Évfordulók július 23-án

2014.07.23 06:51

1290. július 23-án lépett trónra az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András, az "Aranyágacska".

1552. július 23-án az ostromlott Temesvár megsegítésére érkező bihari hajdúk Tót Mihály szegedi bíró által vezetett csapatát Temesszentandrásnál Kara Ahmed lovasserege megsemmisítette. Az akkor már szétbomlóban lévő, a harcot vállalni nem kívánó , menekülésre kész hajdúkat Tót Mihály nem bírta együtt tartani. Ő maga sebesülten egy ismerősénél talált menedéket. A leölt hajdúk közül száznak a fejét a törökök behajigálták a várba, amiből Losonczy István kapitány megérthette, hogy hiába vár segítséget.

Hasonló eset történt a hajdúkkal ugyanezen év februárjában, amikor Szeged felmentésére vitte őket Tót Mihály. A meglepett törököket véres harcban sikerült a várba szorítaniuk, de az ostromra már nem tudta őket a bíró rávenni, helyette a gazdag görög, török és zsidó kereskedők, valamint a borospincék kifosztásával foglalkoztak. "... a hajdúkban akkora volt az ostoba szilajság, s akkora az ellenség megvetése, hogy a parancsnak egyáltalán nem engedelmeskedtek, s minden fegyelemről megfeledkezve vonakodtak a kocsmákból kimenni és csatasorba állani." A török véres bosszút állt a városon, sok lakóját megölték, kifosztották. A hajdúkról, illetve az őket hadrendbe állító fejedelemről bővebben itt: korok.webnode.hu/products/bocskai-istvan/

Márk Éva