Sásdi Tamás: Forradalom és szabadságharc 1848-1849-ben Magyarországon

Sásdi Tamás: Forradalom és szabadságharc 1848-1849-ben Magyarországon

 

A forradalom kitörése

 

A februári párizsi forradalom híre március 1-én ért Bécsbe és Pozsonyba. Március 3-án az alsótábla kerületi ülésén Kossuth új feliratot javasolt, amelyet történelmi jelentőségű beszéddel indokolt. Felszólalásában javasolta a jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentarizmust, felelős kormányzati rendszert. Kiemelten foglalkozott az örökös tartományok alkotmányosságával. A felirati javaslatot az alsótábla elfogadta. A felsőtábla lehetséges elnökeinek Bécsben volt jelenésük, így Pozsonyban ők nem tarthattak ülést. A bécsi udvar fontolóra vette, de nem merte kockáztatni az országgyűlés azonnali feloszlatását.

A várakozás napjaiban az Ellenzéki Kör választmányának tagja, Irányi Dániel kereste fel március 5-én Kossuthot és javasolta, hogy az alsótábla felirati indítványát országszerte gyűjtött aláírásokkal támogassák. Az Ellenzéki Kör elkezdte a szervező munkát. Március 12-én Irinyi József elkészült az ellenzéki programot tömörítő Tizenkét ponttal, Petőfi pedig megírta a Nemzeti dalt. 13-án megkezdődött a vita arról, hogyan hajtsák végre a támogató aláírások gyűjtését. A vitának 14-én este a bécsi forradalom híre vetett véget.

A bécsi forradalom miatt István nádort gyorsan Pozsonyba küldték, hogy mentse a menthetőt. Ő rögtön összehívatta a főrendeket és elfogadtatta Kossuth felirati javaslatát. Másnap a feliratot száztagú küldöttség vitte gőzhajón Bécsbe. A forradalmi város óriási lelkesedéssel fogadta őket. Az uralkodó engedmények ígéretével vette át a feliratot.

Közben Pesten a Pilvax köre 14-én este elhatározta, hogy az azonnali cselekvés útjára lép. 15-én délelőtt felkeresték és mozgósították az egyetemi ifjúságot, kifüggesztették és elmagyarázták a 12 pontot, amelyet később Landerer és Heckenast nyomdájában a Nemzeti dallal együtt, cenzori engedély nélkül kinyomtattak. A hagyomány szerint Petőfi, Jókai és Vasvári felszólította Landerert, hogy tegyen eleget a nép kívánságának. Míg Landerer a cenzúrára hivatkozott, Irinyi János odalépett az egyik vassajtóhoz és a következőket mondta: "Ezt a sajtót a nép nevében lefoglaljuk és követeljük kézirataink kinyomtatását". Landerer ekkor utasította az egyik alkalmazottját, hogy tegyen eleget a kérésnek. Így született meg a sajtószabadság. Ezután a tömeg átvonult a hajóhídon Budára, a Helytartótanácshoz, amely elfogadta és életben léptette a követeléseket. Kötelezték magukat, hogy a katonaság nem fog beavatkozni és szabadon bocsátották Táncsics Mihályt. Létrejött a Rendre Ügyelő Választmány. Este a Nemzeti Színházban a Bánk Bán színrevitelével ünnepeltek.

A forradalom hírére Bécs engedett Pozsony követeléseinek. István nádor március 17-én kinevezte miniszterelnökké Batthyány Lajost. Másnap Pozsonyban lázas törvényalkotó munka kezdődött. A főrendek elfogadták a jobbágyfelszabadítást, amelyet Batthyány körlevélben közölt a megyékkel.

28-án Bécsből a jobbágyfelszabadítás és a felelős magyar kormányzat ügyében módosítást igénylő királyi leirat érkezett, továbbá szorgalmazták, hogy Magyarország adjon katonákat és vállaljon részt az államadósságból. Utóbbiakat visszautasították, de az udvar lényegi engedményein alapuló kompromisszumot dolgoztak ki. Az uralkodó április 7-én fogadta el végső változatában a törvényeket, ekkor nevezte ki a minisztereket.

Április 11-én került sor Pozsonyban a törvények uralkodói szentesítésére, kihirdetésére és az utolsó rendi országgyűlés bezárására. A feudális Magyarország nem létezett többé.

 

Az áprilisi törvények

 

A törvények 3 csoportba sorolhatók: a társadalmi átalakulást és a politikai jogokat biztosítókra, az ország egységét, modern parlamentáris rendszerét megteremtő államszervezeti törvényekre és az államjogi törvényekre. A társadalmi átalakulás alapvető törvénye volt az azonnali, kötelező örökváltság a földesurak későbbi állami kármentesítésével. A jobbágyfelszabadítás azonnal életbe lépett, elfogadására kötelezték a földesurakat. Megszűntek az úrbéri terhek, eltörölték az egyházi tizedet. A parasztság az úrbéres föld szabad tulajdonosa lett. Megszűnt a személyes alávetettség, eltörölték az úriszéket.

A földesurak kármentesítését az állam vállalta magára, elsősorban a kincstári birtokok eladásával kívánták lebonyolítani. Részletes sajtótörvény született, amely szabaddá tette, de kaució letételéhez kötötte a lapalapítást. Eltörölték a cenzúrát, a sajtóvétségek felett a polgárok esküdtszéke ítélt. Kimondták a bevett keresztény egyházfelekezet egyenjogúságát.

Az államszerkezeti csoport megteremtette az egységes, népképviseleti alapon nyugvó felelős magyar államot. Horvátországot a felelős kormányzat igazgatta, a tartomány hagyományos különállását és horvát nyelvűségét elismerte. A Határőrvidék a pest-budai kormány igazgatása alá került. Erdély unióját az anyaországi törvény mondta ki, amelynek végrehajtását az erdélyi országgyűlés döntésétől tették függővé. Az államot az állampolgárok közössége, a nyelvi különbség nélkül értett magyar nemzet irányította: a választójoggal rendelkező polgárok választották követeiket, akik a képviselőházat alkották, s akaratuk ellenére törvényesen nem működhetett a végrehajtó hatalmat gyakorló kormány. Az uralkodó bármely rendelete ezután csak egy pest-budai miniszter aláírásával volt érvényes. Minden évben összejön az országgyűlés Pesten, amelyet feloszlatni végső soron csak saját beleegyezésével lehet, és amely költségvetési és elszámoltatási joga révén ellenőrzi a végrehajtó hatalmat. Kimondták a megyék magyar nyelvhasználatát, és a képviselők megválasztását kötötték a magyar nyelv tudásához.

Az államjogi csoport Magyarország teljes körű önállóságát biztosította. Csak az uralkodó személye kapcsolta Magyarországot a Habsburg Birodalomhoz. A nádornak kibővítették a jogkörét, az uralkodó távollétében a nádor a végrehajtó hatalom teljhatalmú birtokosa. A törvények nem tiltották, hogy Magyarország külkapcsolatokat létesíthessen. A külügyet közös birodalmi ügyként kezelték, a kormány „befolyt” király személye körüli minisztere révén.

 

Az első felelős magyar kormány megalakulása

 

A leendő kormány tagjairól már márciusban megindultak a találgatások. Az egyértelmű volt, hogy az Ellenzéki Párt elnöke, Batthyány Lajos lesz a kormány vezetője, a tárcák képviselői között volt már csak versengés.

Március 22-én tárgyalták Pozsonyban a kormányalakítás kérdéseiről. Itt négyen elfogadták a nekik felkínált tárcát: Deák Ferenc lett az igazságügy-miniszter, Kossuth a pénzügyminiszter, Eötvös József a vallás-és közoktatásügyi miniszter és Szemere Bertalan a belügyminiszter. Kossuth a miniszterség mellett elvállalta a kormány parlamenti szóvivőjének szerepét is. Batthyány kérte fel írásban Klauzál Gábort a földművelés-, ipar-és kereskedelemügyi, Mészáros Lázárt pedig a hadügyi tárca vezetésére, szóban pedig Széchenyi István a közmunka-és közlekedésügyi és Esterházy Pál herceget a király személye körüli tárca vezetésére. A kormány megalakulását március 23-án jelentették be.

Az új kormány döntően a reformkori ellenzéki elit tagjaiból állt. A baloldali liberálisokhoz tartozott Kossuth és Szemere, Deák és Klauzál képviselte a mérsékelt liberálisokat. A centralistákhoz tartozott Eötvös József. Széchenyi pártállása nehezen megállapítható, a történetírás konzervatív-liberális keverékként tartja számon. A konzervatívok közül egyedül Esterházy Pál herceg volt a kormány tagja. Pártonkívüli volt Mészáros Lázár.

 

A kormány tevékenysége az első időkben

 

Már az első minisztertanácsi ülés foglalkozott a külpolitikai veszélyekkel, elsősorban az orosz fenyegetéssel. Az országnak saját gondjai is voltak. A kormány üres állampénztárt vett át. A szűkebb ország területen összesen 18 ezer katona állomásozott. Nem volt végrehajtva az unió Erdéllyel. Március 23-án kinevezték Josip Jellacic báró ezredest tábornokká és horvát bánná, aki azonnal felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak. A nemzetiségek májusban egymás után népgyűléseiket fogalmazták meg saját nemzeti hegemóniájuk alatti területek kialakítására irányuló törekvéseiket.

A minisztérium határozott munkával fogott neki a vívmányok életbe léptetéséhez, a politikai-társadalmi stabilitás megteremtéséhez. A legfontosabb a hadsereg engedelmességének biztosítása, illetve új fegyveres erő létrehozása volt. Megkezdték a nemzetőrség szervezését. Batthyány elérte, hogy az uralkodó Május 7-én rendeletet adott ki az országban állomásozó császári-királyi katonaságnak a magyar kormány alá rendeléséről, utóbbi hűségére fel is eskették. Májusban megkezdték az önkéntes alapon felállított honvédség toborzását. Pénzhiány nem akadályozta a szervező munkát. A honvédelem növekvő kiadásai szükségessé tették, hogy a kormány a lakosságtól begyűjtött ezüst fedezetre alapozva kincstárjegyeket bocsásson ki, majd Kossuth a pesti Kereskedelmi Bankkal megegyezve megkezdte a bankjegyek kibocsátását. Megindultak a függőben maradt kereskedelmi, pénzügyi kérdések rendezéséről. Jellacic azonban a magyar kormány tárgyalásokra hívó szavait válaszra sem méltatta. Júniusban végrehajtották az uniót Erdéllyel. Jellacicot uralkodói kézirat mentette fel hivatalából, amelynek nem engedelmeskedett.

Az udvar közben az újabb, május 14-i bécsi forradalom után Innsbruckba menekült. A kormány szorgalmazta, hogy a király helyezze székhelyét Budára. Júniusban a király az áprilisi törvényekben biztosított jogait a törvények szentesítésének jogával együtt átruházta István nádorra.

 

A nemzetiségek válaszai a forradalomra

 

Közös örömmel köszöntötték a forradalmat a magyarok és a nemzetiségek. Ezt néhány hét múlva a nemzetiségek elkülönült gyűlésezései váltották fel. Megkezdődött önálló programjaik kidolgozása.
Horvátországgal már a forradalom előtt feszült volt a viszony. Jellacic ügyes politikával magyarellenes nemzeti egységet teremtett. Nem tekintette érvényesnek az áprilisi törvényeket és egy Bécstől függő Horvátországot kívánt megteremteni. Szlavóniát, Fiumét és Dalmáciát is magunka akarták, legnagyobb álmuk egy nagy délszláv királyság, Illyria létrehozása volt, ami a Habsburgok érdekeivel ütközött. Jellacic beérte kisebbel is és háborút készített elő Magyarország ellen.

A szerbek május 13-15-én Karlócán tartották nemzeti gyűlésüket, ahol Josif Rajacicot pátriárkává, Stefan Supljikacot pedig vajdává választották. Megalakult a szerb nemzet főbizottsága, a főodbor, amelynek elnöke Djordje Stratimirovic lett. Bejelentették területi igényüket a szerb vajdaság megteremtésére. Júniusban felkelést indítottak, amelyet Jellacic nyíltan támogatott.

A románok május 15-17-én tartottak Balázsfalván népgyűlést, amely tiltakozott az Erdéllyel való unió kimondása ellen. Erdélyt önálló tartományként képzelték el, amely később román irányítás alatt egyesülhet Havasalfölddel és Moldvával. Az unió kimondása miatt ők is a népfelkelésre buzdítottak. Andrei Saguna vezetésével megalakult Nagyszebenben a Román Nemzeti Komité. A felkelés 1848 októberében robbant ki, akkor már császári-királyi csapatok együttműködésével.

A szlovákok Ligetszentmiklóson tartottak népgyűlést május 10-11-én. Megyei-területi önkormányzatra vonatkozó igényeiket fogalmazták meg, népfelkelést nem sikerült kirobbantaniuk.

 

A népképviseleti országgyűlés

 

Az áprilisi törvények választójoga a kiterjedt a 21 évnél idősebb, bevett felekezethez tartozó, önálló életvitelű férfiakat. Választójoga volt: legalább negyed telekkel rendelkezőnek, 300 Ft értékű ház birtokosának, évi 100 Ft biztos jövedelemmel rendelkezőnek, segéddel dolgozó iparosnak, az értelmiséginek és akiknek eddig is választójoguk volt. A választhatósághoz 24 éves kor és magyar nyelvtudás szükségeltetett. A megyéken belül választókerületeket alakítottak ki.

Az 1848. júniusi választásokon nem léptek fel pártok, a kormány sem szervezkedett. A választókerületek többségében, egyetlen jelölt révén, közfelkiáltással mentek végbe. Horvátországban és a Határőrvidéken nem került sor a választásokra, ezért nem sok nemzetiségi képviselő jutott be.

Az országgyűlés július 5-én nyílt meg. A képviselőház elnökévé Pázmándy Dénest választották.

A kormány elsőként a fegyveres erőről kívánt gondoskodni. Július 11-én Kossuth megajánlási beszédében mutatott rá arra, hogy az ország biztos külső szövetségekkel nem számolhat, az orosz beavatkozás veszélye viszont fennáll, Horvátország nyílt lázadásban áll, a Délvidéken polgárháború dúl. 200 ezer újonc megajánlását és 42 millió Ft papírpénz kibocsátásának jóváhagyását kérte, amelyet közfelkiáltással megkapott („Megadjuk!”). A felhatalmazás az újoncok és a pénz szükség szerinti igénybevételére hatalmazta fel a kormányt.

A vita legfontosabb eleme az olasz segély volt. Az uralkodó az itáliai háború minél gyorsabb bevégzése érdekében újoncokat kért, amit a Pragmatica Sanctio értelmében nem lehetett megtagadni. Bár a magyar kormány rokonszenvezett az olaszokkal, a bécsi körök jóindulatának megnyerése miatt mégis megszavazta, de olyan feltételekhez kötötték, hogy nem vehették igénybe hódító-dinasztikus célként.

Az országgyűlés augusztusban megindult törvényalkotási tárgyalásai a hadsereg és az adórendszer reformjával, az 1849. évi költségvetéssel és a közadózással, a népoktatással kezdődtek, majd hozzáláttak volna a jobbágyfelszabadítás megoldatlan kérdéseihez és a földesurak kármentesítéséhez.

 

A feszültségek nyár végi fokozódása

 

A Habsburg Birodalom július 15-én Custozzánál legyőzte a szárd királyságot, majd augusztus 9-én fegyverszünetet kötöttek. Augusztus közepén az uralkodó és az udvar visszatért Bécsbe. A két főhercegnek adott teljhatalmat visszavonták, István megtarthatta a nádori tisztét.

A nyár folyamán a szerb felkelők Magyarország déli részén erős hadállásokat építettek ki. Szenttamásnál komoly erődített tábort alakítottak ki, amelyet az összpontosítás ellenére sem tudott elfoglalni az odavezényelt 20 ezer katona. A szerbek táboraikból kiindulva dúlták a környék falvait. Portyázásaikat sikerült megakadályozni. A szerbek célja elérhetetlennek látszott. Augusztus közepén Rajacic pátriárka sürgette Jellacicot a támadás megindítására, sőt még Szentpétervárra is üzent a cárnak segítségért.

Jellacic Horvátországban gyűjtötte főként népfelkelőkből álló seregét. Augusztus 31-én megszállta Fiumét.

Augusztus végére az országgyűlés törvényt alkotott a magyar hadsereg fejlesztéséről és pénzügyi fedezetéről. Horvátországot a teljes különállást is felajánló államjogi engedményekkel próbálták megbékíteni. E célból Batthyány és Deák eredménytelenül Bécsbe utazott.

A bécsi kormány elérkezettnek látta az időt a magyar különállás felszámolására. Johann Wessenberg osztrák miniszterelnök kezdeményezésére államiratot készítettek, amely az áprilisi törvényeket jogilag érvénytelennek nyilvánította, a magyar kormánytól követelte a had-és pénzügyek újra Bécsben történő összpontosítását.

Ezt megismerve Esterházy azonnal beadta lemondását. Ez és a horvát és szerb fenyegetés láttán Széchenyi idegileg összeroppant, a döblingi elmegyógyintézetbe került. Kossuth viszont 100 tagú országgyűlési küldöttség Bécsbe indítását javasolta. Az uralkodó 09.09-én fogadta őket, de semmitmondó szavakkal bocsátotta el. Közben Szeptember 4-én Jellacicot visszahelyezte a báni méltóságba. Mindez egyértelművé tette, hogy az udvar fegyveres fellépésre készül Magyarország ellen. Szeptember 11-én a küldöttség és a két miniszter visszaérkezett Pestre. Ugyanekkor Jellacic átlépte a Drávát és megkezdte a hadjáratát Magyarország ellen.

 

A szeptemberi fordulat

 

Szeptember 11-én a kormány beadta lemondását. Az országgyűlés ezt tudomásul vette, s határozatot hozott arról, hogy a védelem eszközeinek megteremtésére az újoncozást és a pénzkibocsátást haladéktalanul meg kell kezdeni.

István nádor bejelentette, hogy a „végrehajtó hatalom gyeplőit saját kezébe vette”. Az országgyűlés figyelmeztette: a törvények értelmében ezt csak felelős kormánnyal, miniszteri ellenjegyzéssel teheti. Kossuth visszavonta lemondását. A nádor tudomásul vette az országgyűlés honvédelmi, pénzügyi határozatait, 12-én ismét Batthyányt bízta meg kormányalakítással. Batthyány ügyvezető miniszterelnökként végrehajtotta az állami pénzjegyek kibocsátását, intézkedett az újoncozásról, s arról, hogy kizárólag új honvéd zászlóaljakat szervezzenek.

Jellacic 50 ezer fős serege szeptember 11-től magyar területen masírozott előre. Serege túlnyomórészt népfelkelőkből állott, akik kellő utánpótlás híján dúlva-fosztogatva vonultak tovább, kiváltva a falvak népének szervezett ellenállását. A csekélyebb létszámú dunántúli magyar sereg élén Teleki Ádám hátrált előttük. A két sereg tisztjei felvették egymással az érintkezést, hogy a lojalitási konfliktust tisztázzák. Jellacic azonban nem tudott uralkodói parancsot előmutatni. Szeptember 16-án az országgyűlés felszólítására István főherceg-nádor elvállalta a magyar csapatok főparancsnokságát.

Szeptember 16-án az országgyűlés tagjaiból Országos Honvédelmi Bizottmány alakult. A külföldön állomásozó magyar ezredeket külföldre szólították, Kossuth toborzó-körútra indult az Alföldre. Az országgyűlés közben eltörölte a szőlő-és bordézsmát.

István nádor a Balaton mellett vonuló Jellaciccal tárgyalásokat kezdeményezett, amelyet az nem fogadott el. A nádort viszont Bécsben tiltották el a harctól. Szeptember 23-án Bécsbe távozott, ahol lemondatták és a birodalomból eltávolították. A magyar sereg élére Móga János altábornagy került.

A bécsi kormány veszélyesnek tartotta, ha Budára nemsokára bevonuló Jellacic lesz a helyzet kizárólagos ura. Ezért Szeptember 25-én az összes magyarországi haderő élére kinevezték Lamberg Ferenc altábornagyot, hogy vessen véget az ellenségeskedésnek. Szeptember 28-án egyedül érkezett Budára. A két város közti hajóhídon felismerték, s a felbőszült néptömeg meglincselte. Ezután a táborban levő Batthyány Bécsbe indult, hogy a háborúnak tárgyalások révén vessen véget.

Erdélyben a balázsfalvi román népgyűlés kimondta, hogy az erdélyi románok az uniót nem ismerik el, önálló osztrák tartománnyá kívánnak alakulni. Egyúttal elrendelték a románság felfegyverzését és táborba szállását. A szász képviselők elhagyták a pesti országgyűlést. Puchner Antal altábornagy támogatta a szervezkedést, az irányítást pedig Karl Urban határőrvidéki alezredes vállalta magára. Erdélyt néhány nap múlva lángokba borította a polgárháború.

A dunántúli magyar hadvezetés szeptember 29-én csata vállalása mellett döntött. A horvátok Pákozdnál egyszerű győzelemre számítottak. Jellacic rohamoszlopait azonban sorra visszaverték a magyar honvédek és önkéntes nemzetőrök, lovasságát pedig a frissen kiképzett magyar tüzérek bomlasztották szét  A felek másnap 3 napos fegyverszünetet kötöttek. Jellacic elindult Győr felé, hogy erősítést szerezzen a Felvidékről és a Dunántúlról. Oldalvédjét pár nap múlva fegyverezték le Ozoránál Október 7-én.

Bécsben a nyílt ellenforradalmi fellépés mellett döntöttek. Október 2-án Batthyányt lemondatták. Másnapi dátummal uralkodói rendeletek jelentek meg, amelyek feloszlatták az országgyűlést, törvénytelennek nyilvánították a magyar ellenállást, és Jellacicot tették meg az ország teljhatalmú urává. Récsey Ádámot nevezték ki miniszterelnökké, amit néhány nap múlva ejtettek.

Az intézkedéseknek minden jogalapja hiányzott. Ezért a magyar országgyűlés az OHB-t bízta meg a végrehajtó hatalom gyakorlásával. Elnökévé Kossuthot választották.

A bécsi lapokban még szeptemberben megjelent Latour hadügyminiszter és Jellacic Magyarországon elfogott levelezése, amely bizonyította együttműködésüket. Ez a közvéleményt a kormány ellen hangolta és rokonszenvet keltett a magyarok iránt. Amikor elterjedt a hír, hogy Jellacic Bécs felé megy és Latour erősítést küldene neki, Bécsben október 6-án kitört a forradalom. A nép megakadályozta a zászlóaljak Magyarországra indítását, majd legyűrte a fegyveres erőket, lefoglalta belvárost, a belügyminisztériumot és végzett Latourral. Az udvar Olmützbe menekült. A végrehajtó hatalom a Reichstag kezébe került. Jellacic Bécs és a határ között táborozott le, majd nemsokára egyesült a Bécset elhagyó helyőrséggel.

A honvédsereg egyelőre nem lépte át a határt, a hadvezetés államjogi bonyodalmaktól tartott.

Olmützben a hadsereg parancsnokává Windisch-Grätzet nevezték ki és rábízták a rendteremtést. Egy hét múlva már körülzárta Bécset.

A magyar csapatok október végén indultak Bécs felmentésére, egészen a Schwechat folyócskáig nyomultak előre. Október 30-án itt találkoztak össze Jellacic csapatával. Jellacic csapata harcedzett katonákból állt, a magyar csapatból sokan még csak most érezték először a puskapor szagát. A csapat két szárnyra oszlott, a balt Guyon Richárd, a jobbot Görgey Artúr vezette. Görgey támadni akart, de Móga a balszárny bevárására utasította. Az osztrákok támadtak és a nyílt terepen az ágyútűznek kitett magyar csapatok meginogtak és megfutottak. A későbbiekben maga Windisch-Grätz mondta a magyarokról: „Ez nem egy szedett-vedett lázadó csorda. Ez egy hadsereg.”Móga a csata után leesett a lováról és lemondott. Kossuth november 1-én Görgeyt nevezte ki a fősereg parancsnokává.

Bécs október 31-én elesett. Windisch-Grätz bezáratta a Reichstagot, amely november 21-én Kremsierben ült össze. Most Magyarországra került sor. Másfél hónap felkészülési időszak következett.

A magyar önvédelem szervezése szempontjából is döntő volt ez az időszak. Az OHB elnökeként Kossuth emberfeletti energiával szervezett, mozgósított, buzdított, informálta az országgyűlést, megpróbálta áttörni a nemzetközi elszigeteltséget. A szabadságharc diplomáciájából ekkor Teleki László Párizsban, Szalay László majd Pulszky Ferenc Londonban, Splény Lajos Turinban működött.

November folyamán végbement az egységes honvédsereg kialakítása. A régi császári-királyi ezredek, a honvéd zászlóaljak, a mozgó nemzetőri csapatok egységes irányítás alá kerültek. Az alapvető igazgatási és harcászati alakulat a gyalogságnál a zászlóalj lett. A sereg létszáma napról napra nőtt. A képzetlen nemzetőrök hazatértek.

A 3 fő fegyvernemet a gyalogság (kb. 100 ezer fő), a huszárság (kb.12 ezer fő) és a tüzérség (kb. 10 ezer fő) alkotta.

A gyárak, kézműves műhelyek állami irányítással gyártották a fegyvert és a lőszert. Az állami pénzjegyek gondosan tervezett mennyiségben történő nyomtatása fedezte a kiadásokat. Nyugaton Görgey határvédelemre rendezkedett be, hogy az újoncozás-utánpótlás minél nagyobb területeit tovább biztosítsa.

A bánsági hadszíntéren Kiss Ernő irányította a hadműveleteket. A szerbek II. karlócai gyűlése (október 7-14) az osztrák birodalomfélhez tartozó koronatartományt követelt, a császárnak esküdött hűséget. Temesvár és Arad várőrsége átállt. Erdélyben a székelyek agyagfalvi gyűlése kimondta, hogy ragaszkodnak az unióhoz, kitartanak a magyar kormány mellett, fegyverrel is megvédik területüket. Erdélyt Puchner október 18-án ostromállapotba helyezte. Megkezdődött a falvak, városok, kúriák feldúlása, a fosztogatás és a népirtás. Puchner és Urban seregei Erdélyt egy hónap alatt kézre kerítették. Csak a Háromszéket nem sikerült meghódítani. Itt Gábor Áron vasműves november 16-án ágyút ígért, amit be is váltott. Ezzel a székelyek sakkban tudták tartani a császáriakat. November végén az erdélyi seregek főparancsnoka Bem József lett. Energikus fellépése decemberben kedvező fordulatot adott az erdélyi hadieseményeknek.

 

A bécsi udvar második fegyveres támadása: Windisch-Grätz

 

Windisch-Gratz politikai hátországát is biztosítani igyekezett. Miniszterelnökké november 21-én sógorát, Felix Schwarzenberget nevezték ki.

December 2-án Olmützben államcsínyre került sor. V. Ferdinándot lemondatták Ferenc Károly főherceggel együtt, és Ferenc Józsefet ültették a trónra. Az új uralkodót nem kötötték elődje intézkedései. A külhatalmak tudomásul vették a trónváltozást, a hadsereget gyorsan feleskették, a birodalmi parlamentet utólag tájékoztatták. A magyar országgyűlés nem fogadta el, továbbra is V. Ferdinándot tartotta magyar királynak.

December 6-án Franz Schlick tört be 10 ezer főnyi seregével Galícia felől. Egy hét alatt elfoglalta Eperjest, Kassát, januárban már Miskolcot fenyegette. Mészáros ellene vonult, de nem tudta észak felé szorítani.

December 16-án támadt Windisch-Grätz 55 ezer fős serege a Duna bal és jobb partján. Átszakították a védvonalat és Győr felé haladtak. A befagyott folyók, patakok, mocsarak miatt csata nélkül kellett feladni a várost. Görgey a nagyobb összecsapásokat kerülve hátrált Buda felé. Perczel Mór december 30-án csatát vállalt Mórnál. Az erdős terepen kibontakozó csatában eleinte Perczel tüzérsége megállította a császáriak él-dandárát, de nemsokára megérkezett Jellacic hadtestének lovasdandára, amely eldöntötte a csata sorsát. Támadásuk a magyar gyalogoszászlóaljakat szétugrasztotta, a tüzérséget a huszárok épp hogy meg tudták menteni. A súlyos veszteségeket szenvedő Perczel a fővárosba vonult vissza.

 

A kormány menekülése Debrecenbe

 

A magyar országgyűlés december 31-én elhatározta, hogy a hadihelyzet alakulása folytán a fővárost kiürítik, a kormány és az országgyűlés Debrecenbe települ. Békeküldöttség indult Windisch-Grätzhez, hogy szándékait kipuhatolja. Bicskén találtak a főhadiszállásra január 3-án. A küldöttségnek tagja volt Deák, Batthyány, Majláth György országbíró, Mailáth Antal volt kancellár, Lonovics József egri érsek. Batthyányt nem fogadta magánemberként se, a többieknek megmondta: feltétel nélküli megadást követel.

Szolnokig vasúton, onnan szekéren folyt az áttelepülés. Menekítették a kincstárat, a pénzjegynyomdát, az iratokat, a hadiszereket, a koronát, menekültek a hivatalnokok, katonák, képviselők. Pázmándynak elege lett az ellenállásból: Szolnoknál kiszállt és pár nap múlva Windisch-Gratznél jelentkezett, aki január 5-én vonult be a kiürített fővárosba.

Erdélyben Bem megállította a császáriak Alföld felé irányuló mozdulatait, s karácsonyra visszafoglalta Kolozsvárt. December 29-én Bethlen mellett szétverte az észak-erdélyi erőket. December 31-én a besztercei és naszódi csatában befejezte Észak-Erdély felszabadítását. Urban seregének maradványai Bukovinába menekültek. Bem tovább üldözte őket.

Január 8-án az országgyűlés megkezdte tanácskozásait a debreceni református kollégiumban. Tudomásul vették a békeküldöttség eredménytelenségét, de kimondták, hogy a tárgyalásoktól továbbra sem zárkóznak el. Döntöttek arról is, hogy a küzdelem végéig együtt maradnak.

Az OHB folytatta szervező munkáját. A fő feladat a hadsereg ellátása volt kiképzett újoncokkal, fegyverrel, lőszerrel. A hadiüzemek Nagyváradra települtek.

 

Hadszínterek télen

 

Január 2-án Pesten a katonai és politikai vezetés képviselői haditanácsot tartottak. Eldöntötték, hogy Görgey a fősereggel észak felé indul, majd északnyugat felé fordulva megpróbálja Lipótvár felmentését, majd a bányavárosok felé fordul. Végül kelet felé fordulva közelíti meg a kijelölt felső-Tisza-vidéki összpontosítási területet. Perczel hadtestének kellett fedeznie az átköltözést és a visszavonulást, végül Szolnoknál megakadályozta Windisch-Gratz átkelését. Az erők egyesítése jegyében eldöntötték, hogy a Délvidékről minden nélkülözhető fegyveres erőt felrendelnek az összpontosítás színhelyére.

A helyes haditerv megvalósítása sikerült. Január 4 - február 10 közötti téli hadjáratában Görgey hadai jelentős ellenséges erőket vontak magukra. A fősereg Vác után Léva felé vette az irányt, Windisch-Gratzet azzal fenyegetve, hogy hátába kerül, majd a bányavárosokon keresztül folytonos harcok közepette vonult a Vág völgyében kelet felé. Guyon Richárd hadosztálya február 5-én öldöklő golyózápor közepette tört át a Branyiszkói-hágón, ezzel megnyitotta az utat Eperjes és Kassa, majd az Alföld felé. Görgey és a Tiszántúl között továbbra is sikerrel működött Schlick. Csapatait Klapka tudta megállítani a Bodrog vonalán. Röviddel ezután Schlick erősítést kapott Windisch-Gratztől, Klapka ennek a csapatnak a tokaji átkelési kísérletét verte vissza (január 31).

Délvidéken a seregek kivonása következtében tragikusra fordult a helyzet. A szerbekkel szemben állóháborút folytató magyaroknak Szegedig kellett hátrálniuk.

Erdélyben Bem január 13-án felszabadította Marosvásárhelyt, kapcsolatot teremtve a Székelyfölddel, így seregét kiegészíthette. Január 21-én megpróbálkozott Nagyszeben elfoglalásával, de nem sikerült. Puchner a havasalföldi orosz csapatokhoz fordult segítségért. A kb. 8000 főnyi orosz intervenciós sereg bevonulására február elején került sor.

Bem vízaknai veresége (február 4) után újabb véres harcokban nyugat felé hátrált, hogy erősítéseket vegyen fel. 02.09-án Piskinél megállította Puchner csapatait, szabaddá vált az út Dél-Erdélybe. Bem a következő mondattal lelkesítette katonáit: „Ha ez a híd elvész, egész Erdély elvész”.  Puchner Nagyszebenbe hátrált vissza. Bem előbb csapatai egy részével ismét Észak-Erdélybe ment, hogy a betörő Urbant kiszorítsa, majd február végén visszatért Medgyesre, ahol újra megütközött Puchnerrel. Vereséget szenvedett (március 2-3). Segesvárra húzódott. Puchner kelet felé vonult, hogy bekerítse. Bem kicselezte és Nagyszeben felé ment. Március 11-én bevette a várost. Ezzel egész Erdély felszabadult, az oroszok és osztrákok kivonultak.

A főhadszíntéren időszerű lett a fővezérség ügye. Kossuth nem merte Görgeyre bízni a főparancsnokságot, Dembinsky Henriket választotta, aki kelet felől tüntetéssel akarta kicsalogatni Windisch-Gratzet Pestről, majd márciusban rákényszeríteni a döntő csatára valahol Eger és Gyöngyös között. Windisch-Gratz azonban hamarabb indult, hogy időben egyesüljön Schlickkel.

A két fősereg váratlanul Kápolnánál ütközött egymásba február 26-27-én. A támadás váratlanul érte Dembinskyt, aki alulmaradt a kétnapos ütközetben, ráadásul az osztrákok túlerőben voltak, mert a magyar sereg nagy része nem érkezett meg a hadszíntérre. Windisch-Gratz jól tudta, hogy a főerőkkel ütközött össze, s büszkén jelentette Olmützbe: „A lázadó hordákat szétvertem”. A magyar sereg üldözés nélkül vonult vissza a Tisza mögé.

 

A dicsőséges tavaszi hadjárat

 

A Tisza mögé hátráló honvédsereg tisztikara fellázadt a hibázó Dembinski ellen. Szemere, majd a táborba siető Kossuth tudomásul vette a történteket, s előbb a fősereg parancsnokává tette Görgeyt (március 03), majd 8-án Vetter Antalt nevezte ki.

Vetter módosított Dembinsky haditervén. A legnagyobb erőkkel az Alföld felől nyomultak volna Pest felé. Amikor újra átkeltek a Tiszán, kiderült, hogy Windisch-Gratz is ebből az irányból próbálja meghódítani a Tiszántúlt, s fő erőit Nagykőrös közelében gyülekezteti.

A honvédsereget visszavonták a Tisza mögé. A csapatok harci kedve csökkent, az elégedetlenség miatt Vetter visszavonult, utóda március 31-től megint Görgey lett. Az új támadási tervet Klapka dolgozta ki. Eszerint egyetlen hadtesttel támadnak ugyan a Gyöngyös-Hatvan vonalon, a legnagyobb seregrészek azonban Jászberény-Nagykáta-Gödöllő irányában kerítik be az ellenséget, amelyet így megsemmisíthetnek. A diadalsorozat megkezdődött: április 2-án az eredetileg „nyulászatra” induló Windisch-Grätz csapata nagyot nézett, mivel Hatvanig szorította vissza őket a magyar hadtest, majd ugyanitt Schlik hadtestét győzték le. Két nap múlva Klapka és Jellacic hadteste talált egymásra váratlanul. Nehéz csatában, amelyben az elején a császáriak álltak nyerésre, a magyar sereg fordítani tudott és a közben megérkező Görgey segítségével megverte az osztrák-horvát vegyesválogatottat. Windisch-Grätz már nem tudta mit csináljon, így került Isaszegre, ahol április 6-án a magyar fősereggel került szembe. Windisch-Grätzet megsegítette Schlick hadteste, Klapkát pedig újra Görgey segítette ki. Damjanich csapatának hősies küzdelmével és Aulich Lajos fellépésével a magyar sereg ismét győzelmet aratott. Ezután a császári sereg Pest előterébe húzódott vissza. Bayer József vezérkari főnök szerint a főseregnek most Vác, majd a Duna bal partján kell előre törnie, így elérhetik Komárom felszabadítását, végül ott átkelve a Dunántúlon bekeríthetik a császáriakat. Közben Windisch-Gratzet kudarcai miatt április 12-én leváltották. Utóda Ludwig Welden altábornagy lett.

A második szakaszban Aulich Lajos csapatai azt a látszatot keltették Pest előtt, hogy ott van a magyar haderő zöme. Közben Damjanich elfoglalta Vácot (április 10). Megnyílt az út Komárom felé. A Garamon átkelve Nagysallónál (április 19) közel egy órás szuronyviadalt követően szorították nyugat felé az ellenséget. 04.22-én felszabadult Komárom. Welden rájött, hogy Bécs felé kell húzódnia. Jellacicot Eszékre küldte, a főerőt pedig Győr felé vonta vissza. A bekerítés nem sikerült, de a visszavonuló császár seregre a komárom-ószőnyi csatában újabb vereséget mértek. Az ellenséges haderő Pozsony környékére húzódott. Welden csak az orosz segítségben látott reményt.

Közben Bem megtisztította Erdélyt. Áprilisban a Temesvidék visszaszerzésére indult, amit májusra végrehajtott. A Délvidéken Perczel április 3-án elfoglalta a szenttamási szerb tábort. Májusra befejeződött a Délvidék felszabadítása.

 

A bécsi udvar céljai és eszközei

 

Ferenc József megerősítette Schwarzenberget és elképzeléseit. Ő centralizált, abszolutista, német dominanciájú, polgári alapzatú birodalmi jövőképet vázolt fel. Állammodellje szerint az egész birodalomnak részt kellene venni a német egység kialakításában. Ennek egyik alapja Magyarország leigázása lenne, április 21-én így az orosz segítségkérés mellett döntöttek.

Windisch-Gratz jelentése a kápolnai győzelemről döntő lökést adott: Olmützben 1849. március 4-én oktrojált alkotmányt hirdettek és szétkergették a kremsieri parlamentet.

Az alkotmány önmagában nem elégített ki senkit. Központosított ugyan, de az alkotmányosság csak korlátozottan érvényesült, a végrehajtó hatalom egyedül a császárnak lett volna felelős. A tartományok önállóságát szűk keretek közé szorították.

Magyarországot feldarabolták. Különválasztották Erdélyt, a Határőrvidéket, Horvátországot és a szerb Vajdaságot, amelynek határai bizonytalanok maradtak. Ezek közvetlenül Bécstől függtek. A beolvasztás se a magyaroknak, se a nemzetiségeknek nem volt elfogadható.

 

A Függetlenségi nyilatkozat

 

Kossuthot március közepén a táborban érte az olmützi alkotmány híre. Erre adott válasz mellett a belpolitikai helyzet tisztázása is megkövetelte az államjogi kérdések eldöntését.

Kossuth a függetlenség és a trónfosztás révén új alapokra kívánta helyezni a magyar belpolitikát: tervei szerint az országgyűlés a függetlenségi deklaráció után eloszlik, és új, alkotmányozó, az általános választójoggal megteremtődő parlament jön össze, amely demokratikus átalakítást, nemzetiségi megbékélést valósít meg. Végül a magyar küzdelem nemzetközi elfogadtatását, illetve az országnak egy esetleges béketárgyalásba való bevonását csak a függetlenség kinyilvánításától remélhette.

Kossuth érvelése meggyőzte az OHB-t és a képviselők nagy részét. Április 14-én az országgyűlés Kossuth indítványára elhatározta, hogy kinyilvánítja Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását.

Az országgyűlés április 19-én fogadta el a Magyar Nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát. Ez felsorolja a Habsburgok által elkövetett alkotmánysértéseket, az ország ellen indított háborúját, s felelősség téve a dinasztiát az őt a nemzettel összekötő szerződés szétszakításáért, a Habsburgokat trónfosztottnak és száműzöttnek nyilvánítja. Magyarországot a „független európai státusok” közé sorolja. Különös hangsúlyt ad a magyar állam egységének és oszthatatlanságának, így a nemzetiségi konfliktusokkal nem foglalkozik. Nyitva hagyta az államforma kérdését.

A Függetlenségi Nyilatkozat elérte két legfőbb célját, az olmützi alkotmányra adott választ és vele a győzelem utáni helyzet meghatározását, illetve a belpolitikai helyzet konszolidációját. Nem sikerült viszont megvalósítani az új alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, a demokratikus államrendszer kiépítésére csak részben került sor, és nem érte el a szándékolt európai hatást sem.

Az új államszervezet kiépítése megkezdődött. Tisztázták Kossuth államfői jogait: csak miniszteri ellenjegyzéssel intézkedhetett, ennek dacára államfőként a parlamentnek tartozott felelősséggel. Kossuth május 2-án kinevezte az új kormányt, amelynek miniszterelnöke és belügyminisztere Szemere lett (külügy: Batthyány Kázmér, pénzügy: Duschek Ferenc, közlekedésügy: Csány László, vallás-és közoktatásügy: Horváth Mihály, igazságügy: Vukovics Sebő, hadügy: Görgey, majd július 14-től Aulich). Kossuth első rendelete kimondta, hogy a jobbágyság kezén levő földet úrbéresnek kell tekinteni mindaddig, amíg a földesúr az ellenkezőjét bíróság előtt nem bizonyítja. A szabadságharcot támogató zsidóság emancipációjáról májusban törvényjavaslat készült, amely júliusban a polgári házasság lehetővé tételével megnyitotta a beolvadást. Április 24-én az országgyűlés újabb 50 ezer újoncot szavazott meg a honvédség kiegészítésére.

Görgey a hadjárat folytatására nyugati irányban nem gondolhatott. Buda ostromához kezdtek, amelyet a svájci származású Heinich Hentzi védett. Görgey május 4-én megadásra szólította fel Hentzit, amelyet az elutasított. Hentzi ezután a következő napokban többször is lövette Pestet. Május 21-én hajnalban indult meg a döntő roham. A védők golyózáporában hajnali 4 óra körül sikerült először bejutni a Várba. A betörés hírére Hentzi ellentámadást indított. A katonái már a Szent György téren találkoztak a behatolókkal, akiknek sortüze a várparancsnokot is az örök harcmezőkre küldte. A megrettent császáriakat szuronyrohammal visszaverték. Három és fél órás küzdelem után Buda várán újból magyar zászló lobogott. Most már az országgyűlés visszaköltözhetett a fővárosba.

Közben rendeződött a nemzetiségi kérdés is: Nicolae Balescu Kossuthtal július 14-én megbékélési tervezetet írt alá, amelynek alapelveit az országgyűlés 28-án Szegeden általános érvényű nemzetiségi törvénnyé emelte. Eszerint a területi autonómiától, központi magyar nyelvű államigazgatástól eltekintve széles körű jogokat kapnak a nemzetiségek a községi, megyei, hivatali és bírósági, sőt a nemzetőrségi nyelvhasználatban, önállóak egyházi és iskolai ügyeikben.

 

A bécsi udvar harmadik támadása: Haynau és Paszkievics

 

A májusban Bécsbe visszatért osztrák kormány a császáriaknak alárendelt, 50 ezer fős segélyhadat kért volna a cártól. I. Miklós azonban hatalmas serege negyedrészét küldte, s kikötötte, hogy serege önállóan működik, amelynek parancsnoka Paszkievics herceg.

Május 30-án Weldent a Bresciai Hiéna néven ismert Julius Haynau váltotta fel a császári sereg élén.

Május végén Klapka készített védelmi tervet, amelynek lényege a felkészülés, a hadügyminisztérium által irányított vezérlet, valamint a főerőknek a komáromi erődrendszer környékén történő koncentrációja volt, kiegészítve a határok csekélyebb erőkkel történő védelmével és a hamarabb beérkező ellenség megtámadásával.

A főhadszíntér irányítására Tatán Bayer vezetésével központi Hadműveleti Iroda létesült. Az egész országra kiterjedően egységes hadműveletek vezetése azonban megoldatlan maradt.

A Görgey vezette főerő még az orosz bevonulás előtt a Vágon átkelve próbálta az osztrákokkal szemben magához ragadni a kezdeményezést. A június 20-21-i peredi csata vereséggel végződött. A hadműveletek irányítása Haynau kezébe került.

Június 15-én megkezdődött a jablunkai és duklai hágón az oroszok felvonulása. Paszkievics 20-án Kassára, 24-én Miskolcra ért.

Június 29-én Dembinsky javaslatára a Szeged környékén végrehajtandó katonai koncentráció mellett döntött. Július 2-án az országgyűlés kimondta Szegedre költözését.

Görgeyről azt hitték, hogy nem kíván eleget tenni az összpontosítási tervnek. Július 1-én ezért leváltották, helyére Mészáros került. Görgey a Komáromnál állomásozó fősereg vezére maradt.

Haynau a jobb parton támadt tovább. Görgey július 2-án súlyosan mesebesült, 4-én úgy döntött, megpróbál a Dunántúlon győzni egyet. A 11-i komáromi csata azonban vereséggel végződött, a dunántúli elvonulás lehetetlenné vált.

Bem nem kívánt részt venni a délvidéki koncentrációban és visszautasította a neki felkínált főparancsnoki tisztet, és visszament Erdélybe. Segesvárnál szállt szembe az oroszokkal, ahol vereséget szenvedett (július .31, itt tűnt el Petőfi). Ennek ellenére el tudta foglalni Nagyszebent, de Nagycsűrnél megsemmisítő vereséget szenvedett (08.06).

A Bánságban Arad vára június végén kapitulált. A Délvidéken Vetter serege a szabadságharc utolsó nagyobb győzelmét aratta Kishegyesnél Jellacic felett (07.14).

Görgeyék Vácnál beleütköztek az oroszokba (július 15-17), ezután újabb kerülőútra kényszerültek, Balassagyarmat-Losonc-Miskolc vonalon haladt az oroszok hátában, s július végén Rakamaznál kelt át a Tiszán. Nagysándor József Debrecen mellett harcra kényszerült az oroszokkal augusztus 2-án és vesztett. Görgey augusztus 9-én érkezett meg Aradra, az összpontosítás színhelyére.

A Pest környékén összegyűjtött kiképzetlen másik fősereg Perczel vezetésével ütközet kockáztatása nélkül, nyomában Haynauval, levonult Szegedre.

Dembinsky nem merte vállalni, hogy Szegednél foglaljon állást. A kormány és a képviselők Aradra költöztek. Haynau elfoglalta Szegedet, majd átkelve a Tiszán, Szőregnél legyőzte Dembinskyt (augusztus 5). Ezután Dembinsky a megmaradt seregét Temesvárra vezette, ahova 9-én érkeztek meg. A két fősereg egyesítése meghiúsult.

 

Az utolsó katonai és politikai erőfeszítések

 

Július végén Szemere felajánlotta lemondását, diktatúrát javasolt Kossuthnak, akit ezt elhárította. Az országgyűlés Görgeyt akarta kinevezni fővezérnek, de Kossuth megakadályozta. Ehelyett augusztus 7-én Dembinsky fölé Bemet nevezte ki.

Dembinsky Temesvárról Erdélybe akart hátrálni. Ekkor érkezett meg Bem, aki lebeszélte, csak Aradra való vonulással van remény. Megérkezett Haynau is. Bem csatát vállalt, ahol leesett lováról és nem tudta folytatni az irányítást, a küzdelem teljes vereségbe torkollott.

Augusztus 10-én Aradon Kossuth és Görgey négyszemközti megbeszélést folytatott. 11-én már tudták: csak Görgey 30 ezer embere van fegyverben. Görgey felszólította a kormányt a hatalom átadására. Kinevezték főparancsnoknak, de ezzel nem elégedett meg. A jelenlevő minisztere erre sorra lemondtak. Kossuth alkotmányosan nem kormányozhatott tovább, ezt egyetlen napig sem vállalta. A katonai és polgári hatalmat Görgeyre ruházta.

11-én este Görgey haditanácsot tartott, amellyel közölte, hogy az oroszok előtt és feltétel nélkül adja meg magát. A haditanács egyhangúlag elfogadta javaslatát. 13-án reggel a csapatok Világosról megindultak a szőlősi síkra. Itt adták meg magukat Rüdiger orosz lovassági tábornoknak. Görgey még utoljára ellovagolt a hadsorok előtt, akit a III. hadtest megéljenzett. Ezt a vasidegzetűnek hitt tábornok nem bírta ki és zokogva borult lova nyakára.

 

Vereség, megtorlás

 

Világos után meg kellett teremteni a további küzdelem feltételeit. Ezért menekült a kormányzó, a kormány több tagja, politikusok és hadvezérek. Kossuth augusztus 17-én Orsovánál lépett török földre. Néhány nap múlva követte Szemere és vezető politikusok egész sora.

Világos után a távolabbi seregrészek is feladták a küzdelmet. Utoljára augusztus 25-én, Zsibón tette le fegyvereit Kazinczy Lajos hadosztálya. A várak közül Komárom tartotta magát legtovább, egészen október 2-ig.

Haynau szeptember 1-én jelentette be: „a magyar forradalom bevégződött”. Megkezdődött a megtorlás. A közkatonák, altisztek kegyelmet kaptak, vagyis eljárás nélkül besorozták őket a császári seregbe. A tiszteket, a politikusokat, a közigazgatás vezető embereit hadbírósági eljárás alá vonták. A cár kegyelmet ajánlott, kivétel nélkül átadta foglyait, de a kegyelmet csak Görgeyvel szemben érvényesítették. Haynau szabad kezet kapott, s élt is vele. Október 6-án Pesten kivégeztette Batthyányit, Aradon pedig a honvédsereg kezére került vezetőit: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knezic Károlyt, Láhner Györgyöt, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, Vécsey Károlyt és Lázár Vilmost. Ezután még mintegy 100 kivégzést hajtottak végre. A tisztikarból kb. 1200 embert börtönöztek be, a polgári elítéltek száma is több százra rúgott. A nemzetközi tiltakozások nyomán Haynautól mindinkább megvonták a halálos ítéletek végrehajtásának jogát, majd egy év múlva menesztették.

 

 

 

1848-49 és szereplőik a magyar történetírásban

 

A szabadságharc lezárulása után megindult a memoárirodalom, a jelentősebb résztvevők mindegyike megírta a saját visszaemlékezését. Az első nagy összegzést a Szemere-kormány kultuszminisztere, Horváth Mihály készítette 1865-ben Magyarország függetlenségi harczának története címmel. Nagyszabású, 3 kötetes munkájában polgári liberális szemlélet érvényesült markáns függetlenségi attitűddel és természetesen nyilvánvaló részrehajlással. Akik a szabadságharcot támogatták, a haladás mellett voltak, akik Bécset, azok a reakciót. Kossuthot eléggé ellenszenvesen mutatta be, de megkapta a magáét Görgey is, akinek magyarságát és hazafiságát egyaránt kétségbe vonta.

A századfordulón új kérdések bukkantak fel. Szabó Ervin 1921-ben megjelent posztumusz művében, a Társadalmi és pártharcok az 1848-as forradalomban radikális megállapításokat tett. Szerinte 1848-ban a régi rendi-nemesi felkelések utolsó kiadására került sor. Az események döntő motívumát a társadalmi csoportok önző érdekkövetésében látta, úgy vélte, hogy a nemzeti és alkotmányos kérdések csak alárendelt mozzanatok voltak.

Szabó Ervin nézeteit még a marxisták sem fogadták el. A fő kommunista ideológus, Révai József tanulmányai voltak ekkor az uralkodóak. Ő mutatott rá arra, hogy a nemesség is vállalkozhat polgári forradalomra, nemesi bázisú és érdekeltségű polgári átalakulás is elképzelhető. Szerinte a társadalmi átalakulás és nemzeti függetlenség egymást átható, kölcsönös folyamat. Méltányolta a forradalom vívmányait és tagadta azt a nézetet, hogy Magyarországon a Habsburgok lettek volna a polgári haladás és a kapitalista centralizáció képviselői a rendi érdekvédelemmel szemben. A forradalom és szabadságharc nagy alakjait Kossuthban, Petőfiben és Táncsicsban látta. Utóbbi kettő ellenfele volt annak a nemességnek, amelyet Kossuth vezetett. Ezt az ellentmondást az általános nemzeti érdek hangsúlyozásával jellemezte. Igazat adott Kossuthnak abban is, hogy síkra szállt a nemzeti függetlenségért.

Révai koncepciójára alapozva készítette el szintetikus feldolgozását Spira György 1959-ben (A magyar forradalom 1848-49-ben). Ő a társadalmi-politikai átalakulás történetét tartotta meghatározónak. Az események értékelésekor egy külső és egy belső mércével mért. A Kossuth által képviselt politikát tartotta helyesnek, ugyanakkor bírálta is politikáját, mert jobbnak tartotta a márciusi ifjak, a forradalmi baloldal és a radikálisok politikai elképzeléseit.

Az 1920-as években indult a Fontes Historiae Hungaricae Aevi Recentioris (Magyarország legújabbkori történeti forrásai) című monumentális forráskiadvány-sorozat, amely megjelent például Kossuth Lajos Összes Munkái. Ennek többkötetes alsorozata a Kossuth Lajos 1848/49-ben. Katona Tamás adta ki az aradi vértanúkról szóló dokumentumgyűjteményt. Kosáry Domokos a forradalom és szabadságharc korának külpolitikai összefoglalását készítette el (Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben, 1999). Egyik legjelentősebb szintetikus összefoglalás Deák István tollából Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben. Művében minden álláspontot empatikusan, de távolságtartóan kezelt. A kompromisszumra törekvő békepártiak szempontjait bíráló radikális nézetek bemutatásakor viszont gyakran nyúlt az irónia eszközéhez. A szabadságharc hadtörténetét mutatja be a Bóna Gábor által szerkesztett A szabadságharc katonai története című kiadvány, amely részletesen elemzi a katonai eseményeket. Napjaink legnevesebb kutatója a témának Hermann Róbert. Legutóbbi munkájában (Negyvennyolcas történetünk mai állása) a forradalom és szabadságharc történetírását veszi vizsgálódás alá. Az egész korszak legnevesebb kutatója Gergely András, aki egy előadásában a következőt mondta humorosan a szabadságharc leveréséről: „A szabadságharc nem bukott el. Az bukik el, aki nem néz a lába elé és megbotlik egy kőben”.

Az első felelős magyar kormány miniszterelnökének alakja már a dualizmusban is egyfajta kiegyezést sugalló politikusként jelenik meg. A Batthyányról szóló legismertebb munka Urbán Aladár műve, a Batthyány Lajos miniszterelnöksége.

Görgey árulónak nevezése már a fegyverletétel után megindult. Ennek alapja a Kossuth által írt vidini levél volt, amelyben a szabadságharc elvesztésének legfőbb okát a magyar fővezér árulásában jelölte meg. Görgey Életem és működésem című emlékiratával válaszolt. Hideg és cinikus látásmódjával hívei egy részét és maga ellen fordította. A későbbiekben Horváth Mihály kivételével az összefoglaló munkákban bírálták ugyan tetteit, de nem nevezték árulónak. A két világháború között már kiegyensúlyozott értékelések láttak Görgey tevékenységéről napvilágot. Legkiemelkedőbb munka a Kosáry Domokos által írt A Görgey-kérdés története, amely az elsők között irányította rá a figyelmet különböző történelmi interpretációk mögött meghúzódó társadalmi-politikai elvárások szövegszervező erejére.

 

Felhasznált irodalom

 

  • A szabadságharc katonai története. Pákozdtól Világosig 1848-1849. (szerk.: Bóna Gábor) Zrínyi Kiadó, Bp., 1998.
  • Csorba László – Velkey Ferenc: Reform és forradalom (1790-1849). Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.
  • Gergely András: Az 1848-as forradalom. Elérhető az Interneten: http://eper.elte.hu/eper.phtml?cim=gergelyandras.html (2013. május 5)
  • Hermann Róbert: Egy mítosz születése. Áruló volt-e Görgey? In: Rubicon 2011/9-10
  • Hermann Róbert: Forradalom és szabadságharc 1848-1849.
  • Magyarország története 14. kötet (főszerk.: Romsics Ignác). Kossuth Kiadó, Bp., 2009.
  • Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. Magyarok Európában III. kötet (szerk.: Glatz Ferenc. História / Holnap Kiadó, Bp., 2001.
  • M. Baranyi Dóra: A Franklin Nyomda százéves története, Franklin Nyomda, Bp., 1973.
  • Magyarország története a 19. században (szerk.: Gergely András). Osiris Kiadó, Bp., 2003.
  • Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19-20. században – nemzetközi kitekintéssel. Osiris Kiadó, Bp., 2011.