Évfordulók február 17-én

2014.01.26 21:51

1459. február 17-én magyar főurak egy csoportja királlyá választotta III. Frigyes német-római császárt, mert Mátyás korábbi támogatóit - Szilágyi Mihályt, Garai Lászlót és Újlaki Miklóst - sértette a fiatal király önállósulása. Összefogtak ellene, mire Mátyás megfosztotta őket tisztségeiktől Bővebben olvashatnak róla szerkesztőtársunk Sásdi Tamás dolgozatában: https://korok.webnode.hu/products/i-hunyadi-matyas-uralkodasa/

1600. február 17-én halt meg Giordano Bruno. Emberi kapcsolataival egész életében problémái voltak, mindig provokatív módon nyilvánította ki különutas véleményét. Mindenkivel keményen vitatkozott, olyanokkal is, akik próbálták kedvelni őt. Bármerre járt konfliktusok forrása volt. 1588-ban Rudolf császár, aki pedig igazán nyitott volt az extrém tanokat hirdetőkre, 300 tallért adott neki csak hogy elhagyja Prágát. Rövid úton idegeire ment mindenkinek, mígnem egyik velencei pártfogója följelentette az inkvizíciónál. Egy forrás szerint VII. Kelemen pápa bizonyítottnak látta bűnösségét, ezért eltekintett a kínzástól, más források viszont sokéves tortúráról tudósítanak. A per végén "vérmentes" halálra ítélték, vagyis élve elégették. Halála előtt állítólag kivágták a nyelvét, hogy ne tudjon lázító szavakat mondani a nézelődőknek. Gondolatai, elvei ma újra divatosak, de nevét ritkán említik.

1925. február 17-én született Peterdi Pál sportoló, újságíró, humorista. Elbűvölő volt találó és mindig finom humora. Fiatalon úszó, majd vízilabdázó lett, később edző. Propagálta az egészséges életmódot, elindította Magyarországon a kocogómozgalmat. Állandó szerzője volt a Lúdas Matyi c. hetilapnak és a Rádiókabarénak. Óriási sikere volt a TV-ben a Tücsök és bogár c. rovatának, melyben az olvasók által fényképezett és beküldött furcsaságokat (utcai- vagy termékfeliratokat, bizarr reklámokat) figurázott ki. Megkapta a Karinthy-gyűrűt, a Rózsa Ferenc-, az Erzsébet- és az Aranytoll-díjat, valamint Óbuda posztumusz díszpolgára címet. Megérdemelte valamennyit. 2000. november 20-án halt meg.

Márk Éva