Sásdi Tamás: Kultúra a Horthy-korszakban I. rész

Sásdi Tamás: Kultúra a Horthy-korszakban I. rész

Általános tendenciák, közoktatás, szépirodalom, művészetek

A korszak művelődésének általános tendenciái:

Egy elvesztett világháború és a trianoni békeszerződés okozta trauma után az országban a művelődést is újjá kellett szervezni. Ez a nagy feladat Bethlen István kormányára hárult, amelynek működése közben az ország kilábalt mély depressziójából. Az újjáépítés motorja Klebelsberg Kunó vallás-és közoktatásügyi miniszter volt. Klebelsberg jogi, közgazdasági és történeti tanulmányokat folytatott. Pályáját miniszterelnöki segédfogalmazóként kezdte, majd gyorsan lépett előre a ranglétrán. A Bethlen-kormányban először a belügyi tárcát kapta meg, majd a Bethlen-kormány újjáalakítása után megkapta a kultúrtárcát, itt érezte igazán otthon magát, ami tevékenységéből is látható.

A tanyai iskoláktól az egyetemekig gondoskodott a képzés korszerűségéről és egységes szervezeti rendjéről. Az elveszett nagyvárosok helyett a szellemi életben a túlzott jelentőségűvé vált Budapest szerepét igyekezett megosztani a megmaradt nagyvárosok kulturális fejlesztésével. Az ország hamarosan talpra állt, és ismét sikeresen kapcsolódott be Európa szellemi életébe.

Klebelsberg Bethlen támogatását élvezve hirdette: a lefegyverzett ország igazi honvédelmi tárcája a kultúrtárca. A kormány egyes tagjai és számos politikus hajlamos volt arra, hogy az ország nyomorúságos viszonyai között a kulturális igényeket luxusnak tekintse. Elhangzottak olyan vélemények, hogy Klebelsberg körzővel és vonalzóval akarja visszafoglalni Nagy-Magyarországot. Klebelsberg erre azt válaszolta: jó ideig nincs a revíziónak más útja, mint az ország kulturális színvonalának emelése.

A művelődni vágyók köre ettől függetlenül is rendkívül kitágult. A korszak folyamán a kispolgárság és a szervezett munkások is rászoktak egyaránt a könyv-és az újságolvasásra. Az olvasás mellett rendkívüli mértékben szaporodtak a filmszínházak. Az 1930-as évekre a mozi népszerűsége már azonos volt a nyomdaipari termékekével. Az emberek életében megjelent a hírközlés és az ismeretterjesztés egy új közvetítője, a rádió. Az első rádióadás 1925. december 1-én kezdődött, a készülékek száma a korszak végéig rendkívüli módon szaporodott.

A munkaidő szabályozásával megnövekedett az emberek szabadideje, ennek köszönhetően a sport tömeges méretű időtöltéssé vált. A legnépszerűbb sportágnak a labdarúgás számított. A szabadidő növekedésének köszönhetően a nyaralás is fontos tevékenysége lett a középosztálybeli családoknak. A belföldi nyaralók többsége a Balatonnál pihente ki magát. A tehetősebbek a hosszabb nyári üdülést választották, míg a kevésbé tehetős városi réteg körében a hétvégi kiruccanás kezdett terjedni.

 

A közoktatás:

Klebelsberg népiskolák tömeges felállításával és az iskolán kívüli népművelés megszervezésével kívánta a tömegek műveltségének színvonalát emelni. 1926-ban törvényt hoztak a „mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról” (1926/7 tc.). Ennek nyomán 1926-ban és 1927-ben óriási népiskola építési program bontakozott ki. Az országot 5 km sugarú körökre osztották és törvénnyel kötelezték a törvényhatóságokat vagy a földbirtokosokat, hogy népiskolát állítsanak. 3 év alatt 5000 népiskolai tanterem és tanítólakás épült Magyarországon. Ekkor már kormányzati szinten is megfogalmazódott a nyolcosztályos népiskola létrehozásának szándéka. Klebelsberg 1929-ben beterjesztett egy törvényjavaslatot a nyolcosztályos népiskoláról, mely szerint az iskolatípus végleges kiépítését 1940-ig kellett volna befejezni. A gazdasági válság azonban megakadályozta a tervet. 1927-ben nagyszabású program indult az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére. Szükség volt rá, hiszen az ország 6 éven felüli lakosságának 12%-a analfabéta volt. Önművelő egyesületeket akartak létrehozni, ahol a felnőtt lakosság elsajátíthatja az írás-olvasást. A hatalmas költségekkel induló mozgalom néhány év múlva elhalt, s csak a 30-as években éledt újjá. A reformok keresztülvitele nem volt könnyű. A törvényhatóságok és a földbirtokosok fényűzésnek tartották a tömegek iskoláztatását. A minisztérium csak szankciókkal tudta a felülről irányított reformokat megvalósítani. De azok is ellenálltak, akik számára meghirdették. Szegényparaszt és munkásszülők ezreit kellett megbüntetni azért, mert gyermekeiket nem engedték iskolába. Az ok most is ugyanaz, mint régen: télen nem volt ruha, amelyben a gyermek iskolába mehetett volna, nyáron pedig nélkülözhetetlen volt minden munkáskéz. A kultuszminiszter sokat tett a tömeges sportolás színvonalának fejlesztéséért is. Még minisztersége előtt, 1921-ben törvény született az iskolai testnevelésről (1921/53 tc.).

A népiskolákhoz hasonlóan Klebelsberg a gyakorlatias jelleg érvényre juttatását kívánta a polgári iskolák tananyagában. Minden öt-tízezer fős községben polgári iskolát kívánt létesíteni azért, hogy a műveltség kulturális fókuszai legyenek. Az 1927./12. tc. a polgári iskolát középfokú iskolává minősítette. Ez a tanító-és óvóképzőkbe s egyéb szakiskolákba nyitotta meg az utat az oda igyekvő fiataloknak. A népiskola 4. osztályának elvégzése után a tanulók évenként 14-16%-a iratkozott be a polgáriba, amely továbbra is a kispolgárság iskolája maradt. Képzési ideje fiú-és leánypolgárikban egyaránt 4 év volt.

1924-ben született meg a Horthy korszak első középiskolai törvénye, az 1924/11 tc. Ez a törvény nem sok újat hozott: a görögpótlós, latinos gimnáziumit tagozatot önálló iskolatípussá tette, s reálgimnáziumnak nevezte el. Kimondta továbbá, hogy mind a három középiskola típus egyenlő jogosító erővel bír a felsőfokú tanulmányok szempontjából. Ezt a törvényt követte az 1926/24. Tc., mely a leányközépiskolát a fiúközépiskolához hasonlóan differenciálta. A latinos leánygimnázium mellett létrehozta a természettudományokra és a modern nyelvekre nagyobb gondot fordító leánylíceumot, mely ugyanolyan jogosító erővel bírt, mint a leánygimnázium. Létrehozta továbbá a leánykollégiumot, a vagyonosabb és továbbtanulni nem vágyó leányok számára. A reformokra nem jó sors várt. A leánykollégium egyáltalán nem tudott meghonosodni. Kiderült, hogy még a jómódú szülők sem tartják ésszerűnek leányaikat egy olyan középiskolába járatni, mely csupán a háztartásra és a társasági életre készít elő. A többi iskolatípusban pedig folyton kisebb-nagyobb változtatásokat vezettek be, míg végül teljesen elvesztették eredeti profiljukat. Az egyházak szerepe a középfokú oktatásban is a régi maradt. Az 1924/11. tc. érvényben hagyta az 1883/30. Tc. rendelkezéseit az egyházi iskolákra vonatkozóan. A tantervet és a tankönyveket a felekezeti iskolák hagyták jóvá, s csupán bejelentették a vallás-és közoktatásügyi miniszternek. A miniszter a felekezeti iskolák felett felügyeleti jogot gyakorolt: beszerezte statisztikai adataikat, évi jelentéseiket, tankönyveiket, megbízottai részt vettek az iskolák nyilvános vizsgáin, jelentést készítettek felszereléseikről, tanulmányi eredményeikről és a törvényes előírások betartásáról.

 

Szépirodalom:

A művészetek legaktívabb része az irodalom volt, amely esztétikai, erkölcsi és kultúraközvetítő szerepe mellett politikát alakító szerepet is vállalt. Az írók, költők általában tudatosan vállaltak politikai vátesz szerepet. Ideológiai szempontból a 30-as évekig a nacionalista beállítottságú konzervatívok és a reformpárti polgári demokrata humanisták uralták az irodalmat. Ekkor csapódtak be harmadik irányzatnak az új népiség képviselői, de jelen volt a korszak folyamán mindvégig a szocialista avantgárd is.

A korszak folyamán továbbra is őrizte vezető szerepét a Nyugat, amelyet 1929-től Babits és Móricz szerkesztett. Az első nemzedék tagjai továbbra is alkottak, miközben a korszak folyamán a második és a harmadik is befutott. A folyóirat képviselőinek bemutatásával könyveket lehetne megtölteni, ebben az írásban inkább vázlatszerűen, pár mondatban ismertetem a főbb képviselők korszakbeli munkásságukat:

  • ·         A korszak vezető irodalmára Babits Mihály volt, aki egyben negyed századon keresztül szerkesztette a folyóiratot. Termékeny költő volt, egyik legjelentősebb műve a Jónás könyve, amelyben figyelmeztetett a fasizmus veszélyeire, „vétkesek közt cinkos aki néma” felkiáltással. Verseivel, a háborúval való bátor szembenállásával nagy erővel szólt az egyéni erkölcsi felelősség felvállalásának fontosságáról. Regényeiben sok a lírai és önéletrajzi vallomás (Tímár Virgil fia, Halálfiai, Gólyakalifa). Értekező művei közül kiemelkedik Az európai irodalom története, amelyet azzal a szándékkal írt, hogy a nemzetek feletti közös örökség ápolására neveljen. Briliáns műfordító is volt, Dante Isteni színjátékának lefordításával nemzetközi elismerést vívott ki. 1941-ben bekövetkezett halála egyben a Nyugat megszűnését is jelentette.
  • ·         Társszerkesztője volt a Nyugatnak Móricz Zsigmond, de annyiban különbözött a folyóirathoz tartozó gárdától, hogy írásainak bevallottan szociális célja volt. Legtöbb műve a vidéki társadalmat érzelemmentesen és gyakran kíméletlen realizmussal ábrázolta. Hőseinek erényeit és bűneit egyaránt bemutatta. A Sárarany és A fáklya című műveiben megsemmisítően mutatja be a nélkülözések rossz hatását az erkölcsökre, míg az Úri muri és a Rokonok című regényeiben a vidéki úri világot és a városi polgárságot illeti gyilkos kritikával. A társadalomkritika mellett munkásságnak egyik legnagyobb eredménye a három részes Erdély-trilógia, amely a magyar irodalom legjobb történelmi regényei közé tartozik. Középpontjában két ellentétes jellemű erdélyi fejedelem, Báthory Gábor és Bethlen Gábor áll.
  • ·         Kosztolányi Dezsőt méltán nevezték a legfüggetlenebb polgári írónak, mivel a Nyugat mellett számos más ideológiát képviselő lapba is írt. Briliáns költő és kiváló műfordító volt, de a korszak irodalomtörténetére leginkább prózai munkássága gyakorolta a legnagyobb hatást. Legismertebb művei a Pacsirta, az Aranysárkány és az Édes Anna, amelyek tragikus légkörű regények, a keserűn reménytelen világszemlélet sugárzik belőlük. Életének utolsó éveiben a lírában is maradandót alkotott, elég ha csak a Hajnali részegség és a Szeptemberi áhítat című verseire gondolunk.
  • ·         A második nemzedék kiemelkedő képviselője és Babits közvetlen tanítványa volt kezdetben Szabó Lőrinc. Később az expresszionizmus hatása alá került, majd Pandora címmel saját folyóiratot alapított, végül teljesen eltávolodott a nyugatos eszméktől. Klasszikus költővé is csak a világháború után vált.
  • ·         A harmadik nemzedék és egyben a korszak egyik legkiemelkedőbb lírikusa Radnóti Miklós. Művészetére egyaránt jellemző volt a klasszikus és a modern forma. Szenvedélyesen ellenezte a fasizmust, egyik legismertebb verse a Járkálj csak halálraítélt, amelyben előrevetítette a Magyarországra váró tragédiát. A holokauszt áldozata lett, a koncentrációs táborban írt versei (Erőltetett menet, Töredék, Hetedik ecloga) egyben a magyar történelem legsötétebb pillanatainak dokumentumai.

. A Nyugat mellett jelentős folyóirat volt a Toll Zsolt Béla szerkesztésében, és a Szép Szó, amelyet Ignotus Pál, Fejtő Ferenc és József Attila szerkesztett. Utóbbi életműve a 20. századi magyar irodalomtörténet vélhetően legjelentősebb fejezete. Mindössze 32 évet élt, ennek ellenére hatalmas munkásságot fejtett ki. A budapesti külvárosok nyomorúságában nőtt fel, amelytől sohasem szabadult meg. Eljutott az egyetemig, azonban a szegedi egyetem „fura ura” megakadályozta abban, hogy tanár legyen belőle. Kezdeti verseiben eredeti módon társította az expresszionista stílust a vágással. Megpróbálta egyeztetni Freud és Marx tanításait, közéleti jellegű politikai verseket is írt. Verseskötetei tele vannak emlékezetbe vésődő képekkel, merész realizmusukban is dallamos sorokkal. Híresebb versei: Mama, Óda, A Dunánál, Kései sirató, Reménytelenül. A második világháború után politikai nézeteinek köszönhetően a magyar irodalom első számú ikonja lett, azonban a rendszerváltás után is megmaradt a magyar irodalomtörténet legjelentősebb képviselői között 1964 óta az ő születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.

A korszak folyamán jelent meg a népi írók mozgalma, akiknek célja az volt, hogy a szegényparasztság helyzetének bemutatásával felébressze az uralkodó körök lelkiismeretét, s rákényszerítse őket az elkerülhetetlennek tartott változtatásra. Eléggé megosztott tábor volt: szocializmussal rokonszenvező (Illyés Gyula, Darvas József, Veres Péter, szélsőjobboldal felé kacsintgató (Erdélyi József) és polgári demokrata (Kovács Imre, Bibó István) egyaránt megtalálható volt közöttük, míg politikai irányzathoz nem köthető volt harmadik utasként Németh László. Fórumuk először az Előörs, későbbiekben a Válasz című folyóirat volt. Legjelentősebb sorozatuk a Magyarország felfedezése volt, amelyek szociográfiái nagy botrányokat kavartak. A legismertebbek: Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság, Kodolányi János: Süllyedő világ, Féja Géza: Viharsarok, Illyés Gyula: Puszták népe és Erdei Ferenc: Futóhomok. A korszak legjelentősebb vitáját a népiek produkálták az urbánusokkal. A baloldali irányzatokból álló urbánusoknak nem tetszett,  hogy a népiek új módon közelítették meg azokat a kérdéseket, amelyeket korábban csak a baloldal hangoztatott. Elsősorban a népiek előretörésében a magyarság hagyományait féltették.

A konzervativizmus legjelentősebb képviselője Herczeg Ferenc maradt. Gazdag képanyaggal megjelenő Új idők című lapja nagy népszerűségnek örvendett. Jelentős folyóirata volt az irányzatnak a Napkelet, amelyet a Nyugat szellemiségével szembenálló Horváth János szerkesztett. Az irányzat kedvelt műfaja a történelmi regény volt, egyik legismertebb képviselője Tormay Cecíle.

Az avantgardizmus a politikai baloldal forradalmi szárnyához kapcsolódott. Legszínvonalasabb képviselője Kassák Lajos volt, ő szerkesztette az irányzat folyóiratait, a Mát és a Munkát. Kassák költészete nyíltan politikai költészet volt, prózája pedig önéletrajzi jellegű. Mivel a Tanácsköztársaság idején hivatalt vállalt, a korszak folyamán száműzetésben élt. Korán kiábrándult a kommunista eszmékből, ekkor fordult az avantgárd felé. Legismertebb munkái az Egy ember élete című önéletírása és A ló meghal, a madarak kirepülnek című verse.

Már a kortársak is a koruk legnagyobb humoristájának tartották Karinthy Frigyest. Kevéssé ugyan, de szorosan nem kapcsolódott a Nyugat köreihez. Novelláiban mélylélektani és tömeglélektani igazságok bukkannak fel. Egyik legismertebb munkája az Így írtok ti, amelyben egyszerre mulatságos írói karikatúrák gyűjteménye és valóságos irodalomtörténet. Írt komoly művet is, az Utazás a koponyám körül című regényét a saját betegsége ihlette.

Különc figurája volt a korszaknak Szerb Antal. Írásait a Nyugat és a Napkelet egyaránt közölte. Leginkább irodalomtörténeti összefoglalóival (A világirodalom története, Magyar irodalomtörténet) írta be nevét a kultúrtörténetbe, de írt detektívregényt némi misztikummal megspékelve (Pendragon legenda) és egy belső vívódásokkal teletűzdelt utazásélményt bemutató regényt (Utas és holdvilág). Sajnos Radnóti Miklóshoz hasonlóan ő is a holokauszt áldozata lett.

Az elcsatolt országrészeken is virágzott a magyar irodalmi élet. Külön ki kell emelni Erdélyt, ahol a magyar irodalom számos nagy képviselője élt. A legkiemelkedőbbek voltak: Áprily Lajos, Dsida Jenő és Tamási Áron.

                                

Sajtó:

Az újságolvasók a korszak végére közel kétezer különböző sajtótermékből választhatták az őket érdeklőt- Ezek között volt politikai napi-és hetilap, szépirodalmi folyóirat és hetilap, élclap, tudományos és szakfolyóirat. A posta által terjesztett összpéldányszám meghaladta a 100 milliót. Az elcsatolt nagyvárosok kiesésével Budapest hatalmas sajtómonopóliumra tett szert. A régi nagy napilapok közül a délben megjelenő Az Est volt a legnépszerűbb, amelyet mintegy 150 ezer példányban értékesítettek. Elevensége megmaradt, de szenzációhajhász jellege mérsékeltebb lett. Második legnépszerűbb sajtótermék volt a Pesti Hírlap, amelyet mintegy 100 ezer példányban jelentettek meg. A korszak újságjai közül ez volt a legterjedelmesebb, naponta képes betéttel, hetente szépirodalmi és ismeretterjesztő melléklettel egészült ki. Népszerűségéhez hozzájárult, hogy folyamatosan napirenden tartotta a trianoni békeszerződés igazságtalanságait, és támogatott minden revíziós törekvést. Antiszemita és a keresztény-nemzeti szellem jellemezte az 1919 óta napilapként megjelenő Új Nemzedéket 100 ezer példányban, ehhez hasonló volt a régebbi szerkesztők által kiadott Magyarság. Nívós, de kisebb példányszámban jelent meg reggelente a Pesti Napló, ennek irodalmi rovatában a Nyugat képviselőinek írásai is olvashatóak voltak. 1938-ban jelent meg először Pethő Sándor szerkesztésében a Magyar Nemzet, amely a második világháború idején legjobban agitált a németek ellen.

 

Képzőművészetek:

A boldog békeidőkhöz képest ugyan kevesebb stílus uralkodott, de azért a magyar művészet egy szinten volt az európai trendekkel. Megerősödött a konzervatív és historizáló akadémizmus, illetve az eklektika. A városépítészetben ezt tükrözte a román, gótikus és reneszánsz elemeket vegyítő szegedi Dóm tér (Rerrich Béla), a debreceni Déri Múzeum klasszicizáló barokk épülete (Györgyi Dénes, Münnich Aladár), a városligeti Széchenyi-fürdő neobarokk stílusú átépítése és az 1932-ben épített Lehel téri templom (Möller István). Emellett megjelentek a modern funkcionalista törekvések, amelyek a Bauhaushoz kapcsolódtak. Itt kiemelkednek Molnár Farkas budai villái és Kozma Lajos Lupa-szigeti üdülőháza, valamint a Margit-körúton található Átrium-ház. Számos, az emigrációt választó művészünk alkotott külföldön maradandót. Az építészek közül a legismertebb Vágó József, aki egyik tervezője volt a genfi Népszövetségi Palotának.

A szobrászatban a romantikus hősi emlékművek és irredenta szobrok voltak meghatározóak. Innen kiemelkedik az 1921-ben felállított négy égtáj szobrai, melyek közül az Észak Kisfaludi Stróbl Zsigmond munkája. Tovább élt az impresszionista szobrászat Ferenczy Béni és Pátzay Pál munkásságában. A külföldön alkotó szobrászok közül a legismertebb Amerigo Tot volt.

A festészetben a történelmi és aktuálpolitikai tematika erősödött meg. Az 1920-as években kiemelkedett a római iskola, amely tartalmilag a vallásosság, formailag az expresszionizmus jellemzett. Legkiemelkedőbb képviselője Aba-Novák Vilmos. Az impresszionista festészet Rippl-Rónai József, Csók István, Berény Róbert, Márffy Ödön, Szőnyi István, Bernáth Aurél és Egry József művészetében élt tovább. Természetesen a itt is megjelent az avantgárd. Ezzel az irányzattal rokonszenvező képzőművészet többsége a munkásmozgalomhoz kötődött. Legismertebb képviselők: Kernstok Károly, Derkovits Gyula, Dési Huber István és Moholy-Nagy László. Moholy háborús sebesültként kezdett rajzolni, majd a Tanácsköztársaság bukása után emigrált Bécsbe, majd Berlinbe. Művészetére egyaránt hatott a dadaizmus és a konstruktivizmus. Tanított a Bauhausban, majd megfordult Amszterdamban és Londonban is. Amerikában saját művészeti iskolát alapított School of Design néven, amely rövidesen az ipari formatervezés egyik legjelentősebb amerikai műhelyévé vált. 1929-től a festészet új központja a szentendrei művésztelep lett, ahol három festészeti irányzat is jelen volt: az École de Paris színgazdag festői szellemét képviselte Czóbel Béla, Kmetty János, Modok Mária és Ilosvai Varga István. A konstruktivista irányzatot erősítette Barcsay Jenő és Gadányi Jenő, míg szürrealista szellemben alkotott Vajda Lajos, Ámos Imre, Korniss Dezső és Bálint Endre.

 

Zene:

A korszak nagy részében virágzó zenei élet folyt az országban. A konzervatív nemzeti irányzat legnagyobb alakja Hubay Jenő volt. A korszakban főleg szimfóniákat komponált, mellette 18 évig volt a Zeneművészeti Főiskola igazgatója volt (1919-1937). Halála után Dohnányi Ernő váltotta az intézmény élén, akinek megbocsátották a Tanácsköztársaság alatt végzett tevékenységét. Dohnányi műveiben a modern zenei nyelvezetet ötvözte magyaros, népies motívumokkal. Ezen művei közül legismertebb az erdélyi tematikájú Vajda tornya című operája és a Ruralia Hungarica című hangszeres kompozíciója. Ünnepi misét írt a szegedi fogadalmi templom felavatására, amelyet az újabb magyar egyházi zene gyöngyszemeként tartanak nyilván.

A korszakban tovább alkotott a dualizmus időszakának nagy párosa, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Dohnányihoz hasonlóan a rendszer nekik is megbocsátotta, hogy a Tanácsköztársaság idején hivatalt vállaltak. A rendszer bocsánata érezhető volt azon is, hogy 1930-ban mindketten megkapták a korszak második legnagyobb kitüntetését, a Corvin-koszorút. A közös munka azonban már a múlté volt. A közöttük levő különbségek egyre erősebbek lettek: Kodály a magyar népdalokhoz vonzódott és erősödött a népi-nemzeti irányzathoz való közeledése, addig Bartókot a modern zenei irányzatok és a primitív zene kezdte érdekelni.

Kodály korszakbeli első nagy sikerét a Psalmus Hungaricusszal aratta, amelyet Budapest megalapításának 50. évfordulója alkalmából mutattak be 1923-ban és elindult a világhírnév felé. Ezt követte következő évben a Székelyfonó, amely egy eldugott kis falu lakóinak életét villantja fel a maga keserű ás mégis felemelő valóságában saját dallamkincsük alapján. A következő nagy alkotása a Háry János című népies daljáték volt, amely a 19. századi verbunkos tradíciókból építkezett, és a magyarság ereje, lovagiassága és a hazaszeretet iránti hitvallás volt. Nagy alkotása volt még 1936-ban a Budavári Te Deum, amelyet Buda visszafoglalásának 250. évfordulójára komponált. Ez a műve hálaének az isteni gondviselésért, amely a tragédiák ellenére segítette a magyarságot a túlélésért folytatott harcban. A nagy művek mellett gondot fordított az utódnevelésre is, a jövő olyan nagy nevei kerültek ki kezei közül, mint Kadosa Pál, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Vásárhelyi Zoltán. Nevéhez fűződik továbbá egy zeneoktatási módszer kidolgozása, amelyet róla neveztek el és napjainkban is használják.

A 20-as években Bartók munkásságát számos zongoramű, kórus és egyéb kompozíció jellemezte, ezek közül a Táncszvit, a különféle népzenék tanulmányozásának eredményeként született nagy szintézise emelkedik ki. 1930-ban jelent meg életművének egyik legnagyobb összegzése, az énekszólókra, vegyes karra és nagyzenekarra írt Cantata profana, amelynek alapja a népköltészet, de témája az ember helyhez és időhöz nem kötött szabadságszeretete és nemzedékek küzdelme. Az ország politikai helyzete teljesen elkeserítette, a zsidótörvények meghozatala után már nem érezte itthon magát. 1940. október 8-án tartotta utolsó hangversenyét a Zeneakadémián, majd New Yorkba emigrált. A háború vége után haza szeretett volna jönni, sajnos halálos betegsége ebben megakadályozta.

A populárisabb zenei műfajok közül az operett továbbra is népszerű volt, 1922-től a műfaj rajongói a Fővárosi Operettszínházban élvezhették kedvenc műsoraikat. A korszak legnépszerűbb szerzeményei voltak Lehár Ferenctől A mosoly országa, Kálmán Imrétől a Marica grófnő és Huszka Jenőtől a Lili bárónő.

Reneszánszát élte a magyar nóta, a korszak folyamán mintegy 20 ezer született belőle. A nóták többségének témája a szerelem volt, de a kuruc nóták, a 48-as dalok mellett megjelentek az első világháborús katonadalok (Fiumei kikötőben, Kimegyek a doberdói harctérre) és a hazafias irredenta kesergők (Csíkországi fenyvesekben).

A rádiónak köszönhetően megjelent az emberek életében a jazz és a modern tánczene. A tehetősebb polgári családok által rendezett összejöveteleken és a nagyvárosok éjszakai szórakozóhelyein ezek a zenék szóltak, amelyet rossz szemmel néztek a magyar nóta és a konzervatív magyaros ízlés hívei.

 

Film:

A korszak folyamán a film a legnépszerűbb művészeti, illetve szórakoztatóipari ággá vált, gomba módra szaporodtak a mozik, a korszak végére már 922 filmszínház várta látogatóit, főleg Budapesten és a nagyobb városokban. Az 1930-as évekből már kisebb falvakban is rendeztek vetítéseket. A korszak kezdetén a külföldi filmek előnyben voltak, majd a harmincas évek második felében felerősödött a magyar filmgyártás.

Az első magyar hangosfilm a Kék bálvány volt, majd ezt követte az első igazi magyar kasszasiker, a Hyppolit a lakáj. A film főszereplői Kabos Gyula és Jávor Pál voltak, akik igazi filmsztárok lettek a harmincas években. A rendező, Székely István kiválóan vegyítette a népszerű bohózatok humorát és a pesti kabaré hagyományát, mintegy megcsúfolva a sznob embereket. A korszak legnagyobb kasszasikere az 1934-es Meseautó volt. A film története később a romantikus komédiák alapjának számított. A filmet Gaál Béla rendezte, a főbb szerepeket Törzs Jenő, Kabos Gyula és Perczel Zita játszották. 1938-ig mintegy 132 filmet forgattak, ezek nagy része hollywoodi stílusú vígjáték, happy enddel végződő vagy melodramatikus szerelmi történet volt. A történetek leleplezték a nagyvilági életet élő arisztokratákat és polgárokat, derűs bájjal szóltak a nincstelenek életéről és megmutatták a felemelkedés lehetőségeit. A főhősök mindig az úriemberek és a keresztény középosztálybeli értelmiségiek közük kerültek ki. A korszak nagyobb színészeinek is megvolt a saját karaktere: Jávor Pál és Rádai Imre főleg férfiszépségeket, Kabos Gyula a vicces, kispolgári családfőt, Turai Ida a csacsi naiv lánykát, Tolnay Klári a művelt úrilányt és Karády Katalin a végzet asszonyát alakította.

A film szárnyalását a zsidótörvények törték meg. Ennek hatására nagyon sokan elhagyták az országot. A mélypont akkor jött el, amikor 1942-ben betiltották az amerikai filmek vetítését a magyar mozikban. Ezeket váltotta fel a kifejezetten propaganda-célokat szolgáló népies film. Ebben az időszakban is készült a többi közül messze kiemelkedő film. Az Emberek a havason az erdélyi népballadák hangulatát idézi, a havasi pásztorok és favágók küzdelmes életét mutatja be, vagyis itt már bemutatásra került a társadalom mélyrétege is. A filmet Szőts István rendezte és az 1942-es velencei filmfesztiválon első díjat nyert.

A külföldön sikeres magyar filmesek közül meg kell említeni Adolph Zukort, aki a húszas években megalapította a Paramount Filmstúdiót, Korda Sándor rendezőt és Lugosi Bélát, aki Drakula megformálásával vált világhírűvé.

 

Felhasznált irodalom:

20. századi magyar történelem 1900-1994. (szerk.: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos). Korona Kiadó, Bp., 1997.

Benedek Marcell: Világirodalom III. Világirodalom a XX. században. Minerva, Bp., 1969.

Cartledge, Bryan: Megmaradni… A magyar történelem egy angol szemével. Officina Kiadó, Bp., 2011.

Gradvohl Edina – Jászberényi László: Európai művelődéstörténet. L’ Harmattan – Zsigmond Király Főiskola, Bp., 2007.

Jóboru Magda: A köznevelés a Horthy-korszakban .- Bp., Kossuth Könyvkiadó – Tankönyvkiadó, 1972.

Kelecsényi László: Álmodozók és megszállottak. Bevezetés a magyar filmtörténetbe. L’ Harmattan – Zsigmond Király Főiskola, Bp., 2010.

Magyar művelődéstörténet (szerk. Kósa László). Osiris Kiadó, Bp., 2006.

Romsics Ignác: A 20. század rövid története. Rubicon-Ház Bt., Bp., 2011.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó., Bp., 2005.