást, kénytelen volt néhány barbár népet letelepíteni a saját területén, cserébe azonban betelepülőknek harcolniuk kellett a rómaiak oldalán. Ebbe a zűrzavaros és veszélyes időszakba született bele Romulus Augustulus, a Nyugat-római Birodalom utolsó császára.
Romulus nagyon fiatalon került a trónra, ezért az Augustulus becenevet kapta, amely "kisfelséget", kis Augustust jelent. Trónját apjának Orestes befolyásának köszönhette, aki megdöntve a korábbi császár hatalmát saját fiát helyezte a birodalom élére. Azonban mivel Romulus még fiatal volt, maga vette át az irányítást és látta el a gyámságot fia felett. Mindez 475-ben történt. A birodalom helyzete azonban csöppet sem változott a korábbi évekhez képest. A barbárok továbbra is kardcsörtetve járták a római földeket és fosztogatták a gazdag vidékeket. Maga a birodalom központja, Itália sem volt mentes ezektől a vad harcosoktól. Élükön egy bizonyos Odoaker nevezetű germán hadvezér állt, aki egy ideig a római hadseregben is szolgált. 476. nyarán Odoaker végül elhatározta, hogy megszerzi magának Itáliát, ehhez azonban meg kellett döntenie az utolsó római császár hatalmát. Romulus Augustulus és apja Orestes ez ellen nem tehettek semmit. Odoaker sokkal nagyobb hadsereggel rendelkezett, amellyel egészen Ravennáig tört előre (amely a birodalom új fővárosa volt), amelyet rövid harcok után elfoglalt és teljesen kifosztott. Még ez évben 476-ban, a kis Romulus apját megölték, őt pedig szeptember 4-én lemondatták (abdikáció).
A további életéről keveset tudunk. Hatalmának elvesztése után, fiatal korára való tekintettel (csak 15-16 éves lehetett) Odoaker nem ölette meg, hanem elküldte campania-i rokonaihoz, erős őrizet alatt tartva. Egyes történetírók szerint rendszeresen pénzt is küldött neki, valószínűleg az miatt, hogy ne kapjon kedvet egy lázadás indításához. Tehát lemondása után viszonylagos békében és jólétben élhetett. Egy római arisztokrata villájában szállásolta el magát, amelyet az 500-as évek után kolostorrá alakítottá át. Valószínűleg ebben a kolostorban élte le utolsó éveit. Békességben halt meg feltehetőleg 507 és 511 között.
Romulus Augustulus rövid, egy éves uralkodása alatt teljesen apja befolyása alatt állt. Minden ügyben édesapja döntött, ezért valójában sohasem uralkodott ténylegesen. Erre nem is lehetett volna joga, hiszen apja fosztotta meg az utolsó legitim császárt hatalmától (neve: Iulius Nepos), tehát Romulus valójában trónbitorló volt. A mai történészek nem is őt, hanem Iulius Nepos-t tekintik az utolsó nyugat-római császárnak, aki miután hatalmától megfosztották Dalmáciát irányította a Kelet-római Birodalom keretében, és majd csak 480-ban halt meg. A Nyugat-római Birodalom 476-os összeomlását követően annak területén rengeteg kis barbár fejedelemség jött létre, melyek később királyságokká formálódtak. Itáliában Odoaker vetette meg a lábát. Észak-Afrikában a vandálok alapítottak királyságot, míg Galliában a frankok rendezkedtek be hosszabb tartózkodásra. Ezen új államok uralkodói ugyan elismerték egy ideig a kelet-római császár fennhatóságát, azonban miután sikerült megszilárdítaniuk hatalmukat, egyből elutasították annak felsőbbségét (szupremácia). A rómaiak ugyan elveszítették nyugati birodalmukat, azonban kultúrájuk és vívmányaik tovább éltek a meghódított területeken. A barbárok a rómaiak városaiba telepedtek le, keveredtek velük, és lassan a nyelvüket is átvették (ezek ma a neoromán nyelvek, ide tartozik többek között a francia, olasz, spanyol és a román is). A barbár kereskedők és katonák ugyanazokat a jó minőségű utakat használták, amelyeket még a rómaiak fektettek le oly nagy hozzáértéssel. A hódítók megtartották a római közigazgatási rendszert is. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk a kereszténység közvetítéséről sem, amely a pogány barbárokhoz a rómaiakon keresztül jutott el. Ugyan a birodalom megszűnt létezni, de annak befolyása a letelepült népekre továbbra is töretlenül érvényesült. Ennek bizonyítékai napjainkban is kézzel tapinthatóak.
Tóth Tibor
|
|
