Évfordulók február 11-én

2015.02.10 14:28

   Február 11-e II. JÁNOS PÁL kezdeményezésére 1993 óta a BETEGEK VILÁGNAPJA annak emlékére, hogy 1858-ban e napon jelent meg Szűz Mária LOURDES-ban egy 14 éves lánynak, majd ugyanott csodatevő forrás is fakadt. Idővel templom épült a zarándokhelyre, s félmilliónál is több ember látogat oda év mint év, hogy részese legyen a természetes módon meg nem magyarázható, több ezerre tehető gyógyulások egyikének. A Világnap célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését".

1160. február 11-re hívott össze I. (BARBAROSSA) FRIGYES Páviába zsinatot, hogy az előző év őszén tettlegességig fajuló kettős pápaválasztás után rendet teremtsen az egyházban, de akaratát, hogy az általa támogatott ellenpápa maradjon egyedüliként a trónon nem tudta véghez vinni.

1261. február 11-én született WITTELSBACH OTTÓ, Árpád-házi Erzsébet fia, IV. Béla unokája. Az Árpád-ház fiági kihalását követően 1305-ben koronázták királlyá Székesfehérvárott. Uralma csekély területre korlátozódott, az ország nagy része kiskirályok kezén volt. 1307 elején indult Erdélybe, ahol Kán László vajda elfogta, s elvette a nála lévő karonát. Néhány havi fogság után szabadult, ezután elhagyta az országot, de a magyar királyi címet haláláig viselte.

1884. február 11-én született GYÖRFFY ISTVÁN néprajzkutató. Dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, 1917-től a moldvai csángók között, majd részt vett egy ázsiai expedícióban. Ő volt a magyar néprajz első professzora, a tudományág egyik megteremtője.

Márk Éva