Türr István magyar szabadsághős, tábornok, olasz királyi altábornagy 1825. augusztus 10-én született Baján
1842-ben beállt katonának az osztrák hadseregbe, Ferenc Károly főherceg ezredébe. Közlegényként
kezdte, de hat év múlva, a forradalmak esztendejében már hadnagyként szolgált Radetzky osztrák tábornagy Észak-Itáliában állomásozó seregében. Rokonszenvezett az olasz szabadság ügyével, ezért átszökött a piemonti hadsereghez, ahol egy magyar légió szervezésével és vezetésével bízták meg. Az olasz vereség után a légiót feloszlatták, ekkor Badenbe ment, ahol ezredesként részt vett az ottani szabadságharcban. Ennek leverése után Svájcba menekült, itt érte a világosi fegyverletétel híre, így végül Londonba indult.
Az 1859-ben kitört francia-olasz-osztrák háború hírére Türr az olasz félszigetre sietett. A "marsalai ezrek" egyikeként Garibaldi felkelő seregében hadsegéd, majd a nemzetőrség főfelügyelője, utóbb tábornok lett, Palermo bevétele az ő tanácsai révén sikerült. A győzelmes hadjárat során Garibaldi Nápoly polgári és
katonai kormányzójává nevezte ki, altábornagyi rangjában az olasz kormány is megerősítette. A "rendíthetetlen magyar" (L'intrepido Ungherese) Viktor Emánuel király szárnysegédje lett, kényes diplomáciai küldetéseket
bíztak rá. 1861-ben megnősült, az egykori bajai iparosinas III. Napóleon francia császár unokahúgát vette feleségül.
Türr a magyar emigráció elismert tekintélye lett, minden Magyarország felszabadítását célzó tervnek részese volt. 1866-ban, a porosz-osztrák háborút eldöntő königgrätzi csata után Belgrádban szervezett csapatot, hogy délről előrenyomulva egyesüljön a Németországból meginduló Klapka-légióval, de e terve az időközben megkötött fegyverszünetek miatt meghiúsult. Türr csak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés és az általános amnesztia után térhetett haza, de ekkor már távol maradt a politikától.
Ezután inkább a hazai gazdasági és kulturális élet fellendítésén fáradozott. Sokat tett a felnőttoktatás és ismeretterjesztés ügyéért, létrehozta a Központi Népnevelési Kört. Csatornaépítő mérnök és vállalkozó lett, vízrendezési terveket készített.
Nagyszabású víziút-fejlesztési programot dolgozott ki, széles körű propagandát fejtett ki a vízgazdálkodás, elsősorban az öntözés és a rizstermesztés érdekében. Tervei közül azonban - a vasúti lobbi erőteljes ellenállása miatt - csak a Ferenc-csatorna valósult meg, továbbá megépítette a baja-bezdáni tápcsatornát és a sztapár-újvidéki Ferenc József-csatornát. Olyan nagyszabású külföldi vállalkozásokban is részt vett, mint a Panama-csatorna előkészítő munkálatai. Az 1880-as években a görög kormánytól engedélyt nyert a korinthoszi csatorna létesítésére és üzemben tartására, de az építkezést már mások fejezték be.
Politikai missziókat is teljesített, fáradozott a francia-olasz, az osztrák-magyar szövetség megszervezésén, jóllehet nem hivatalosan, 1896-ban elnökölt a VII. nemzetközi békekongresszuson, Budapesten. Élére állt kulturális és gazdasági mozgalmaknak, tervezgetett, számolt, beszélt és alkotott a magyar eszme, a
magyar közgazdaság fejlődése és jövője érdekében. 1908. május 3-án halt meg Budapesten.
|
|
