Évfordulók július 23-án

1290. július 23-án lépett trónra az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András, az "Aranyágacska".

III. András Thuróczi János krónikájában
Nagyapja minden bizonnyal II. András volt, nagyanyja annak harmadik felesége, Beatrix, akit IV. Béla elüldözött, külföldön született István fiát pedig fattyúnak minősítette. András ennek az Istvánnak és a gazdag velencei Morosini család egyik lányának, Tomasinának a házasságából született 1265 táján, és királyi hercegnek kijáró neveltetésben részesült. IV. (Kun) László halála után több jelölt közül választotta őt magyar előkelők egy csoportja. A fenti napon helyezték fejére a koronát. Megkoronázása után törvényben biztosította a nemesi szabadságjogok tiszteletben tartását, támogatta a nemesi megyét, bővíteni igyekezett hatáskörét. Az egységfront amely trónra segítette hamarosan bomlani kezdett. Az ország minden pontján belháború, királyellenes lázadás ütötte föl a fejét, melyeken a király nemigen bírt úrrá lenni. Miközben az Anjou trónkövetelő - a későbbi I. Károly - délről nyomult az ország belseje felé, 1301. január 14-én egészen váratlanul meghalt III. András. Alig 36 évesen szállt sírba, s vele férfiágon kihalt az Árpádok dinasztiája.
1552. július 23-án az ostromlott Temesvár megsegítésére érkező bihari hajdúk Tóth Mihály szegedi bíró vezette csapatát Temesszentandrásnál Kara Ahmed lovasserege megsemmisítette. Az akkor már szétbomlóban lévő, a további harcot vállalni nem kívánó, menekülésre kész hajdúkat Tóth Mihály nem bírta együtt tartani. Ő maga sebesülten egy ismerősénél talált menedéket. A leölt hajdúk közül száznak a fejét a törökök behajigálták a várba, amiből Losonczy István kapitány megértette, hogy hiába vár segítségre.
Szintén a hajdúk fegyelmezetlensége okozott ugyanaz év februárjában tragédiát, amikor Szeged fölmentésére vitte őket Tóth Mihály. A meglepett törököket véres harcban sikerült a várba szorítaniuk, de az ostromra már nem tudta a bíró rávenni őket, helyette a gazdag török, görög és zsidó kereskedők, valamint a borospincék kifosztásával foglalkoztak. "... a hajdúkban akkora volt az ostoba szilajság, s akkora az ellenség megvetése, hogy a parancsnak egyáltalán nem engedelmeskedtek, s minden fegyelemről megfeledkezve vonakodtak a kocsmálból kimenni és csatasorba állni." A hajdúk dúlása után a török is véres bosszút állt a szerencsétlen városlakókon, sokukat megölték, kifosztották. A hajdúseregekről, ill. az őket hadrendbe állító fejedelemről itt olvashatnak:korok.webnode.hu/products/topor-istvan-a-bocskai-felkeles-es-a-tizenot-eves-haboru-vege1/
Márk Éva