Évfordulók július 5-én

2014.07.04 17:40

 337. július 5-én halt meg Constantinus római császár, akinek uralkodása alatt lett államvallássá a kereszténység.

 907. június 5-én  zajlott a pozsonyi csata, melynek lefolyásáról kevés adattal rendelkezünk. A nyugatiak számára ismeretlen reflexíjnak és a nomád harcmodornak köszönhetően őseink olyan fölényes győzelmet arattak, hogy II. Konrád 1030. évi támadásáig meg sem kisérelték Magyarország elfoglalását.

1436. július 5-én érnek véget az iglói egyezséggel a huszita háborúk. Luxemburgi Zsigmond erőszakkal akarta visszatéríteni a huszita Csehországot a katolicizmushoz, de vereséget szenvedett, s a cseh trónt is elveszítette. A sikertelenség Zsigmondot tárgyalásra tárgyalásra késztette, ami a nevezett egyezséghez vezetett.

1792. július 5-én történt az utolsó császárválasztás a Német-római birodalomban. A címet II. (Habsburg) Ferenc (magyar királyként I. Ferenc) nyerte el. Franciaországi háborújának vereségei és területi veszteségei miatt 1806-ban kénytelen volt lemondani császári címéről, attól fogva ő és utódai az osztrák császári címet viselték.

Márk Éva