Évfordulók március 17-én

2014.03.16 16:12

1703. március 17-én a Brezánban tartózkodó II. Rákóczi Ferenc részletes emlékiratban fejtette ki a Danckában tartózkodó svédországi francia követnek, hogy milyen segítségre lenne szüksége a Habsburg-ellenes harc megindításához. A francia uralkodótól, XIV. Lajostól elsősorban pénzt, fegyvert és tiszteket kért, valamint, hogy a király vegye rá a lengyel főurakat zsoldossereg felállítására, amelynek élén Magyarországra nyomulhat. Ezeken túl Lajos támogassa Miksa Emánuel bajor választófejedelem magyar királyságának tervét, és járjon közben a török szultáni udvarnál Thököly Imre megsegítése és erdélyi fejedelemsége helyreállítása érdekében.

1848. március 17-én a két nappal korábbi pesti forradalom hatására az udvari tanács döntéskényszerbe került. Március 16-ról 17-re forduló éjszakán a magyar követelések minden lényeges pontját elfogadta. V. Ferdinánd István főherceg nádort teljhatalommal ruházta fel, és hozzájárult a külön magyar kormány megalakításához. A nádor gróf Batthyány Lajost nevezte ki miniszterelnökké. Az időközben Pozsonyba visszatérő küldöttség vezetője Kossuth 17-én délután a Zöldfa fogadó erkélyéről mutatta be a pozsonyiaknak Magyarország frissen kinevezett miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost, a magyar szabadság megszületését és hirdette ki a jobbágyfelszabadítást. Ma ez az erkély Cegléden látható a református nagytemplom kertjében. A Kossuth-kultuszt ápoló ceglédiek a millecentenárium évében szerezték meg és állították fel ezt a becses ereklyét.

A nevezetes erkély a ceglédi református nagytemplom kertjében.

1934. március 17-én aláírták az ún. római jegyzőkönyveket. Március 14. és 17. között Rómában Olaszország, Ausztria és Magyarország hivatalos tárgyalásokat folytatott a politikai és gazdasági együttműködés lehetőségeiről. Ezekben rögzítették a szövetséget Olaszország, Ausztria és Magyarország között az osztrák függetlenség védelmére. A szerződés gazdasági pontjai alapján Magyarország hatszor annyi gabonát szállíthatott Olaszországnak és Ausztriának, mint Németországnak. Ez rendkívül nagy előnyt jelentett a mezőgazdasági válság időszakában a magyar nagybirtokosok számára. De ez volt az ára az osztrák függetlenség magyar támogatásának. A római jegyzőkönyvek egyes rendelkezései azonban csak fokozták Ausztria elszigeteltségét és növelték függését Olaszországtól és a magyar támogatástól.

1945. március 17-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány elfogadta és életbe léptette a 600/1945. számú földreformról szóló rendeletét. Ennek értelmében teljes egészében elkobzásra kerül a háborús bűnösök, a nyilas és más nemzetiszocialista vezetők, valamint a Volksbund tagok földbirtoka. Megváltás ellenében igénybe kell venni a 100 holdon felüli úri és a 200 hold feletti paraszti birtokokat. Az 1000 holdnál nagyobb birtokok teljes egészükben kisajátítandók. A gazdasági cselédek és a mezőgazdasági munkások mellett birtokuk kiegészítésére a szegényparasztok is földhöz juttatandók. A rendelet végrehajtását az Országos Földbirtokrendező Tanács különböző szintű szervei és a községi földigénylő bizottságok hatáskörébe utalja.

Topor István